Harc a betegség és a halál ellen — Vajon megnyerik-e?

NEM lesz többé betegség, nem lesz többé halál! Legtöbb ember számára aligha jelent ez többet puszta vágyálomnál. Hiszen Wade W. Oliver orvos és bakterológia professzor ezt írta: „A legkorábbi történelmi feljegyzések ideje óta, a betegség előre nem látott módon alakította az emberiség sorsát . . . Nagy járványok sújtottak le az emberre ijesztő gyorsasággal . . . A betegség örökké az ember nyomában járt.”

Egyáltalán van-e okunk arra, hogy elhiggyük: drasztikus változások állnak a küszöbön? Vajon az orvostudomány azon a szinten áll, hogy kiküszöbölje az összes betegséget talán még magát a halált is?

Nem kérdéses, hogy orvosok és kutatók figyelemre méltó munkát végeztek, hogy felvegyék a harcot a betegségekkel szemben. Melyik jólértesült, tájékozott ember nem hálás a kolerát leküzdő sikeres gyógymódért, amelyet végül is a XIX. század vége felé hatásosan alkalmaztak, vagy a rettegett himlő ellen kitenyésztett vakcináért? Azt a vakcinát 1796-ban Edward Jenner fejlesztette ki a kevésbé veszélyes szarvasmarha himlő fekélyéből. Az Egyesült Államok elnöke, Thomas Jefferson 1806-ban sokak érzéseit fejezte ki, amikor a következőket írta Jennernek: „Öné az a megnyugtató gondolat: az emberiség soha nem tudja elfeledni, hogy ön élt; eljövendő nemzedékek majd csak a történelemből fogják megtudni, hogy az a gyűlöletes betegség — a himlő — egyáltalán létezett.”

Azonkívül, az orvosi kutatás sikerei olyan betegségek, mint a diftéria és a poliomyelitis (gyermekparalízis) terén igen kedvezőek és csak hálával tartozunk értük. Napjainkban pedig kicsi azoknak a száma, akik ne dicsérnék az utóbbi időkben elért előrehaladást a szívbetegségek és a rák kezelésének terén. Mindazonáltal, még mindig meghalnak emberek szívbetegségek és rák következtében. A célkitűzés, hogy az összes betegséget és kórt kiküszöböljék, teljesen csalókának bizonyult.

Az „új” betegségek

Furcsa ellentmondás, hogy korunk, amely szemtanúja volt a CAT (tiszta levegő örvénylésével végzett) vizsgálat és a rekonstruktív (szerveket, tagokat helyéreillesztő) sebészet eredményeinek, egyben egy csomó „új” betegség szemtanújává is lett, mint például a légionárius betegség, a mérgező-sokk szindróma, és a nagy nyilvánosság előtt jól ismert betegség, az AIDS.

Elismerjük, sokak előtt kérdéses, hogy mennyire újak ezek a betegségek. Egy cikk a U. S. News & World Report azt a magyarázatot adja, hogy bizonyos esetekben, a sok betegséget, amelyek már régóta fenyegetik az emberiséget, egyszerűen csak most tudták pontosan diagnosztizálni és új nevekkel ellátni. A légionárius betegséget például először 1976-ban ismerték fel, korábban azonban lehet, hogy helytelenül vírusos tüdőgyulladásként diagnosztizálták. Hasonlóképpen a mérgező-sokk szindróma esetében vörhenyt állapítottak meg, természetesen helytelenül.

Mindazonáltal, számos betegség kétségtelenül újkeletű. Nem kétséges, hogy ezek közül az AIDS a legismertebb. Ezt a sorvasztó és végzetes betegséget először 1981-ben ismerték fel és nevezték el. Egy másik kevésbé ismert „újszerű” betegség a brazil meningococcus (a járványos agyhártyagyulladás kórokozója) által okozott szepszis. Brazíliában ismerték fel először 1984-ben ezt a kórt és azt, hogy az előforduló megbetegedések mintegy 50 százaléka halállal végződik.

Gyógymódra nincs kilátás

Az emberek kiváló erőfeszítései ellenére tehát az emberi betegségek teljes és tartós meggyógyítására egyáltalán nincs kilátás. Igaz, hogy az átlag életkora az embereknek mintegy 25 évvel megnövekedett 1900 óta. Ezt a változást az orvosi technika fejlődése hozta magával, amely jelentős mértékben csökkentette a halál kockázatát csecsemőkorban vagy gyermekkorban. Az ember életideje a Biblia által meghatározott „hetven esztendő” közelében mozog (Zsoltárok 90:10, Károli).

Így nagy érdeklődést keltett az a hír, hogy Anna Williams 1987 decemberében 114 éves korában halt meg. Williams kisasszony halálát kommentálva egyik újság rovatvezetője ezt írta: „Tudósok úgy vélik, hogy az emberi élet időtartamának felső határa valószínűleg 115-120 év körül van. De miért kellene ennek így lennie? Miért kellene az emberi testnek felmondani a szolgálatot 70, 80 vagy akár 115 év múltán?”

Orvostudósok az 1960-as években felfedezték, hogy az emberi sejtek úgy tűnik, mindössze körülbelül 50-szer képesek osztódni. Ha egyszer ezt a határt elérték, semmit sem lehet tenni annak érdekében, hogy a sejteket életben tartsák. Ez az irányzat ellentmond annak a korábbi tudományos elméletnek, hogy az emberi sejtek határtalan ideig képesek életben maradani, ha a megfelelő feltételek adottak.

Fűzd hozzá ehhez azt a gondolatot, hogy az emberi szenvedés nagyrészt magától az embertől származik. Miként egy kutató meggondoltan következtetett: „Betegségeket nem győztek még le csupán biogyógyászati módszerekkel. A betegségek története közvetlenül kapcsolatban áll szociális és erkölcsi tényezőkkel.”

Az Egészségügyi Világszervezet megjegyezte: „Sebeket ejtettünk magunkon abban a hitben, hogy a tudomány, az orvosok és a kórházak megfelelő gyógymódot találnak majd rá, ahelyett, hogy magukat a betegség okait számoltuk volna fel elsősorban. Orvosi ellátás nélkül — ami ténylegesen megmenti életünket — természetesen nem tudnánk meglenni, tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy az orvosi kezelés nem tesz hozzá semmit az ’egészségünkhöz’ — csak a haláltól óv meg . . . A cigarettázó és italozó ember önmagát pusztító belső kényszere, a munkanélküliségnek az agyra és a testre gyakorolt hatása — íme, néhány az ’új betegségek’ közül. Ugyan miért engedjük meg, hogy a közúti balesetek szinte ’járványként’ terjedjenek, életeket raboljanak el és elszívják anyagi erőforrásainkat?”

Betegségek, kórok, szenvedés és halál ily módon még mindig nagyon is mindennaposak életünkben. Mindazonáltal, jó okunk van rá, hogy bizalommal várjuk azt az időt, amikor nem lesz többé betegség és nem lesz többé halál. A legörömtelibb számunkra pedig az, hogy minden okunk megvan rá, hogy elhiggyük: ez az idő egészen közel van, karnyújtásnyira.

[Kiemelt rész a 4. oldalon]

„EGYIPTOM BETEGSÉGEI”

Az, hogy az emberek már a régi időkben is küzdöttek — teljesen hiába — a betegségek ellen még a Bibliában is fel van jegyezve. Mózes például, nyugtalanító módon hivatkozott „Egyiptom összes rosszindulatú betegségeire” (5Mózes 7:15).

Ezek közé a betegségek közé tartozott az elefántkór, a vérhas, a himlő, a bubópestis és az ophthalmia. Mózes népe megmenekült ezektől a betegségektől, főként fejlett higiéniai eljárások miatt, amelyeket a törvényszövetség előírt számukra.

Egyiptomi múmiák gondos vizsgálata azonban feltárta, hogy „Egyiptomnak” egy sereg egyéb „betegsége” volt. Ide sorolhatók: az izületi gyulladás, a spondylitis (csigolyagyulladás), fog és állkapocs betegségek, vakbélgyulladás és köszvény. Egy korai világi orvosi írásmű, melyet Ebers Papyrus néven ismernek, a következő betegségeket is megemlíti: rosszindulatú daganatok, kínzó gyomor és máj megbetegedések, cukorbaj, lepra, kötőhártyagyulladás és süketség.

Az orvosok az ősi Egyiptomban megtettek mindent, hogy legyőzzék ezeket a betegségeket, néhányan specialistákká váltak sajátos orvosi szakterületükön. A görög történész, Hérodotosz ezt írta: „Az ország [Egyiptom] csak úgy rajzik az orvosoktól; egyik csak a szembetegségekkel foglalkozik; a többiek a fej, a fogak, az altesti vagy a belső szervek betegségeivel foglalkoznak.” Mindazonáltal az egyiptomi „orvostudomány” nagy része valójában a vallás által űzött kuruzslás volt és távol állt attól, hogy tudományosan megalapozott legyen.

Napjaink orvosai sokkal nagyobb sikereket értek el a betegségek ellen vívott harcokban. Jessie Dobson kutatóorvos mégis ezt a gondolatébresztő következtetést vonja le: „Mit tanulhatunk tehát az elmúlt korok betegségeinek vizsgálatából? A bizonyítékok alapján levonható általános következtetés úgy látszik az, hogy a régmúlt korok betegségei és szenvedései nem különböznek kifejezetten a jelenlegiektől . . . Ebből az következik, hogy a türelmes kutatás minden szakszerűsége és erőfeszítései ellenére igen-igen keveset tettek a betegségek felszámolása terén”(Disease in Ancient Man).