A keresztényi szemlélet a hatalomról

„Nincs hatalom, csak Istentől” (RÓMA 13:1, NW).

 1. Miért mondhatjuk, hogy Jehova a Legfőbb Hatalom?

A HATALOM összefügg a teremtői mibenléttel. A Legfőbb Személy, aki létrehozta az egész teremtést, minden élőt és élettelent, Jehova Isten. Tagadhatatlan, hogy ő a Legfőbb Hatalom. Az igaz keresztények ugyanúgy éreznek, mint az égi teremtmények, akik kijelentik: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett” (Jelenések 4:11, Újfordítású revideált Biblia).

 2. Hogyan ismerték el bizonyos értelemben a korai emberi uralkodók, hogy nincs természetes joguk az embertársaik feletti uralkodásra, és Jézus mit mondott Poncius Pilátusnak?

² Maga a puszta tény, hogy a legkorábbi emberi uralkodók közül sokan próbálták meg úgy törvényesíteni hatalmukat, hogy istennek vagy egy isten képviselőjének állították magukat, hallgatólagos elismerése volt annak, hogy egyetlen embernek sincs veleszületett joga a mások feletti uralkodásraa (Jeremiás 10:23). Jehova Isten a hatalom egyetlen törvényes forrása. Krisztus ezt mondta Poncius Pilátusnak, Júdea római helytartójának: „Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna néked” (János 19:11).

„Nincs hatalom, csak Istentől”

 3. Mit jelentett ki Pál apostol a „felsőbb hatalmakra” vonatkozóan, és milyen kérdéseket vetnek fel Jézus és Pál megállapításai?

³ Pál apostol ezt írta a Római Birodalom uralma alatt élő keresztényeknek: „Minden lélek rendelje alá magát a felsőbb hatalmaknak, mert nincs hatalom, csak Istentől; a fennálló hatalmak Isten által vannak viszonylagos állásukban” (Róma 13:1, NW). Mire utalt Jézus, amikor megállapította, hogy „felülről” adatott a hatalom Pilátusnak? És hogyan értette azt Pál, hogy napjainak politikai hatalmai Isten által vannak állásukban? Vajon arra utaltak, hogy Jehova személyesen felel e világ minden egyes politikai uralkodójának kinevezéséért?

 4. Minek nevezte Sátánt Jézus és Pál, és Sátán mely állítását nem tagadta Jézus?

⁴ Hogyan lehetne ez így, ha Jézus „e világ fejedelmének” nevezte Sátánt, és Pál apostol „e világ Istenének” bélyegezte őt? (János 12:31; 16:11; 2Korinthus 4:4). Továbbá, amikor Sátán megkísértette Jézust, felajánlotta neki „a lakott földkerekség minden királysága” feletti „hatalmat”, azt állítva, hogy neki adatott e hatalom. Jézus visszautasította ajánlatát, de nem tagadta, hogy Sátán átruházhat másra ilyen hatalmat (Lukács 4:5–8, Vida fordítás).

 5. a) Hogyan kell értenünk Jézust és Pál szavait az emberi hatalomról? b) Milyen értelemben igaz, hogy a felsőbb hatalmak „Isten által vannak viszonylagos állásukban”?

⁵ Jehova átadta Sátánnak az e világ feletti uralmat azáltal, hogy életben hagyta a lázadása után és azután, hogy megkísértette Ádámot meg Évát, s rávette őket az Ő szuverenitása elleni lázadásra (1Mózes 3:1–6; vö. 2Mózes 9:15, 16). Jézus és Pál szavai ezért arra kell hogy utaljanak, hogy miután az első emberpár elutasította Édenben a teokráciát vagy Isten-uralmat, Jehova megengedte az elidegenedett embereknek, hogy hatalmi rendszereket hozzanak létre, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy rendezett társadalomban éljenek. Jehova a szándéka megvalósítása érdekében időnként előidézte bizonyos uralkodók vagy kormányok bukását (Dániel 2:19–21). Másoknak megengedte, hogy hatalmon maradjanak. Azokról az uralkodókról, akiknek Jehova megtűri a létezését, el lehet mondani, hogy „Isten által vannak viszonylagos állásukban”.

Korai keresztények és a római hatalmak

 6. Hogyan tekintették a korai keresztények a római hatalmakat, és miért?

⁶ A korai keresztények nem csatlakoztak erőikkel a zsidó szektákhoz, amelyek összeesküdtek és harcoltak az Izraelt megszállva tartó rómaiak ellen. Addig a pontig, hogy a római hatalmak fenntartották a rendet törvénybe foglalt jogrendszerükkel a szárazföldön és a tengeren, sok hasznos vízvezetéket, utat és hidat építettek, és általában véve a közjólét érdekében fáradoztak, a keresztények úgy tekintették azokat, mint ’Isten szolgáját az ő javukra’ (Róma 13:3, 4). A törvény és a rend olyan környezetet teremtett, amely lehetővé tette a keresztényeknek, hogy szerén-szerte prédikálják a jó hírt, ahogy azt Jézus megparancsolta (Máté 28:19, 20). Teljesen tiszta lelkiismerettel kifizethették a rómaiak által kivetett adót, még akkor is, ha a pénz egy része olyan célokra lett felhasználva, amelyeket nem helyeselt Isten (Róma 13:5–7).

 7., 8. a) Mit tesz világossá a Róma 13:1–7 gondos elolvasása, és mit mutat a szövegösszefüggés? b) Milyen körülmények között nem cselekedtek a római hatalmak „Isten szolgájaként”, és milyen magatartást tanúsítottak ilyenkor a korai keresztények?

⁷ Ha gondosan elolvassuk a Róma 13. fejezetének első hét versét, akkor világossá válik, hogy a politikai „felsőbb hatalmak” (NW) „Isten szolgájaként” álltak fenn, hogy dicsérjék a jónak cselekvőit, és büntessék a rossz dolgok gyakorlóit. A szövegösszefüggés megmutatja, hogy Isten az — és nem a felsőbb hatalmak —, aki meghatározza, mi a jó, és mi a rossz. Ha tehát a római császár vagy bármilyen más politikai hatalom olyan dolgokat követelt meg, amelyeket Isten megtiltott, vagy ennek fordítottjaként olyan dolgokat tiltott meg, amelyeket Isten megkövetelt, akkor nem Isten szolgájaként ténykedett többé. Jézus kijelentette: „Adjátok meg . . . a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené” (Máté 22:21, Úf). Ha a Római Állam olyan dolgokra tartott igényt, amelyek Istenéi voltak, mint például az imádat vagy egy személy élete, az igaz keresztények az apostoli tanácsot követték: „[Mint uralkodónak, NW] Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Cselekedetek 5:29).

⁸ Üldöztetést eredményezett, hogy a korai keresztények nem voltak hajlandók császárimádatot és bálványimádást gyakorolni, lemondani a keresztény összejöveteleikről és abbahagyni a jó hír prédikálását. Általános nézet, hogy Pál apostol kivégzésére Néró császár rendelkezései alapján került sor. Más császárok, különösképpen Domitianus, Marcus Aurelius, Septimius Severus, Decius és Diocletianus szintén üldözték a korai keresztényeket. Amikor e császárok és a nekik alárendelt hatalmak üldözték a keresztényeket, biztos, hogy nem „Isten szolgájaként” cselekedtek.

 9. a) Mi igaz továbbra is a politikai felsőbb hatalmakra, és kitől kap a politikai vadállat erőt és hatalmat? b) Mit mondhatunk logikusan a felsőbb hatalmaknak való keresztényi alávetettségről?

⁹ Mindez annak szemléltetésére szolgál, hogy miközben a politikai felsőbb hatalmak „Isten rendeléseként” szolgálnak bizonyos vonatkozásokban, hogy rendezett emberi társadalmat tartsanak fenn, addig továbbra is részét alkotják a dolgok világi rendszerének, amelynek Sátán az istene (1János 5:19). Hozzátartoznak a világméretű politikai szervezethez, amelyet a „fenevad” jelképez a Jelenések 13:1, 2-ben. Ez a vadállat a „nagy sárkánytól”, Sátántól, az Ördögtől kapja erejét és hatalmát (Jelenések 12:9). Logikus hát, hogy az ilyen hatalmaknak való keresztényi alávetettség viszonylagos, és nem korlátlan. (Vö. Dániel 3:16–18.)

Megfelelően tisztelni a hatalmat

10., 11. a) Hogyan mutatta meg Pál, hogy tiszteletet kell tanúsítanunk a hatalommal rendelkező emberek iránt? b) Hogyan és miért lehet imákat mondani a „királyokért és minden méltóságban levőkért”?

¹⁰ Ez azonban nem jelenti azt, hogy a keresztényeknek szemtelen, dacos magatartást kell tanúsítaniuk a politikai felsőbb hatalmakkal szemben. Igaz, e személyek közül sokan nem érdemlik meg különösebben a tiszteletet a magánéletükben, de még a közéletben sem. Ennek ellenére az apostolok megmutatták példájukkal és tanácsukkal, hogy tiszteletet kell tanúsítani a hatalommal rendelkező emberek iránt. Amikor Pál megjelent a vérfertőző II. Heródes Agrippa király előtt, megfelelő tiszteletadással beszélt hozzá (Cselekedetek 26:2, 3, 25).

¹¹ Pál még azt is kijelentette, hogy helyénvaló megemlítenünk a világi hatalmakat az imáinkban, különösen, amikor olyan határozathozatal érdekében fordul valaki hozzájuk, amely kihat az életünkre és keresztény tevékenységeinkre. Ezt írta: „Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, a ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1Timótheus 2:1–4). Az irántuk tanúsított tiszteletteljes magatartásunk eredményeként talán megengedik nekünk az ilyen hatalmak, hogy nagyobb szabadsággal folytassuk munkánkat, amely során „minden embert” megpróbálunk megmenteni.

12., 13. a) Milyen kiegyensúlyozott tanácsot adott Péter a hatalmat illetően? b) Hogyan ellensúlyozhatjuk „a balgatag emberek tudatlanságát”, akik előítéletet szítanak Jehova Tanúi ellen?

¹² Péter apostol így írt: „Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint felebbvalónak; akár helytartóknak, mint a kiket ő küld a gonosztévők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dícsérésére. Mert úgy van az Isten akaratja, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát; mint szabadok, és nem mint a kiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái. Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek” (1Péter 2:13–17). Milyen kiegyensúlyozott tanács! Kötelesek vagyunk teljesen alávetni magunkat Istennek mint rabszolgái, s viszonylagos értelemben és tiszteletet tanúsítva vetjük alá magunkat a politikai hatalmaknak, akik a gonosztévők megbüntetésére küldettek.

¹³ A tapasztalat azt mutatja, hogy a világi hatalmak közül sokan a leglehetetlenebb tévképzeteket alakították ki Jehova Tanúiról. Ez rendszerint azért van így, mert téves tájékoztatást kaptak Isten népének rosszindulatú ellenségeitől. Vagy az is lehet, hogy ismeretüket teljes egészében a tömegtájékoztatásból merítették, amely nem mindig tárgyilagos hírközlésében. Időnként lerombolhatjuk ezt az előítéletet tisztelettudó magatartásunkkal és azzal, hogy ahol lehetséges, pontos leírást adunk a hatalmaknak Jehova Tanúi munkájáról és hitnézeteiről. Az elfoglalt tisztségviselőknek tömör magyarázatot ad a Jehova Tanúi a huszadik században című füzet. Ha bővebb felvilágosításra van szükség, elláthatjuk őket a Jehovah’s Witnesses — Proclaimers of God’s Kingdom (Jehova Tanúi — Isten Királyságának hirdetői) című könyvvel, amely nagyszerű eszköz, és megérdemli a helyet a helyi és a nemzeti közkönyvtárak könyvespolcain.

Hatalom a keresztény otthonokon belül

14., 15. a) Mi az alapja a hatalomnak a keresztény háznépen belül? b) Milyen magatartást tanúsítsanak a keresztény feleségek a férjük iránt, és miért?

¹⁴ Magától értetődik, hogy ha Isten megköveteli a keresztényektől, hogy a világi hatalmaknak adják meg a kellő tiszteletet, akkor a keresztény háznépeken belül is hasonlóképpen kell tisztelniük az Isten által megállapított hatalmi elrendezést. Pál apostol lényegre törő kifejezésekkel körvonalazta a főség alapelvét, amely fennáll Jehova népe körében. Ezt írta: „Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten” (1Korinthus 11:3). Ez a teokrácia vagy Isten-uralom alapelve. Mit foglal magában?

¹⁵ A teokrácia iránti tisztelet otthon kezdődik. Nem teokratikus az a keresztény feleség, aki nem tiszteli kellőképpen férje hatalmát — akár hívőtárs a férj, akár nem. Pál ezt tanácsolta a keresztényeknek: „Egymásnak a Krisztus félelmében magatokat alávessétek. Az asszonyok is saját férjüknek magukat alárendeljék, mintha csak az Úrnak tennék. Mert a férfi feje az asszonynak, mint a Krisztus is az eklézsiának. Ő megmentője a testnek. De mint ahogy az eklézsia aláveti magát a Krisztusnak, úgy tegyenek az asszonyok is mindenben a férjekkel” (Efézus 5:21–24, Csia fordítás). Ahogy a keresztény férfiaknak alá kell vetniük magukat Krisztus főségének, éppen úgy a keresztény nőknek is fel kell ismerniük, hogy bölcs dolog alávetni magukat férjük Istentől kapott hatalmának. Ez mély belső megelégedéssel fogja eltölteni őket, és ami még ennél is fontosabb, Jehova áldásában részesülnek.

16., 17. a) Hogyan érhetik el a keresztény otthonokban nevelt gyermekek, hogy különbözzenek sok mai fiataltól, és mi ad nekik ösztönző erőt? b) Hogyan mutatott nagyszerű példát Jézus a mai fiataloknak, és minek a megcselekvésére kapnak buzdítást?

¹⁶ A teokratikus gyermekek boldogok, hogy megfelelő módon tisztelhetik szüleiket. Az utolsó napok ifjabb nemzedékének tagjairól azt jövendölte a Biblia, hogy „szüleik iránt engedetlenek” lesznek (2Timótheus 3:1, 2). De a keresztény gyermekekhez így szól Isten ihletett Szava: „Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak” (Kolossé 3:20). A szülői hatalom iránti tisztelet kedves Jehovának, és áldást hoz tőle.

¹⁷ Jézus esete is ezt szemlélteti. Lukács beszámolója elmondja: „aláment velük [szüleivel], s Názáretbe került, hol magát [továbbra is, NW] alájuk vetette . . . Jézus pedig folyton előrehaladt bölcsességben, testalkatban, Istennek és embereknek a kedvében” (Lukács 2:51, 52, Cs). Jézus ekkor 12 éves volt, és az itt használt görög igealak kihangsúlyozza, hogy ’továbbra is alávetette magát’ szüleinek. Tehát azután sem szűnt meg alávetni magát a szüleinek, amikor elérte a serdülőkort. Ha ti, mint fiatalok előre szeretnétek haladni szellemi téren és Jehova s az istenfélő emberek kedvében, akkor tiszteletet fogtok tanúsítani a hatalom iránt az otthonotokon belül és kívül egyaránt.

Hatalom a gyülekezeten belül

18. Ki a keresztény gyülekezet Feje, és kikre ruházott hatalmat?

¹⁸ A keresztény gyülekezeten belüli rend szükségességéről szólva Pál ezt írta: „Isten nem a zűrzavar (felforgatás) Istene, hanem a békességé, . . .minden illő módon (ékesen) és rendben történjék” (1Korinthus 14:33, 40, Vi). Hogy minden dolog rendezetten menjen végbe, Krisztus, a keresztény gyülekezet Feje hatalmat ruházott egyes hűséges férfiakra. Ezt olvassuk: „Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: a szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára . . . Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban” (Efézus 4:11, 12, 15).

19. a) Kit nevezett ki Krisztus minden földi vagyona fölé, és kiknek adott különleges hatalmat? b) A hatalomnak milyen átruházása figyelhető meg a keresztény gyülekezetben, és ez mit követel meg tőlünk?

¹⁹ Most, a végidőben Krisztus kinevezte a „hű és értelmes rabszolgát” mint csoportot „minden vagyona” vagy földi Királyság-érdeke fölé (Máté 24:45–47, Vi). Az első századi mintát követve felkent keresztény férfiakból álló vezető testület képviseli e rabszolgát, amely férfiaknak Krisztus megadta azt a hatalmat, hogy döntéseket hozzanak, és további felvigyázókat nevezzenek ki (Cselekedetek 6:2, 3; 15:2). Másfelől a Vezető Testület hatalmat ruház a Fiókbizottságokra, a kerület- és körzetfelvigyázókra és Jehova Tanúi minden egyes gyülekezetének véneire, amelyek száma az egész földre kiterjedően meghaladja a 73 000-et. Ezek az odaadó keresztény férfiak kivétel nélkül megérdemlik támogatásunkat és tiszteletünket (1Timótheus 5:17).

20. Milyen példa mutatja, hogy Jehovának nem tetszenek azok, akikből hiányzik a hatalommal rendelkező keresztény társaik iránti tisztelet?

²⁰ Ami azt a tiszteletet illeti, amelyet a keresztény gyülekezeten belül tartozunk kimutatni a hatalommal rendelkezők iránt, érdekes összehasonlítást tehetünk közötte és önmagunk azon alávetése között, amellyel a világi hatalmaknak tartozunk. Amikor olyan emberi törvényt sért meg valaki, amelyet helyesel Isten, „a fejedelmek” által kiszabott büntetés valójában Isten haragjának közvetett kifejeződése az ellen, aki „gonoszt cselekszik” (Róma 13:3, 4). Ha Jehova haragot érez, amikor áthágja valaki az emberi törvényeket, s nem tanúsít az illető megfelelő tiszteletet a világi hatalmak iránt, akkor mennyivel inkább biztosra vehető, hogy nem tetszik neki, amikor egy önátadott keresztény semmibe veszi a bibliai alapelveket, és tiszteletlenséget tanúsít a hatalommal rendelkező keresztény társai iránt!

21. Milyen Írás szerinti tanácsot fogunk boldogan követni, és mit vizsgálunk meg majd a következő cikkben?

²¹ Mi nem akarjuk magunkra vonni Isten nemtetszését azzal, hogy lázadó vagy független magatartást tanúsítunk, hanem inkább követni fogjuk a tanácsot, amelyet a filippibeli keresztényeknek adott Pál: „Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon” (Filippi 2:12–15). Eltérően a jelenlegi elfordult, elvetemedett nemzetségtől, amely hatalmi válságot hozott magára, Jehova népe készségesen aláveti magát a hatalomnak. Ily módon nagyszerű áldásoknak örvend, amint azt a következő cikkben látni fogjuk.

[Lábjegyzet]

Ismétlésként

◻ Ki a Legfőbb Hatalom, és miért törvényes a hatalma?

◻ Milyen értelemben igaz, hogy a felsőbb hatalmak „Isten által vannak viszonylagos állásukban”?

◻ Mikor szűnnek meg a felsőbb hatalmak „Isten szolgája” lenni?

◻ Milyen hatalmi elrendezés áll fenn a keresztény családokon belül?

◻ A hatalomnak milyen átruházása létezik a keresztény gyülekezetben?

[Képek a 18. oldalon]

Jézus kijelentette: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré”