Te hogyan rendezed a nézeteltéréseket?
Egy ügyetlen mozdulat — és máris leesett a kandallópárkányról az öt porcelánelefántból álló sor harmadik darabja. Helyre kell majd hozni. Máskülönben odalesz az egész készlet összhangja. De ez kényes művelet, és nem érzed magad alkalmasnak rá. Tanácsot kell majd kérned, sőt talán szakembert kell megkérned a munkára.
A SZELLEMI testvérek és testvérnők közötti összhang sokkal értékesebb a puszta dísztárgyaknál. Helyénvaló, hogy így énekelt a zsoltáros: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” (Zsoltárok 133:1, Újfordítású revideált Biblia). Egy kereszténytárssal való nézeteltérés rendezése olykor kényes ügy lehet. Ezenfelül némelyek nem a helyes módon fognak hozzá. A dolog „helyrehozása” gyakran szükségtelen fájdalommal jár, vagy nem igen tartós, mert visszatetsző, árulkodó jeleket hagy maga után.
Egyes keresztények szükségtelenül olyan ügyekbe próbálják bevonni a kinevezett véneket, amelyeket maguk is kezükbe vehetnének. Ez talán azért van így, mert nem biztosak abban, hogy mi a teendő. „Sok testvérünk nem tudja, hogy hogyan alkalmazza a bibliai tanácsot a nézeteltérései rendezése érdekében — jegyzi meg egy testvér, aki tapasztalt a bibliai tanácsadásban. — A testvérek igen gyakran nem követik Jézus eljárásmódját a dolgok kezelésében” — folytatja. Nos, mit mondott valójában Jézus, hogyan rendezze egy keresztény a nézeteltéréseit a testvérével? Miért létfontosságú jól megismerni e tanácsot, és megtanulni, hogyan alkalmazható?
Kisebb nézeteltérések
„Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat” (Máté 5:23, 24).
Amikor Jézus kiejtette e szavakat, a zsidók a szokásos módon a jeruzsálemi templom oltáránál ajánlottak fel áldozatokat vagy mutattak be ajándékokat. Ha egy zsidó méltatlanul bánt egyik izraelita társával, a megbántó személy egészen égőáldozatot vagy bűnért való áldozatot ajánlhatott fel. A Jézus által elmondott példa a legkritikusabb pillanatban játszódik le. Amikor az oltárnál van az illető, és már készül is felajánlani az ajándékát Istennek, eszébe jut, hogy a testvérének van valami panasza ellene. Igen, egy izraelitának meg kellett értenie, hogy a testvérével való kibékülés megelőzi fontosságban az effajta vallásos cselekedet bemutatását.
Noha a Mózesi Törvény megkövetelte az ilyen áldozatokat, önmagukban véve nem a legnagyobb értéket képviselték Isten szemében. Sámuel próféta ezt mondta a hűtlen királynak, Saulnak: „Vajjon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1Sámuel 15:22).
Jézus a Hegyi beszédében megismételte ezt az értékrendet, és kimutatta tanítványainak, hogy áldozataik bemutatása előtt rendezniük kell a nézeteltéréseiket. Ma a keresztényektől szellemi természetű áldozatok követeltetnek meg — ezek a „dícséretnek áldozatát . . ., azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét” jelentik (Zsidók 13:15). Az alapelv azonban érvényes marad. János apostol hasonló módon mutat rá arra, hogy hiába állítaná valaki magáról, hogy szereti Istent, ha közben gyűlölné a testvérét (1János 4:20, 21).
Érdekes módon annak a személynek kell először lépnie, aki visszaemlékezik arra, hogy testvérének van valami panasza ellene. Az így kinyilvánított alázatossága valószínűleg jó eredményekkel fog járni. Várható, hogy a megbántott fél nem fogja visszautasítani az együttműködést egy olyan személlyel, aki saját hibáit elismerve közeledik hozzá. A Mózesi Törvény előírta, hogy minden jogtalanul eltulajdonított dolgot teljes értékben vissza kell fizetni, hozzátoldva az érték ötödrészét (3Mózes 6:5). Hasonlóképpen fogja megkönnyíteni a békét és összhangot mutató kapcsolatok helyreállítását az, ha a megbántó személy kifejezésre juttatja az utáni vágyát, hogy tovább menjen annál, ami a szó legszorosabb értelmében követeltetik meg tőle, hogy minden általa okozott kárt helyrehozzon.
A békés kapcsolatok helyreállítására tett kísérletek azonban nem járnak mindig sikerrel. A Példabeszédek könyve arra emlékeztet minket, hogy bajos dolog olyasvalakivel rendezni a nézeteltéréseket, akinek nehezére esik kedvezően reagálni. A Példabeszédek 18:19 kijelenti: „A megbántott testvér ollyan, mint az erős város, és a testvérek közötti tzivódás, mint egygy várnak zárai” (Báró Szepesy féle fordítás). Egy másik fordításban ez áll: „A megsértett testvér keményebb az erős várnál, és viszályok akár a kastély retesze” (Izr. Magyar Irodalmi Társulat fordítása). Végül is azonban az őszinte és alázatos erőfeszítések valószínűleg sikerrel járnak az olyan hívőtársak esetében, akik Istennek kívánnak tetszeni. De ahol súlyos bűnről tesz valaki említést, ott Jézusnak a Máté 18. fejezetében feljegyzett tanácsát kell alkalmazni.
Komoly nézeteltérések rendezése
„Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát; ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó. Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő” (Máté 18:15–17).
Mi volt a helyzet akkor, ha egy zsidónak (vagy később egy kereszténynek) komoly nehézségei támadtak valamelyik társával, aki Jehovát imádta? Annak kellett először lépnie, aki úgy gondolta, hogy sérelmet szenvedett el. Négyszemközt kellett megbeszélnie a dolgokat a megbántó személlyel. Ha nem próbált meg híveket szerezni a saját álláspontja védelmére a fennálló helyzetben, akkor biztosan nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy megnyeri a testvérét, főleg ha csupán félreértésről volt szó, amelyet gyorsan lehetett tisztázni. Könnyebben jött rendbe minden, ha csak a közvetlen érintettek tudtak a dologról.
Előfordulhatott azonban, hogy nem volt elég az első lépés. Az ilyen helyzet kezelésére ezt mondta Jézus: „végy magad mellé még egyet vagy kettőt.” Nagyon könnyen elképzelhető, hogy szemtanúkat hívtak. Ezek talán hallották előzőleg az egyik felet, amint rágalommal illette a másikat, vagy a meghívottak esetleg tanúi voltak korábban egy írásos megállapodásnak, amelyre nézve most véleménykülönbség mutatkozott a szembenálló feleknél. Másfelől a meghívottak ilyenkor szemtanúivá válhattak olyan tényezők — írott vagy szóbeli bizonyítékok — kifejtésének, amelyek most a probléma indoklásául szolgáltak. Itt megint csak a lehető legkevesebb személynek — „egynek vagy kettőnek” — kellett tudnia a dologról. Ez megakadályozta, hogy rosszabbra forduljanak a dolgok, ha csak félreértésről volt szó.
Milyen indítékok vezessék a megbántott személyt? Vajon kísérletet kell tennie kereszténytársa megszégyenítésére, és azt kell kívánnia tőle, hogy megalázza magát? Jézus tanácsa értelmében a keresztények nem lehetnek gyorsak arra, hogy elítéljék testvéreiket. Ha a vétkes beismeri a hibáját, bocsánatot kér, és megpróbálja helyrehozni a dolgokat, a sérelmet szenvedett fél ’meg fogja nyerni az ő atyjafiát’ (Máté 18:15).
Ha nem lehetett rendezni az ügyet, akkor a gyülekezet elé kellett tárni. Kezdetben ez a zsidók véneit, de később a keresztény gyülekezet véneit jelentette. A bűnbánatot nem tanúsító bűnöst talán ki kellett vetni a gyülekezetből. Erre utal az, hogy úgy kellett tekinteni, mint „a pogányt és a vámszedőt” — akikkel távolságot tartottak a zsidók. E komoly lépést egyik keresztény sem teheti meg egyénileg. Csakis a gyülekezetet képviselő kinevezett véneknek van felhatalmazásuk arra, hogy ilyen intézkedéshez folyamodjanak. (Vö. 1Korinthus 5:13.)
Az, hogy a bűnbánatot nem tanúsító bűnösnek a kiközösítés lehetett az osztályrésze, rámutat arra, hogy a Máté 18:15–17 nem a kisebb nézeteltérésekre vonatkozik. Jézus itt komoly sérelmekre utalt, mindamellett olyanokra, amelyeket talán már a két érintett fél is lerendezhetett egymás között. Az ilyen sérelem például magában foglalhatott rágalmazást, vagy olyasmit, ami komolyan érintette a szenvedő alany hírnevét. Vonatkozhatott pénzügyi dolgokra is, mivel a következő versek Jézusnak a könyörtelen rabszolgáról szóló példázatát tartalmazzák, akinek nagy adósságot engedett el ura (Máté 18:23–35). Egy idejében meg nem adott kölcsön talán csak múló nehézséget jelentett, amit könnyen megoldhatott egymás között a két fél. De komoly bűn, azaz lopás lehetett belőle, ha a kölcsönkérő konokul elutasította a tartozás visszafizetését.
Vannak egyéb bűnök, amelyeket nem hozhat helyre két keresztény csak úgy, egymás között. A Mózesi Törvény alatt jelenteni kellett a komoly bűnöket (3Mózes 5:1; Példabeszédek 29:24). Ehhez hasonlóan a gyülekezet tisztaságát érintő, durva bűnöket jelenteni kell a keresztény véneknek.
A legtöbb esetben azonban nem indokolt az ilyen eljárásmód, amikor súrlódások fordulnak elő a keresztények között.
És ha egyszerűen csak megbocsátanál?
Jézus újabb fontos leckét tanított meg rögtön azután, hogy megmagyarázta, hogyan kell rendezni a súlyos nézeteltéréseket. Ezt olvassuk: „Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is” (Máté 18:21, 22). Egy másik alkalommal Jézus azt mondta tanítványainak, hogy „naponta hétszer” bocsássanak meg (Lukács 17:3, 4, Úf). Világos tehát, hogy Krisztus követői arra kapnak felszólítást, hogy a nézeteltérések rendezéseként készségesen bocsássanak meg egymásnak.
Ezen a téren figyelemre méltó erőfeszítésre van szükség. „Egyes testvérek egész egyszerűen nem tudják, hogyan bocsássanak meg” — mondta e cikk elején idézett személy. Hozzátette: „Meglepődés tükröződik rajtuk, amikor valaki elmagyarázza nekik, hogy mindenekelőtt annak érdekében dönthetnek a megbocsátás mellett, hogy megőrizzék a békét a keresztény gyülekezetben.”
Pál apostol ezt írta: „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak [készségesen, NW], ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is” (Kolossé 3:13, Úf). Ezért, mielőtt odamennénk egy testvérhez, aki talán megbántott minket, jó lenne eltűnődnünk a következő kérdéseken: Vajon érdemes szóvá tennem neki a sérelmet? Valóban lehetetlennek tartom, hogy fátylat borítsak a múltra a keresztényiség igaz szellemében? Ha az ő helyében lennék, vajon nem venném szívesen, ha megbocsátanának nekem? És ha úgy döntök, hogy nem bocsátok meg neki, számíthatok-e arra, hogy Isten válaszol az imáimra, és megbocsát nekem? (Máté 6:12, 14, 15). Az effajta kérdések nagy segítséget nyújhatnak ahhoz, hogy megbocsátók legyünk.
Keresztények lévén az az egyik fontos felelősségünk, hogy megőrizzük a békét Jehova népének gyülekezetében. Ezért vigyük át a gyakorlatba Jézus tanácsát. Ez segítségünkre lesz abban, hogy készségesen megbocsássunk. Az ilyen megbocsátó szellem elő fogja segíteni a testvéri szeretetet, amely Jézus tanítványainak azonosítójele (János 13:34, 35).
[Kép a 23. oldalon]
A keresztények rendezhetik nézeteltéréseiket, ha követik Jézus tanácsát