Ápoljuk a hála szellemét

NEW YORK államban egy orvos vészhelyzetben megmenti Marie életét. De az 50 éves Marie ezt meg sem köszöni az orvosnak, és még a számláit sem fizeti ki. Mennyire jellemző példa ez a hálátlanságra.

A Biblia leírja, hogy egyszer, amikor Jézus bement egy faluba, tíz olyan férfival találkozott, akiknek nagyon súlyos betegségük volt, leprásak voltak. Hangosan így kiáltottak hozzá: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” Jézus ezt parancsolta: „Elmenvén, mutassátok meg magatokat a papoknak.” A leprások engedelmeskedtek utasításának, és míg úton voltak, látták és érezték, amint helyreállt az egészségük.

Kilenc meggyógyult leprás továbbment az útján. Az egyik leprás viszont, egy szamaritánus, visszatért, hogy megkeresse Jézust. Ez az egykor leprás ember Istent dicsőítette, és miután megtalálta Jézust, leborult a lába elé, és köszönetet mondott neki. Jézus válaszként ezt mondta: „Avagy nem tízen tisztulának-é meg? A kilencze pedig hol van? Nem találkoztak a kik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek, csak ez az idegen?” (Lukács 17:11–19).

Fontos tanulságot foglal magában ez a kérdés: „A kilencze pedig hol van?” Marie-hez hasonlóan a kilenc leprásnak súlyos hiányossága volt — nem mutatták ki hálájukat. Az ilyen hálátlanság eléggé elterjedt napjainkban. Mi ennek az oka?

A hálátlanság alapvető oka

A hálátlanság alapjában véve önzésből fakad. Vegyük például ősszüleinket, Ádámot és Évát. Jehova isteni tulajdonságokkal teremtette meg őket, és mindent megadott nekik, amire szükségük volt a boldogsághoz, köztük csodálatos kerti otthont, tökéletes környezetet és értelmes, megelégedéssel járó munkát (1Mózes 1:26–29; 2:16, 17). De miután Sátán önzésükre hatva nyomást gyakorolt rájuk, mind a ketten engedetlenek lettek, és Jehova nagylelkűségét megvetették (1Mózes 3:1–5; Jelenések 12:9).

Vagy gondoljunk az ókori Izráelre, amely nemzetet Isten kiválasztott, hogy legyen különleges tulajdona. Milyen hálás lehetett minden izraelita szülő i. e. 1513. niszán hó 14-ének az éjszakáján! Ezen a jelentőségteljes éjszakán Isten angyala megölt „minden elsőszülöttet Égyiptom földén”, de a gondosan megjelölt izraelita házak felett elment (2Mózes 12:12, 21–24, 30). S miután megszabadultak a fáraó hadseregétől a Vörös-tengernél, hálától telt szívvel ’Mózes és Izráel fiai énekeltek az Úrnak’ (2Mózes 14:19–28; 15:1–21).

De csupán néhány hét telt el az után, hogy elhagyták Egyiptomot, és „zúgolódék Izráel fiainak egész gyülekezete”. Mily gyorsan beleestek a hálátlanság csapdájába! Hiányzott nekik, hogy ’nem ülnek a húsos fazék mellett, s nem laknak jól kenyérrel’, mint amit Egyiptomban, szolgaságuk földjén élveztek (2Mózes 16:1–3). Az önzés nyilvánvalóan hátráltatja, hogy ápoljuk és kimutassuk a hálát.

Mivel minden ember a bűnös Ádám leszármazottja, mindenki úgy született, hogy van benne önző vonás, és hajlamos a hálátlanságra (Róma 5:12). A hálátlanság ezenkívül része annak az önző szellemnek, amely az embereket irányítja ebben a világban. Ez a szellem mindenütt ott van, akárcsak a levegő, amelyet belélegzünk, és hatással van ránk (Efézus 2:1, 2). Akkor tehát ápolnunk kell magunkban a hálára való hajlamot. Ezt hogyan tehetjük meg?

Elmélkedni kell!

A Webster’s Third New International Dictionary meghatározása szerint a hálának visszaadott angol gratitude szó jelentése a ’hálás érzet állapota: meleg, baráti érzés egy jótevőnk iránt, s arra késztet minket, hogy viszonozzuk a szívességet’. Egy érzést nem lehet csak úgy ki-be kapcsolgatni; magától kell jönnie, belülről. A hála nem csupán jó modor vagy egy fajta udvariassági szabály, hanem szívből fakad.

Hogyan tanulhatjuk meg, hogy hálát érezzünk a szívünkben? A Biblia szerint érzéseink nagyrészt attól függnek, hogy milyenek a gondolataink (Efézus 4:22–24). A hála érzésének a megtanulása ott kezdődik, hogy elmélkedünk a felénk kimutatott kedvességen, elismerve az értékeket. Az elmegyógyászat területén dolgozó dr. Wayne W. Dyer ezzel összhangban ezt írja: „Lehetetlen érezni (érzelmeket észlelni) úgy, hogy először ne legyen gondolatunk.”

Vegyük például a körülöttünk lévő teremtésműért érzett hálát. Ha egy felhőtlen éjszakán feltekintesz a csillagokkal teli égboltra, milyen érzéseket kelt benned ez az élmény? Dávid király kifejezte, milyen félelemmel vegyes tiszteletet érzett: „Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, a melyeket teremtettél: Micsoda az ember . . ., hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?” Az éjszaka csöndjében a csillagok beszéltek Dávidhoz, a következők leírására késztetve őt: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.” Miért volt olyan nagy hatással Dávidra a csillagos ég? Ő maga adja meg rá a választ: „elgondolom minden te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem” (Zsoltárok 8:4, 5; 19:2; 143:5).

Dávid fia, Salamon is felismerte, hogy fontos a teremtés csodáin gondolkodni. Arról például, hogy milyen szerepet játszanak az esőfelhők földünk felfrissítésében, ezt írta: „Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza” (Prédikátor 1:7). Így történik, hogy miután az esők és a folyók felfrissítik a földet, ezek a vizek körforgásban az óceánokból visszakerülnek a felhőkbe. Milyen lenne a földünk e nélkül a tisztító vízkörforgás nélkül? Milyen hálás lehetett Salamon, miközben elidőzött ezeknél a gondolatoknál!

A hálás személy a családtagjaival, barátaival és ismerőseivel való kapcsolatát is értékeli. Felfigyel kedves cselekedeteikre. Miközben értékelve gondol jóindulatukra, hálát érez szívében.

Fejezzük ki hálánkat

Milyen egyszerű szó a „köszönöm”! Oly könnyű kimondani. S bőven van rá alkalmunk. Milyen felüdítő érzés, amikor kedvesen és őszintén köszönetet mondunk annak, aki tartja nekünk az ajtót, vagy felvesz valamit, amit leejtettünk! Könnyebbé és eredményesebbé teheti az üzletben az eladónak, az étteremben a pincérnek, vagy a postásnak a munkáját, ha ezt a szót hallják.

Nagyszerű módja annak, ahogyan kifejezhetjük hálánkat valamilyen kedvességért, ha köszönetet kifejező képeslapot küldünk. Sok olyan képeslap kapható az üzletekben, amelyen gyönyörű gondolatok vannak. De vajon nem volna szeretetteljesebb és személyesebb jellegű, ha saját kezűleg írnánk még hozzá értékelő szavakat? Némelyek a szöveggel ellátott képeslapok helyett jobban szeretnek olyat küldeni, amelyen a saját gondolataik vannak. (Vesd össze: Példabeszédek 25:11.)

Nyilván azok méltók leginkább a hálánkra, akik legközelebb állnak hozzánk, vagyis akik az otthonunkban vannak. A Biblia ezt írja a derék feleségről: „[Felkel] az ő férje, és dicséri őt” (Példabeszédek 31:28). Vajon nem segíti elő, hogy az otthon a béke és a megelégedettség helye legyen, ha a férj szívből köszönetet mond a feleségének? S a férj is vajon nem örül, ha hazatértekor meleg, értékelő köszöntéssel fogadja a felesége? Napjainkban sok nyomás nehezedik a házasfelekre, és ha rengeteg nyomás nehezedik rájuk, könnyen haragra lobbanhatnak. A hálás természetű ember kész engedményeket tenni, hajlandó elnézni a hiányosságot és megbocsátani.

A fiatalok is figyeljenek arra, hogy szívből jövő szavakkal fejezzék ki szüleik iránti értékelésüket. Szüleik természetesen nem tökéletesek, de ez még nem ok arra, hogy hálátlanok legyenek mindazért, amit értük tettek. Nem tudnánk megfizetni azt a szeretetet és figyelmet, amelyet a születésünk óta ránk fordítottak. Ha átadták nekünk Isten ismeretét, akkor még egy okkal több, hogy hálásak legyünk.

„Az Úrnak öröksége, a fiak” — jelenti ki a Zsoltárok 127:3. A szülők tehát keressék a lehetőséget, hogy megdicsérhessék gyermekeiket, és ne zsörtölődjenek velük lényegtelen dolgok miatt (Efézus 6:4). Micsoda kiváltság segíteni a rájuk bízott fiataloknak, hogy ápolják a hála szellemét! (Vesd össze: Példabeszédek 29:21, Katolikus fordítás.)

Legyünk hálásak Istennek

Jehova Isten az Adományozója ’minden jó adománynak és minden tökéletes ajándéknak’ (Jakab 1:17). Különösen fontos az élet adománya, hiszen értéktelenné válhat mindenünk, vagy minden, amit esetleg tervezünk, ha elveszítjük életünket. A Szentírás arra buzdít minket, ne feledkezzünk meg arról, hogy Jehova Istennél van „az életnek forrása” (Zsoltárok 36:6, 8, 10; Cselekedetek 17:28). Ahhoz, hogy Isten iránti hálás szívet tudjunk ápolni, elmélkednünk kell azon, milyen nagylelkűen gondoskodott Isten arról, hogy fenntartsa fizikai és szellemi életünket (Zsoltárok 1:1–3; 77:12, 13). Az ilyen szív arra fog minket indítani, hogy szavakban és cselekedetekben fejezzük ki értékelésünket.

Az ima az egyik magától értetődő módja, ahogyan kifejezhetjük hálánkat Istennek. A zsoltáríró Dávid kijelentette: „Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám” (Zsoltárok 40:6). Bárcsak mi is hasonlókra éreznénk indíttatást.

Dávid ezenkívül elhatározta, hogy úgy is kimutatja értékelését Istennek, hogy másoknak beszél róla. Ezt mondta: „Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet” (Zsoltárok 9:2). Valószínűleg az a legnagyszerűbb módja annak, ahogyan kimutathatjuk Istennek hálánkat, ha beszélünk róla másoknak, saját szavainkkal megosztva velük a Szavában található igazságot. S ez segít nekünk, hogy az élet más területein is hálásabbak legyünk.

„A ki hálával áldozik, az dicsőít engem, és a ki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását” — mondja Jehova. Éld át te is az abból fakadó örömet, hogy kimutatod iránta érzett szívbéli háládat (Zsoltárok 50:23; 100:2).

[Kép a 7. oldalon]

Az élet Isten ajándéka. Mindenképpen tedd személyessé, amit adsz