Dárius — A király, akinek volt igazságérzete
EGY híres király egyszer így kérkedett az általa végrehajtott építkezésekkel: „Babilón külső részein . . . hatalmas fallal vétettem körül Babilónt kelet felől. Árkát kiástam . . ., szurokkal és téglával építettem ki. Mint a hegy, olyan magas falakat építettem.” Igen, Nabukodonozor babiloni király építkezésekbe fogott, és keményen dolgozott, hogy megerősítse birodalmának fővárosát. Babilon városa mégsem bizonyult annyira bevehetetlennek, mint amilyennek képzelte.
Ez i. e. 539. október 5-én bizonyosodott be. Média seregeitől kísérve a perzsa Czírus (II. Kürosz) akkor győzte le Babilont, és végezte ki káldeus uralkodóját, Belsazárt. Vajon ki lesz most ennek az újonnan meghódított városnak az első uralkodója? Dániel, Isten prófétája ott volt a városon belül, amikor az elesett, és ezt írta: „a méd Dárius foglalá el az országot mintegy hatvankét esztendős korában” (Dániel 5:30, 31).
Ki volt Dárius? Milyen uralkodónak bizonyult? Hogyan bánt Dániel prófétával, aki már több mint 70 éve fogoly volt Babilonban?
A KIRÁLY, AKIRŐL HIÁNYOSAK A TÖRTÉNELMI FELJEGYZÉSEK
A méd Dáriusról szóló történelmi adatok hiányosak. A médek jóformán semmilyen írásos feljegyzést sem hagytak hátra. A Közel-Keleten feltárt több százezer ékírásos tábla ezenkívül nem nyújt teljes képet a történelemről, mivel sok hiányzó rész van benne. Más ókori világi feljegyzésekből csak nagyon kevés maradt fenn, és legalább egy évszázad választja el őket a Dáriussal kapcsolatos eseményektől.
A meglévő bizonyítékok mégis arra utalnak, hogy Média fővárosának, Ekbatanának az elfoglalása után a perzsa uralkodó, Czírus képes volt elnyerni a médek lojalitását. A médek és a perzsák ezután együtt harcoltak az ő vezetése alatt. Kapcsolatukról egy író, Robert Collins ezt állapítja meg a médekkel és a perzsákkal foglalkozó könyvében: „Békében a médek egyenrangúak voltak a perzsákkal. Sokszor őket nevezték ki a polgári kormányzat magas tisztségeire és vezető posztokra a perzsa hadseregben. A kívülállók úgy utaltak rájuk, mint a médekre és perzsákra, vagyis nem tettek különbséget a legyőzöttek és a legyőzők között” (The Medes and Persians). Média tehát egybeolvadt Perzsiával, és így keletkezett a Méd—Perzsa Birodalom (Dániel 5:28; 8:3, 4, 20).
A médek bizonyára jelentős szerepet játszottak Babilon bukásában. A Szentírás a „médek közül származó Ahasvérus fiáról, Dáriusról” beszél úgy, mint a Méd—Perzsa Birodalom első olyan királyáról, aki Babilon fölött is uralkodott (Dániel 9:1, Újfordítású revideált Biblia). Királyi hatalma azt is magában foglalta, hogy jogában állt rendeleteket hozni „a médek és persák vissza nem vonható törvénye szerint” (Dániel 6:8). Amit a Biblia elmond nekünk Dáriusról, az futó pillantást ad nekünk személyiségéről, valamint nyomós indokot szolgáltat arra, miért hiányoznak a róla szóló világi adatok.
PÁRTFOGOLTA DÁNIELT
Röviddel azután, hogy hatalomra került Babilonban, Dárius „rendele a birodalom fölé százhúsz tiszttartót [szatrapát, Izr. Magyar Irodalmi Társulat fordítása], hogy az egész birodalomban legyenek — mondja a Biblia —; és azok fölé három igazgatót [főkormányzót, IMIT], a kik közül egy vala Dániel” (Dániel 6:1, 2). Dániel magas tisztsége azonban egyáltalán nem volt ínyére a többi kormányzónak. Feddhetetlensége kétségtelenül a korrupció megfékezésére késztetett, és ez valószínűleg bosszankodást váltott ki. Bizonyára az irigység is befolyásolta a főkormányzókat, mivel a király pártfogolta Dánielt, és azt fontolgatta, hogy főminiszterré tegye őt.
Abban a reményben, hogy megszüntethetik ezt a helyzetet, a két kormányzó és a szatrapák jogi csapdát ötlöttek ki. A király elé járultak, és aláírásra elé terjesztettek egy rendeletet, amely megtiltotta, hogy 30 napig bármit ’kérjenek valamely istentől vagy embertől’, kivéve Dáriustól. Azt javasolták, hogy minden törvényszegőt vessenek az oroszlánok vermébe. Dáriussal elhitették, hogy ezt a rendeletet minden magas rangú kormánytisztviselő helyesli, és javaslatuk azt a látszatot keltette, hogy a király iránti lojalitásukat akarják kifejezésre juttatni (Dániel 6:1–3, 6–8).
Dárius aláírta a rendeletet, és hamarosan szembesült következményeivel. Dániel lett az első, aki megszegte a rendeletet, mivel továbbra is imádkozott Jehova Istenhez. (Vesd össze: Cselekedetek 5:29). A hűséges Dánielt az oroszlánok vermébe vetették, noha a király figyelemre méltó erőfeszítéseket tett a megváltoztathatatlan törvény megkerülésére. Dárius kifejezte abba vetett bizodalmát, hogy Dániel Istenének hatalmában áll megőrizni a próféta életét (Dániel 6:9–17).
Egy böjtöléssel töltött álmatlan éjszaka után Dárius az oroszlánok verméhez sietett. Mennyire örült, amikor életben és sértetlenül találta Dánielt! Megtorló igazságszolgáltatást alkalmazva a király gyorsan az oroszlánok vermébe vettette Dániel vádolóit és családjaikat. Kiadott egy rendeletet is, hogy ’birodalmának minden országában féljék és rettegjék Dániel Istenét’ (Dániel 6:18–27).
Dárius egyértelműen tisztelte Dániel Istenét és vallását, és feltétlenül jóvá akarta tenni a sérelmet. Dániel vádolóinak megbüntetésével azonban biztosan magára zúdította a megmaradt tisztviselők rosszindulatát. Ezenkívül Dáriusnak az a hirdetménye, amely elrendelte, hogy az egész királyságban ’féljék Dániel Istenét’, biztosan súlyos neheztelést váltott ki a nagy hatalmú babiloni papok között. Mivel mindez biztosan befolyásolta az írnokokat, nem volna meglepő, ha a világi feljegyzéseket megváltoztatták volna, hogy kitöröljék a Dáriusra utaló bizonyítékot. A Dániel könyvében található rövid beszámoló azonban olyan uralkodóként mutatja be Dáriust, akinek érzéke volt a tisztesség iránt, és volt igazságérzete.