Silás, a buzdítás forrása

A KERESZTÉNYISÉG történetének már a kezdetétől fogva fontos volt a hűséges utazófelvigyázók tevékenysége Isten népe gyülekezetének a buzdításában, és abban, hogy a föld legtávolabbi részén is terjesszék a jó hírt. A legelső kinevezett felvigyázók között volt Silás, aki próféta és vezető személyiség volt a jeruzsálemi gyülekezetben. Kulcsszerepe volt a prédikálómunkában történő fontos fejleményekben, és ő volt azon misszionáriusok egyike, akik elsőként hirdették az evangéliumot európai területen. Mi tette Silást különösen alkalmassá arra, hogy mindezt betöltse? És személyiségének mely vonásait jó utánoznunk?

A körülmetélkedés kérdése

Amikor i. sz. 49 körül felmerült a körülmetélkedés kérdése, mely előre láthatóan megosztottságot okozhatott, a Jeruzsálemben levő vezető testületnek jól érthető útbaigazítást kellett körbeküldenie a keresztények között, hogy tisztázzák a kérdést. Silás, akit Silvánusnak is neveztek, ilyen körülmények között tűnik fel a bibliai beszámolóban. Valószínűleg ő is azok között volt, akik a döntést meghozták, s akit utána „az apostolok és a vének” küldöttjének választottak meg, hogy közölje a döntést „az Antiókhiában, Siriában és Czilicziában levő . . . atyafiaknak”. Antiókhiában Silás és Júdás (Barsabás) Barnabással meg Pállal együtt adta át a levelet, és nyilván elmondták szóban a jeruzsálemi összejövetelen történteket, a levont következtetéseket és a levél tartalmát. Ezenkívül „sok beszéddel inték [buzdították, Újfordítású revideált Biblia] az atyafiakat, és megerősíték”. Ennek az lett a kedvező kimenetele, hogy az antiókhiai keresztények „örvendezének” (Cselekedetek 15:1–32).

Silásnak tehát fontos szerepe volt abban, hogy tisztázza ezt az alapvető kérdést. De ez a megbízatás nem volt könnyű. Nem lehetett tudni, hogyan fog reagálni a döntésre az antiókhiai gyülekezet. Ezért „olyan valakire volt szükség, aki igen bölcs és tapintatos ahhoz, hogy ismertesse, mit írtak az apostolok a levelükben” — jegyzi meg egy szövegmagyarázó. Abból, hogy Silást választották erre a kényes megbízatásra, megtudunk valamit arról, milyen személyiség lehetett. Megbízhattak benne, hogy hűségesen fogja a vezető testület utasításait átadni. Ezenkívül bölcs felvigyázó is lehetett, aki békéltető hatással volt másokra, amikor a gyülekezetben vita kerekedett.

Közös útjaik Pállal

Nem tudjuk biztosan, hogy Silás visszatért-e Jeruzsálembe a küldetése után vagy sem. Akárhogy is történt, miután Barnabás és Pál összetűzött János Márk miatt, Pál az akkor Antiókhiában lévő Silást választotta egy új útra, melynek kezdetben az volt a célja, hogy újra ellátogassanak azokba a városokba, ahol Pál már prédikált az első misszionáriusi útján (Cselekedetek 15:36–41).

Pálnak valószínűleg azért is eshetett Silásra a választása, mert helyesen gondolkodott a nem zsidókhoz való küldetésről, valamint a tekintélye miatt, amelyet mint próféta és a vezető testület szószólója latba vethetne, amikor tudatják a döntésüket a szíriai és czilicziai hívőkkel. Rendkívül jó eredményeket értek el. A Cselekedetek könyve így számol be erről: „a mint általmentek a városokon, meghagyák nékik, hogy tartsák meg a rendeléseket, melyeket végeztek a Jeruzsálemben levő apostolok és vének. A gyülekezetek azért erősödének a hitben, és gyarapodának számban naponként” (Cselekedetek 16:4, 5).

Utazásuk közben a szent szellem kétszer is eltérítette a misszionáriusokat eredeti útvonalukról (Cselekedetek 16:6, 7). Timótheus is csatlakozott hozzájuk útközben Listránál, miután nem részletezett „jövendöléseket” hallottak róla (1Timótheus 1:18; 4:14). A prófétálás adományát is birtokló Pálnak adott látomás arra utasította az utazókat, hogy hajózzanak Macedóniába, Európába (Cselekedetek 16:9, 10).

Verés és börtön

Filippiben, „Macedónia azon részének első gyarmatvárosában”, Silás emlékezetes próbán ment keresztül. Miután Pál kiűzött egy jövendőmondó szellemet egy rabszolgalányból, a lány tulajdonosai, látván, hogy Pál megfosztotta őket bevételi forrásuktól, a városi elöljárókhoz hurcolták Silást és Pált. Ennek az lett a vége, hogy ezt a két embert megalázták, gonosztevőknek mutatva be őket a nyilvánosság előtt, letépve róluk a felsőruhájukat, és megvesszőzve őket a piacon (Cselekedetek 16:12, 16–22).

Az ilyen megvesszőzések nemcsak hogy félelmetes büntetésnek bizonyultak az emberi tűrőképesség határát súrolva, hanem Pál és Silás esetében ráadásul még jogtalanul is tették ezt. Miért? Azért, mert a római jog szerint egyetlen római polgárt sem lehetett megverni. Pálnak római állampolgársága volt, és valószínűleg Silásnak is. Miután „sok ütést” mértek rájuk, Pált és Silást börtönbe vetették, ahol kalodába zárták a lábukat. Ez „borzalmas eszköz volt — magyarázza Gustav Stählin —, amelyben olyannyira szétfeszíthették a foglyok lábát, amennyire csak akarták, hogy ne tudjanak aludni”. Ám az éjszaka közepén, kétségtelenül fájdalmas sebekkel a hátukon, „Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent” (Cselekedetek 16:23–25).

Ebből ugyancsak megtudhatunk valamit Silás személyiségéről. Örvendezett, hogy Krisztus nevéért szenvedtek (Máté 5:11, 12; 24:9). Nyilván ugyanez a szellem tette lehetővé az ezt megelőző antiókhiai küldetése során, hogy Silás a társaival együtt hatékonyan tudta buzdítani és erősíteni a gyülekezetet, aminek az lett az eredménye, hogy keresztény hittársai örvendeztek. Pál és Silás öröme biztos fokozódott, amikor csodálatos módon egy földrengés által kiszabadultak a börtönből, és segíteni tudtak az öngyilkosságra készülő börtönőrnek és a családjának, hogy Istenbe vessék hitüket (Cselekedetek 16:26–34).

Sem Pált, sem Silást nem félemlítette meg a vesszőzés és a bebörtönzés. Amikor üzenet érkezett, hogy engedjék őket szabadon, nem osontak ki Filippiből megszégyenülten, mint ahogyan az elöljárók várták volna. Megállták a helyüket, és az öntelt, önkényeskedő hivatalnokok fölébe kerekedtek. „Megvesszőztek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, holott római emberek vagyunk, és tömlöczbe vetettek: és most alattomban akarnak bennünket kiküldeni? — kérdezte Pál. — Nem úgy; hanem jőjjenek ők maguk és vezessenek ki minket.” Mivel az elöljárók féltek a következményektől, kénytelenek voltak arra kérlelni a két férfit, hogy hagyják el a várost (Cselekedetek 16:35–39).

Miután jól bevésték a hatósági személyek elméjébe, hogy nekik római állampolgárokként jogaik vannak, Pál és Silás eleget tett az elöljárók kérésének, de még előtte elbúcsúztak a barátaiktól. Összhangban azzal, ami ekkorra már jellemzővé vált egész prédikáló körútjukra, Silás a társával együtt újfent ’buzdította’ a testvéreit, és utána ment csak el (Cselekedetek 16:40, Kámory fordítás).

Macedóniából Babilonba

Pál, Silás és a társaik nem csüggedtek, pedig ez egyébként kellemetlen tapasztalat lehetett volna, hanem inkább eltökélten mentek tovább új misszionáriusi területekre. Thessalonikában újabb nehézségekkel kerültek szembe. Mivel Pál három sabbatot is magában foglaló időszakon át sikeres volt a szolgálatban, féltékeny ellenségei uszították a tömeget, ami miatt bölcsebb volt, ha a misszionáriusok éjjel elhagyják a várost. Továbbmentek Béreába. Miután az ellenségeik megtudták, hogy mit ért el Pál a társaival együtt ebben a városban, képesek voltak még Béreába is elmenni Thessalonikából. Pál továbbment egyedül, Silás és Timótheus pedig Béreában maradt, hogy gondoskodjon az új érdeklődők csoportjáról (Cselekedetek 17:1–15). Silás és Timótheus Korinthusban újra csatlakoztak Pálhoz, jó híreket vittek neki, és valószínűleg ajándékot is hoztak hűséges macedóniai barátaitól. Biztosan emiatt vált lehetővé, hogy a szükséget szenvedő apostol abbahagyja világi munkáját, melyet időközben elkezdett, és hogy nagy lendülettel visszatérjen a teljes idejű prédikálómunkához (Cselekedetek 18:1–5; 2Korinthus 11:9). Korinthusban Silásról és Timótheusról is azt mondták, hogy evangéliumhirdetők és Pál társai. Ebből nyilvánvaló, hogy munkájuk ebben a városban sem lassult le (2Korinthus 1:19).

A thessalonikabelieknek írt levelekben — mindkettőt ebben az időben írták Korinthusból — végig többes szám első személyt használtak, amiből arra következtethetünk, hogy Silás és Timótheus is közreműködött az írásban. Az a gondolat viszont, hogy Silás írnokként is tevékenykedett, főleg azon alapul, amit Péter saját leveleinek az egyikéről írt. Péter azt mondta, hogy első levelét „Silvánus . . . hű atyátokfia” által írta Babilonból (1Péter 5:12, 13). Ez egyszerűen jelenthette azt is, hogy Silvánus vitte el a levelet, de a Péter két levele közötti stílusbeli különbség arra enged következtetni, hogy az első levélnél Silás volt az írnok, a másodiknál viszont nem. Tehát Silás sokféle adottságai és teokratikus kiváltságai között lehetett az is, hogy titkár volt.

Követésre méltó példa

Ha most egy kicsit megállunk, és átgondoljuk, mit tudunk Silásról, nagy hatással van ránk, ami fennmaradt róla. Kiváló példa a modern kori misszionáriusoknak és utazófelvigyázóknak. Önzetlenül nagy távokat tett meg, pedig ez jelentős áldozattal járt, s mindezt nem az anyagi haszonért, nem is a tekintélyért tette, hanem azért, hogy segítsen másokon. Célja az volt, hogy buzdítsa őket bölcs és tapintatos tanáccsal, jól előkészített és meleg hangú előadásokkal, valamint a szántóföldi szolgálatban való buzgalmával. Akármilyen szereped legyen is Jehova szervezett népén belül, ha te is hasonlóan igyekszel, hogy építő légy — még olyankor is, amikor ellenségeskedéssel kell szembenézned —, te is a buzdítás forrásának fogsz bizonyulni hívőtársaid számára.

[Térkép a 29. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Pál második misszionáriusi körútja

A Nagy-tenger

Antiókhia

Derbe

Listra

Ikónium

Tróás

Filippi

Ámfipolis

Thessalonika

Bérea

Athén

Korinthus

Efézus

Jeruzsálem

Czézárea

[Forrásjelzés]

Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.