Isten nem lassú az ígéretét illetően

„MEDDIG kiáltok még oh Uram, és nem hallgatsz meg!” Ezek a héber Habakuk próféta szavai, aki az időszámításunk előtti hetedik században élt. Pedig olyan ismerősen hangzanak, nem? Igen, természetes emberi dolog, hogy azt szeretnénk, ha azonnal, amint lehetséges, megvalósulnának azok a dolgok, amelyekre olyannyira vágyunk. És ez különösen igaz ebben a világban, melyben az emberek hozzászoktak vágyaik azonnali beteljesüléséhez (Habakuk 1:2).

Az első században néhányan szemmel láthatóan azt gondolták, hogy Istennek már hamarabb teljesítenie kellett volna az ígéreteit. Olyan türelmetlenné váltak, hogy azt gondolták, Isten lassú vagy késik. Péter apostolnak ezért arra kellett emlékeztetnie őket, hogy az, ahogyan Isten tekinti az időt, merőben más, mint az, ahogyan mi tekintjük. Ezt írta: „Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap” (2Péter 3:8).

Ha az időszámításnak ezt a módját nézzük, akkor egy 80 éves ember életideje csupán mintegy kétórányi, az egész emberi történelem pedig mindössze körülbelül hat napja tart. Ha ebből a szemszögből nézzük a dolgokat, könnyebben megértjük Isten eljárásmódját velünk kapcsolatban.

Ez persze nem jelenti azt, hogy Istennek nem lényeges az idő. Ellenkezőleg, nagyon is fontos neki (Cselekedetek 1:7). Péter ezért ezzel folytatja: „Nem késik el [lassú, NW] az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson” (2Péter 3:9). Az emberektől eltérően Istent nem szorítja az idő, mintha bármikor is kifuthatna abból. Mivel ő az „örökkévalóság királya”, bámulatos módon át tudja tekinteni a dolgokat, és meg tudja határozni, hogy tettei az idő áramlatában mikor eredményeznék a legtöbb jót mindenkinek, aki érintve van (1Timótheus 1:17, Katolikus fordítás).

Miután elmagyarázta, miért tűnhet Isten lassúnak, Péter így figyelmeztetett: „Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj.” Ez azt jelenti, hogy a számadás napja éppen akkor fog eljönni, amikor az emberek legkevésbé számítanak rá. Majd a következő versekben Péter rámutat arra a csodálatos kilátásra, melyben azoknak lesz részük, akik „szent életben és kegyességben” élnek, ez a kilátás pedig az, hogy élve bejuthatnak Isten megígért ’új egébe és új földjére’ (2Péter 3:10–13).

Ennek arra kellene indítania minket, hogy mindennél jobban értékeljük azt, hogy Isten ítélete még nem érkezett el. Türelme lehetővé teszi számunkra, hogy megismerjük szándékait, kiigazításokat tegyünk az életünkben, és így elnyerjük megígért áldásait. Vajon nem úgy kell tekintenünk „a mi Urunknak hosszútűrését”, mint megmentést, ahogyan arra Péter is buzdított? (2Péter 3:15). Van azonban Isten türelmének egy másik tényezője is.

Míg a bűnök mértéke a tetőfokára nem hág

Ha megvizsgáljuk, hogyan bánt Isten a múltban az emberiséggel, megfigyelhetjük, hogy gyakran várt az ítélettel addig, amíg az esély a megjavulásra teljesen reménytelenné nem vált. Istennek a kananeusokra hozott ítéletével kapcsolatban például láthatjuk, hogy már jó előre rámutatott a bűneikre, amikor Ábrahámmal beszélt. De akkor még nem érkezett el az ítélet-végrehajtás ideje. Miért nem? A Biblia ezt mondja: „mert az Emoreusok [kananeusok] gonoszsága még nem tölt be”, vagy ahogy a Katolikus fordítás írja: „az amoriták bűne még nem teljes” (1Mózes 15:16).a

Úgy 400 évvel később viszont bekövetkezett Isten ítélete, és Ábrahám leszármazottai, az izraeliták elfoglalták azt a földet. Néhányan a kananeusok közül, mint például Ráháb és a gibeoniták, a magatartásuk és a cselekedeteik miatt megmenekültek, de ami a többséget illeti, elérték azt a pontot, amikor a tisztátalanságuk a tetőfokára hágott, ahogyan azt a régészeti ásatások is feltárják. Falloszimádatot, templomi prostitúciót gyakoroltak, és gyermekáldozatokat mutattak be. A Halley’s Bible Handbook megjegyzi: „A régészek, akik ásatásokat végeznek a kananeus városok romjai között, azon csodálkoznak, hogy Isten nem hamarabb pusztította el őket, mint ahogy azt megtette.” Végül a kananeusok „bűneinek mértéke a tetőfokára hágott”, gonoszságuk „teljes” lett. Senki sem vádolhatta jogosan Istent azzal, hogy igazságtalan volt, amikor engedte, hogy megtisztítsák ezt a földet, miközben megkímélte azokat, akik helyes magatartást tanúsítottak.

Hasonló volt a helyzet Noé napjaiban is. Noha az emberek az özönvíz előtt gonoszak voltak, Isten irgalmasan úgy döntött, hogy ad nekik még 120 évet. Közben Noé egy bizonyos ideig az „igazság hirdetőjeként” szolgált (2Péter 2:5). Az idő előrehaladtával a gonoszságuk szemmel láthatólag megért a pusztulásra. „Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útát a földön” (1Mózes 6:3, 12). „Bűneinek mértéke a tetőfokára hágott”; ahogy telt az idő, rossz indítékaik mértéke betetőződött. Amikor Isten cselekedett, teljes mértékben jogosan járt el. Csupán nyolc személy bizonyult igazságosnak Isten szemében, és ő meg is mentette őket.

Isten ugyanígy bánt Izráellel is. Bár hűtlenné és züllötté váltak, Isten több száz évig türelmes volt hozzájuk. A beszámoló ezt írja: „az Úr . . . elküldé hozzájok követeit jó idején, mert kedvez vala az ő népének . . . De ők . . . az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem vala segítség” (2Krónika 36:15, 16). A nép eljutott addig a pontig, hogy már nem volt többé lehetőség a megjavulásra. Csak Jeremiás és még néhányan menekülhettek meg. Amikor Isten végül elhozta az ítéletét a többiekre, nem mondhatták őt igazságtalannak.

Elérkezett az idő, hogy Isten cselekedjen

Ezekből a példákból azt láthatjuk, hogy Isten visszatartja a dolgok e jelen rendszere feletti ítéletét, de csak addig, amíg annak el nem érkezik az ideje. Ezt fejezi ki az a parancs, melyet Isten jelképes ítélet-végrehajtója kapott: „Bocsásd a te éles sarlódat, és szedd meg a föld szőleinek gerézdeit; mert megértek annak szőlei. Bocsátá azért az angyal az ő éles sarlóját a földre, és a földnek szőleit megszedé, és veté az Isten haragjának nagy borsajtójába.” Figyeld meg: az emberiség gonoszsága „megért”, vagyis elérte azt a pontot, amikor már nincs többé lehetőség a megjavulásra. Amikor Isten végrehajtja ítéletét, nem lesz kétség afelől, hogy ez a közbeavatkozása igazságos (Jelenések 14:18, 19).

A fent említetteket figyelembe véve egyértelmű, hogy már közel van Isten ítélete a világ ellen, mivel a világ ugyanazokat a jellemvonásokat mutatja ki, amelyek a múltban Isten ítéletét vonták magukra. Bárhová nézünk, a föld megtelt erőszakossággal, éppen úgy, ahogyan az a Noé napjaiban bekövetkezett özönvíz előtt volt. Az emberek magatartása egyre inkább kezd olyanná válni, mint amiről az 1Mózes 6:5-ben olvashatunk, vagyis hogy az ember „szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz”. Ma már azok a rettenetes bűnök is mindennaposak, melyekkel annak idején a kananeusok magukra vonták Isten ítéletét.

Különösen az I. világháború óta tapasztal az emberiség ijesztő változásokat. Látni, amint milliók vérét ontják ki földünkön. Háborúk, népirtás, terrorizmus, bűnözés és törvénytelenség — világszerte egyre növekvőben vannak. Éhínséget, betegséget és erkölcstelenséget látunk mindenütt bolygónkon. Minden jel arra mutat, hogy abban a gonosz nemzedékben élünk, amelyről Jézus ezt mondta: „el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek” (Máté 24:34). A világ „bűneinek mértéke” teljes lett. ’A föld szőlői’ megértek az aratásra.

Itt az idő, hogy cselekedj

János apostolnak azt mondták, hogy amikor az ítélet ideje elközeledik, két fajta érési folyamatra kerül majd sor. Először ezt mondja: „A ki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és a ki fertelmes, legyen fertelmes ezután is.” Majd ezt írja: „a ki igaz, legyen igaz ezután is; és a ki szent, szenteltessék meg ezután is” (Jelenések 22:10, 11). Ez az utóbbi fejlemény a világméretű bibliai oktató munkával kapcsolatos, melyet Jehova Tanúi végeznek. Ennek a munkának az a célja, hogy megtanítsák az embereknek, mit kíván meg Isten tőlük ahhoz, hogy méltónak találtassanak majd az örökké tartó élet elnyerésére. Ez a tevékenység már 233 országra terjedt ki, körülbelül 87 000 gyülekezet által.

Isten nem lassú. Türelmesen időt hagy az embereknek, hogy ’felöltsék az új egyéniséget’, és elnyerjék az ígéreteit (Efézus 4:24, NW). Ma Isten még mindig vár, bár a világban egyre romlanak az állapotok. Jehova Tanúi szerte a világon megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy megosszák embertársaikkal azt az ismeretet, amely örök élethez vezet (János 17:3, 17). Örömmel mondhatjuk, hogy minden évben több mint 300 000 ember reagál erre, és keresztelkedik meg.

Mivel örökké tartó életre lehet kilátásunk, most van itt az idő — nem arra, hogy várjunk, hanem hogy cselekedjünk. Rövidesen megláthatjuk, amint beteljesedik Jézus ígérete: „a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal” (János 11:26).

[Lábjegyzet]

[Kép a 6. oldalon]

Isten ítélet-végrehajtója azt a parancsot kapta, hogy eressze neki sarlóját, amikor a föld szőlője beérett

[Kép a 7. oldalon]

Jehova Tanúi a világ minden részén segítenek az embereknek, hogy elnyerjék Isten örökké tartó áldásait