Jézus Krisztus létezésének bizonyítékai

HA MEGKÉRDEZNÉK, hogy hiszünk-e abban, hogy létezett egy Albert Einstein nevű ember, talán könnyen rávágnánk, hogy hát persze. De miért mondanánk ezt? A legtöbb ember nem találkozott vele személyesen. Mégis a munkásságáról szóló megbízható beszámolók azt bizonyítják, hogy csakugyan létezett. Annak hatása, hogy létezett, látható felfedezéseinek tudományos alkalmazásaiban. Például sokan használnak olyan áramot, amely nukleáris energiából származik, ez pedig szoros kapcsolatban van Einstein híres képletével: E=mc² (az energia egyenlő a tömeg és a fénysebesség négyzetének szorzatával).

Ugyanez az érvelés megállja a helyét Jézus Krisztus esetében is, aki kétségtelenül a legnagyobb hatással volt az emberekre a történelemben. Az, amit róla írtak, és hatásának látható bizonyítékai határozottan alátámasztják, hogy valóban létezett. Bármennyire érdekes is az előző cikkben tárgyalt legújabb régészeti felfedezés, amely a Jakab nevét említő felirattal kapcsolatos, Jézus történelmi hitelessége nem ezen vagy bármilyen más leleten múlik. Az igazság az, hogy Jézus létezésének bizonyítékát megtalálhatjuk abban, amit a történetírók és Jézus követői írtak róla.

Történetírók tollából származó bizonyítékok

Figyeljük meg például, hogy miként tanúskodik Josephus Flavius első századi zsidó történetíró, aki farizeus volt. Utalt Jézus Krisztusra A zsidók története című művében. Bár némelyek kétségbe vonják az első utalás hitelességét, ahol Josephus úgy beszél Jézusról mint Messiásról, a Yeshiva Egyetemen dolgozó Louis H. Feldman professzor azt mondja, hogy kevesen kételkednek a második utalás eredetiségében. Ott Josephus ezt írta: „[A főpap, Anan] a nagytanácsot törvényszéki ülésre hívta össze, és eléje állította Jakabot, aki testvére volt Jézusnak, akit Krisztusnak neveznek” (A zsidók története, XX. könyv, 9. fejezet 1. bekezdés). Igen, egy farizeus, egy olyan szektához tartozó személy, melynek tagjai közül sokan Jézus esküdt ellenségei voltak, elismerte Jakabnak, Jézus testvérének a létezését.

Jézus létezésének hatása érezhető a követői tevékenysége által is. Amikor Pál apostol i. sz. 59 körül börtönben volt Rómában, a zsidók főemberei ezt mondták neki: „ami ezt a szektát illeti, ismeretes előttünk, hogy mindenütt ellene beszélnek” (Cselekedetek 28:17–22). ’Ez a szekta’ — így utaltak Jézus tanítványaira. Ha mindenütt ellene beszéltek, akkor valószínűleg a történetíróknak is meg kellett említeniük őket.

Tacitus, aki i. sz. 55 körül született, és akit a világ legjobb történetírói között tartanak számon, megemlítette a keresztényeket az Évkönyvek című művében. Abban a beszámolóban, mely rávilágít, hogy i. sz. 64-ben Néró a keresztényekre fogta Róma felgyújtását, ezt írta: „Nero másokat tett meg bűnösnek, és a legválogatottabb büntetésekkel sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt gyűlölt és Christianusoknak nevezett. Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette.” Ennek a beszámolónak a részletei összhangban vannak a Jézusról szóló bibliai leírással.

Egy másik író, aki beszélt Jézus követőiről, az ifjabb Plinius, Bitínia kormányzója. I. sz. 111 körül Plinius levelet írt Traianus császárnak, és arról kérdezte, hogy miként bánjon a keresztényekkel. Azok az emberek, akiket hamisan azzal vádoltak, hogy keresztények — írta Plinius —, ismételten fohászkodnak az istenekhez, és imádják Traianus szobrát, csakhogy bizonyítsák, hogy ők nem keresztények. Plinius még ezt is hozzátette: „az igazi keresztények ilyesmire állítólag semmi áron sem kényszeríthetők.” Ez bizonyítja, hogy Krisztus csakugyan létezett, akinek a követői még ez életüket is készek voltak feláldozni a belé vetett hitükért.

Miután összegezte azokat a Jézus Krisztusra és a követőire tett utalásokat, amelyek az első két évszázadban élt történetírók tollából származnak, a Britannica Hungarica ezt a következtetést vonja le: „Ezekből a forrásokból . . . [egyértelműen kiderül], hogy az ókorban még a kereszténység ellenzői sem vonták kétségbe [Jézus] történetiségét — ahogy tették azt, megalapozatlanul, a XVII. század végétől a XX. század elejéig némely bibliakritikai irányzatok.”

Jézus követői is tanúskodnak

„Szinte teljes egészében csak az Újszövetség szolgáltat bizonyítékokat Jézus életének és sorsának történelmi felidézésére és személyisége fontosságának legkorábbi keresztény magyarázataira” — mondja a The Encyclopedia Americana. A szkeptikusok talán nem fogadják el a Bibliát Jézus létezésének bizonyítékaként. Ám a szentírási beszámolókkal kapcsolatban kétféle érvelési mód is létezik, melyek különösen segítenek annak bizonyításában, hogy Jézus valóban létezett.

Amint azt megjegyeztük, Einstein nagyszerű elméletei bizonyítják, hogy ő létezett. Ehhez hasonlóan Jézus tanításai bizonyítják, hogy ő csakugyan létezett. Vegyük például a hegyi beszédet, Jézus egyik híres beszédét (Máté 5—7. fejezet). Máté apostol leírta, hogy milyen hatása volt ennek a beszédnek: „a sokaság ámult a tanítási módján; mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van” (Máté 7:28, 29). Azzal kapcsolatban, hogy még évszázadokkal később is milyen hatással volt az emberekre ez a beszéd, Hans Dieter Betz professzor megjegyezte: „Az a hatás, amelyet a hegyi beszéd fejtett ki, általában véve messze meghaladja a judaizmus és a keresztényiség, sőt még a nyugati kultúra határvonalait is.” Hozzáfűzte még, hogy ennek a beszédnek „sajátosan egyetemes a vonzereje”.

Figyeljük meg, milyen tömören megfogalmazott gyakorlati bölcsességről tanúskodnak a hegyi beszédből vett következő szavak: „aki megcsap a jobb orcádon, annak fordítsd oda a másikat is.” „Nagyon ügyeljetek rá, hogy igazságosságotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok.” „Soha ne aggódjatok . . . a következő nap miatt, mert a következő napnak meglesznek a maga aggodalmai.” „Gyöngyeiteket [ne] dobjátok a disznók elé.” „Állandóan kérjetek, és adnak nektek.” „Mindazt . . . , amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, nektek is hasonlóképpen meg kell tennetek velük.” „Menjetek be a szűk kapun.” „Gyümölcseikről fogjátok felismerni őket.” „Minden jó fa kiváló gyümölcsöt terem” (Máté 5:39; 6:1, 34; 7:6, 7, 12, 13, 16, 17).

Biztos, hogy hallottuk már ezeknek a mondásoknak némelyikét, vagy legalábbis a lényegét. Talán közmondássá is váltak már az anyanyelvünkön. Ezek mind a hegyi beszédből származnak. Az a hatás, amelyet oly sok emberre és kultúrára kifejtett ez a beszéd, ékes bizonyítéka annak, hogy „a nagy tanító” létezett.

Képzeljük el, hogy valaki kitalál egy olyan személyt, akit Jézus Krisztusnak hívnak. Tegyük fel, hogy ez a valaki elég okos ahhoz, hogy előálljon azokkal a tanításokkal, amelyeket a Bibliában szereplő Jézusnak tulajdonítanak. Vajon akkor egy ilyen leleményes ember nem tette volna Jézust és a tanításait minden ember számára annyira elfogadhatóvá, amennyire csak lehet? Pál apostol mégis ezt figyelte meg: „ahogy a zsidók jeleket kérnek, úgy a görögök is bölcsességet keresnek, de mi az oszlopra feszített Krisztust prédikáljuk, aki a zsidóknak botránykő, a nemzeteknek pedig bolondság” (1Korintus 1:22, 23). Az oszlopra feszített Krisztus üzenete sem a zsidóknak, sem a nemzetekhez tartozóknak nem volt vonzó. Pedig ez volt az a Krisztus, akit az első századi keresztények hirdettek. Miért az oszlopra feszített Krisztusról beszéltek? Az egyetlen kielégítő magyarázata ennek az, hogy a Keresztény Görög Iratok írói az igazságot jegyezték fel Jézus életéről és haláláról.

Jézus történetiségét bizonyító másik érvelési mód az, hogy követői oly lankadatlanul prédikálták tanításait. Mindössze körülbelül 30 évvel azután, hogy Jézus elkezdte szolgálatát, Pál azt mondhatta, hogy a jó hírt ’az ég alatt levő egész teremtésben prédikálták’ (Kolosszé 1:23). Igen, Jézus tanításai elterjedtek az egész ókori világban annak ellenére, hogy követői ellenállásba ütköztek. Pál, aki maga is üldözött volt mint keresztény, ezt írta: „Ha . . . Krisztus nem támadt fel, akkor bizony hiábavaló a prédikálásunk, és hiábavaló a hitünk” (1Korintus 15:12–17). Ha hiábavaló lenne egy olyan Krisztusról prédikálni, aki nem támadt fel, akkor mennyivel inkább hiábavaló lenne egy sohasem létezett Krisztusról prédikálni! Ahogy azt ifjabb Plinius beszámolójában olvastuk, az első századi keresztények készek voltak meghalni a Krisztus Jézusba vetett hitükért. Azért voltak képesek az életüket kockáztatni Krisztusért, mert ő valóságos személy volt, és csakugyan létezett, ahogy az evangéliumi beszámolók azt feljegyezték.

Szemmel látható bizonyítékok

Ahhoz, hogy a keresztények prédikálhassanak, elengedhetetlen volt, hogy higgyenek Jézus Krisztus feltámadásában. Lelki szemeinkkel mi is láthatjuk a feltámasztott Jézust azáltal, hogy megfigyeljük, hogyan érezhető a hatása napjainkban.

Közvetlenül oszlopra feszítése előtt Jézus egy átfogó próféciát közölt jövőbeli jelenlétéről. Arról is beszélt, hogy fel fog támadni, és Isten jobbjára fog ülni, ahol várja azt az időt, amikor legyőzheti ellenségeit (Zsoltárok 110:1; János 6:62; Cselekedetek 2:34, 35; Róma 8:34). Ezután lép fel Sátán és démonai ellen, és űzi ki őket az égből (Jelenések 12:7–9).

Mikor teljesedik mindez? Jézus beszélt követőinek ’a jelenlétének és a dolgok rendszere befejezésének a jeléről’. A láthatatlan jelenlétét azonosító jel a következőket foglalja magában: nagy háborúk, élelmiszerhiányok, földrengések, hamis próféták megjelenése, a törvénytelenség növekedése és súlyos járványok. Ilyen vészterhes eseményekre kellett számítani, mivel Sátán, az Ördög kivetése ’jajt hoz a földnek’. Az Ördög „nagy haraggal” jött a föld közelségébe, „mivel tudja, hogy rövid ideje van”. Ezenkívül a jel magában foglalja még azt is, hogy a Királyság jó hírét prédikálják „az egész lakott földön tanúságul minden nemzetnek” (Máté 24:3–14; Jelenések 12:12; Lukács 21:7–19).

Éppen úgy, ahogy egy kirakós játék darabjai a helyükre kerülnek, a Jézus által megjövendölt események is mind beteljesedtek. Azóta, hogy az I. világháború kitört 1914-ben, látjuk Jézus Krisztus láthatatlan jelenlétének összetett bizonyítékát. Jézus az Isten Királyságának Királyaként uralkodik, és óriási befolyása van. Az, hogy ezt a folyóiratot a kezünkben tarthatjuk, annak bizonyítéka, hogy a Királyság-prédikáló munka csakugyan folyik napjainkban.

Ahhoz, hogy jobban megérthessük, Jézus létezésének hatását, tanulmányoznunk kell a Bibliát. Akit érdekelnek Jézus jelenlétének részletei, miért ne kérdezné meg Jehova Tanúit erről?

[Képek az 5. oldalon]

Josephus, Tacitus és az ifjabb Plinius utaltak Jézus Krisztusra és a követőire

[Forrásjelzés]

Mindhárom kép: © Bettmann/CORBIS

[Kép a 7. oldalon]

A korai keresztények meg voltak győződve arról, hogy Jézus valóságos személy