Dicsérd Jehovát a gyülekezetben!
A KERESZTÉNY összejövetelekről Jehova gondoskodik, hogy a népe szellemileg erős maradjon. Az összejöveteleken való rendszeres részvételünkkel értékelésünket fejezzük ki Jehova ajándékaiért, illetve arra is lehetőségünk nyílik, hogy ’szeretetre és jó cselekedetekre ösztönözzük’ testvéreinket, ami fontos módja az egymás iránti szeretetünk kimutatásának (Héberek 10:24; János 13:35). De hogyan ösztönözhetjük a testvéreinket az összejöveteleken?
Tegyünk nyilvános kijelentést!
Dávid király ezt írta magáról: „Hirdetem nevedet az én testvéreimnek, dicsérlek téged a gyülekezetben. Tőled jön dicséretem a nagy gyülekezetben.” „Magasztallak a nagy gyülekezetben, nagyszámú nép között dicsérlek téged.” „Hirdetem az igazságosság jó hírét a nagy gyülekezetben. Íme, nem tartóztatom meg ajkamat” (Zsoltárok 22:22, 25; 35:18; 40:9).
Pál apostol napjaiban, amikor a keresztények imádatra jöttek össze, szintén kijelentést tettek a Jehovába vetett hitükről és Isten dicsőségéről. Ezzel bátorították, valamint szeretetre és jó cselekedetekre ösztönözték egymást. Napjainkban, évszázadokkal Dávid és Pál ideje után, mi a szó szoros értelmében látjuk, hogy Jehova ’napja közeledik’ (Héberek 10:24, 25). Sátán rendszere a pusztulás küszöbén áll, és egyre több a nehézség. Most sokkal inkább ’szükségünk van kitartásra’, mint bármikor (Héberek 10:36). Ki más bátoríthatna minket kitartásra, mint a testvéreink?
Csakúgy, mint régen, ma is mód van rá, hogy az Istenben hívő személyek kijelentést tegyenek a hitükről a gyülekezetben. Mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy a hallgatóságnak feltett kérdésekre válaszoljon a gyülekezeti összejöveteleken. Sose becsüljük alá ennek hasznát. Például megerősíthetjük testvéreink elhatározását, hogy kövessék a bibliai alapelveket, ha elmondjuk, hogy miként oldottunk meg vagy kerültünk el bizonyos nehézségeket. Azok a hozzászólások, melyekkel megmagyarázzuk az említett, de nem idézett bibliaverseket, vagy amelyekbe belefoglalunk olyan gondolatokat, amelyekre a személyes kutatásunk során bukkantunk rá, arra ösztönözhetnek másokat, hogy jobb tanulmányozási szokásokat alakítsanak ki.
Annak tudata, hogy az összejöveteleken elhangzó hozzászólásaink mind nekünk, mind pedig másoknak a javára válnak, arra kellene ösztönöznie Jehova minden Tanúját, hogy felülkerekedjen a félénkségén és tartózkodásán. Különösen fontos, hogy a vének és a kisegítőszolgák hozzászóljanak az összejöveteleken, mivel elvárható tőlük, hogy példát mutassanak a gyülekezetben való közreműködésükkel, és azzal, hogy jelen vannak. Hogyan fejlődhet az, akinek nehezére esik megfelelni ennek a keresztényi elvárásnak?
Javaslatok a fejlődésre
Ne felejtsd el, hogy Jehova imádatáról van szó. Egy Németországban élő testvérnő a következőt mondja: „A hozzászólásaimmal megmutatom Sátánnak, hogy nem sikerülhet megakadályoznia Isten népét abban, hogy kijelentést tegyen a hitéről.” Egy újonnan megkeresztelt testvér, aki egy gyülekezetbe jár az előbb említett testvérnővel, kijelenti: „Sokat imádkozom, hogy hozzá tudjak szólni.”
Készülj fel jól. Ha nem vizsgálod meg az anyagot előre, nehéznek fogod találni, hogy hozzászólj, és válaszaid kevésbé lesznek építőek. A Fordítsuk javunkra a teokratikus szolgálati iskolát!a című kiadvány 70. oldalán tanácsokat kapunk, hogy miként szóljunk hozzá a gyülekezeti összejöveteleken.
Tűzd ki célul, hogy minden összejövetelen legalább egyszer hozzászólsz. Ez azt is jelentheti, hogy több válasszal is fel kell készülnöd, mivel minél gyakrabban jelentkezel, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a programot vezető testvér felszólít. Azt is megteheted, hogy előre szólsz neki, hogy mely kérdésekre készültél válasszal, ami különösen hasznos, ha még nem vagy gyakorlott. Előfordulhat, hogy mázsásnak érzed a kezed, amikor fel kellene emelned „a nagy gyülekezetben”, de válaszra fog ösztönözni a tudat, hogy most a te bekezdésed következik, és a programot vezető testvér figyeli a kezedet.
Már az elején szólj hozzá. Az elodázással nem válnak könnyebbé a nehéz feladatok. Célravezető lehet, ha már az összejövetel elején hozzászólsz. Meglepve fogod tapasztalni, hogy mennyivel könnyebb másodszor vagy harmadszor válaszolni, miután már „átestél” az első válaszadáson.
Megfelelő helyre ülj. Néhányan könnyebbnek találják a hozzászólást, ha a Királyság-teremben az emelvényhez közel foglalnak helyet. Ott kevesebb a zavaró tényező, és nagyobb az eshetősége, hogy a program vezetője észreveszi, ha jelentkeznek. Ha kipróbálod ezt, ne felejts el hallhatóan beszélni, főleg, ha a gyülekezetben nem használnak mikrofonokat a hozzászóláshoz.
Hallgass figyelmesen. Ezzel elkerülheted, hogy megismételj olyasmit, ami már elhangzott. Ezenkívül mások hozzászólásai eszedbe juttathatnak egy odaillő bibliaverset vagy gondolatot. Időnként egy-egy rövid tapasztalattal is ki lehet egészíteni a nagyító alá vett témát. Az ilyen hozzászólások rendkívül hasznosak.
Tanulj meg a saját szavaiddal válaszolni. Ha felolvasod a választ a tanulmányozási anyagból, az jelzi, hogy megtaláltad a helyes választ, és ez kezdetnek jó. De ha eljutsz oda, hogy a saját szavaiddal válaszolj, akkor már érted a lényeget. Nem kell szó szerint idézni a kiadványainkból, hiszen Jehova Tanúi nemcsak egyszerűen megismétlik azt, amit a kiadványaik mondanak.
Maradj a témánál. Nem mondhatók helyénvalónak azok a hozzászólások, melyek nem kapcsolódnak a témához, vagy amelyek elterelik a figyelmet a fő gondolatokról. Vagyis a hozzászólásaid legyenek illőek a vizsgált témához, s így hozzájárulnak ahhoz, hogy szellemileg építő hangvételben legyen megbeszélve az anyag.
A bátorítás legyen a célod. Minthogy a hozzászólásunkkal az az egyik legfőbb célunk, hogy bátorítsunk másokat, törekednünk kell rá, hogy ne mondjunk olyat, ami kedvüket szegné. Ne mondjuk el töviről hegyire a bekezdésben foglaltakat se, hagyjunk másoknak is lehetőséget a hozzászólásra. A hosszú vagy bonyolult válaszok homályossá, követhetetlenné teszik a közlendőnket. Rövid, néhány szavas válaszok nagyon hatásosak lehetnek, és arra serkenthetik az újakat, hogy ők is működjenek közre rövid válaszokkal.
A tanulmányozásvezető szerepe
A tanulmányozásvezetőn súlyos felelősség nyugszik azt illetően, hogy a program bátorító legyen. Azzal mutatja ki, hogy szívből kíváncsi minden válaszra, hogy figyelmesen hallgat, udvariasan a hozzászólóra szegezi a tekintetét, és nem foglalatoskodik valami mással. Milyen rossz lenne, ha nem figyelne eléggé, és emiatt szükségtelenül elismételné a hallottakat, vagy újra rákérdezne arra, ami épp elhangzott!
Az is elkedvetlenítő lenne, ha a programvezető szokásává tenné, hogy kicsit más szavakkal megismétli a hozzászólást, azt az érzést keltve, mintha az valamiképp nem lett volna kielégítő. Ellenben mennyire buzdító, amikor az elhangzottak arra sarkallják a többieket, hogy további gondolatokat fűzzenek egy fontos ponthoz! „Hogyan alkalmazható ez a gyülekezetünkben?” Vagy: „A bekezdésben melyik írásszöveg támasztja alá az elhangzottakat?” Ezek olyan kérdések, melyek építő, értékes válaszra ösztönöznek.
Az újakat vagy a félénkeket természetesen még jobban meg kell dicsérni, ha hozzászólnak. Ezt esetleg négyszemközt lehet megtenni a tanulmányozás után, nehogy zavarba jöjjön az illető. Ha szükséges a tanácsadás, az is négyszemközt történjen.
Általában, ha valaki uralja a beszélgetést, kedvét szegi a beszélgetőpartnerének, hiszen az úgy érzi, hogy beléfojtották a szót, és ezért elég, ha csak fél füllel figyel, ha egyáltalán odafigyel. Ugyanez történhet, ha a tanulmányozásvezető túl sok beszéddel kisajátítja a beszélgetést. Igaz, hogy az összejövetelek vezetőinek olykor szóra kell bírniuk a hallgatókat, és kiegészítő kérdésekkel gondolkodásra kell serkenteniük őket, de az ilyen kérdésekkel csínján kell bánniuk.
A tanulmányozás vezetőjének nem feltétlenül az első jelentkezőt kell felszólítania. Ezzel elbátortalaníthatja azokat, akiknek szükségük van egy kis időre, hogy összeszedjék a gondolataikat. Rövid várakozás után lehetőséget ad valakinek, aki még nem szólt hozzá. Azzal is tisztánlátást mutat, ha nem szólít fel kisgyermekeket olyan kérdéseknél, melyek olyan témákhoz kapcsolódnak, amelyeket ők még nem érthetnek.
Mi a helyzet akkor, ha valaki rosszul válaszolt? A program vezetőjének nem szabad kínos helyzetbe hoznia a válaszadót. A válaszok, még ha tévesek is, gyakran tartalmaznak valamennyi igazságot. Miután a vezető tapintatosan kiemelt valamit, ami helyes volt, a kérdés átfogalmazásával vagy egy további kérdéssel tisztázhatja a tévedést, elkerülve azt, hogy szükségtelenül zavarba hozza a hozzászólót.
A hozzászólásra való bátorításkor a program vezetőjének kerülnie kell az olyan általános kérdéseket, mint: „Ki szeretne még hozzászólni?” Vagy: „Ki nem szólt még hozzá? Ez az utolsó lehetőség!” Bármilyen jó szándékúak is az ilyen kérdések vagy megjegyzések, nem buzdítanak senkit sem arra, hogy szívből fejezze ki magát. Nem szabad bűntudatot kelteni a testvérekben, amiért még nem szóltak hozzá a tanulmányozás során, inkább arra kell ösztönözni őket, hogy osszák meg a többiekkel, amit tudnak, mivel ez a szeretet kifejeződése. Továbbá jobb lenne, ha a program vezetője a hozzászóló felszólításakor nem mondaná azt, hogy „testvérünk után meghallgatjuk majd X testvért, azután pedig Y testvérnőt”. A vezetőnek először meg kell hallgatnia a hozzászólást, s aztán el kell döntenie, hogy szükség van-e további hozzászólásokra.
A hozzászólás kiváltság
Szellemi szempontból elengedhetetlen, hogy jelen legyünk a keresztény összejöveteleken, és a hozzászólás kiváltság. Amilyen mértékben részt veszünk Jehova dicséretének ebben a páratlan formájában a gyülekezetben, olyan mértékben utánozzuk Dávid példáját, és vesszük komolyan Pál tanácsát. A gyülekezeti programokban való közreműködésünk bizonyítja testvéreink iránti szeretetünket, és azt, hogy része vagyunk Jehova nagy gyülekezetének. Hol másutt szeretnél lenni, miközben ’közeledni látod azt a napot’? (Héberek 10:25).
[Lábjegyzet]
a Jehova Tanúi kiadványa.
[Képek a 20. oldalon]
Mind a hallgatásnak, mind a hozzászólásnak megvan a helye a keresztény összejöveteleken
[Kép a 21. oldalon]
A tanulmányozásvezető szívből kíváncsi minden válaszra