Olvasóink kérdezik

Miért használjuk Isten nevét, ha nem tudjuk pontosan, hogyan kell kiejteni?

Ma már senki sem tudja pontosan, hogy Isten nevét hogyan is ejtették ki óhéber nyelven. Viszont fontos megjegyezni, hogy Isten személyes neve körülbelül 7000-szer fordul elő a Biblia szövegében. Jézus nyilvánvalóvá tette Isten nevét, amikor itt volt a földön, és arra tanította a tanítványait, hogy imádkozzanak azért, hogy ez a név meg legyen szentelve (Máté 6:9; János 17:6). Éppen ezért egy dolog biztos: Isten nevének a használata rendkívül fontos a keresztény hitben. De miért nem tudjuk ma, hogy hogyan ejtették ki eredetileg Isten nevét? Ennek két fő oka van.

Először is, úgy 2000 évvel ezelőtt a zsidók között kialakult egy babona, miszerint helytelen dolog kiejteni Isten nevét. Amikor egy olvasó eljutott Isten nevéhez a bibliai szövegben, az „Úr” szóval helyettesítette. Így hát, miután több száz éven keresztül nem használták Isten nevét, már nem is emlékeztek a kiejtésére.

Másodszor, az óhéber írásban nem jelölték a magánhangzókat, akárcsak a rövidítéseknél a magyarban vagy más nyelveken. Az írott szöveget olvasva az emberek emlékezetből helyettesítették be a hiányzó magánhangzókat. Idővel kidolgoztak egy rendszert, nehogy teljesen feledésbe merüljön a héber szavak kiejtése. A héber Bibliában minden egyes szónál pontokkal jelölték a magánhangzókat. Isten nevéhez viszont vagy az „Úr” szó magánhangzóit jelölő pontokat tették ki – ezzel emlékeztetve az olvasót arra, hogy ezt a helyettesítő szót ejtse ki –, vagy egyáltalán nem jelölték a magánhangzókat.

Így csak a négy mássalhangzó, a tetragram maradt fenn, melyet egy szótár úgy határoz meg, mint „az a négy héber betű, amelyet rendszerint YHWH-nak vagy JHVH-nak írnak át, és amely Isten igazi nevét jelöli”. Most már érthető, hogy miként lett a JHVH-ból a magánhangzókkal „Jehova”, az a forma, amely a legszélesebb körben ismert és elfogadott a magyar nyelvben.

Egyes tudósok azonban a „Jahve” kiejtést javasolják. Vajon ez közelebb áll az eredeti kiejtéshez? Ezt nem lehet tudni. Más tudósok éppen amellett sorakoztatnak fel érveket, hogy miért nem jó ez a kiejtés. Természetesen a bibliai nevek, amikor modern nyelveken ejtjük ki őket, valószínűleg egyáltalán nem úgy hangzanak, mint az eredeti héber nyelven, és szinte alig akad olyan ember, aki ezt kifogásolná. Ez azért van így, mert ezek a nevek beépültek a nyelvünkbe, és könnyen felismerhetőek. Ez vonatkozik a Jehova névre is.

Az első századi keresztényekről a Biblia kijelenti, hogy Isten azért választotta ki őket, hogy „népet szerezzen . . . a nevének”. Ők prédikáltak másoknak erről a névről, és arra buzdították az embereket, hogy hívják segítségül (Cselekedetek 2:21; 15:14; Róma 10:13–15). Egyértelmű hát, hogy Istennek fontos – bármilyen nyelvet beszéljünk is –, hogy használjuk a nevét, ismerjük el ennek a névnek a jelentőségét, és éljünk összhangban azzal, amit képvisel.

[Oldalidézet a 31. oldalon]

Fontos megjegyezni, hogy Isten személyes neve körülbelül 7000-szer fordul elő a Biblia szövegében