„Most már nagyon élvezem a szolgálatot!”

Néhány év múlva sajnos meggyengült a kapcsolatom Jehovával. Úgy tűnt, hogy az osztálytársaim bármit megtehetnek, én pedig lemaradok valamiről. Túl szigorúnak éreztem a szüleim szabályait és a bibliai normákat, és a keresztényi tevékenységek is egyre inkább nyűggé váltak. Bár Jehova létezésében soha nem kételkedtem, az igazság iránti lelkesedésem teljesen szertefoszlott.

Arra azért törekedtem, hogy ne váljak tétlenné, de nem erőltettem meg magam a szolgálatban. Mivel soha nem készültem fel, nehéz volt beszélgetéseket kezdeni és folytatni. Így aztán nem is voltam túl eredményes a prédikálásban, és csak még jobban elment tőle a kedvem. Egyszerűen nem értettem, hogy tudja ezt bárki hétről hétre, hónapról hónapra csinálni.

Tizenhét éves koromban már annyira vágytam a függetlenségre, hogy összecsomagoltam, és elköltöztem Ausztráliába. A szüleim szomorúak voltak, hogy elmegyek otthonról, és aggódtak is értem, de bíztak benne, hogy az új helyen is folytatom Jehova szolgálatát.

Ausztráliában még inkább elsodródtam az igazságtól. Egyre ritkábban mentem el az összejövetelekre. Olyan fiatalokkal barátkoztam, akiknek hozzám hasonlóan nem okozott lelkiismeret-furdalást, hogy egyik este még az összejövetelen voltak, másnap este pedig már egy szórakozóhelyen ittak és táncoltak. Visszatekintve látom, hogy fél lábbal az igazságban voltam, fél lábbal meg a világban, de egyikhez sem tartoztam igazán.

Úgy két évvel később megismertem egy testvérnőt, aki a tudtán kívül elgondolkodtatott, hogy merre is tart az életem. Négy másik egyedülálló testvérnővel laktam együtt, és meghívtuk a körzetfelvigyázót és a feleségét, Tamarát, hogy lakjanak nálunk egy hétig. Amíg a testvér a gyülekezeti ügyekkel volt elfoglalva, Tamara velünk, lányokkal töltötte az időt, és sokat nevettünk együtt. Ez nagyon szimpatikus volt. Tamara annyira reálisan gondolkodott, és bármiről el lehetett beszélgetni vele. Meglepett, hogy valakivel, aki ilyen komolyan veszi az igazságot, ennyire könnyű kijönni.

Tamarából csak úgy áradt a lelkesedés. Az igazság és a szolgálat iránti szeretete ragadós volt. Ő a legjobbat adta Jehovának, és ezt boldogan tette, én pedig csak a minimumot nyújtottam a szolgálatban, és egyáltalán nem voltam boldog. Tamara pozitív kisugárzása nagy hatással volt rám. A példájából megtanultam egy lényeges dolgot: Jehova azt szeretné, ha mindannyian „ujjongva” és „örömkiáltással” szolgálnánk őt (Zsolt 100:2).

Szerettem volna olyan boldog lenni, mint Tamara, de ehhez néhány nagyobb változtatást kellett tennem. Ez időbe telt, de apránként sikerült megvalósítani. Igyekeztem felkészülni a szolgálatra, és időnként kisegítő úttörőzést vállaltam. Így már nem izgultam annyira, és magabiztosabb lettem. Minél többet használtam a Bibliát, annál jobban élveztem a szolgálatot. Egy idő után folyamatos kisegítő úttörő lettem.

Próbáltam mindenféle korosztályból olyan barátokat keresni, akik stabilak az igazságban, és örömmel végzik a szolgálatot. A példájuk arra ösztönzött, hogy átgondoljam a céljaimat, és jó szokásokat alakítsak ki. Még jobban megszerettem a szolgálatot, és végül belevágtam az általános úttörőzésbe. Hosszú évek után újra azt éreztem, hogy megtaláltam a helyem a gyülekezetben.

Egy év múlva megismerkedtem egy kedves, őszinte testvérrel, Alexszel. Látszott rajta, hogy mennyire szereti Jehovát és a szolgálatot. Kisegítőszolga volt, és már hat éve úttörőzött. Egy ideig Malawiban is szolgált, ahol nagyobb szükség volt hírnökökre. Ott sok időt töltött misszionáriusokkal, akik nagy hatással voltak rá, és arra buzdították, hogy továbbra is a királyság legyen az első az életében.

2003-ban összeházasodtunk Alexszel, és azóta is a teljes idejű szolgálatban vagyunk. Az évek alatt sok értékes dolgot tanultunk, és számtalan módon tapasztaltuk Jehova áldását.

2009-ben megkértek minket, hogy szolgáljunk misszionáriusokként Kelet-Timorban. Nagyon meglepődtünk, de egyúttal izgatottan vártuk, hogy vajon milyen lesz. Öt hónap múlva megérkeztünk a fővárosba, Dilibe.

A költözéssel teljesen megváltozott az életünk. Alkalmazkodnunk kellett az új kultúrához, nyelvhez, ételekhez és életkörülményekhez. A szolgálatban láttuk, hogy az emberek milyen szegények, iskolázatlanok, és hogy el vannak nyomva. A háború és az erőszak miatt sokan fizikai és érzelmi sebeket szereztek.a

A szolgálatban nagyon különleges élményeink voltak. Egyszer például találkoztam egy 13 éves lánnyal, Mariávalb, akinek az anyukája néhány évvel korábban meghalt, az apukáját pedig csak alig-alig látta. Sok más tizenéveshez hasonlóan neki is teljesen céltalan volt az élete. Emlékszem, egy alkalommal sírva öntötte ki nekem a szívét. Sajnos nem értettem, amit mond, mert még nem beszéltem jól a nyelvet, de imádkoztam Jehovához, hogy tudjam őt bátorítani. Ezután felolvastam neki néhány vigasztaló bibliaverset. Olyan jó volt látni, hogy az igazság néhány év alatt mennyire megváltoztatta Maria hozzáállását, külsejét és az egész életét. Megkeresztelkedett, és most már neki is vannak tanulmányozói. Boldog, hogy Jehova népének a tagjaként egy nagy családhoz tartozhat, ahol érzi, hogy szeretik őt.

Jól látható, hogy Jehova mennyire megáldja a munkát Kelet-Timorban. Bár a hírnökök többsége az utóbbi tíz évben keresztelkedett meg, sokan közülük már úttörők, kisegítőszolgák vagy vének. És vannak, akik a kihelyezett fordítóirodában segítenek lefordítani a kiadványokat a helyi nyelvekre. Annyira jó hallani, amikor a testvérek énekelnek az összejöveteleken, és látni, hogy lelkesednek az igazságért, és folyamatosan fejlődnek.

Kelet-Timorban teljesen más volt az élet, mint Ausztráliában, de el sem tudtam volna képzelni jobbat. Időnként zsúfolt, pici buszokon kellett utaznunk, amiken szárított halat és zöldségeket is szállítottak a helyi piacról. Előfordult, hogy döngölt padlójú, meleg, párás levegőjű kis házakban tanulmányoztuk a Bibliát az érdeklődőkkel, és közben csirkék rohangáltak körülöttünk. Mindezek ellenére úgy éreztem, hogy fantasztikus itt szolgálni!

Visszatekintve az eddigi életemre azt mondhatom, hogy hálás vagyok a szüleimnek, amiért igyekeztek úgy nevelni, hogy Jehova szolgálatát válasszam, és még a problémás éveimben is mellettem álltak. Az én esetemben is igaznak bizonyultak a Példabeszédek 22:6 szavai. A szüleim nagyon büszkék rám és Alexre, és boldogok, hogy ilyen sokat tudunk tenni Jehova szolgálatában. 2016 óta a körzetmunkában vagyunk az ausztrálázsiai fiókhivatal területén.

Nehéz elképzelni, hogy valamikor nem szerettem prédikálni. Most már nagyon élvezem a szolgálatot! Rájöttem, hogy bármi történik is velünk az életben, az igazi öröm abból fakad, ha teljes szívvel szolgáljuk Jehovát. Az a 18 év, amit Alexszel közösen Jehova szolgálatában töltöttünk eddig, életem legszebb időszaka volt. Teljesen át tudom érezni azt, amit Dávid mondott Jehovának: „akik nálad keresnek menedéket, mind ujjongani fognak, mindig örömmel kiáltanak. . . .és akik szeretik nevedet, ujjongani fognak” (Zsolt 5:11).