2:24

a halálból: Szó szerint: „megszabadítva a halál kínjaitól”. Bár a Biblia egyértelműen rámutat, hogy a halottak öntudatlanok, és nem éreznek fájdalmat (Zs 146:4; Pr 9:5, 10), itt azt írja, hogy a halál fájdalmat vagy kínt okoz. Valószínűleg azért fogalmaz így, mert a halált egy keserű és gyötrő állapotként mutatja be (1Sá 15:32, lábj.; Zs 55:4; Pr 7:26). Nemcsak azért, mert a halált általában fájdalom előzi meg (Zs 73:4, 5), hanem azért is, mert a halál megbénítja az embert, és megfosztja a szabadságától, valamint attól, hogy bármit is tegyen (Zs 6:5; 88:10). Nyilvánvalóan ebben az értelemben szabadította ki a feltámadás Jézust „a halálból”, vagyis a halál nyomorúságos és korlátozó markából. Az itt használt görög szó (ó·dinʹ), melyet „kín”-nak fordítanak, más helyen szülési fájdalmakra utal (1Te 5:3), de jelenthet általánosságban véve kínlódást, fájdalmat, szerencsétlenséget vagy gyötrődést is (Mt 24:8). A Septuagintában a 2Sá 22:6-ban és a Zs 18:4-ben (17:5, LXX) szerepel „a halál kínjai” kifejezés, ahol a héber maszoréta szöveg úgy fogalmaz, hogy „a sír kötelei” vagy „a halál kötelei”. Érdekes, hogy az ókori héber kéziratokban, melyekben nincsenek magánhangzók, a „kötél”-nek fordított szó (cheʹvel) mássalhangzói megegyeznek a „kín”-nak fordított szóéival. Ez magyarázatot adhat a Septuaginta megfogalmazására. Tehát „a halál kínjai” és „a halál kötelei” kifejezések ugyanazt a gondolatot hordozzák, mégpedig azt, hogy a halál keserű és gyötrelmes.