Egyesek nehéznek találják, hogy szeressék Istent. Szerintük Isten rejtélyes, megközelíthetetlen, sőt talán kegyetlen is. Figyeljük meg a következő kijelentéseket:

• „Bár imádkoztam Istenhez, hogy segítsen, mégis úgy éreztem, hogy túl távol van tőlem, szinte elérhetetlen. Számomra egy elvont fogalom volt, érzések nélkül” (Marco, Olaszország).

• „Noha szívből vágytam rá, hogy Istent szolgáljam, olyan megközelíthetetlennek tűnt. Úgy gondoltam, hogy túl szigorú, és csak büntet minket. Nem hittem, hogy gyöngéd érzései is vannak” (Rosa, Guatemala).

• „Gyermekként úgy gondoltam Istenre, mint aki folyton a hibát keresi bennünk, hogy megbüntethessen, ha rászolgálunk. Később közömbösnek hittem. Olyannak képzeltem, mint egy miniszterelnököt, aki igazgatja az állampolgárok ügyeit, de valójában nem érdekli a sorsuk” (Raymonde, Kanada).

Te hogyan gondolsz Istenre? Lehet, hogy Isten nem szeret minket? A keresztényeket már évszázadok óta foglalkoztatja ez a kérdés. A középkorban a legtöbb keresztény még csak nem is imádkozott a Mindenható Istenhez. Hogy miért nem? Mert rettegtek tőle. Will Durant történész így beszél erről: „Hogyan is vehetné a bátorságot egy egyszerű, bűnös ember, hogy imában egy ily távoli és félelmetes trón elé járuljon?”

De miért tekintettek az emberek úgy Istenre, mint aki „távoli és félelmetes”? Mit tanít róla a Biblia? Vajon ha megtudod, hogy milyen is valójában, könnyebb lesz szeretned őt?

„A mai napig nincs egyetértés abban, hogy van-e Istennek neve, és ha van, mi az” – jegyezte meg David Cunningham professzor a könyvében (Theological Studies).

Isten kijelentette: „Én vagyok Jehova. Ez a nevem” (Ézsaiás 42:8). A Jehova egy héber név, melynek jelentése: ’előidézi, hogy legyen’ (lásd: Új világ fordítás, 1. függelék, 1. bekezdés).

Jehova azt akarja, hogy használjuk a nevét. „Hívjátok segítségül a nevét – szólít fel a Biblia. – Ismertessétek meg cselekedeteit a népek között. Emlegessétek, hogy felmagasztaltatott a neve” (Ézsaiás 12:4).

Jézus használta Isten nevét. Imában ezt mondta Jehovának: „megismertettem velük [a tanítványaimmal] a nevedet”. Azt is elmondta, hogy miért tette ezt: „hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, én pedig ővelük egységben” (János 17:26).

„Aki nem tudja, mi Isten neve, nem is igazán ismerheti meg őt mint személyt – írta egy teológus, Walter Lowrie. – És szeretni sem képes őt, ha pusztán egy személytelen erőként gondol rá.”

Egy férfi, Victor minden héten elment a templomba, de nem érezte úgy, hogy valóban ismeri Istent. „Aztán megtudtam, hogy Isten neve Jehova. Olyan volt, mintha bemutattak volna neki – meséli. – Mintha végre személyesen is találkozhattam volna valakivel, akiről már sokat hallottam. Attól fogva valós személyként gondoltam rá, és kezdtem baráti kapcsolatot kialakítani vele.”

Jehova is közeledik azokhoz, akik a nevén szólítják. Azoknak, akik „gondolnak az ő nevére”, ezt ígéri: „Könyörületes leszek hozzájuk, mint ahogyan könyörületes a férfi a fiához, aki szolgálja őt” (Malakiás 3:16, 17). Isten jutalmat is tartogat azoknak, akik a nevét használva hozzá fordulnak. A Biblia ezt írja: „mindenki, aki segítségül hívja Jehova nevét, megmentésben fog részesülni” (Róma 10:13).

A kereszténység „három fő ága – a római katolikus, a keleti ortodox és a protestáns – egy háromszemélyű Istent imád: Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Szentlélek. A keresztény teológia érvelése szerint ezzel nem három Isten létezését ismerik el, hanem azt, hogy ez a három személy lényegében egy” (The New Encyclopædia Britannica).

Jézus, Isten Fia, soha nem állította, hogy egyenlő vagy egylényegű lenne az Atyjával. Sőt, így fogalmazott: „elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam” (János 14:28). Ezt is mondta az egyik követőjének: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez” (János 20:17).

Továbbá a szentlélek, vagyis a szent szellem nem egy személy. A korai keresztények „beteltek szent szellemmel”, és Jehova ezt mondta: „kitöltök az én szellememből mindenfajta testre” (Cselekedetek 2:1–4, 17). A szent szellem nem egy háromszemélyű istenség része, hanem Isten tevékeny ereje.

Karl Rahner és Herbert Vorgrimler katolikus tudósok a következőképpen vélekednek a háromságról: „kinyilatkoztatás nélkül nem lehet megérteni, de még a kinyilatkoztatás után sem teljesen.” Lehet-e szeretni egy olyan személyt, akit lehetetlen megismerni? A háromság dogmája tehát gátolja, hogy valaki megismerje és megszeresse Istent.

Marcónak is, akit az első cikkben már idéztünk, akadályt jelentett a háromság tanítása. „Azt hittem, hogy Isten eltitkolja a személyiségét előlünk – mondja. – Így még távolabbinak, rejtélyesebbnek és megközelíthetetlenebbnek tűnt.” Isten azonban „nem a zűrzavar Istene” (1Korintusz 14:33). Ő nem rejti el a személyiségét előlünk. Épp ellenkezőleg, azt akarja, hogy megismerjük őt. Jézus ezt mondta: „mi azt imádjuk, amit ismerünk” (János 4:22).

Marco így folytatja: „Amikor megtudtam, hogy Isten nem egy Háromság része, végre képes voltam személyes kapcsolatot kialakítani vele.” Igen, ha Jehovára nem egy rejtélyes idegenként tekintünk, hanem olyan személyként, akit meg lehet ismerni, sokkal könnyebb szeretnünk őt. „Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet” – írja a Biblia (1János 4:8).

„Azok lelkei, akik halálos bűn állapotában halnak meg, a halál után azonnal a kárhozatba jutnak, ahol a kárhozat büntetéseit szenvedik, »az örök tüzet«” (A Katolikus Egyház Katekizmusa). Némelyik vallási vezető szerint a pokol az Istentől való teljes elszigeteltség állapota.

„Amely lélek vétkezik, az hal meg” (Ezékiel 18:4). „A halottak semmit sem tudnak” (Prédikátor 9:5). Ha a lélek meghal, és nem tud semmiről, hogyan szenvedhetne örök tűzben, vagy hogyan érezhetne fájdalmat az Istentől való örök elszigeteltség miatt?

A Bibliában a gyakran pokolnak fordított héber és görög szavak valójában a sírra utalnak, ahol a halottak nyugszanak. Például egy Jézusról szóló próféciát így idéztek: „nem hagyod az én lelkemet a sírban [„pokolban”, Káldi-fordítás, 1865]” (Cselekedetek 2:27, Károli-fordítás). Nyilvánvaló, hogy Jézus nem egy olyan helyen volt, ahol kínozták, vagy ahol nem élvezhette Isten közelségét. Ő a sírban nyugodott.

A kegyetlenség nem teszi vonzóvá számunkra Istent, inkább taszít. „Már kicsi koromtól beszéltek nekem a pokolról – meséli Rocío, aki Mexikóban él. – Annyira rettegtem Istentől, hogy el sem tudtam képzelni, hogy van bármilyen jó tulajdonsága is. Úgy gondoltam rá, mint aki dühös és türelmetlen.”

A Biblia egyértelmű kijelentései Isten ítéleteiről és a halottak állapotáról teljesen megváltoztatták Rocío Istenről alkotott képét. „Nagy kő esett le a szívemről – mondja. – Kezdtem hinni abban, hogy Isten a legjobbat akarja nekünk, szeret minket, és én is szeretni tudom őt. Olyan, mint egy apa, aki kézen fogja a gyermekeit, és igazán törődik velük” (Ézsaiás 41:13).

Sokan csak a pokoltól való félelem miatt igyekszenek vallásosan élni, de Isten nem szeretné, ha bárki azért szolgálná, mert retteg tőle. Jézus ezt mondta: „szeresd Jehovát, a te Istenedet” (Márk 12:29, 30). És ha felismerjük, hogy Isten nem bánik igazságtalanul az emberekkel, abban is bízni tudunk, hogy a jövőben is igazságosan fog ítélkezni. Mi is teljes bizalommal kijelenthetjük, amit Jób barátja, Elihu mondott: „Távol legyen az igaz Istentől, hogy gonoszul cselekedjen, és a Mindenhatótól, hogy igazságtalanul járjon el!” (Jób 34:10).

Egy nap, amikor Jézus Jeruzsálemben az Atyjáról, Jehováról beszélt, leleplezte a vallási vezetőket (János 8:12–30). Amit akkor mondott, megtanít minket arra, hogyan vizsgáljuk meg az Istennel kapcsolatos elterjedt hitnézeteket. Kijelentette: „Ha megmaradtok a szavamban, valóban a tanítványaim vagytok, és megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” (János 8:31, 32).

„Ha megmaradtok a szavamban.” Ezzel Jézus rámutatott, hogyan lehet eldönteni egy vallásos tanításról, hogy az valóban az igazság-e. Amikor hallunk egy állítást Istenről, tegyük fel a kérdést: „Összhangban van ez Jézus szavaival és a Szentírás más részeivel?” Kövessük azok példáját, akik miután hallották Pál apostolt, mindennek utánajártak, „gondosan vizsgálva az Írásokat, hogy úgy vannak-e ezek a dolgok” (Cselekedetek 17:11).

Marco, Rosa és Raymonde, akiket az első cikkben idéztünk, alaposan megvizsgálták a hitnézeteiket, méghozzá úgy, hogy tanulmányozták a Bibliát Jehova Tanúival. Milyen hatással voltak rájuk a tanultak?

Marco: „Az, aki tanulmányozott velem és a feleségemmel, minden kérdésünkre a Szentírásból adott választ. Kezdtük megszeretni Jehovát, és mint férj és feleség is közelebb kerültünk egymáshoz.”

Rosa: „Kezdetben úgy gondoltam, hogy a Biblia pusztán egy filozófiai könyv, mely emberi elképzelések szerint fest egy bizonyos képet Istenről. Ám a Biblia szép lassan minden kérdésemre választ adott. Jehova ma már valóságos számomra. Olyan valaki, akiben megbízhatok.”

Raymonde: „Imában kértem Istent, hogy segítsen megismernem őt. Nem sokkal ezután a férjemmel elkezdtük tanulmányozni a Bibliát. Végre megtudtuk az igazságot Jehováról! Óriási öröm volt felismernünk, hogy milyen Isten ő valójában!”

A Biblia sokkal többet tesz annál, mint hogy hazugságokat leplez le Istenről. Azt is megtudhatjuk belőle, hogy milyen vonzó tulajdonságai vannak. A Biblia az ő ihletett Szava, és segít nekünk, „hogy megismerhessük azokat, amiket az Isten adott nekünk kedvesen” (1Korintusz 2:12). Miért ne győződnél meg róla te is, hogyan ad választ ez a könyv hétköznapi, ám létfontosságú kérdésekre Istenről, a szándékáról és a jövőnkről? Néhány ilyen kérdésre választ kaphatsz a jw.org honlapon (Bibliai tanítások > Bibliai kérdések). Ha szeretnéd, hogy Jehova Tanúi tanulmányozzák veled a Bibliát, jelezheted ezen a honlapon, de személyesen is beszélhetsz velük erről. Biztosak vagyunk benne, hogy ha ezt megteszed, sokkal könnyebb lesz szeretned Istent, mint valaha is gondoltad volna.