12. fejezet

Ki vagy mi felelős az emberek gonoszságáért?

AZ EMBERI család történelme nem valami szép, mert az ember embertelen embertársai iránt. Az egyéni vagy a társadalmi gonoszság az emberiség nagy tömegeit újra és újra kíméletlen erőszakosságba és vérontásba sodorja. Az emberi leleményesség fejlődésével arányosan növekedett az ember bajt okozó képessége is.

Ha a gonoszságról szóló teljes beszámolót végignézzük, azt látjuk, hogy legtöbbször az ártatlanok és a becsületesek szenvednek. Ők az áldozatai az erőszakoskodásnak, s olykor talán otthonukat, szeretteiket és még az életüket is elveszítik. Lehet, hogy személyesen is átéltél már ilyen dolgokat, lehet, hogy nem. Az igazságtalanságból, szeretetlenségből és hűtlenségből származó lelki szenvedés azonban még nagyobb gyötrelmet okoz. Ilyen gyötrelmet viszont minden valószínűség szerint már te is átéltél.

Gondolkodó férfiak és nők mindig szerették volna tudni, mi az oka ennek. Előbb-utóbb kérdéseket szoktak felvetni: „Ki, illetve mi a felelős az emberi gonoszságért?” „Ha van Isten, miért tűri meg a gonoszságot, és meg fog-e szűnni valaha a gonoszság?”

KI ADHAT VÁLASZT E KÉRDÉSEKRE?

Filozófusok és vallásvezetők korszakokon át töprengtek a gonoszság kérdésén. Az eddig kialakított nézetek azonban ellentmondanak egymásnak. Amint a The Basic Teachings of the Great Philosophers (A nagy filozófusok alaptanításai) című könyv mondja:

„Az egyik filozófus felajánlja megoldását, és sokan készek ezt úgy üdvözölni, mint a választ. De alig telik el egy kevés idő, jön egy másik filozófus, aki felfedezi és kimutatja filozófustársa elképzelésében a hibákat, feltárja a hézagokat és az elferdítéseket, és ettől egy kissé eltérő megoldást javasol, olyat, ami szerinte inkább tökéletesnek látszik.”

Mi ennek az oka? Nos az, amit ugyanez a könyv fejteget, hogy még a legnagyobb filozófus „sem tud tökéletes képet kialakítani. Csak egy Isten, aki az emberek összes tapasztalatait ismeri és aki fel tudja tárni a legfinomabb összefüggéseket, csak Ő képes egy tökéletes minta megformálására. Egyetlen filozófus sem ilyen isten, bármilyen nagy legyen is.”²¹⁹

Ezt az alapigazságot senki sem tagadhatja. Még a legbölcsebb ember sem adhat saját magától választ azokra a kérdésekre, hogy miért van gonoszság, és miért engedi meg Isten a gonoszt? De ki tud akkor választ adni? Miért ne adnánk meg magának Jehova Istennek a lehetőséget, hogy Ő válaszoljon ezekre a kérdésekre?

Gondolkozzunk egy pillanatig: Ha szeretnéd megismerni valakinek a nézeteit, nem az volna a leghelyesebb, ha elmennél hozzá és meghallgatnád, mit mond ő maga, mintsem másokat hallgatnál meg az ő nézeteiről? Minthogy egyesek azt állítják, hogy a Teremtő Isten engedi meg a gonoszságot, nyilván az volna a becsületes és helyes dolog, ha Isten magyarázatát hallgatnánk meg erről a kérdésről.

De hol található meg az Istennek erre vonatkozó magyarázata? Bizonyára nem tételezhetjük fel, hogy Isten, miután megteremtette az embert, ihletett tájékoztató nélkül hagyta őket. Nem. Ő gondoskodott ilyen tájékoztatásról, amely feltárja az emberiséggel való bánásmódjának valódi történetét és az ő nézeteit. A keresztény Pál apostol, ez a Teremtő irányítása alatt író istenfélő ember azt mondta:

„A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a dolgok elrendezésére, az igazságban való fenyítésre, hogy az Isten embere kellően képesített és minden jó munkára tökéletesen felkészített legyen.” — 2Timótheus 3:16, 17.

Még mindig vannak embermilliók, akik hiszik, hogy a Szentírás, a Biblia Isten ihletett Szava és egyben a Teremtőnek azokhoz intézett közlése, akik szeretnék megismeri Őt és az ő szándékait. Miért ne fordítanánk egy kevés időt arra, hogy beletekintsünk ebbe az isteni útmutatás mellett írott közleménybe, és megtaláljuk a választ arra a kérdésre, hogy ki, illetve mi felelős a gonoszságért? Miért engedi meg Isten a gonoszságot, és mit tartogat a jövő?

Legelőször is vizsgáljuk meg, hogyan teremtette Isten az embert, és milyen tulajdonságokkal ruházta fel. Ennek segítségével meg tudjuk majd állapítani, hogyan nyerte el a gonoszság az emberi családon belül az első helyet.

ISTEN AZ EMBERT SZABADNAK TEREMTETTE

Szeretnéd-e, ha valaki az életed minden lépését és minden mozdulatát megszabná? Örülnél-e annak, ha valaki az életed minden percét beosztaná és azután arra kényszerítene, hogy attól egy hajszálnyit se térj el?

Vagy szívesebben vennéd, ha önmagad választhatnád meg, milyen munkát végezz, hol élj, mit tegyél, milyen ruhát viselj, és mit tegyél a szabad idődben?

Ezekre a kérdésekre a válasz nyilvánvaló. Egyetlen kiegyensúlyozott ember sem szeretné teljesen kiadni kezéből az ellenőrzést saját élete felett. Ezt láthatjuk nemzeti méretekben is, amikor egy népet durva diktátoruralmak kormányoznak. Ezek az elnyomó uralmak elfojtják a nép boldogságát és kezdeményező képességét, és olyan nagyfokú haragot válthatnak ki, hogy az gyakran szabadságért folytatott felkelésben robban ki.

Ez a szabadságvágy nem véletlen az emberben. A Biblia közli velünk, hogy Isten az első emberi teremtményének, Ádámnak az életen kívül egy rendkívüli adományt is adott. Ez a csodálatos adomány az erkölcsi szabad választás. Az ember nem robotgép vagy automata. Az embernek szabad döntési joga van. Az egykori Izrael nemzetének például döntenie kellett: „Válasszatok magatoknak még ma, hogy kit akartok szolgálni.” — Józsué 24:15; 1Mózes 1:25–29.

Ha a Teremtőnek az lett volna a szándéka, hogy az emberek csupán akarat nélküli bábuk, robotgépek legyenek, nem ruházta volna fel őket értelmi képességgel, vagyis az érzékelés, az ítélőképesség, a döntés és az ésszerű gondolkodás képességével. Mint robotembernek nem lett volna szüksége ilyen szellemi képességekre, mint ahogy a gépnek vagy a növényeknek sincs szükségük rá.

MIT JELENT AZ EMBERI TÖKÉLETESSÉG?

Isten az első férfit, Ádámot, és az első nőt, Évát, tökéletesnek, azaz mindenben teljesnek alkotta meg, s fizikai szervezetükben nem volt semmi fogyatékosság. De vajon ez a tökéletesség azt jelentette, hogy nem tehettek mást, csak jót? Nem jelentette azt, mert bár szellemi és fizikai képességük tökéletes, hiánytalan volt, amellett azonban szabad választási lehetőséggel is rendelkeztek.

Tökéletességük nem jelentette azt, hogy mindent megtehettek. Nem élhettek a világűrben oxigén nélkül, és nem maradhattak a víz alatt különleges berendezés nélkül. Életben maradásuk végett enniük és inniuk kellett. Tökéletesek voltak, de csak az emberi nem határain belül.

Tökéletességük természetesen azt sem jelentette, hogy mindent tudtak, mert nem kaptak meg minden ismeretet automatikusan a teremtésük pillanatában. Ez a tudás nem azt az ösztönt jelenti, amellyel az állatok bizonyos mértékig fel vannak ruházva. Míg tanulással az állatok nem tudnak egy meghatározott pontnál tovább fejlődni, addig az embernek megvan az a képessége, hogy a tudását folyamatos tanulás révén állandóan tökéletesíteni tudja.

Még Jézus Krisztusról is azt mondja a Biblia: „Bár [Isten] Fia volt, engedelmességet tanult” (Zsidók 5:8). Isten irányítása alatt Ádám sok mindent meg tudott volna tanulni. Szerzett ismeretét felhasználhatta volna a saját és az egész tőle származó emberi család javára. De neki is engedelmességet kellett volna tanulnia.

Mint erkölcsileg szabadon választó ember, ha úgy kívánta, elgondolkozhatott azon, ami rossz, és engedhette, hogy az helytelen cselekedetre indítsa őt. A Biblia azt mondja: „Mindenki próba alatt áll, amikor vonzza és csábítja a saját kívánsága. Azután a kívánság, ha megtermékenyül, bűnt szül.” Ádám persze választhatta volna az engedelmességet is. Tökéletessége nem azt jelentette, hogy rossz gondolat egyáltalán fel sem vetődhetett benne, és nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy szándékosan helytelen kívánságokat ápoljon magában és megsértse Isten törvényét. — Jakab 1:14, 15.

Nyilvánvaló tehát, hogy Ádám viselkedésében inkább az egyéni akarat és személyes döntés, mintsem a fizikai tökéletesség volt a fő tényező. Ha ragaszkodnánk ahhoz a felfogáshoz, hogy tökéletes ember nem tud szándékosan rossz útra térni erkölcsi kérdés tekintetében, akkor logikusan úgy kellene érvelnünk, hogy ugyanilyen helyzetben egyetlen tökéletlen ember sem követhetné szándékosan a helyes utat. Ma mégis vannak tökéletlen teremtmények, akik a helyes utat követik az Isten törvényei iránti engedelmesség erkölcsi kérdéseiben, és inkább választják az üldözést, mint az ettől az úttól való eltérést. De ugyanakkor azt is látjuk, hogy mások szándékosan gyakorolják azt, amiről tudják, hogy helytelen. Éppen ezért nem lehet minden helytelen cselekedetet az emberi gyarlósággal mentegetni. A döntő tényező itt is az egyéni akarat és a döntés. Ugyanígy nem egyedül az emberi tökéletesség garantálta volna a helyes cselekedetet az első emberpár esetében, hanem sokkal inkább a saját akarata és választása, ha az indítéka az Istene és a jó iránti szeretete lett volna.

ISTEN VEZETÉSE ÉLETFONTOSSÁGÚ

Az embernek saját érdekében szüksége volt Isten vezetésére és irányítására. Azért olyan életfontosságú, olyan alapvető jelentőségű ez, mert hogyha az ember elmulasztja értékelni ennek jelentőségét, súlyos bajba jut, mert Isten az embert nem úgy teremtette, hogy tőle függetlenül éljen, és önmagát irányítsa.

Isten az embernek nem adta meg azt a jogot és képességet, hogy tőle függetlenül élhessen vagy nélküle is sikeresen intézze ügyeit. Az embernek adott szabadság viszonylagos volt. Csak megfelelő határokon belül gyakorolhatta szabadságát, olyan határokon belül, amelyek az ember javát szolgálták és boldogságát biztosították. Ezért ihlette Isten Jeremiás prófétát az alábbiak leírására: „Jól tudom, ó Jehova, hogy a földi ember útja nem az övé. Az sem az emberre tartozik, hogy irányítsa lépteit. Igazíts meg engem ó Jehova!” Ez azt is megmagyarázza, hogy miért tanácsolja a Biblia a következőt: „Bízzál Jehovában teljes szívedből, a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.” — Jeremiás 10:23, 24; Példabeszédek 3:5.

Jóllehet az ember fizikai testében tökéletes volt, mégis szüksége volt Istenének és Alkotójának az irányítására, hogy békésen, boldogan, sikeresen éljen, és ügyeit helyesen tudja elintézni. Az első ember a következő helyzet előtt állt: ha bármikor elhagyná az isteni vezetést és irányítást, elméje és értelme jóllehet tökéletes, nem képes többé ellenállni a szellemi romlásnak, mint ahogy tökéletes teste is leromlik, ha a szerves tápláléktól megfosztják. Az ember a szellemi táplálékra, vagyis az isteni tanácsra és oktatásra legalább olyan mértékben rá van utalva, mint a fizikai táplálékra. Ezt a tényt kihangsúlyozza Mózes törvénye és Jézus Krisztus is (5Mózes 8:3; Máté 4:4). Ha vonakodna elfogadni az életére vonatkozóan a mindenható Isten vezetését, ez elkerülhetetlenül zűrzavart eredményezne az emberi nem soraiban.

Ha tehát az ember nem engedelmeskedik Istennek, és nem bízik benne, hanem csak a saját bölcsességére támaszkodik, akkor elveszíti békéjét és boldogságát. Vajon ez történt? Nos, vess egy pillantást a mai földi állapotokra! Mit látsz? Olyan erkölcsi szabad akarattal rendelkező családokat látsz-e, amelyeket a szeretet köteléke fűz egybe? Boldognak és vidámnak látod-e őket mindennap? Vagy azt látod inkább, hogy a földet boldogtalan emberek népesítik be, akik szenvednek, pártosak, tanácstalanok és nem ismerik a kivezető utat? A történelem és napjaink ez utóbbit bizonyítják. Az ember minden kétséget kizáróan elveszítette a hamisítatlan boldogságot, és szenved az általános gonoszság miatt. És mindennek az oka az isteni vezetés elutasítása.

A HELYTELEN DÖNTÉS

Ősszüleink, Ádám és felesége, Éva, szabad választásuknál fogva úgy döntöttek, hogy elvetik Isten vezetését. Helytelen kívánságot ápoltak magukban, amely engedetlenséghez vezetett. Megszegték Isten reájuk vonatkozó félreérthetetlenül kijelentett törvényét. Ez nem volt más, mint nyílt lázadás Teremtőjük ellen. — 1Mózes 2:16, 17; 3:1–6.

Amikor az Isten elleni lázadást választották, elvesztették Isten áldását és vezetését. Miután így választottak, Isten ezt tudomásul vette. Uralkodó Istenük elvetése azt jelentette, hogy Teremtőjük többé nem őrizte meg őket tökéletességben. A földi örök élet helyett, amelyre kezdetben kilátásuk volt, egy hanyatlási folyamat következett be: fizikai szervezetük leromlott, és végül elkerülhetetlenné vált a halál.

A lázadó Ádámnak Isten megmondta, mi történik vele engedetlensége következményeként, és még mi is látjuk a kedvezőtlen ítélet következményeit. Isten azt mondta: „Arcod verejtékével eszed kenyered, míg vissza nem térsz a földbe, mert abból vétettél. Mert por vagy te, és ismét porrá leszel” (1Mózes 3:19). Ez éppoly kötelező és egyetemes érvényű törvénnyé vált, mint a nehézségi (gravitációs) erő törvénye: a bűn következménye a halál. Ádám engedetlensége elindította az emberiséget a lejtőn lefelé, mivel Ádám nem tudott olyan utódokat létrehozni, akik mentesek lettek volna bűnének fizikai következményeitől. Meg van írva: „Annakokáért, miképpen egy ember által jött be a világba a bűn és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek.” — Róma 5:12. [Károli.]

OKOLHATÓ-E ISTEN AZ EMBEREK GONOSZSÁGÁÉRT?

Az Ádámot és Évát érő szerencsétlenség a saját hibájukból következett be. Isten félreérthetetlenül figyelmeztette őket azokra a következményekre, amelyek igazságos törvényének megszegéséből származnak. Ennek ellenére ők az Isten elleni törvénytelenség útját választották. De mit mondhatunk az azóta eltelt évezredek során elkövetett gonoszságokról? Ki a felelős ezekért? Vajon Isten?

A Biblia rámutat arra, hogy a gonoszságnak két oka van. Az egyik maga az ember. Vizsgáljuk meg először az ember felelősségét.

Ha bűncselekményt követnek el, kit büntetnek meg érte? Vajon jogos lenne az ártatlan áldozatot megbüntetni, a gonoszt pedig futni hagyni? Nem! A bűnös maga felelős a tettéért, és őt kell megbüntetni. Az ártatlan ember nem vonható felelősségre azért, amit nem követett el. Hasonló módon nem okolható Isten sem a gonosztettekért. Kárhoztatnunk azokat kell, akik arra rászolgáltak, akik elkövetik a bűncselekményeket.

Emlékezzünk arra is, hogy Ádám utódai Ádám bűne után születtek, és így már magukon viselték az ebből származó következményeket. De ennek ellenére erkölcsileg ők is szabad akaratú emberek voltak. Szabadon választhattak a jó és a rossz között, mint ahogy Ádám is szabadon választhatott. Bár tökéletlenségüknél fogva sok hibát követtek el, mégis amikor a helytelen cselekvés mellett döntöttek, ezért ők maguk voltak felelősek. Ezért mondja Mózes ötödik könyve a 32. rész 5. versében: „Ők pedig a maguk részéről romlást hozóan cselekedtek; nem [Isten] gyermekei ők, tökéletlenségük a sajátjuk.”

Az igaz, hogy sok ártatlan ember, aki megpróbál jót cselekedni, szenved mások gonoszságai miatt. De itt az ártatlanoknak megint csak arra kell gondolniuk, hogy nem Isten, hanem az elvetemült bűnözők az okai szenvedésüknek. Ezenkívül Isten nem feledkezik meg a nekik tett ígéretéről. Később látni fogjuk, hogyan szabadítja majd meg az embereket szerencsétlen körülményeiktől, és hogyan tüntet el minden bántalmazást, amelyet a gonoszok okoztak jogtalanul.

A FELELŐSSÉG ÁTHÁRÍTÁSA MÁSOKRA

Az elmúlt évezredek alatt elkövetett gonosztettek legtöbbje visszavezethető az ember saját cselekedeteire. Az ember nem háríthatja át Istenre a felelősséget saját helytelenségéért, jóllehet sokan megpróbálják ezt tenni. Még Ádám is, midőn Isten felelősségre vonta a törvényszegésért, úgy próbált kibújni a felelősség alól, hogy kötelességmulasztásáért az asszonyt okolta, akit ,Isten adott mellé’ (1Mózes 3:12). Pedig nem Isten követte el a helytelenséget. Ő semmi igazságtalan vagy szeretetlen dolgot nem tett. Ellenkezőleg, részéről igen nagy szeretet nyilvánult meg abban, hogy először is életet adott az embernek, majd egy gyönyörű szép kertbe helyezte és kedves feleséget adott neki, valamint uralmat az alacsonyabb rendű állatok fölött.

A helytelenséget Ádám követte el, aki gonoszul cselekedett. A Biblia azt mondja, hogy „Ádámot nem csalták meg”. A döntésnél Ádám teljes ítélőképességének birtokában volt, s mivel azt választotta, ami rossz, neki és az utódainak is bűnhődniük kellett. — 1Timótheus 2:14.

A történelem folyamán az emberek Ádám útját követve, Istent okolták az őket ért gonoszságért. Egyesek saját önző akaratuk parancsszavát követve megsértik Isten törvényeit, bajt és boldogtalanságot szereznek maguknak. Esetleg úgy gondolják, hogy Istent terheli a felelősség, mert nem akadályozta meg szerencsétlen sorsukat. Isten azonban nem hibáztatható. Ők saját rossz cselekedeteikért szenvednek.

Lehet, hogy egyesek valóban tanácstalanok, szeretnék tudni, miért engedi meg Isten a gonoszságot, másoknak azonban kétségbe vonható az Istent erősen kritizáló magatartásuk őszintesége. Vajon valóban becsületesek ők, amikor azt állítják, hogy Isten a hibás, mert a kezdet kezdetén nem lépett közbe hathatósan, hogy megakadályozza az emberek eltérését az igazságtól? De van-e bizonyíték arra, hogy ők mint egyedek személyesen szigorúbb isteni ellenőrzést óhajtanak maguk fölött, és van-e bizonyíték, hogy az emberek nagyobb része azt óhajtja, hogy Isten gyakorolja hatalmát helytelen útjuk vagy eljárásuk megakadályozására? És ha már önmaguk részére nem kívánják, miért higgyük el, hogy igazán kívánták volna első szüleink esetében? Vajon nem az olyan személyekhez hasonlítanak, akik lelkesen üdvözlik a törvény szigorát, de rossz néven veszik, ha a forgalmi rendőr őket is megbírságolja? — Ezékiel 18:29–32.

Ha egész nemzetek viselkednek bűnözők módjára, kárhoztathatják-e Istent, amikor szenvedés vagy baj éri őket? Ha Isten parancsolatait figyelmen kívül hagyják, okolhatják-e Istent bajaikért és azért, hogy nem siet segítségükre? Nem Istent, hanem őket magukat kell okolniuk azért a szerencsétlenségért, szenvedésért, amelyet népeikre zúdítanak.

BETEGSÉG ÉS SZENVEDÉS

De mit mondjunk a betegségből és a járványokból származó szenvedésekről? Még akik megpróbálnak jót cselekedni, azok is megbetegszenek, s nem is a saját hibájukból. Egy csecsemő például semmi olyat nem tett, ami oka lehetne a betegségének, amely esetleg nyomorékká teszi vagy talán még az életét is elveszi. Mért kell hát szenvednie?

Az összes betegségért, kóros állapotért, fájdalmas szenvedésért igazában azok előidézőjét, Ádám és Éva lázadását kell okolnunk. Ők idézték elő azokat a körülményeket, amelyek testünk tökéletlenségét és elégtelen működését eredményezték. Nem tudtak a tökéletlenségüktől mentes utódokat létrehozni. A Jób 14:4 kijelenti: „Ki hozhat létre tisztát a tisztátalanból?” — Zsoltárok 51:6; Lukács 5:18–25.

Ha például egyes szülők figyelmen kívül hagyják az isteni törvényt, erkölcstelenül élnek, és így fertőző nemi betegséget szereznek, ki lesz az oka annak, ha gyermekeik fizikailag és szellemileg nyomorékon születnek? Nyilván a „tisztátalan” szülők.

Ősszüleink is „tisztátalanná”, tökéletlenné, betegségre és halálra hajlamossá lettek. Utódaikra csak azt tudták átszármaztatni, amivel ők maguk rendelkeztek. Mivel mindenki az ő utódjuk, ezért az egész emberiség ki van téve a betegségeknek, kóros állapotoknak, rokkantságnak és a halálnak. Ezért szenvednek még a csecsemők is. Az emberi család mai boldogtalan állapotáért elsősorban az első emberpár Isten elleni lázadása okolható.

A HAMIS VALLÁS IS ISTENT KÁRHOZTATJA

A hagyományos vallások gyakran Istennek tulajdonítják az emberek körében tapasztalt szerencsétlenségeket. Azt tanítják, hogy a rendkívüli méretű elemi csapások, a szegénység, az erkölcstelenség és a tudatlanság Isten akaratából sújtják az embereket. Egyes országokban a vallásos hagyomány azt állítja, hogy a tehén szentebb az embernél, és még ha esetleg éhezik is az ember, a tehenet akkor sem szabad megennie. Isten Igéje azonban kijelenti, hogy meg szabad enni (1Mózes 9:3; 1Korinthus 10:25). Az ilyen vallásos tanítások, amelyek nem Isten Igéjén alapszanak, növelik az emberek nehézségeit, ugyanakkor Istent okolják a nehézségekért.

Más vallások igazolják a világ politikai uralkodói között folyó háborúkat, sőt még a fegyvereket is megáldják, a katonákat pedig arra buzdítják, hogy öljék meg egymást, jóllehet a harcoló felek ugyanahhoz a valláshoz tartoznak. Istennek semmi köze sincs ezekhez a háborúkhoz, és nem is vesz részt bennük. Ehelyett rövidesen végleg megszüntet minden háborút. — Zsoltárok 46:10; Ésaiás 2:4.

Nem Isten az oka az emberek egymás ellen elkövetett embertelenségének, még ha egyes vallások hamisan Őt okolják is ezért. Ő nem felelős az ördögi inkvizíciókért sem, amelyeket a „sötét középkorban” a vallásvezetők bevezettek. Sohasem hatalmazott fel senkit Isten ilyen borzalmas bűncselekményekre. Az egykori Izraelben a hamis isteneknek bemutatott gyermekáldozatok pogány szokásával kapcsolatban Jehova Isten kijelentette: „Megépítették a Tófet magaslatait, amely a Hinnom fiának völgyében van, hogy tűzben megégessék fiaikat és leányaikat, s így olyan dolgokat cselekedjenek, amelyeket én nem parancsoltam, és amelyek még csak fel sem merültek szívemben.” Isten nyilvánvalóan nem felelős azokért az emberi cselekedetekért, amelyet Ő elítél. — Jeremiás 7:31.

A vallás nevében elkövetett gonosztettek különösen utálatosak Isten előtt. Jézus Krisztus az ő idejében élő vallásvezetőknek azt mondta: „Jaj nektek írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről ékeseknek látszanak, de belül holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal” (Máté 23:27, 28, Békés—Dalos). Ugyanezt elmondhatjuk a mai vallásvezetőkről is, akik kegyesen Isten szolgáinak mutatkoznak, cselekedeteikkel azonban gyalázatot hoznak Istenre.

A hamis vallás törvénytelen cselekedeteiért nem lehet Istent kárhoztatni. Az a puszta tény, hogy egy vallási mozgalom több száz éves történelmi múltra tekint vissza, nem jelenti azt, hogy Isten akaratát cselekszi, amikor karddal végzi a térítést. Amikor a vallás az Isten Igéjében világosan kifejezett isteni akarattal ellentétes dolgokat visz véghez, az ebből származó szenvedésért kimondottan ő viseli a felelősséget. Istennek semmi része sincs benne.

Mint már az előbb megállapítottuk, a gonoszság okát két helyen kereshetjük. A gonoszság nagy részét az ember hozta magára azzal, hogy önként választotta a rosszat. De a gonoszságért mást is okolhatunk.

KI A FELELŐS ELSŐSORBAN A GONOSZSÁGÉRT?

Ha a bűnözők jól megszervezett, átgondolt üzlet leple alatt működnek számos teljesen törvényesnek látszó területen, az átlagembernek nehéz átlátni a csaláson, vagy elhinni, hogy láthatatlan cselszövők is léteznek. Az a legfőbb gonosz, akinek bűncselekményei és bűnös elvei kimondhatatlan nyomorúságot zúdítottak az emberi családra, szintén a kulisszák mögött dolgozik. Természetesen nem kell tudatlanságban lennünk felőle, hiszen Isten leleplezte műveit annyira, hogy eleget tudunk róla a saját védelmünkre és biztonságunkra.

Isten saját Igéjében leleplezi ezt a teremtményt, a gonoszság legfőbb sugalmazóját. Ő volt az, aki Éva feddhetetlenségét is megrontotta, és rávette az igazságos Teremtője elleni lázadásra.

Ő egy gonosz, láthatatlan szellemi teremtmény. Láthatatlan volta miatt ne kételkedjünk létezésében. A mikroorganizmusok mint kórokozók létezésében is kételkedtek valamikor, mert puszta szemmel nem láthatók, de ez nem bizonyult elfogadható oknak, hogy kétségbe vonják létezésüket. Ugyanezt mondhatjuk erről a szellemi teremtményről is.

A rákot kiváltó okot még mindig nem ismerjük, de a tudósok nem intézik ezt el egyszerű vállrándítással vagy azzal a nyilatkozattal, hogy a „rákot a rák idézi elő”. Biztosak abban, hogy létezik valamilyen rákkeltő tényező. Így a gonoszságot sem csupán a gonoszság idézi elő. A gonoszságnak volt kezdete, és csapásszerű méretekben való elterjedése az emberek között tevékeny fertőző forrásra utal.

A rádióhullámok láthatatlanok, de tudjuk, hogy léteznek, mert ismerjük a rádió vevőkészülékre gyakorolt hatásukat. Hisszük, hogy léteznek rádióhullámok, noha szabad szemmel nem láthatjuk őket. Tudjuk, hogy valamilyen forrásuk van, még ha a csillagos égből jönnek is. Sok olyan dolog van, amit puszta szemmel nem láthatunk, de mégis érzékelni tudunk az általuk kiváltott hatásokból. Így annak a láthatatlan személynek a létezését is fel tudjuk ismerni tevékenységének eredményeiből, aki bevezette a gonoszságot. Ezenkívül maga a Biblia is tanúskodik róla.

A Biblia első könyvének, a Genezisnek harmadik fejezetében olvasunk arról, hogy egy kígyó beszélt az első nővel, Évával, és az első hazugságot közölte vele. A Teremtő Isten megmondta az embernek, hogy a törvénye iránti engedetlenség biztos halált jelent számára. Ez a kígyó ennek pontosan az ellenkezőjét állította: „Biztosan nem haltok meg.” Igen, a kígyó így beszélt tovább Évához: „Megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten.” Éva elhitte ezt a hazugságot, és nem engedelmeskedett Istennek. Férjét is rábeszélte, hogy csatlakozzon hozzá a lázadásban. — 1Mózes 3:4, 5.

De ki hazudott valójában Évának, és ki ültette elméjébe a lázadás gondolatát? Vajon az egyszerű hüllő, a kígyó, amelynek nincsenek beszélőszervei? Nem! Valaki volt a kígyó mögött, aki azt a látszatot keltette, mintha a kígyó beszélt volna. Tudjuk, hogy egy ügyes hasbeszélő képes azt a látszatot kelteni, hogy egy állat vagy bábu beszél, holott a valóságban nem az beszél. Mennyivel könnyebben meg tudta ezt tenni egy láthatatlan, értelmes szellemi teremtmény! A Biblia a Jelenések 12:9-ben ismerteti ezt a hatalmas szellemi teremtményt, és azt mondja róla, hogy ő az „Őskígyó”. Világosan felismerteti, hogy ez nem más, mint a Sátán, az Ördög.

Az egész földön elterjedt gonoszságért tehát elsősorban az ember gyűlölt ellensége, ez a gonosz szellemi teremtmény felelős.

ENGEDETT A HELYTELEN GONDOLATOKNAK

Nyilvánvaló, hogy Isten, ,akinek cselekedete tökéletes’, nem hozhatott létre szándékosan gonosz teremtményt (5Mózes 32:4). Ez ellentétben lenne az igazságosság iránti szeretetével. — Zsoltárok 5:5–7; 15:1, 2.

Az a láthatatlan teremtmény, aki Ádámot és Évát lázadásra bírta, tökéletes, hibátlan volt. De Ádámhoz és Évához hasonlóan erkölcsileg szabad akaratú volt, tudott választani, dönteni a jó és a rossz között. A gonoszság útját azzal választotta, hogy helytelen kívánságot ápolt magában. Például ha valaki másnak az otthonában órát lát az asztalon, annak a lehetősége, hogy felvegye és a zsebébe csúsztassa, nyilvánvaló, de lehet, hogy ő nem is gondol ilyesmire, sőt, még ha a gondolat fel is vetődik benne, rögtön elhessegeti magától. De ha ápolgatja magában ezt a gondolatot, és megengedi, hogy a helytelen kívánság úrrá legyen felette, és oly naggyá növekedjen, hogy elindítsa a gonosztett elkövetésére irányuló folyamatot, végül el is követi a lopást.

Ugyanez idézte elő egy tökéletes szellemi teremtménynek Sátánná vagy Ördöggé válását. Neki is megvolt a lehetősége, hogy az első emberpárt saját céljaira használja fel, nem arra, amire Isten rendelte. És Sátán nemcsak foglalkozott ezzel a gondolattal, hanem el is mulasztotta száműzni elméjéből. Ápolta a helytelen kívánságot, és ez helytelen cselekedethez, bűnhöz vezetett. Így vált ő a gonoszság fő hajtóerejévé. Isten nem felelős azért az útért, amelyet Sátán maga választott.

A felelősség az egész világon elterjedt gonoszságért elsősorban Sátánt, az Ördögöt terheli. Főleg ő okolható érte, hiszen a Biblia egész világosan kimutatja az 1János 5:19-ben: „Az egész világ a gonosz hatalmában vesztegel.” De az Ördög nem az egyetlen láthatatlan, gonosz szellemi teremtmény. A Szentírás is feltárja azt, hogy a keresztényeknek „nem hús és vér ellen, hanem . . . a mennyei helyeken levő gonosz szellemi erők ellen van harcuk” (Efézus 6:12). Ezek a gonosz szellemek vagy démonok is felelősek a gonoszság elterjedéséért. — Jelenések 12:9.

De miért váltak démonokká Istennek ezek a szellemi teremtményei? Az ő esetükben is a helytelen kívánság volt az indítóok. A Biblia szerint egyes szellemteremtmények helytelen kívánságuk miatt elhagyták a világegyetemben kijelölt állásukat, és önként lázadótársuknak, az Ördögnek vezetése alá rendelték magukat (1Mózes 6:2; 2Péter 2:4; Júdás 6). Ezek a lázadó szellemek mindenféle bajt okoznak az embereknek.

KI A FELELŐS A JELENLEGI BAJOKÉRT?

A Biblia megjövendölte, hogy napjainkban rendkívül megnövekszenek a bűncselekmények minden téren. Kimutatja, hogy ennek oka az, hogy a Sátánt démonaival együtt a földünk környezetébe levetették: „Jaj a földnek és a tengernek, mert az Ördög leszállott hozzátok, s nagy a haragja, mivel tudja, hogy kevés ideje van.” — Jelenések 12:12.

A mi időnkre vonatkozó más jövendölések, például a 2Timótheus 3. fejezete és a Máté 24. fejezete, beszélnek a gonoszság széles körű elterjedéséből származó jajokról. Ezek a jajok azért következnek be, mert az emberek megnyitják elméjüket a démoni ihletés és vezetés előtt. Mivel Sátán és démonhordája tudják, hogy „kevés idejük” van, gonoszul arra törekszenek, hogy magával ragadjanak annyi embert az Isten elleni lázadásba, amennyit csak tudnak. — Jelenések 16:13, 14.

A tömegméretű megvalósítás legfőbb eszközei azok a gonosz kormányzatok, amelyeknek megvan a hatalmuk az emberek tömegeinek a megfegyelmezésére és arra, hogy őket az Isten jó törvényeinek megsértésére kényszerítsék. A Szent Biblia ezekre az emberi kormányzatokra méltán használja a kegyetlen, szeretet nélküli, pusztítást okozó vadállatok jelképét (Dániel 8:1–8, 20–25). A Jelenések 13. fejezetében azt olvassuk, hogy maga Sátán az, aki ezeknek az uralkodó hatalmaknak erőt ad. Ő a ,dolgok e rendszerének istene’ (2Korinthus 4:4). Ő az, aki az elnyomó uralmakat élesztgette és borzalmas háborúikat sugalmazta, és ő ösztönzi őket az istenfélő emberek üldözésére, amiért azok az Isten törvényeit megtartják. Ő támogatta ezeket a kormányokat, hogy magukhoz ragadják az uralkodás jogát és a hatalmat, amelyet csak Isten gyakorolhat biztonságosan és bölcsen. Ő mozdított elő minden Isten elleni káromlást, amelyet ezek a nemzeti uralmak terjesztettek. Napjainkban azt látjuk, hogy az egyik nemzet a másik torkát fojtogatja, s ezt nem azért teszik, mert Isten az uralkodójuk, hanem inkább azért, mert a Sátán szervezetéhez tartoznak. — Lukács 4:5–8.

Látjuk tehát, hogy a sok rettenetes jaj és az egész világon elterjedt gonoszság, amely szenvedést zúdít az emberekre, nem a mindenható Istentől származik. Mindezeket az emberiség nagy ellenségei — Sátán, az Ördög és démonhordája idézik elő.

Jóllehet Ádámot és Évát az önmagát Sátánná tevő Ördög vette rá, hogy csatlakozzanak hozzá az Isten elleni gonosz lázadásban, emlékeznünk kell arra, hogy Sátán nem kényszeríthette őket a helytelen cselekedetre. Ádám és Éva nem voltak annyira gyengék és tehetetlenek, hogy ne tudtak volna ellenállni. A Biblia azt mondja: „Állj ellene az Ördögnek és elfut tőled.” Ősszüleink határozottan megmondhatták volna ennek a hazug szellemi teremtménynek, hogy nem akarnak vele tartani. Évszázadokkal később a tökéletes ember, Jézus, bebizonyította, hogy ezt meg lehet tenni, mert azt mondta Sátánnak: „Távozz tőlem Sátán, mert meg van írva: ,Jehovát, a te Istenedet imádd, és csak neki végezz szent szolgálatot!’” — Jakab 4:7; Máté 4:10.

Ha Ádám és Éva azt mondta volna Sátánnak, amit Jézus, akkor az emberi család ma nem itt állna, és nem sújtaná őket a gonoszság. Ennélfogva jóllehet Sátán a főbűnös és felelős Ádám és Éva tényleges haláláért, maga Ádám és Éva is felelősek érte, mert Sátán helytelen javaslatait elutasíthatták volna. Ezt azonban nem tették, s mivel nem tették, utódaikra — minket is beleértve — tökéletlenséget örökítettek át, amellyel együtt jár a betegség, a bánat és a halál. — Zsidók 2:14.

De miért engedte meg Isten olyan sokáig a gonoszságot? Ez az a kérdés, amely sok ember nyugtalanít.