Vajon a földi élet egy lépcsőfok a menny felé?

VAJON földünk csak azért teremtetett, hogy itt megszülessünk, éljünk rajta néhány évig gondok és bajok közepette, s utána — ha jónak találtatunk — eltávozzunk a mennybe, hogy ott éljünk örökké boldogan, vagy ha rosszak voltunk, egy tüzes pokolban örökké kínoztassunk? Vagy eljön egy olyan idő, amikor földünk alaktalan hamuvá hamvad?

A kereszténység sok vallásos vezetője igennel válaszol erre. De te egyetértesz-e ezzel a nézettel? Vagy mit mond a Biblia a földről és Istennek arról a szándékáról, amiért az embert a földre teremtette? A 115. zsoltár 16. verse így válaszol: „Az egek Jehova egei, de a földet az ember fiainak adta.”

Ha félretesszük a vallásos dogmákat és csak a bibliai beszámolót vesszük figyelembe, abból arról értesülünk, hogy az emberi élet legkezdetén Isten az első emberpárt a földön saját képmására és hasonlatosságára alkotta (1Mózes 1:26–28). Itt semmi célzás nem hangzik el arról, hogy Isten valamikor is azt akarná, hogy az emberek meghaljanak gyermekeikkel együtt, és a mennybe vagy valahová máshová kerüljenek. Az Isten adta megbízatásuknak teljesítése után, hogy ’szaporodjanak, sokasodjanak és töltsék be a földet’, az egész földnek fokozatosan be kellett volna népesülnie utódaikkal.

Isten egy konkrét helyet, Éden kertjét jelölte ki az első emberpár tökéletes otthonául. A beszámoló ezt mondja: „És vette Jehova Isten az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és gondozza azt” (1Mózes 2:8, 15). Az Édenkertnek — ahogy a szükség kívánta — ki kellett volna terjeszkednie az egész földre, hogy mindenütt Paradicsom legyen, és ízletes, finom, egészséges táplálék és minden egyéb létszükségleti forrás korlátlan bőségben álljon rendelkezésre.

Az a tény, hogy földünknek nem egyszerűen az volt a rendeltetése, hogy ideiglenes otthont adjon az embernek, és nem csupán lépcsőfoknak kellett lennie valamilyen más élethez, világosan kitűnik Istennek Ádámhoz intézett következő szavaiból: „Jehova Isten ezt is megparancsolta az embernek: ’A kert minden fájáról ehetsz megelégedésig. De ami a jó és rossz tudásának fáját illeti, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz’” (1Mózes 2:16, 17).

Az Ördög kísértésének engedve, Éva, majd Ádám is megszegte ezt az isteni parancsot, és ezért Isten igazságos büntetést szabott ki rájuk: a halált! Jogos a kérdés: ’De mi lett volna, ha nem hágják át Isten parancsát?’ A következtetés egyértelmű: Élhettek volna örökké itt, a földön halál nélkül! Igen, Ádám és Éva még ma is élhetne tökéletes egészségben és boldogságban!

Mi lesz földünk jövője?

Albert Barnes, Notes on the New Testament (Megjegyzések az Újszövetséghez) című könyvében így összegezi a kereszténységben a földünk jövőjéről elterjedt általános felfogást, a 2Péter 3:10-re hivatkozva:

„Maga a föld és a rajta levő alkotások megégnek. Ezek lehetnek akár emberi alkotások vagy isteni művek — vagyis az egész növényzet, állatvilág, minden torony, város, palota, minden emberi lángelme által alkotott mű: festmény, szobor, könyv, vagyis minden, amit emberkéz alkotott, meg fog égni.’

Az itt közölt magyarázattal összhangban a kereszténységben már régen meghonosodott az a közfelfogás, hogy eljön egyszer az az idő, amikor a föld nem lesz többé otthona sem az embernek, sem bármilyen élőlénynek. Sok templomba járó ember nézete szerint földünk addigra betöltötte rendeltetését, vagyis azt, hogy a megpróbáltatás helye legyen számunkra: azaz hogy érdemet szerezzünk a mennyei életre, vagy kárhozatra jussunk a tüzes pokolban.

Ezen a ponton azonban meg kell vizsgálnunk: Vajon volt-e Istennek olyan szándéka, hogy a föld is és az ember is megváltozzon, ha Ádám és Éva vétkezne? Bárki meggyőződhet arról, hogy egyetlen bibliai idézet sem támogatja ezt a nézetet. Ellenkezőleg, az emberpár vétkezése után sok-sok év múlva, Ésaiás próféta ihletés alatt ezt írta:

„Mert ezt mondja Jehova, az egek Teremtője, ő, az [igaz] Isten, a föld Alkotója és annak Készítője, ő, aki szilárdan megalapozta azt, aki nem egyszerűen semmiért teremtette, hanem azért alkotta, hogy lakóhellyé legyen. Én vagyok Jehova és [nincs] senki más.” Ésaiás Jehova szavait idézi: „Tanácsom megáll, és mindent megteszek, ami nekem tetszik” (Ésaiás 45:18; 46:10). A zsoltáros még ezeket a szavakat is feljegyezte róla: „Hűséged nemzedékről nemzedékre megmarad. Megszilárdítottad a földet, hogy mindig fennálljon” (Zsoltárok 119:90).

Világosan kitűnik a Bibliából, hogy Isten a földet úgy teremtette meg, hogy a világegyetemben örökre meghatározott helye legyen, és az volt a kifejezett szándéka, hogy emberek népesítsék be. Ezt a szándékát nem változtatta meg. És ő gondoskodik arról, hogy szándéka teljes sikerben megvalósuljon.

De nincs-e a Bibliában olyan utalás, hogy egyesek a mennybe fognak jutni? Van! A Biblia azt tanítja, hogy egy kevesen a mennybe jutnak egy különleges célból. Istennek ugyanis nem emberek kellenek a mennyben; nem is azért viszi oda őket, hogy ott részesítse őket örök boldogságban. Különben joggal vetődhetne fel a kérdés: Akkor miért nem mindjárt a mennybe teremtette őket, s miért nem mentesítette őket a szenvedésektől és bajoktól, amelyeket itt a földön el kell viselniük?

Mindazonáltal, amikor Ádám és Éva az Isten iránti engedetlenség útját választotta, és élt az Istentől kapott szabad akarat képességével, amellyel más értelmes teremtmények is rendelkeztek, Isten nyomban lépéseket tett, hogy a földre és az emberre vonatkozó szándékát megvalósítsa. Ez teljes részletességgel csak évszázadokkal később bontakozott ki az emberek előtt. Abból, ahogy a bibliai „szent titokról” a fátyol fellebbent, kitűnik, hogy a kezdet kezdetén Isten elméjében megszületett egy nagyszerű terv az ember megváltására. Ez még a „világ megalapítása” előtt volt, vagyis mielőtt még Ádám és Éva gyermekeket nemzett volna, akik ilyen leendő megváltásban részesülhettek volna, mint például hűséges gyermekük, Ábel (Róma 16:25; Efezus 1:4).

Erről a szándékáról Isten akkor adott futólag bepillantást, amikor megígérte, hogy egy „mag” fog születni egy bizonyos „asszonytól”, és ez a „mag” majd szétzúzza a kígyó fejét és megszabadulást hoz a lázadás minden következménye alól (1Mózes 3:14, 15). Hasonlóan ahhoz, hogy egy gyönyörű virág nem egyszerre nyílik ki, a „magra” vonatkozó további ismeretek is fokozatosan tárultak fel, úgyhogy csak Jézus földre jövetele után lett nyilvánvalóvá a „szent titok” értelme. Igen, Isten tudatta velünk, hogy ez a „mag” egyszülött Fiából és az „emberek közül megvásárolt” 144 000 társából fog állni. Ők alkotják majd Krisztussal együtt a föld feletti Királyságot: az új kormányzatot (Jelenések 14:3, 4; Galata 3:16, 26–29).

Isten nem predesztinálta, illetve nem rendelte el előre név szerint azokat, akik a földről vétetnek fel majd a mennybe, hogy e leendő kormányzatot alkossák, azt viszont eleve elrendelte, hogy egy ilyen csoport jöjjön létre Isten akarata szerint. E leendő kormányzatra történő személy szerint kiválasztásról Isten csak később döntött, amikor Fia már eljött a földre és megnyitotta az utat a mennyei életre.

Pál apostol, aki maga is egy mennyei életre kiválasztott személy volt, e „szent titok” teljes feltárulása után joggal írhatott erről a titokról másoknak, akik hasonló reménységgel rendelkeztek. Pál Istennek erről a ki nem érdemelt kedvességéről ezt mondta:

„Ezt gazdagon kiárasztotta ránk mindenféle bölcsességben és józan értelemben, amennyiben megismertette velünk akaratának szent titkát. Ez az ő tetszésének megfelelően történt, amit ő magában elhatározott a kijelölt idők teljességének határán egy közigazgatás céljára, mégpedig hogy Krisztusban egyesítsen minden dolgot, a mennyei dolgokat és a földi dolgokat. Igen, őbenne, akivel együtt örököseivé is lettünk kijelölve, mivel eleve elrendeltettünk erre [de nem egyénenként, hanem egy meghatározott csoportként] annak a szándéka szerint, aki mindent saját akarata és tanácsa szerint cselekszik” (Efezus 1:8–11; Jelenések 14:1–4).

Megég–e a földünk?

De mit mondjunk Péternek a következő szavairól: „[Ugyanaz a szó] . . . a mostani egeket és a mostani földet . . . tűznek tartotta fenn”? (2Péter 3:7). Péter nyilvánvalóan nem utalhatott a szó szerinti egekre és földre, amelyek a Biblia szerint örökre fennmaradnak (Prédikátor 1:4). Istennek nincs semmi oka arra, hogy megsemmisítse azokat az egeket, ahol ő lakik, vagy a létező fizikai égitesteket. Még közvetlen földgolyónk sem szolgáltatott okot Istennek a megsemmisítésre, annak ellenére, hogy az emberek sok mindent megtettek a föld elszennyezésére és tönkretételére. Maga Jehova közli velünk, hogy amikor a földet megteremtette a maga páratlan szépségében, mennyei fiai „együtt vigadoztak . . . és lelkendeztek” (Jób 38:4–7).

Istennek a mennyei életre való kiválasztottak egybegyűjtésével kapcsolatos szándéka azért is történt, hogy itt a földön is megvalósulhasson Isten akarata, és teljesülhessen az a régóta kért ima, hogy „legyen meg a te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is” (Máté 6:10). Ezenkívül Jézus, hivatkozva a Zsoltárok 37:10, 11. versére, a híres hegyi beszédében többek között ezt is mondta: „Boldogok a szelídek, mert öröklik a földet” (Máté 5:5). Ezekből a szavakból félreérthetetlenül megállapítható, hogy Jézus nem tekintette földünket csupán egy lépcsőfoknak a mennyei élet elnyeréséhez. Az igaz, hogy csak egy „kicsiny nyáj” örökli a föld feletti uralmat egy meghatározott időtartamig, Jézus ígérete azonban kitágul, és az emberiség milliárdjait is magában foglalja, akik öröklik majd a földet (Lukács 12:32; Jelenések 7:9, 10). De nemcsak ilyen rövid időre, amely — jelenlegi tapasztalatunk szerint — bánattal van teli, hanem örökre, boldogságban!

Péter, amikor azokra az „egekre” hivatkozik, amelyek megégnek, jelképes „egekről” beszél. Azokról a kormányzatokról beszél, amelyek a „földet” alkotó emberek felett működnek. McClintock és Strong Cyclopoediája ezt mondja:

„Bárhol legyen is a prófétai látomás cselekményének a színhelye, az ég . . . az uralkodó hatalmak egész összességét jelenti, amelyek földi alattvalóik esetében a politikai eget alkotják, mivel alattvalóik fölött vannak és így uralkodnak felettük, hasonlóan ahhoz, ahogy a fizikai egek is a föld felett vannak és uralják a földet” (IV. Kötet, 122. o.).

A tökéletlen és gyakran elnyomó emberekből alakult kormányhatóságok siralmasan csődöt mondtak és „Jehova napján” felbomlanak, amint erre Péter rámutat. Ezeket váltják majd fel a Jézus Krisztusból és a mennyei Királyságára kiválasztott korlátozott számú személyekből álló „új egek”. Ezért írta Péter: „Új egeket és új földet várunk az ő ígérete szerint és ezekben igazságosság fog lakozni” (2Péter 3:12, 13).

Azokról, akik az „új egeket” alkotják, vagyis erről az új mennyei, föld feletti kormányzatról a Biblia ezt mondja: „Boldog és szent mindaz, akinek része van az első feltámadásban; ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai és királyokként uralkodnak vele ezer esztendeig” (Jelenések 20:6).

Uralkodnak, de kik felett? Minden valószínűség szerint a földi alattvalóik felett különben semmi értelme sem lenne ennek a versnek. A „régi föld” pedig, mintha tűzben semmisülne meg, véget ér, amikor a gonoszok és minden gonosz intézményük megsemmisül. Csupán egy „új” földi társadalom marad meg. Amikor a bűnözés, a bűn és a lázadás mind a múlté lesz, és amikor a tökéletes egészség és a határtalan boldogság lesz az örökrésze minden élőnek, akkor valóban „új” emberi társadalom lesz, egy igazi „új föld”!

Hogyan lehetünk bizonyosak afelől, hogy ezek az isteni ígéretek beteljesülnek? Mivel oly régen hangzottak el, mit tesz Isten annak érdekében, hogy ezek az ígéretek meg is valósuljanak? E kérdések megválaszolása végett a kedves olvasónak szeretettel figyelmébe ajánljuk a 22. oldalon kezdődő cikk elolvasását.

[Kép az 5. oldalon]

Hová helyezte Isten Ádámot és Évát, és milyen életcélt adott nekik?