Az önátadás és jelképe

 1. Hogyan lehet jó dolog a személyazonosságunk jele, mint az őszinte izraeliták esetében Jeruzsálem i. e. 607-ben bekövetkezett pusztulása előtt?

SZEMÉLYAZONOSSÁGUNK vagy hivatali státusunk jele vagy jelképe nemcsak jó, hanem adott esetben szükséges is lehet. Amikor például Jeruzsálemnek i. e. 607-ben bejelentett pusztulása időszerűvé lett, Isten egy jelképes „férfit” azzal a feladattal bízott meg, hogy jelölje meg homlokukon a becsületes szívű izraelitákat abból a célból, hogy védve legyenek, amikor a levágatás ideje eljön. Csak azok a kevesek kaptak megmentési jelt a homlokukra, akik „nyögtek és sóhajtoztak” az Isten szent városán belül tapasztalható „utálatos dolgok” miatt (Ez 9:1–7).

 2. Milyen azonossági tényezőkről beszél a Jelenések 7. fejezete, és hogyan van ez kapcsolatban a megmentéssel?

² Ma is egy „nagy nyomorúság” készül sújtani az egész világot. A Jelenések 7:1–8 verse szerint a föld négy sarkán álló „négy angyal” isteni utasításra most még föltartóztatja a négy szelet, hogy ne törjön ki a legpusztítóbb vihar, vagyis a „nyomorúság”, amíg Isten meghatározott számú választottainak homloka el nem pecsételtetik. Ez időt ad egy „nagy sokaságnak” arra, hogy tisztára mossa magát „a Bárány vérében”, hogy végül is ez azonosítsa őket mint méltókat a „nagy nyomorúság” túlélésére (Jel 7:9–14; Máté 24:21, 22).

 3, 4. A zsidó főpap esetében az odaszentelődési jelkép a turbánján, mire kellett hogy emlékeztessen?

³ Az ősi Izraelben működött egy papi rend. Mózes konkrét utasításokat kapott Jehovától, hogyan készíttesse el a jellegzetes főpapi ruhát. A főpapi turbánról ezt olvassuk: „Azután a homlokdíszt készítették el, a szent fejdíszt színaranyból [UV: szent elkülönítésük jeleként], és felírták rá pecsétgyűrű vésésének a módján: Az ÚRnak szentelt! [Jeruzsálemi Biblia: ,Yahwenak szentelt’]. Ezt kék bíbor zsinórra fűzték és rákötötték a turbán elejére”a (2Móz 39:30, 31; 29:6; 3Móz 8:9, Ökumenikus fordítás).

⁴ Ez az ,odaszentelési jelkép’ arra szolgált, hogy emlékeztesse a főpapot és a nézőket, hogy Isten őt mint főpapot egy Istennek átadott nép érdekében szent szolgálatra különítette el vagy „szentelte fel”. Paptársaival együtt a főpapnak kellett élen járnia a nép oktatásában, és az elfogadható bűnért való engesztelő áldozat bemutatásában. Ez tette lehetővé, hogy Istennek való szent elkülönülésben [önátadásban] éljenek. Ez hozzájárult az önátadásban élő nemzet szent státusához, ugyanis úgy szólt a figyelmeztetés, hogy ha elhagyják Jehovát, ő is elhagyja és kiszolgáltatja őket ellenségeiknek (5Móz 28:15, 25, 63).

 5. Bár ma nincs olyan Cohen nevű zsidó, aki ároni főpapként lenne azonosítható, miért nem reménytelen a helyzetünk?

⁵ Az izraeliták tragikus történelme bővelkedik szomorú tapasztalatokban, az Isten parancsaitól és az Istennek végzett odaadó szolgálatuktól való elfordulás miatt. Jeruzsálem és a jeruzsálemi templom i. sz. 70-ben bekövetkezett második pusztulása után a főpap s vele a turbánján levő önátadási jelkép [elkülönítési jelkép] is örökre eltűnt a színtérről. Ma egyetlen Cohen nevű zsidó (Cohen „Papot” jelent) sem töltheti be az izraeli főpapi tisztet. Ez azt jelenti, hogy reménytelen a helyzetünk? Távolról sem! Ugyanis Isten megdicsőített Fiáról ezt olvassuk: „Mert ilyen főpap illett hozzánk, mint ez; lojális, őszinte, szeplőtelen, bűnösöktől elkülönített és aki magasabbá lett a mennyeknél . . . aki önmagát adta áldozatul” (Zsid 7:26, 27).

 6, 7. Papi törzsbe született-e Jézus Izraelben és hogyan lehetett mégis főpap?

⁶ Mivel Jézus Isten Fia volt, nem kellett Lévi törzséből vagy Áron papi családjából származnia, hogy Isten papja legyen. Jehova Isten csodálatos módon rendezte el ezt. Dávid király Isten szellemének ihletése alatt jövendölt erről a kiváló leszármazottról, akinek nagyobbnak kellett lennie királyi ősatyjánál: „Ez Jehova kijelentése az én Uramhoz: ,Ülj a jobbomra, míg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem!’ Néped majd önként ajánlja fel magát haderőd napján. A szentség pompájában [szent öltözetben] — mint a harmatcseppek — a hajnal méhéből van ifjú férfiakból álló sereged. Jehova megesküdött (és ő nem bánja meg): ,Pap vagy te határtalan időkig a Melkisédek rendje szerint’” (Zsolt 110:1–4).

⁷ A megdicsőített Jézus Krisztus tehát egészen napjainkig királyi Főpap maradt, nagyobb főpap, mint az ősi Izrael főpapjai, akik az odaszentelődés [vagy elkülönítés] kézzelfogható jelképét viselték homlokukon. Papi hivatalát nem lévita papként, hanem Jehova Isten esküszava alapján gyakorolja.

JELKÉP AZOK SZÁMÁRA, KIK „KÉSZSÉGGEL FELAJÁNLJÁK MAGUKAT”

 8. Miért Krisztus „haderejének napja” a mi időnk, és hogyan járnak el e tekintetben azok, akik készséggel felajánlják magukat?

⁸ E királyi Főpapnak, Jézus Krisztusnak tanítványai most készséggel felajánlják magukat Jehova Istennek, „hadereje” napján. E királyi Főpap nevében adják át magukat Jehova Istennek, s alámerítkezésük ennek az önátadásnak a jelképe. Belőlük telik ki azoknak a teljes száma, akik elpecsételtetnek, mielőtt kitörne a „nagy nyomorúság”. Ők és a ,nagy sokaságbeli’ társaik készséggel felajánlják magukat, és mint a harmatcseppek Isten felüdítő megmentési üzenetét elviszik az emberekhez (Jel 7:2–4, 9, 10, 14).

 9. Milyen tanácsot ad Pál a felkent keresztényeknek a Róma 12:1, 2-ben?

⁹ Pál apostol az 1900 évvel ezelőtt élt tanítványoknak ezt mondta: „Azért nyomatékosan kérlek benneteket, testvérek, az Isten ki nem érdemelt kedvessége által, hogy mutassátok be testeteket élő, szent, elfogadható áldozatként Istennek, mint értelmi képességetekkel [végzett] szent szolgálatot. Ne szabjátok magatokat többé a dolgok e rendszeréhez, hanem alakuljatok át a gondolkodásmódotok megújulása által, hogy meggyőződhessetek, mi az Isten jó, elfogadható és tökéletes akarata” (Róma 12:1, 2).

10, 11. a) Milyen fejtegetés nyomán fordul Pál kérésével a pogányokból lett római keresztényekhez? b) Isten részéről miért nagy könyörület ez az elrendezés?

¹⁰ Mielőtt Pál a fenti kéréssel fordult volna a keresztényekhez, éppen a jelképes szelíd olajfa témáját fejtegette, Ábrahámnak, Isten barátjának test szerinti leszármazottai — a szelíd olajfa ágaihoz hasonlóan — alkották az Istennek szentelt népet. Ebben a minőségben elsőkként ők jöttek számításba, hogy az Ábrahámnak tett ígéret szerint „Ábrahám magva” legyenek (1Móz 12:3; 22:17, 18; Gal 3:16, 29; Jak 2:23). A testi zsidóknak azonban csak egy maradéka fogadta el Jézust Messiásként, és vált a földi Ábrahám test szerinti leszármazottaiból a Nagyobb Ábrahám, Jehova Isten szellemi magvává (Róma 11:5, 7). A többiek mint nem megfelelő ágak lenyesettek. Őket pótolni Isten a nem zsidókhoz, vagy másképpen a jelképes vadolajfához fordult, és onnan metszett le elegendő ágat, hogy beoltsa őket a szellemi szelíd olajfába, amelynek a Nagyobb Ábrahámból, Jehova Istenből, s minden áldások Kútforrásából kiágazó 144 ezer „ággá” kellett kiterebélyesednie (Róma 11:13–33; Jel 14:1).

¹¹ Isten részéről nagy könyörület nyilvánult meg e rómaiak és más körülmetéletlen nem zsidók iránt, amikor lehetővé tette számukra, hogy Ábrahám szellemi magvának részét alkossák a föld összes családjai megáldására Isten Királysága révén (Ef 2:12; Gal 3:26–29). Ez megkívánta tőlük, hogy az önfeláldozás útját kövessék. De akkor ez volt az egyetlen kiváltság, melyet Isten kitűzött az emberi teremtmények elé, és micsoda különleges kiváltság volt ez! Pál apostol illő határokon belül maradva ezt írta és mondta nekik: „Ajánljátok magatokat Istennek, mint élők a halottak között, s a tagjaitokat is igazságosság fegyvereiül. Mert ne a bűn uralkodjon felettetek, tekintve, hogy nem a törvény [a mózes törvény], hanem a ki nem érdemelt kedvesség alatt vagytok” (Róma 6:13, 14).

12. Mi minden értendő Krisztus felkent tanítványai számára azon, hogy „ajánljátok magatokat Istennek, mint élők a halottak között”?

¹² Miközben Pál a már odaszentelt keresztényekhez, a „szentekhez” intézi sorait, nem hagyja figyelmen kívül azt, amit életük odaszentelésével már előbb megtettek, ugyanis ezt mondta: „Ajánljátok magatokat Istennek, mint élők a halottak között.” De nekik az önátadáshoz méltó áldozati életutat kell követniük. Ha nem ezt tennék, akkor őket is lenyesnék, mint meg nem felelő ágakat (Róma 1:7; 11:21, 22). Ezek az ihletés alatt írt szavak értelemszerűen Jézus Krisztus jövendő tanítványainak is szólnak, méghozzá erőteljes buzdításul arra, hogy megtegyék a szükséges lépéseket, hogy Istennel ilyen önátadási és alámerítkezési viszonyba kerüljenek és maradjanak. A már egyszer Istennek megtett önátadásuk megőrzése céljából állandó harcot kell vívniuk, hogy testük az igazságosság fegyvereként szolgáljon, és ne a bűn rabszolgaságának engedjen. Ez Jézus szavainak való engedelmesség is lenne: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel kínoszlopát és állandóan engem kövessen” (Máté 16:24).

A JELKÉPNEK ELEGET TEVŐK „NAGY SOKASÁGA”

13. Illő-e a földi reménység várományosainak átadni magukat Istennek, és jelképezni ezt vízben való alámerítkezéssel?

¹³ Ma több mint 2 300 000 ember hirdeti együttesen a Királyság jó hírét a földön. Nagy többségük önátadása jeleként vízben alámerítkezett. Az évenkénti úrvacsorai ünnepen mindezek közül nem egészen tízezren vették magukhoz a jelképes kenyeret és bort és vallották meg ezzel nyilvánosan, hogy Krisztusnak mennyei reménységgel rendelkező tanítványai. De vajon a többiek is megteszik illően az önátadás lépést, és szemléltetik ezt vízben való alámerítkezésükkel? A leghatározottabban; ugyanis nekik is helyeselt kapcsolatba kell kerülniük Istennel, a Jó Pásztoron, Jézus Krisztuson keresztül, mert csak így élhetik túl az előttük álló „nagy nyomorúságot”, és csak így nyerhetik el örökség részüket Isten „új földjén” (2Pét 3:13; Jel 21:1–4).

14. Milyen szép kapcsolat érvényesül a Jó Pásztor, Jézus Krisztus „egy nyájában”?

¹⁴ Jehova önátadott tanúinak túlnyomó többsége tehát nem táplálja magában a Jézus Krisztus mennyei Királyságában való társörökösök mennyei reménységét. Nem állítják magukról azt, hogy Jehova szelleme által nemzett szellemi izraeliták lennének. De a szellemi izraeliták maradékával elválaszthatatlan közösségben megőrzik az „egy nyáj” egységét az „egy Pásztor”, Jézus Krisztus alatt (Ján 10:16). Ez dicsérendő és bibliailag helyes magatartás részükről.

15. a) Kik hagyták el Egyiptomot a született zsidókon kívül, és végül is kik léptek be az Ígéret Földjére? Milyen volt a számarányuk? b) Kiket szemléltetnek ezek ma?

¹⁵ Itt helyénvaló azt tenni, amit az 1Korinthus 10:18. verse mond: „Nézzétek a test szerinti Izraelt!” Az egyiptomi kivonulás idején Mózessel nemcsak körülmetélt test szerinti izraeliták jöttek ki Egyiptomból. „Sok különféle nép is felment velük, valamint nyájak és gulyák, igen nagyszámú jószág” (2Móz 12:38). Amikor az izraeliták beléptek az Ígéret Földjére, ezekből lettek azok az „idegen állampolgárságú jövevények, akik kapuidon belül tartózkodnak” (2Móz 20:10; 4Móz 35:15; 3Móz 19:9, 10). Ez az akkori „sok különféle nép” jelképezte a Jó Pásztor, Jézus Krisztus „más juhainak” „nagy sokaságát” (Ján 10:14, 16; Jel 7:9–17).

16, 17. a) Jelképesen szólva, hogyan meríttetett be a „sok különféle nép” az izraelitákkal együtt? b) Kik menekülnek meg a mai ellenképi Egyiptomból, és kik pusztulnak el a Vörös-tengeri körülményekhez hasonló módon?

¹⁶ Mózes idejében a nem izraelita „sok különféle nép” ugyanazt élte át, amit a körülmetélt izraeliták, például egy csodálatos bemerítésben részesült. Erről a bemerítésről Pál apostol az 1Korinthus 10:1–4-ben a következőket írta: „Ősatyáink mindnyájan a felhő alatt voltak és mindnyájan a tengeren keltek át és mindnyájan bemerítkeztek Mózesbe a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a szellemi eledelt ették és mindnyájan ugyanazt a szellemi italt itták. Mert a sziklatömbből szoktak inni, amely követte őket, a sziklatömb pedig Krisztust jelentette.” Jelképesen tehát mind az izraeliták, mind a „sok különféle nép” bemeríttetett, de szó szerint nem lettek nedvesek.

¹⁷ Jehova Isten által véghezvitt csodálatos bemerítésük elpecsételte őket Mózes, az Isten adta Vezérük számára, mintha szó szerint Mózesbe meríttettek volna be. De ez nem a halálba való bemerítkezés volt, mint az őket üldöző egyiptomiaké (2Móz 14:1—15:21). Ma hasonló helyzet előtt állunk. A szellemi izraeliták maradéka és a hozzájuk csatlakozott „nagy sokaság” elhagyta az ellenképi Egyiptomot (Jel 11:7, 8). A dolgoknak Krisztus ezeréves Királysága alatt megvalósuló Új Rendje felé menetelnek. A Nagyobb Mózes, a megdicsőített Úr Jézus Krisztus vezeti őket. Most is nyomukban van egy üldöző ellenséges világ, amely eltökélte, hogy megakadályozza őket a biztonság helyének elérésében. Az ellenképi egyiptomiak Isten armageddoni csatamezejére sietnek, ahol tűzkeresztségben, megsemmisítésben részesülnek. Egyetlen túlélő, egyetlen hírmondó sem marad közülük, hogy elbeszélje e rettenetes történetet (Jel 16:14–16; Máté 3:11, 12). Miként a Vörös-tengernél, ugyanúgy Armageddonkor sem pusztul el egyetlen szellemi izraelita, sem pedig a Nagyobb Mózes „más juhai”, a „nagy sokaság” tagjai közül való.

18. Hogyan menetel a „nagy sokaság” a „sok különféle néphez” hasonlóan, miután elhagyták Egyiptomot Mózes vezetése alatt?

¹⁸ A „nagy sokaság” hűséges tagjai nem maradoznak el és félszívűen nem kívánkoznak vissza az ellenképi, csapásokkal sújtott Egyiptomba, amely fáraójának, Sátánnak, az Ördögnek vezetése alatt áll. Előre tekintő arccal, megőrizve az „egy nyáj” egységét, állandó érintkezésben maradnak a szellemi izraeliták maradékával (Ján 10:16). Ahogyan élve átjutott a „sok különféle nép” a Vörös-tengeren, ugyanúgy a mai „nagy sokaság” tagjai is ott lesznek a ,Mindenható Isten nagy napja csatája’ után a megmentés túlsó partján.

19. Különösen mióta gyakorolják a vízben való alámerítkezést a „nagy sokaság” tagjai, és hogyan tisztították meg a kilétüket igazoló ruhájukat, hogy tiszta imádatot mutathassanak be Istennek?

¹⁹ Különösen 1935 óta e „nagy sokaság” tagjai valamennyien vízben való alámerítkezéssel jelképezik Istennek való fenntartás nélküli önátadásukat, a Nagyobb Mózes, Jézus Krisztus által. Megmosták és „megfehérítették” a kilétüket igazoló ruhájukat a „Bárány”, a Nagyobb Mózes „vérében” (Jel 7:9–14). Így tiszta imádatot végeznek Istennek.

20. Hol imádják a „nagy sokaság” tagjai Jehovát, és hogyan jövendölte ezt meg Zakariás a 8:20–23. versében?

²⁰ E „nagy sokaság” tagjai éjjel és nappal tiszta imádatot mutatnak be Isten szellemi templomában (Jel 7:15–17). Őket árnyékolták elő azok az izraeliták, akik — Zakariás jövendölése szerint — a babiloni fogságból való szabadulás, vagyis i. e. 537 után, Jehova helyreállított jeruzsálemi templomában a tiszta imádatot gyakorolták. Zakariás 8:20–23-ban erről a következőket olvassuk:

„Ezt mondja a Seregek Jehovája: Eljönnek a népek és sok város lakói, és az egyik város lakói a másik város lakóihoz menve mondják: ,Jertek, menjünk el, enyhítsük meg Jehova orcáját és keressük a Seregek Jehováját. Én is elmegyek.’ És sok nép és erős nemzetek jönnek Jeruzsálembe, hogy keressék a Seregek Jehováját és megenyhítsék Jehova orcáját.”

„Ezt mondja a Seregek Jehovája: ,Azokban a napokban tízen ragadnak a mindenféle nyelvű népek közül egy zsidó férfiú ruhája szegélyébe, és ezt mondják: ,Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten.’”

21. Hogyan ragadja meg a „nagy sokaság” a „zsidó férfiú ruhája szegélyét”, és miért reménykednek a „nagy nyomorúság” túlélésében?

²¹ A „mindenféle nyelvű tíz férfiúból” állók magatartása az egyedül élő és igaz Isten, Jehova iránti hűségről tanúskodik. Istennek tetszik az olyan hűség, amelyet a földön valaha élt legnagyobb „zsidó”, az önmagát feláldozó „Bárány”, Jézus Krisztus nyilvánított ki. Ők abban is Jézust utánozzák hűséggel, hogy alámerítkeznek, de nemcsak annak jelképeként, hogy önmagukat odaszánják, hanem pontosabban annak jelképeként, hogy egész szívvel átadják magukat ugyanannak az Istennek. A 144 ezer szellemi „zsidó” maradékának „ruhája szegélyébe kapaszkodva”, a magasságbeli Jeruzsálemben, a mennyei Jeruzsálemben levő „néphez” gyülekeznek. E Jeruzsálem szellemi templomában, melyet most a még földön élő maradék szemléltet, éjjel és nappal „szent szolgálatot” végeznek a legfelségesebb Istennek, Jehovának. Abban reménykednek, hogy túlélik a „nagy nyomorúságot”, és folytathatják Istennek való odaadó szolgálatukat örökké a földön. Illően kinyilvánítva azt, hogy fenntartás nélkül átadták magukat Istennek és mint szolgái alámerítkeztek, e cél elérésére törekednek, bizonyosak lévén abban, hogy ,az Atya is olyanokat keres imádóiul . . . akik őt szellemmel és igazsággal imádják’ (Ján 4:23, 24).

[Labjegyzet]

TUDNÁL-E VÁLASZOLNI AZ ALÁBBI ISMÉTLÉSI KÉRDÉSEKRE?

◻ Mi jelezte, hogy Jehova a főpapokat az ő szent szolgálatára elkülönítette?

◻ Hogyan lehetett Jézus főpap?

◻ A Róma 12:1, 2 szerint mit kell tenniük azoknak, akik Krisztus tanítványaivá lesznek?

◻ Az alámerítkezés tekintetében, hogyan hasonlít a „nagy sokaság” ahhoz a „sok különféle néphez”, amely az izraelitákkal együtt kivonult Egyiptomból?

◻ Az alámerítkezés kérdésében, hogyan utánozza Jézust a „mindenféle nyelvű tíz férfiú”?

[Kép a 19. oldalon]

Feldicsőített Jézus Krisztus a királyi, papi fejedelem sokkal jelentékenyebb, mint régi Izraelnek a főpapjai annak az anyagi szimbolumával, hogy ők is szent szolgálatra voltak odaadva

[Kép a 21. oldalon]

A „nagy sokaság” Jehova Istennek feltétel nélküli odaadása szimbolumaként Jézus Krisztus által vízben merítkezett alá. Te is őszintén, hasonló módon odaadtak Istennek magadat és ezt szimbolizáltad?