Semlegesség egy tébolyult világban

PONTOSAN 40 év telt el 1939. november 1. óta. Azon a napon jelent meg az Őrtorony-ban egy vezércikk „Semlegesség” címmel. Milyen időszerűnek bizonyult az a cikk!

Két hónappal azelőtt a könyörtelen náci haderők indokolatlan támadást indítottak Lengyelország ellen. Öt hét leforgása alatt, egy keletről jövő szovjet invázió segítségével, Németország szétzúzta azt az államot. Időközben Nagy Britannia, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, India, Dél-Afrika és Franciaország hadat üzent Németországnak. Hét hónapig azonban nyugalom volt a nyugati fronton; kevés katonai akció történt. Ezt nevezték el „álháború”-nak.

Ez alatt az időszak alatt sok fiatal komoly figyelmet fordított a Bibliára és az Őrtorony „Semlegesség” című cikkében közölt anyagra. A második világháború egyre gyülekező felhőinek láttán milyen álláspontot foglaljon el a keresztény? Vajon szükséges-e a fiatal keresztény férfiaknak a harcvonal bármelyik oldalán előretörni és megölni a másik oldalon levőket, még ha a papok — katolikusok és protestánsok egyaránt — mindkét oldalon kijelentették is, hogy ez kötelessége az embereknek Isten előtt? Ha a világ háborúba keveredik, kötelessége-e ezeknek a fiataloknak részt venni a vérontásban azon az oldalon, ahol történetesen élnek? Sokan közülük emlékeztek Jézus ezen szavaira: „Ezeket parancsolom nektek, hogy egymást szeressétek . . . Ti nem vagytok része a világnak, hanem én választottalak ki titeket a világból.” — Ján 15:17–19; 17:14, 16; 18:36.

Isten Igéje szorgalmas tanulmányozásának eredményeként ezek a fiatal keresztények dönteni tudtak. Senki nem hozott döntést helyettük. Egyénileg, személy szerint tudtak állást foglalni a Bibliából kiiskolázott lelkiismeretük alapján. Döntésük visszatartotta őket attól, hogy kegyetlen vagy gyűlölködő tetteket kövessenek el a más nemzetekben élő felebarátaik ellen. Igen, ők hittek Ésaiás jólismert próféciájában és részt is akartak venni annak beteljesítésében: „Kardjaikat ekevasakká és dárdáikat metszőollókká kovácsolják. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel, hadakozást sem tanulnak többé.” (És 2:4) Ezek a minden nemzetből való fiatalok pontosan ezt tették.

A SEMLEGESSÉG GYÜMÖLCSEI

Így történt aztán, hogy az ezt követő hat viharos évben, nem akadt Jehova tanúja egyetlen nemzetben sem, aki megölte volna a másik nemzetben élő keresztény testvérét. Sok protestánst protestáns, sok katolikust katolikus ölt meg, de egyetlen gyászoló sem vádolhatja Jehova tanúit férje vagy fia meggyilkolásával. Képzeljétek el, mit eredményezett volna, ha minden katolikus, minden protestáns, igen, és minden zsidó hasonló álláspontot foglalt volna el! Egyszerűen nem lett volna háború. Ha XII. Piusz kiközösítette volna a katolikus Hitlert, mint ahogy sürgették is erre, milyen vérontástól és szomorúságtól kímélhette volna meg magát a világ! Azaz, ha ez megállította volna Hitlert és katonai támogatóit.

A második világháború azonban megtörtént. És milyen veszteségeket okozott? A The World Book Encyclopedia azt mondja: „A második világháború több embert ölt meg, több pénzbe került, több anyagi kárt okozott, több embert érintett és talán messzebbmenő változásokat okozott, mint bármely más háború a történelem során. Megnyitotta az atomkorszakot és mélyreható változásokat hozott a hadviselésben.” Mintegy 16 millió katona, valamint két és félszer annyi civil halt meg a háború következtében. „Több mint 1 150 000 000 000 dollárba került. Több mint 50 ország vett részt a háborúban, és az egész világ érezte kihatásait.”

Valóban világháború volt, melyben a világ szerencsétlenséget aratott. De mit mondjunk azokról, akik figyelembe vették Jézus figyelmeztetését, hogy olyanok legyenek, mint akik „nem része a világnak”? Tulajdonképpen, bizonyos tekintetben ők nehezebb helyzetben voltak, mint azok, akik együtt haladtak a világgal. Más dolog bátorságot mutatni a fedezékben a csata hevében és egészen más bátran kiállni és kitartani a Bibliából kiiskolázott lelkiismeret mellett, becsmérlő szidalmak és gúnyolódás között, túlélni élősdiekkel teli börtönök celláit, olykor a kivégző osztag vagy a nyaktiló árnyékában. A második világháború ezen semlegesei nem voltak pacifisták. Harcosok voltak szellemi értelemben, jólképzettek „a szellem kardja, azaz Isten Szava” forgatásában. (Ef 6:17) Feddhetetlenek maradtak. Feddhetetlenségüket gyakran életvérükkel pecsételték meg. Nem féltek meghalni egy igazságos ügyért.

Ez bebizonyosodott sok olyan fiatal esetében, akinek az életét Hitler és csatlósai kioltották. A Jehova tanúinak 1974-es évkönyve számol be róla: „A számos kivégzés, amely [Németországban] a Harmadik Birodalom idején történt, különleges helyet foglal el az üldözés történetében. Legalább 203 testvért és testvérnőt vagy lefejeztek, vagy agyonlőttek, és ez a jelentés még nem teljes. Ez a szám nem foglalja magába azokat, akik az éhség, járvány vagy más kegyetlen bánásmód következtében haltak meg.” Mindez összhangban van Jézus szavaival: „Ha része volnátok a világnak, a világ szeretné azt, ami az övé. De mivel ti nem vagytok része a világnak, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. . . Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” — Ján 15:18–20.

Figyeljetek meg néhány beszámolót a feddhetetlenség ilyen megőrzőivel kapcsolatban:

Egy fiatalember írta az édesapjának 1940. november 9-én, nem sokkal a kivégzése előtt: „Most nekem is alkalmat adtak, hogy bebizonyítsam mindhalálig tartó hűségemet az Úr iránt, sőt nem csupán a halálig, hanem a halálba tartó hűségemet. Már kihirdették a halálos ítéletemet, és én éjjel-nappal meg vagyok láncolva — a jelek (a papíron) a bilincsektől származnak — de mégsem győztek le teljesen. Jehova tanújának nem könnyítik meg, hogy hű maradjon. . . Drága apám, szellemben veled vagyok és kérlek, maradj hűséges, mint ahogy én is törekszem hűséges lenni, és akkor ismét találkozni fogunk. Mindvégig gondolni fogok rád. — Fiad, János. A viszontlátásra!”

Egy feleség a következőképpen írja le a keserves megpróbáltatás hónapjainak tetőfokát: „1941. október 11-én férjemet lefejezték. Utolsó levelében, amelyet néhány órával a kivégzése előtt engedtek neki megírni, ezt mondta: Mikor ezt a levelet megkapjátok, szeretett Máriám és négy gyermekem, Kriszta, Walter, Waltraud és Wolfgang, minden megtörtént és én győzelmet arattam Jézus Krisztus által, és az a reménységem, hogy győztes lettem. Szívből kívánok nektek áldott bemenetelt Jehova Királyságába. Maradjatok hűségesek! Három fiatal testvér, akik holnap reggel ugyanarra az útra lépnek, amelyre én, itt vannak mellettem. A szemük sugárzik!”

És még sok ilyen példát lehet adatokkal igazolni.

VALÓBAN „NEM RÉSZE A VILÁGNAK”

Anna Pawelczynska, lengyel szociológus, aki leírta Jehova tanúi bátor kiállását a náci koncentrációs táborokban, így írt az Értékek és kegyetlenkedések Auschwitzban című könyvében, amelynek első kiadása 1973-ban jelent meg:

„A foglyoknak ez a kis csapata szilárd ideológiai erőt képviselt és megnyerték a csatát a nácizmus ellen. Ennek a szektának a német csoportja lankadatlan ellenállás parányi szigete volt egy terrorizált nemzet kebelében és ugyanolyan töretlen szellemmel működtek az Auschwitz-i táborban is. Kivívták a rabtársaik tiszteletét . . . a rab-funkcionáriusokét, sőt még az SS tisztekét is. Mindenki tudta, hogy Jehova egyetlen tanúja se fog végrehajtani vallásos hitével és meggyőződésével ellentétes parancsot, sem bármely más ember ellen irányuló akciót, még ha az az ember gyilkos, vagy SS tiszt is. Másrészt elvégez minden más feladatot, még a legkellemetlenebbet is, legiobb képességei szerint, ha erkölcsileg semleges a számára. A politikai foglyok aktívan küzdöttek a táborban, ellenállást szerveztek és harcot folytattak a fogolytársaik életben maradásáért. Jehova tanúi passzív ellenállást tanúsítottak a hitükért, amely ellenez minden háborút és kegyetlenséget.” (Kiemelés tőlünk)

De nemcsak Németországban, hanem az egész világon, az összes harcoló nemzetek között, Jehova tanúi egységesen helyezték Istennek a „szeresd felebarátodat” parancsát a világ azon követelése fölé, hogy: gyűlöld felebarátodat. (Máté 22:39; Csel 5:29) Attól függően, hogy melyik országban éltek, a büntetésük mértéke a halálbüntetés és a hónapokig vagy évekig tartó bebörtönzés között váltakozott. Az egyik börtönben egy életfogytiglani büntetését töltő rab mondta egy Tanúnak: „Én azért vagyok ,bent’, mert megöltem egy rendőrt, te azért vagy ,bent’, mert nem voltál hajlandó ölni. Furcsa dolog, nem igaz?” De akár „furcsának” tűnt mások előtt, akár nem, Jehova tanúi ragaszkodtak a Biblián alapuló eljáráshoz, amely szerint ők „nem része a világnak”, sem vérontó tobzódásának.

A VÉRBŰN KERÜLÉSE

Jehova tanúinak vezére, azaz Jézus Krisztus a közismert Hegyi Beszédében a többi között ezt mondta: „Boldogok a békességesek, mert őket Isten fiainak hívják . . . Hallottátok, hogy megmondták a régi időkben élőknek: ,ne gyilkolj, mert bárki gyilkosságot követ el, számot kell adnia a törvényszék előtt. Én azonban azt mondom nektek, hogy aki állandóan dühös a testvérére, annak számot kell adnia a törvényszék előtt; aki pedig a megvetés kimondhatatlan szavával illeti a testvérét, annak a legfelsőbb törvényszék előtt kell számot adnia; aki viszont azt mondja: „Te alávaló bolond!”, az a tüzes gyehennára való.’” A gyehenna örök pusztulást ír le képletesen, mert Jézus később azt mondta a tanítványainak: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni, hanem attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet képes elpusztítani a gyehennában.” (Máté 5:9, 21, 22; 10:28) Ennek megfelelően Jehova tanúi mindig békességre törekedtek egy tébolyodott világban és mindig kerülték a gyilkos hajlamokat, még a gyűlölködő és kegyetlen beszédet is.

Ilyenformán az ő harcuk szellemi természetű, amely nem sérti a békességet, mivel Pál apostol azt írta az első századi keresztény társainak: „A mi hadviselésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek Isten által jól körülsáncolt dolgok legyőzésére. Mert mi megdöntünk okoskodásokat és minden önteltséget, amit Isten ismerete ellen emeltek; és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmessé tegyük a Krisztus számára.” (2Kor 10:4, 5) Így kerülték el Jehova tanúi a vérbűnt.

Vérbűn járult hozzá az ősi Izrael bukásához és érdemes ebben a vonatkozásban megfigyelni Manassé király pályafutását. Róla van megírva: „És az egek minden serege számára tovább építette az oltárokat Jehova házának két udvaráll. És ő maga vitette át saját fiait a tűzön Hinnom fiának völgyében [mint emberáldozatot] és mágiát gyakorolt, igénybe vette a jövendőmondást, varázslást folytatott és spiritiszta médiumokat és hivatásos eseményjósokat képezett. Nagyméretekben űzte azt, ami rossz Jehova szemében, hogy megbántsa Őt.” (2Krón 33:5, 6) Később, 55 évi uralkodása alatt Manassé megbánta ezt a rossz szokását és akcióhoz látott, hogy kiirtsa a bálványimádást Jeruzsálemből. A vérbűn azonban megmaradt, mert „Manassé bőven ontott ártatlan vért is, amíg elejétől végéig megtöltötte Jeruzsálemet”. (2Kir 21:16) Önkéntes vérontás volt ez. Nem olyan vér, amit Jehova parancsára igazságos háborúban ontottak ki.

A vérbűnt, amelyet Manassé magára vett, még magának a királynak távozása sem törölte el. Bűnként nehezedett Izraelre. Nem tettek eleget az igazságszolgáltatásnak, hogy eltörölték volna azt. Ezért Jehova elküldte Nebukadnezárt, Babilon királyát mint ítéletvégrehajtóját Jeruzsálem ellen: „Csakis Jehova parancsára történt ez Júda ellen, hogy elvesse maga elől Manassé bűnei miatt, mindazokért, amiket elkövetett; és az ártatlan vérért, amelyet kiontott úgy, hogy megtöltötte Jeruzsálemet ártatlan vérrel, és erre Jehova nem tudott bocsánatot adni.” — 2Kir 24:1–4.

A hűtlen Jeruzsálem modernkori ellenképe a kereszténység, és az ő birodalmán belül tört ki századunk két véres világháborúja. Így a kereszténység is feláldozta számtalan ,fiát és leányát’ a háború istenének. (Jer 7:31) Milyen vérbűn terheli a kereszténységet a tízmilliókat kitevő lelkekért! Ha Manassé vérbűne nem nyerhetett bocsánatot, mennyivel kevésbé a kereszténységé. Azoknak a vallásszervezeteknek, amelyek támogatták a két világháború kegyetlenségét és az évszázad többi háborújáét, osztozniuk kell a vérbűnben. A kereszténység teszi ki „Nagy Babilon”-nak, a hamis vallás világbirodalmának túlnyomó részét, és János apostol azt írja róla, hogy „részeg a szentek vérétől és a Jézus tanúinak vérétől”. Nem csoda hát, ha a „hang az égből” így kiáltott az igazságosságot szeretőknek: „Menjetek ki belőle én népem, ha nem akartok részesek lenni bűneiben és ha nem akartok részt kapni csapásaiból. Mert bűnei felhalmozódtak az égig és Isten megemlékezett igazságtalan cselekedeteiről.” — Jel 17:5, 6; 18:4, 5.

Noha a kereszténység sorsa meg van pecsételve a bálványimádása és a vérbűne miatt, őszinte egyének százezrei jöttek ki abból a rendszerből, megbánva a vele való múltbeli kapcsolataikat, és nyertek tiszta állapotot Isten és a Bárány Jézus Krisztus előtt. (Jel 7:9, 10) Ezek között sokan vannak olyanok, akik katonákként harcoltak a világháborúkban és az évszázad egyéb konfliktusaiban. Ezek a bűnbánók bizonyosak abban, hogy Isten megbocsátotta múltbeli eljárásukat. (1Ján 1:9, 10; És 1:14) Áldása kíséri őket most, mivel a „Béke fejedelme” igaz tanítványainak bizonyulnak, aki azt mondta a saját elfogatása és tárgyalása alkalmával: „Az én Királyságom nem része e világnak. Ha Királyságom része volna e világnak, az én szolgáim harcolnának.” (Ján 18:36, És 9:6, 7) Ezért ők sem lehetnek „része” e vérbűnnel terhelt világnak. Krisztus védelme alatt kell maradniuk. — Hasonlítsd össze a 4Mózes 35:11, 32-vel!

A SEMLEGESSÉG VÉDELEM

A náci Németországban és másutt Jehova sok keresztény tanúja áldozta fel az életét a semlegesség megőrzése miatt. Szembenézve a halállal, vigaszt merítettek Jézus szavaiból: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni, hanem inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet képes elpusztítani a gyehennában [örök halálban].” (Máté 10:28) Az ő feltámadásuk biztos. (1Kor 15:22, 23; Zsid 11:35) Mások semlegessége is a védelmükre szolgált, gyakran rendkívüli körülmények között.

Vegyük például Jehova afrikai tanúit. A falvakban ők vendégszerető emberek, az otthonaikban ennivalóval kedveskednek bármely idegennek, aki oda vetődik. Nem hajlandók azonban semmiféle pártszervezetben vagy annak érdekében szolgálni. Egy alkalommal, amikor gerilla katonák nevelő gyűlést hívtak össze a falusiak részére, a semleges tanúk nem mentek el a gyűlésre. Így amikor ellenséges erők behatoltak arra a gyűlésre és 103 személyt legéppuskáztak a hallgatók közül, a tanúk távolmaradása az életbenmaradásukat jelentette. Az ellenségeskedés növekedésével a tanúk helyzete egyre nehezebbé vált, de mindig bebizonyították, hogy „nem részei a világnak”.

„A Mindenható Isten nagy napja csatájának” eljövetelekor, Har-Magedonkor, Jehova népének a semlegessége újból a megmentésükre fog szolgálni. (Jel 16:14, 16) Mivel „nem részei a világnak”, mentesek lesznek annak vérbűnétől. Másrészről Isten végrehajtja a vérbűnnel terhelt kereszténységen (és természetesen az egész világon) azt a fajta ítéletet, amely az ősi Jeruzsálemre szakadt, amelyről Ezékiel prófétált: „Ezt mondta a szuverén Úr, Jehova: ,Ó város, amely közepében vért ont, amíg eljön az ideje, és amely szennyes bálványokat készített, hogy tisztátalan legyen; a vérrel, melyet kiontottál, vétkes lettél és a szennyes bálványaid, melyeket készítettél, azok tettek tisztátalanná . . . Lásd, kezemmel lesújtottam . . . vérontó cselekedeteidre, melyek bebizonyosodtak közötted . . . kipusztítom belőled tisztátalanságodat. És . . . meg fogod tudni, hogy én vagyok Jehova.’” — Ez 22:3, 4, 13–16.

„Jehova nagy napja közel van”! (Sof 1:14) Nemsokára egy vérbűnnel terhelt egész világ merül a pusztulásba. De azokra, akik félelem nélkül „nem részei a világnak”, Jehova kiterjeszti a meghívását: „Menj én népem, menj be a te belső szobáidba és zárd be magad mögött ajtóidat. Rejtőzz el csak egy pillanatra, míg az elítélés végbemegy. Mert nézd, Jehova előjön a helyéről, hogy számonkérje a föld lakójának a tévelygését és a föld felmutatja majd a vérontást és nem takarja el többé megöletteit.” (És 26:20, 21) Miután Jehova leszámolt a vérbűnös világgal, az ő tiszta népe előjön csodálatosan előkészített rejtekhelyéről, hogy örök békének örvendjen a földön, amelyet soha többé nem szennyeznek be vérrel sem háborúk, sem erőszak. (Zsolt 46:9, 10) Akkor azok, akik nem voltak „része a világnak”, amely elveszett, megmaradnak Isten új rendjében, akaratát cselekedve mindörökké. (1Ján 2:17) Így a maguk részéről ők is hozzájárultak a keresztény semlegesség vértől mentes történetéhez egy tébolyult világban.