Amikor azt mondom a gonosznak: ’Bizony meghalsz’, és te őt valóban meg nem inted és nem szólsz, hogy megóvd a gonoszt gonosz útjától, hogy életben maradjon, ő gonosz lévén, meghal a tévelygésében, de a vérét a tulajdon kezedből kérem vissza” (Ez 3:17, 18).

5, 6. a) Milyen korban élt Ezékiel? b) Miért nem vádolható Isten azzal, hogy nehéz feladatot kényszerített Ezékielre?

⁵ Miért beszélt Jehova ilyen szigorúan ezzel a zsidó Ezékiellel? Azért, mert abban az i. e. 613-as évben Ezékiel a pusztulásra szánt Júda királyságának utolsó napjaiban élt. Ennek a királyságnak Jeruzsálem volt a fővárosa. Az abban a királyságban élő népe nemzeti szövetséges viszonyba került Jehovával közbenjárója, Mózes próféta által, s Ezékiel mint ennek a népnek az egyik tagja, egész életére el volt kötelezve Jehovának. Azonkívül pap is volt, akinek Jehova templománál kellett szolgálnia Jeruzsálemben. Természetes tehát, hogy tartozott valamivel Istennek. Ezért Istent nem lehetett megvádolni azzal, hogy helytelen módon nehéz megbízatást kényszerített Ezékielre, aki a nemzeti szövetség alatt született, s ezért rá is vonatkoztak az ároni papsággal együtt járó kötelezettségek, amely papságot akkor Serája főpap irányított (2Kir 25:18).

Amennyiben a keresztény „rabszolga” osztály abban a válságos időben nem figyelmeztette és nem ösztökélte volna az érintett zsidókat, hogy a lehető leghamarabb hagyják el a veszélyzónát, akkor részben ők is felelősek lettek volna azért, hogy a figyelmeztetésben nem részesült zsidók elvesztették az életüket és a szabadságukat.

 9. Milyen tekintetben volt Ezékiel kiváló példa Isten mai felkent „rabszolgája” számára?

⁹ Vajon mi történik akkor, ha Ezékiel abban az időben elmulaszt eleget tenni megbízatásának, és a messzi távolból nem figyelmezteti veszélybe került honfitársait? Ez esetben nem élte volna túl Jeruzsálem pusztulását i. e. 607-ben, mivel Jehova őt vonta volna felelősségre azoknak a vére miatt. Hogy Ezékiel hűségesen eleget tett isteni megbízatásának mindaddig, amíg kapcsolatot lehetett tartani a pusztulásra szánt Jeruzsálem városával, az nyilvánvaló; ugyanis Jehovának úgy tetszett, hogy életben hagyja őt. Jehova szívesen felhasználta őt egy prófécia bejelentésére babiloni száműzetésének huszonhetedik esztendejében. Ez a Jeruzsálemben i. e. 607-ben bekövetkezett szörnyűséges vérfürdő után 16 évvel történt (Ez 29:17; 40:1). Ebben a vonatkozásban tökéletes példa volt a felkent „rabszolga” osztály számára a mi válságos időnkben. Igaz, hogy ha a „rabszolga” osztály tagjai közül egyesek visszahúzódnának attól, hogy továbbra is hallassák a figyelmeztetést, amellyel felhívhatnák a gonosz emberek figyelmét a pusztulásra, az ilyen egyéneknek Jehova előtt kell számot adniuk. Mindenesetre a „rabszolga” osztály nagy többsége Ezékielhez hasonlónak fog bizonyulni. őket nem lehet majd vérbűnnel vádolni.