A hegyi beszéd — „Ne álljatok ellen a gonosznak”

HEGYI BESZÉDÉBEN Jézus az esküről és a fogadalomról mondottak után rátért arra, hogyan bánjunk a másokat bántalmazó vagy megsértő egyénnel. Bevezetésében rámutatott arra, amit hallgatósága a mózesi törvényből tanult: „Hallottátok, hogy megmondták: Szemet szemért, és fogat fogért.’” — Máté 5:38; hasonlítsd össze a 2Mózes 21:23–25-tel és a 3Mózes 24:19–21-gyel!

Egyesek kritizálták ezt a törvényt, mivel igen szigorúnak tartották. Ez a törvény azonban nem törvényesítette a személyes bosszút, mint amilyen az újabb idők aljas „vérbosszúja”, mert maguk a Héber Iratok ezt is megállapítják: „Ne mondd: ,Pont ahogyan velem tett, úgy teszek vele én is. Mindenkinek visszafizetek a cselekedete szerint.’” (Péld 24:29) E „szemet szemért és fogat fogért” törvényt akkor kellett az egyéneken végrehajtani, miután már kihallgatták őket „Jehova előtt, a papok és a bírák előtt, akik azokban a napokban lesznek”. — 5Móz 19:15–21.

„Én azonban azt mondom nektek — folytatta Jézus —, ne álljatok ellen a gonosznak.” (Máté 5:39a) Hogyan értsük ezt? Hallgatóinak Jézus négy szemléltetéssel segített, melyek ismeretében megfelelő módon tudnak bánni „a gonosz”-szal, ugyanis az olyan egyénnel, aki valamilyen formában ártana nekik.

1 — SZEMÉLYES SÉRTÉS VAGY BÁNTALOM

Jézus először azt magyarázta meg, mit tegyenek hallgatói, ha sértés vagy bántalom éri őket: „Bárki üti meg jobb orcádat, fordítsd felé a másikat is.” — Máté 5:39b.

Ez nem azt jelenti, hogy a megpofozott vagy megöklözött személy ’még kér belőle’, mivel nem él a védekezés jogával. Mikor igazságtalan kihallgatása alatt Jézusnak a főpap előtt megütötték az arcát, ő tiltakozott az ilyen rossz bánásmód ellen így szólva: „Ha helytelenül beszéltem, tanúskodj a helytelent illetőleg; ha azonban helyesen, akkor miért ütsz meg engem?” — Ján 18:22, 23; hasonlítsd össze a Cselekedetek 23:3-mal!

Jézus „a jobb arcodat” ért pofonra vonatkozó utalásával nem annyira egy fájdalmat okozó ütésre emlékeztette hallgatóságát, hanem inkább olyasmire, ami sértő vagy megszégyenítő. W.F. Albright és C.S. Mann Mátéval kapcsolatos magyarázatban megállapítja: „Jézus itt arról a szokásról beszél, amely a Közel-Keleten még mindig él, és minden testi ütés között a legsértőbb — a jobb arcra mért ütés visszakézből.” A zsidó hagyomány az ilyen visszakézből adott pofon bírságaként 400 zuz-t (egyenlő 400 dénár) állapít meg, amely összeg egy mezőgazdasági munkás egy évi bére volt.

Lukács evangéliumi beszámolója — melyet főként nem zsidóknak irt — Jézus szavait általánosabban fejezi ki: „Annak, aki az egyik arcodat megüti, fordítsd oda a másikat is.” (Luk 6:29a) Ez nem csupán sértő arculcsapásra vonatkozik, hanem inkább heves ütésekre. Jézus tanácsa mindkét esetben az volt, hogy ,a másik arcot fordítsuk oda’. Azt kívánta követőitől, hogy készségesen tűrjék el a személyes sértést és sérelmeket, ahelyett, hogy bosszúhoz folyamodnának. Ily módon magát Jézust utánozhatnák, akiről Péter apostol ezt írja: „Amikor szidalmazták, viszont nem szidalmazott. Amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem az igazságosan ítélőre bízta magát.” — 1Pét 2:23; hasonlítsd össze az Ésaiás 50:6-tal!

2 — AMIKOR VALAKI „A TÖRVÉNYSZÉK ELÉ AKAR MENNI”

Ezután Jézus arról beszélt, hogyan reagáljon valaki, ha bírói eljárás útján akarják őt megfosztani valamitől: „S ha valaki a törvényszék elé akar menni veled, és elvenni az alsóruhádat, hagyd, hogy a felsőruhád is az övé legyen.” — Máté 5:40.

Az ősi időkben az volt a szokás, hogy egy öltözetet adjanak zálogul, ekként szavatolva az adósság megfizetését. (Jób 22:6) Ha az adós nem volt képes fizetni, a bíróság a hitelezőnek ítélhette az öltözetet. (Péld 13:13; 27:13) Isten törvénye azonban kijelentette, hogy a zálogként adott „köpeny”-t (felső ruhadarab) nem tarthatták meg éjszakára, mivel az adósnak szüksége lehetett rá, hogy alváskor takarózzon vele. — 2Móz 22:26, 27; 5Móz 24:12, 13.

Jézus azt tanácsolta követőinek, hogy önként adják oda az „alsóruhát”, melyet az elmehetnek, hagyva, „hogy a felsőruhád s ezt már akkor meg kell tenniük, „ha valaki a törvényszék elé akar menni”, vagyis még mielőtt bírósági eljárást indítana. Sőt még kétszer olyan messzire is elmehetnek, hagyva, „hogy a felsőruhád is az övé legyen”, noha Isten törvénye ezt nem kívánja meg.

Ezzel a tanáccsal összhangban írta Pál apostol a Korinthusban élő keresztényeknek: „Tulajdonképpen tehát teljes vereséget jelent számotokra, hogy pereskedtek egymással. Miért nem hagyjátok, hogy igazságtalanul bánjanak veletek? Miért nem hagyjátok, hogy megkárosítsanak titeket?” (1Kor 6:7) Igen, inkább készségesen el kellett volna szenvedniük a személyes kárt, minthogy azt lássák, hogy a gyülekezet hírnevén csorba esik a nyilvánosság előtt valamely törvényszéki vita folytán.

Lukács beszámolójában Jézus szavai alkalmazhatók még bírósági eljáráson kívül eső esetekre is: „Aki elveszi a felsőruhádat, attól ne tagadd meg az alsóruhádat sem.” Lukács valószínűleg olyanokra gondolt, akiket az úton útonállók tartóztattak fel, elrabolva tőlük felsőruháikat. Ahelyett, hogy az esetleg drága ruha elkobzása miatt verekedésbe bocsátkoznának, Jézus tanítványai jobban tennék, ha azon túlmenően, amit követelnek tőlük, „még az alsóruhát” is odaadnák. Ha veszélyes bűnözőkkel állnak szemben, ez megmentheti az életüket, vagy más jótékony hatással járhat. — Péld 15:1; Máté 5:16.

Isten Fia azonban nem úgy gondolta, hogy az emberek soha ne keveredjenek peres ügyekbe, vagy megengedjék, hogy gonosz egyének valamilyen más formában szegénységbe döntsék őket. Megfigyelhetjük, hogy Pál apostol nem így értette Jézus szavait, mivel a római hivatalnokok előtt megjelent, hogy ,védelmezze és törvényesen elismertesse a jó hírt’. (Fil 1:7; hasonlítsd össze a Cselekedetek 25:8–12-vel!) A keresztények pereskedhetnek világi emberekkel vagy hatóságokkal, hogy megszerezzék, ami jogosan megilleti őket. Az ilyen eljárás során azonban nem harcias, hanem inkább békés magatartást tanúsítsanak. A mindennapi életben pedig a keresztényeknek engedékeny hajlamot kell kifejleszteniük. — Róma 12:17–19.

3 — KÖTELEZŐ SZOLGÁLAT A VILÁGI KORMÁNYTISZTVISELŐKNEK

Ezt követően Jézus kijelentette: „És ha valaki hatósági parancsra egy mérföldnyi szolgálatra kényszerít, menj vele két mérföldnyire.” — Máté 5:41.

A ,szolgálatra kényszerít’ kifejezést a görög angareuo szóból fordítják, melyet a perzsa nyelvből vettek át. E kifejezés eredetileg a Perzsia királya által felhatalmazott, a közt szolgáló futárok vagy hírnökök tevékenységére utalt. A futároknak hatalmuk volt arra, hogy szolgálatukra kényszerítsenek emberket, lovakat, hajókat és bármi mást, ami hivatalos ügyüket előmozdítja. (Hasonlítsd össze az Eszter 3:13, 15; 8:10, 14-gyel!) A rómaiak átvették tőlük ezt a rendszert. Jézus földi szolgálata alatt, kormánytisztviselők kényszeríthettek zsidókat teherhordásra vagy másfajta kényszermunkára. (Máté 27:32; Márk 15:21) A zsidók mélységes ellenszenvvel viseltettek az ilyen pogányoknak végzett kényszerű szolgálat iránt. Jézus mégis arra intette hallgatóit, hogy derűsen végezzék ezt. Valójában, ha arra kényszerítik őket, hogy egy római mérföldre menjenek (körülbelül másfél kilométer), önszántukból menjenek kétszer olyan messzire.

4 — ANYAGI TÁMOGATÁS KÉRÉSE

Jézus ezután a nagylelkűségre ösztönzött, arra, hogy részesítsünk másokat anyagi támogatásban: „Adj annak, aki kér tőled, és ne fordulj el attól, aki kamatmentes kölcsönt akar kérni tőled.” — Máté 5:42.

Jézus hallgatói bizonyára emlékeztek rá, hogy Isten törvénye megtiltotta az izraelitáknak, hogy zsidó társaiknak adott kölcsön esetében kamatot számítsanak fel. (2Móz 22:25; 3Móz 25:37; 5Móz 23:20) Továbbá az a törvény meghatározta: „Nem keményítheted meg a szívedet, sem nem lehetsz szűkkeblű szegény testvéred iránt. Mert nagylelkűen meg kell nyitnod neki kezedet és mindenféleképpen kölcsönözz neki zálogra annyit, amennyire szüksége van a hiányzó dolgok megszerzéséhez.” (5Móz 15:7, 8) Mint Messiás és Isten törvényének „beteljesítője”, Jézus még továbbment, hogy a bőkezű adakozás szellemét ajánlja. — Máté 5:17; Csel 20:35.

Jézus tanácsa bizonnyal igen értékes. Akik inkább azt választják, hogy lemondjanak a személyes büszkeségről, sőt értéktárgyakról, semhogy harcoljanak ezek megtartásáért, akik panasz nélkül végeznek el kellemetlen feladatokat, és jókedvűen adnak a magukéból, hogy a sürgős szükségben szenvedőket kisegítsék, elnyerik mind felebarátaik tetszését, mind Isten szeretetét. — 2Kor 9:7.