5. fejezet
Krisztus — a tökéletes Példakép
1. Mi szükséges ahhoz, hogy Jézus Krisztus utánzói legyünk?
AHHOZ, hogy teljes szívvel kövessünk valakit, hinnünk kell abban, hogy példája követésre méltó. Mennél inkább tisztelünk valakit és mennél jobban vonzódunk valakihez, annál erősebb vágyat érzünk arra, hogy rá hasonlítsunk. Túlnyomórészt attól függ, hogy milyen mértékben utánozzuk Jézus Krisztust mint példaképünket, hogy mennyire szeretjük és becsüljük őt. Mi segít, hogy növekedjünk az Isten Fia iránti vonzalmunkban?
2, 3. (a) Mi mutat arra, hogy Jézus Krisztus megismeréséhez nincs szükség betű szerinti meglátására? (b) Sok zsidó, aki látta Jézus Krisztust, miért nem tanúsított tiszteletet iránta?
2 Sokakhoz hasonlóan, akik az első században Jézus halála után lettek keresztényekké, mi sem láttuk személyesen az Isten Fiát (1Péter 1:8). Bár betű szerinti szemeinkkel nem láthattuk meg, ez mégsem gátolhat abban, hogy még nagyobb mértékben szeressük Őt. Sokan, akik látták testben Jézus Krisztust, nem ismerték meg Őt. Ezek a Messiásról alkotott saját elképzeléseik alapján ítélték meg, és ezért elbotlottak. Például saját lakóterületén azt mondták az emberek: „Honnan vette ez az ember ezt a bölcsességet és ezeket a hatalmas cselekedeteket? Nem az ácsmester fia ez? Nem Máriának hívják az anyját és a testvéreit Jakabnak, Józsefnek, Simonnak meg Júdásnak? És a nővérei is nem mind nálunk vannak-e? Akkor hát honnan vette ez az ember mindezeket?” (Máté 13:54–57).
3 Azok szemei és fülei, akik ilyen hitetlen kijelentéseket tettek, biztosan nem közvetítettek pontos felvilágosítást az elméjük és a szívük számára. Mivel a látszat alapján ítélték meg Jézust, aki szerintük egy szegény ácsmester családjából származott, nem ismerték fel benne a megígért Messiást, Isten Fiát. Jézus csodáinak jelentőségét homály takarta értelmükben. Látták jó tulajdonságait, de helytelenül ítélték meg őt.
4. Hogyan ismerhetjük meg jobban az Isten Fiát, és milyen hasznot meríthetünk ebből a forrásból?
4 Mi azonban jobban megismerhetjük és több szeretetet érezhetünk Jézus Krisztus iránt, ha gondosan és imateljesen megvizsgáljuk azt, amit az Írások közölnek róla. (Hasonlítsd ezt össze az 1János 1:1–4-gyel!) A Biblia szívhez szóló képet fest Isten Fiáról. Bár Jézus Krisztus tökéletes volt, sohasem volt szigorú bíráló vagy erőszakos a szenvedő emberekkel kapcsolatos bánásmódjában (Máté 9:10–13). Nagyobb bölcsessége ellenére az emberek nem érezték magukat kellemetlenül vagy tudatlannak a jelenlétében, mivel Ő „szelíd szellemű és alázatos szívű volt” (Máté 11:29). Még a gyermekek is jól érezték magukat társaságában (Máté 19:13–15). Jézus Krisztus tekintetbe vette tanítványainak fogyatékosságait, és türelmesen megismételte a létfontosságú tanításokat (János 16:12). Együtt érzett a betegekkel vagy szellemi szükségben levőkkel, és örömmel sietett a segítségükre (Máté 9:36; Márk 6:34). Érdeklődése a szegények iránt látható volt abból, hogy neki és az apostoloknak közös pénzük volt, amelyből meg szokták segíteni az arra rászorulókat (János 12:4–6; 13:29). Isten Fia buzgón felhasználta önmagát mások megsegítésére, és bátran leleplezte a képmutatást és a tévedéseket (Máté 23:2–35). Végül az életét adta oda az emberiség iránt érzett nagy szeretete bizonyítékaként (János 15:13). A bátorság, az alázatosság és a szeretet mily kiemelkedő példáját mutatta be számunkra az Isten Fia!
MIKÉNT BECSÜLTE MEG JEHOVA A FIÁT?
5. Milyen fontos ismeret nem szerezhető be Jézus Krisztusról látás, hallás vagy tapintás által?
5 Továbbá, csak az Írásokból tudhatjuk meg, miként tekinti Jehova a Fiát. Jézus Krisztusról ilyen ismeretet nem szerezhetünk érzékszerveink, a látás, hallás vagy a tapintás által. Figyeljük meg például Péter apostolnak a hívőtársaihoz intézett szavait, Isten Fia tiszteletreméltó állásáról és a tőle jövő áldásokról. Az apostol ezt írta:
„Jöjjetek Őhozzá, mint élő kőhöz — amelyet bár az emberek elvetettek, de Isten kiválasztott, mint értékeset —, ti magatok is mint élő kövek, felépültök szellemi házzá, szent papság céljára, hogy Isten előtt elfogadható áldozatot mutassatok be, Jézus Krisztus által. Mert az Írásban ez áll: ,Íme, elhelyezek Sionban egy követ, értékes alapszegletkövet, és aki hitet gyakorol benne, semmiképpen nem fog csalódni’” (1Péter 2:4–6).
Mit jelentett ez az első évszázad keresztényei számára?
6. (a) Az első században hogyan jöttek a hívők Isten Fiához mint élő kőhöz? (b) Miért nevezhető joggal Jézus ,élő kőnek’?
6 Azáltal, hogy Uruknak ismerték el Jézus Krisztust, valamint azt, hogy általa részesülnek megmentésben, őhozzá járultak mint „élő kőhöz”. Az ,élő kő’ kifejezés igen találó. Jézus Krisztus nem egy közönséges, hideg, halott kőszikla, amelyből semmi életfenntartó dolgot nem lehet nyerni. Az Isten Fia ahhoz a sziklához hasonlít, amelyből az izraeliták a pusztában csoda által vizet fakasztottak. „A sziklatömb pedig Krisztust jelentette”, ahogy azt az ihletett Pál apostol leírta. Ez Isten Fiának jelképe vagy festői ábrázolása volt (1Korinthus 10:4). Jézus is ezt mondta:
„Ha valaki szomjazik, jöjjön énhozzám és igyon” (János 7:37). „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, egyáltalán soha meg nem szomjazik, hanem az a víz, amelyet én adok neki, örök életet nyújtó víz forrásaként buzog fel benne” (János 4:14).
Isten Fia ezzel értésünkre adta, hogy ha az ő tanítását mint frissítő vizet fogadjuk el, az megmentéshez, vég nélküli élethez vezet. Azonkívül Jézus Krisztus rendelkezik életadó erővel is. Így tehát Atyjához hasonlóan, engesztelő áldozata alapján életet adhat másoknak és feltámaszthatja őket a halálból (János 5:28, 29).
7. Hogyan vetették el Jézust mint ,élő követ’?
7 Miként Péter feltárta, Jézus „emberektől elvetett” volt. Különösen a büszke vallásvezetők nem láttak semmi követésre méltót az Isten Fiában. Nem becsülték az emberiség iránt érzett példamutató részvétét és szeretetét. Amikor Jézus bűnösnek tartott személyeknek szellemi segítséget nyújtott, a vallásvezetők szemére vetették: „Ez az ember szívesen fogad bűnösöket és velük eszik” (Lukács 15:2). Tanúi voltak annak, miként használta fel Jézus könyörületes módon a szombatot arra, hogy megnyissa a vakok szemeit, meggyógyítsa a betegeket és megszabadítsa a nyomorékokat szenvedéseiktől. De a vallásvezetők ahelyett, hogy örültek volna ennek és dicsőítették volna Istent, haragra gerjedtek és eltervezték, hogy megölik Jézust (Máté 12:9–14; Márk 3:1–6; Lukács 6:7–11; 14:1–6). Azt mondták az egyik vaknak, akit meggyógyított: „Nem Istentől van ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot” (János 9:16). Végezetül is a legfelső zsidó törvényszék, a Szanhedrin istenkáromlás hamis vádja alapján halálra ítélte Jézust (Máté 26:63–66). Hogy végrehajthassák a büntetést, a zsidó elöljárók lázadásra változtatták a Jézus ellen felhozott istentagadás vádját. Az ő unszolásukra rendelte el a római helytartó, Pilátus a kínoszlopon történő kivégzését, mintha a legelvetemültebb államellenes bűnösről lett volna szó (Lukács 23:1–24).
8. Hogyan becsüli meg Jehova az ő Fiát?
8 Jehova saját Fiáról alkotott véleményét nem befolyásolta az, hogy Jézus Krisztust mint alapot az emberek elvetették. Mivel a Legfelségesebb eleve úgy rendelkezett, hogy egyedül Ő lesz az emberi faj megváltója és az ,élő kő’, amelyen a keresztény gyülekezet felépül, ezért — amint Péter kijelenti — Ő volt és Ő marad a „Kiválasztott”. Az Atya előtt soha nem volt kétséges, hogy Fia kifogástalanul képes végrehajtani az isteni elhatározást. Jehova tudta, hogy a Fia odaadása és vonzalma tökéletes. A földön Jézus Krisztus bebizonyította Atyja iránt érzett mély szeretetét azzal, hogy a nagy szenvedések ellenére maradéktalanul végrehajtotta akaratát. A súlyos próbák alatt tanúsított hűsége így értékessé tette a Fiút a Legfelségesebb szemében. Áldás tehát a keresztény gyülekezet részére, hogy Arra épült fel, akit Jehova Isten a legbecsesebb Fiának tekint (Efézus 2:20–22). E gyülekezet önátadott tagjai pedig igyekeznek Jézus Krisztus hűséges életútjának utánzóivá lenni.
9. Miért lehettek biztosak az első századbeli hívők abban, hogy nem fognak hitükben csalódni?
9 Azoknak, akiknek Péter apostol írt, azonos véleményük volt Isten Fiáról. Péter apostol ezt írta: „Számotokra tehát értékes ő, mivel hívők vagytok” (1Péter 2:7a). Ők felismerték, hogy Jézus Krisztus volt az a felbecsülhetetlen értékű alapszegletkő, amelyet az Atya a mennyei Sionban lefektetett, beteljesítve ezzel a Zsoltárok 118:22 és Ésaiás 8:14; 28:16 szavait. Mivel az i. sz. első század hívői éppen úgy értékelték Jehova Fiát, mint maga Jehova, és hittek benne mint alapszegletkőben, ezért biztosak lehettek abban, hogy nem csalódnak, hogy reményük nem foszlik szét. Senki nem árthat ennek az értékes, drága alapnak, amely szilárdan áll a mennyekben, és természetesen azoknak sem, akik szorosan vele kapcsolatos reménységgel rendelkeznek. Ameddig a hívők egységben maradnak Krisztussal, a gyülekezet rendíthetetlen alapjával, biztosak lehetnek abban, hogy elnyerik hitük célját, a vég nélküli életet. A hitetleneket ezzel szemben nagy veszteség fogja érni. Péter apostol így folytatta:
„De azoknak, akik nem hisznek, ,ugyanaz a kő, amelyet az építők elvetettek, [a] szeglet fejévé lett’, és ,botlás kövévé s botránkozás sziklatömbjévé’. Ezek megbotlanak, mert nem engedelmeskednek a Szónak. Éppen e célra szánták is őket” (1Péter 2:7b, 8).
10. Hogyan lett Jézus Krisztus „botlás kövévé és botránkozás sziklatömbjévé”?
10 Mivel az előkelő zsidó vallásvezetők vonakodtak Isten Fiát példaképüknek tekinteni, és reá építeni örök életük reménységét, elveszítették a nagyszerű előjogot arra, hogy a Királyság örökösei legyenek. Jézus Krisztus figyelmeztette őket: „A [bűnbánó] vámszedők és a [bűnbánó] paráznák előttetek mennek be az Isten Királyságába” (Máté 21:31). Az akkori vallásvezetők magatartása nem akadályozta meg Jézust abban, hogy a „szeglet fejévé”, a „szellemi ház” zárókövévé legyen. Sőt, mivel ők Jézus Krisztust alkalmatlannak tekintették a saját építményük számára, egyidejűleg számítaniuk kellett arra, hogy Jézus útjukban álló kő lesz. Még halála és feltámadása után sem hagyhatták figyelmen kívül Isten Fiát, mert hűséges tanítványai továbbra is bátran tanúskodtak róla (Cselekedetek 5:28). Így lett Jézus Krisztus olyan sziklatömb, amelybe mindazok belebotlottak, akik hitetlenségük mellett kitartottak, s ezért elestek. Amint azok, akik igazi hívőknek bizonyulnak, a megmentésre vannak kijelölve, úgy azok, akik hitetlennek bizonyulnak, büntetés elszenvedésére vannak kijelölve. Isten Fia erre vonatkozóan mondta a következőket: „Mindaz, aki erre a kőre esik, összezúzódik. Akire pedig ez esik rá, azt porrá zúzza” (Lukács 20:18).
MIT EREDMÉNYEZ AZ ,ÉLŐ KŐHÖZ JÖNNI’?
11. Hogyan váltak az első századbeli hívők „élő kövekké”?
11 Az első század hívői azzal, hogy elismerték Jézus Krisztust mint Isten által kiválasztott drága „élő követ”, ők maguk is „élő kövekké” lettek. Mi módon? Úgy, hogy a ,tévedések és bűnök számára meghaltak’ és mint Isten fiai, ,az élet megújulásának’ örülhettek (Róma 6:4; Kolossé 2:13). Az „élő kő”, Krisztus által az életük új tartalmat kapott. De nem heverhettek szanaszéjjel, mint haszontalan, élettelen építőkövek. Nem, nekik egységes épületté kellett felépülniük. Ahhoz, hogy egységes épületté váljanak, ugyanolyan önfeláldozó szeretetet kellett egymás iránt tanúsítaniuk, mint amelyet Példaképük tanúsított irántuk (János 13:34). A földön nekik is Jézus Krisztushoz hasonló munkásokká kellett válniuk. Márpedig Isten Fia teljesen elmélyedt Atyja akaratának végrehajtásában, fölismerve mások szükségleteit és segítve nekik elindulni az örökké tartó élet útján (János 4:34).
12. Mivé épülnek fel az „élő kövek”, és mi a felelősségük?
12 Péter apostol szavai nyomatékosan kiemelik, hogy a keresztényeknek, akiket Isten szellemi házzá, szentéllyé vagy templommá felépít, fontos munkát kell elvégezniük. (Hasonlítsd ezt össze az 1Korinthus 3:5–17-tel és 6:19-cel!) Figyeld meg, mit mond Péter: „Ti magatok is, mint élő kövek felépültök szellemi házzá, szent papság céljára.” Igen, az „élő kövek” temploma egyben „szent papság” is. Minden szellemtől-nemzett keresztény ezért pap is, aki lojálisan szolgál a nagy Főpásztor, Jézus Krisztus alatt. Az ilyen kereszténynek nincs szüksége arra, hogy bárki ember vagy embercsoport papi szolgálatot végezzen számára. Mint pap, munkája során ,Istennek elfogadható szellemi áldozatokat mutat be, Jézus Krisztus által’ (1Péter 2:5). De mik ezek az áldozatok?
13—15. Mik a „szellemi áldozatok” és ezek bibliai bizonyítékai?
13 Péter azt mondja, hogy ezek „szellemi”, tehát nem állat- vagy terményáldozatok, amelyeket betű szerinti oltáron kellene feláldozni. Az ilyenforma anyagi áldozatok ideje lejárt, miután Isten Fia elfogadható, bűnengesztelő áldozatként bemutatta magát (Zsidók 10:11, 12).
14 Már a Héber Iratokban találunk utalást arra, hogy mit jelent az elfogadható „szellemi áldozat”. A következőket olvashatjuk: „Ajánlj fel hálaadást Istennek áldozatul!” (Zsoltárok 50:14). „Ajánlják fel a hálaadás áldozatait, örvendező kiáltással hirdessék munkáit!” (Zsoltárok 107:22). „Bárcsak tömjénfüstként lennének előkészítve imáim előtted, tenyereim felemelése mint az esti terményáldozat” (Zsoltárok 141:2). „Mi pedig viszonzásul felajánljuk ajkaink fiatal tulkait” (Hóseás 14:3). Így tehát a „szellemi áldozatok” imát, dicséretet és hálaadást foglaltak magukban.
15 A Keresztény Görög Iratokban további részleteket találunk. Azt írják számunkra: „Általa [Krisztus által] mutassuk be Istennek mindig a dicséret áldozatát, ami az ő nevéről nyilvános kijelentést tevő ajkak gyümölcse. Azonkívül ne felejtsetek el jót tenni, és a javakat másokkal megosztani, mert az ilyen áldozatok nagyon tetszenek Istennek” (Zsidók 13:15, 16). A Filippi 2:17-ben Pál apostol megemlíti ,az áldozatot és a nyilvános szolgálatot, ahova a hit vezetett benneteket’, amelyre ő maga is ,ki lett töltve italáldozathoz hasonlóan’. Az idézetekben hangsúlyt kap, mennyire fontos tevékenyen érdeklődni mások szellemi és fizikai jóléte iránt, és késznek lenni időt, energiát és anyagi javakat erre a célra felhasználni. Az ilyen érdeklődés megnyilvánul abban, hogy embertársainknak beszélünk Isten üzenetéről, és segítünk azoknak, akik fizikai szükségben vannak, miként azt Példaképünk, Jézus Krisztus tette. Gondolj arra, hogy a Legfelségesebb azt is megfigyeli, tesznek-e a szolgái az embertársaikért olyan dolgokat, amelyek számára a dicséret kedves áldozatát jelentik.
16, 17. Milyen ésszerű okai vannak az ilyen „szellemi áldozatok” bemutatásának és Isten kiválósága hirdetésének?
16 A nagyszerű dolgok alapján, amelyeket Jehova Isten a Fia által az első századbeli hívőkért tett, nekik minden okuk megvolt arra, hogy késztetve érezzék magukat „szellemi áldozatok” bemutatására. Egykor nagy „sötétségben” és reménytelenségben éltek. Mialatt a világ része voltak, annak „uralkodója”, Sátán, a „sötétség hatalma” befolyása alatt álltak (János 14:30; Kolossé 1:13). A nem zsidó nemzetek látszólag teljes tudatlanságban voltak az igaz Istent és szándékait illetően. Nem volt kapcsolatuk Istennel. Péter apostol felhívta a figyelmet erre a tényre, amikor ezt mondta: „Egykor nem voltatok nép, most azonban Isten népe vagytok; azok voltatok, akik iránt nem tanúsítottak könyörületet, most pedig azok vagytok, akik iránt könyörületet tanúsítanak” (1Péter 2:10). Igen, miután elfogadták Jézus Krisztust, mind a zsidók, mind a nem zsidók „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, különleges tulajdonul szánt nép” lettek. Isten választotta ki őket mint a saját népét, elhívta őket, hogy Jézus Krisztussal egységben szent célra elkülönített nemzetet alkotó királyi papok legyenek, s a Legfelségesebb saját tulajdonába kerültek Fiának megfizethetetlen vére árán. (Hasonlítsd ezt össze a 2Mózes 19:5, 6-tal és a Jelenések 5:9, 10-zel!) A könyörületesség milyen mindent felülmúló kinyilvánítása ez a szellemi Izrael iránt! E „szent” nemzet tagjait Isten felvilágosította, és örülhettek az isteni kedvesség világosságának. Ez éles ellentétben állt azzal az időszakkal, amikor még „sötétségben” voltak, elidegenedve a Legfelségesebbtől, anélkül, hogy ismerték volna akaratát és szándékát.
17 Mivelhogy Jézus Krisztusnak ezek a tanítványai elnyerték Jehova elismerését és ki nem érdemelt jóindulatát, ez arra indította őket, hogy mindenkivel közöljék, mit tett a Legfelségesebb a Fia által értük. Egyszerűen nem szűnhettek meg beszélni „kiválóságairól”, mennyei Atyjuk csodálatos tetteiről.
18. Hogyan kell személyesen felhasználnunk azt, amit ebben a fejezetben olvastunk, és miért?
18 Ma Jézus Krisztus minden igazi tanítványa — beleértve a „szent nemzettel” kapcsolatban álló „nagy sokaság” tagjait is —, hasonlóképpen indíttatva érzi magát arra, hogy becsületesen éljen, hatékonyan segítsen másoknak is elnyerni az isteni elismerést (Jelenések 7:9–15). Szívből kell vágyakoznunk arra, hogy erőfeszítéseket tegyünk a szellemi szükségben levők megsegítésére. Ily módon utánozva Isten Fiát sokkal gazdagabbá tehetjük életünket. Milyen örömet érezhetünk akkor, ha elősegítjük embertársaink boldogságát, megvigasztalódását és megerősödését! (Cselekedetek 20:35). Viszonzásképpen elnyerjük azok vonzódását és értékelését, akiknek megsegítésében önzetlenül feláldoztuk időnket, energiánkat és javainkat. Ha olykor hiányzik az elismerés, akkor is mély, belső megelégedettséget érzünk, mivel megörvendeztettük mennyei Atyánkat. S mivel az ő akaratát cselekedjük, biztosak lehetünk segítségében és irányításában (1János 3:22). Bárcsak szüntelenül learathatnánk a jótékony áldásokat, amelyek Annak utánzásából származnak, aki a legértékesebb Jehova Isten szemében!