-
„Fügék”, melyek Istennek is örömet okoznakŐrtorony – 1980 | március 1.
-
-
Válaszul amaz azt mondta neki: ,Uram, hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom,
-
-
„Fügék”, melyek Istennek is örömet okoznakŐrtorony – 1980 | március 1.
-
-
4. Földi képviselőjének három és fél éves szolgálata után milyen módon nem talált a Plántáló gyümölcsöt a jelképes fügefán?
4 Jézus ezt a példázatot röviddel azután mondta, hogy a zsidók megtartották az őszi sátoros ünnepet (Succoth-ot) i. sz. 32-ben, vagyis három évvel azután, hogy megkezdte nyilvános szolgálatát Izrael földjén. Ekkor igehirdető munkájának már a negyedik esztendejében volt, úgyhogy nem egészen hat hónapon belül Izrael nemzete elveti és halálra adja őt egy kínoszlopon Jeruzsálem falain kívül. Az izraeliták között végzett három és fél éves munkája eredményeként csupán néhány száz tanítvány képezte erőfeszítéseinek a gyümölcsét. Mennyei Atyja, Jehova Isten, ültette el Izraelnek ezt a jelképes fáját. A három és fél évig tartó különleges gondozás és figyelem után, amit Fia és földi képviselője fordított e fára, joggal jött a gyümölcstermésért. De, viszonylagos értelemben szólva, egyetlenegyet sem talált, aki Fiát, a Messiást, követte volna. Miként a példázatban szereplő „szőlőműves”, a Fia is tovább ,ásott’ a jelképes fa körül szolgálata negyedik esztendejének a feléig. De hiába.
-