A munka mint isten adománya a szolgái számára

„Én megdicsőítettelek a földön azzal, hogy elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál” (János 17:4).

 1. Hogyan viszonyult Jézus ahhoz a munkához, aminek az elvégzése végett a földre jött?

JÉZUS KRISZTUS, Isten egyszülött Fia a mennyek és a föld Teremtőjének legfőbb Szolgája. Amikor Jehova elküldte a földre, hogy igazolja Jehova egyetemes szuverenitását és megváltsa az emberiséget, Jézus elképedést okozott, különösen az embereknek. Ésaiás proféta az 52:13, 14 versében ezt így jövendölte meg: „Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják és nagy dicsőségre emelkedik . . . sokan megborzadtak láttán, hiszen oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata” (Katolikus fordítás). Azt a páratlan munkát hűséggel elvégezte, amint Jehova Istenhez intézett imájában mondja: „Megdicsőítettelek a földön azzal, hogy elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál” (János 17:4). Ezzel Isten minden szolgájának példát mutatott.

 2. Milyen értelemben vagyunk Isten képmásai?

² A férfiaknak és a nőknek szükségük van munkára. Ez magából az alkatukból adódik. Amikor Jehova Isten megteremtette az embert mint földi szolgáját, így szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá” (1Mózes 1:26, Katolikus fordítás). Ez a hasonlóság semmiféle testi hasonlóságot nem jelent Istennel, aki szellem, s az emberi szemek számára láthatatlan. Inkább azt jelenti, hogy Isten adott a tökéletes embernek a saját isteni tulajdonságaiból: az igazságosság, bölcsesség, szeretet és egyéb tulajdonságából, ami az alacsonyabb rendű állatoknál magasabb rendűvé tette az embert. Ezt a helyes nézetet fejezi ki a Kolossé 3:9, 10 verse, ahol Jézus Krisztus önátadott szolgatársai azt a parancsot kapják, hogy változtassák meg az egyéniségüket: „Vetkőzzétek le a régi egyéniséget szokásaival együtt, és öltsétek magatokra az új egyéniséget, amely pontos ismeret által állandóan megújul annak képmására, aki teremtette azt.”

 3, 4. a) Milyennek tüntetik fel Istent a Biblia bevezető szavai? b) Milyen értelemben mondhatjuk, hogy felüdült a teremtési munkája befejezésekor?

³ Isten „képmásának” egyik vonása az, hogy munkát végez. Jehova abszolút szabadon teheti, ami neki tetszik, ő pedig szívesen végez munkát. A Biblia bevezető szavai már úgy mutatják be őt, mint fáradhatatlan munkást: „Kezdetben teremtette Isten az egeket és a földet” (1Mózes 1:1). Ez a munka nem merítette ki őt: „Jehova, a föld határainak Teremtője, örökkévaló Isten. Nem lankad és nem fárad el” (Ésaiás 40:28).

⁴ Ezért nem abban az értelemben pihent meg a hatodik teremtési nap végén, mintha szüksége lett volna erejének megújítására vagy újabb erőgyűjtésre: „Jehova hat nap alatt alkotta meg az egeket és a földet, a hetedik napon pedig felhagyott vele és megpihent” (2Mózes 31:17, ÚV. 1963. kiadás lábjegyzet, angolban). Isten nem hagyott abba minden munkát, csupán ezt a különleges teremtői munkáját. Miután befejezte azt, megszemlélte művét és megjegyezte, hogy nagyon jó volt, megfelelt a saját tökéletes irányadó mértékének, ezért felüdülést és megelégedést talált a legjobb minőségű munka teljesítményében. Az elvégzett munka látványa öröm, megelégedés és felüdülés volt Jehova, a mindenek Teremtője számára (1Mózes 1:31; János 5:17). Mindebből láthatjuk, hogy az Isten képmására teremtett emberekben ott él a velük született szükséglet az iránt, hogy dolgozzanak, de ugyanakkor felfrissüljenek a jól végzett teljesítmény érzése által.

Az embernek értelmes munkára van szüksége

 5. a) Milyennek tünteti fel még Istent a Biblia és mi következik ebből? b) Részben mi lehet a magyarázata annak, hogy hanyatlik a munkaerkölcs?

⁵ Jehova azonkívül a céltudatosság Istene is, és minden munkájának célja van. „Jehova mindent a maga céljára teremtett”, tehát az embert is (Példabeszédek 16:4). Ebből az következik, hogy az ember munkájának is célja van. Viktor Frankl pszichiáter ezt írja: „Az emberben élő elsődleges mozgató erő az értelmes életre való törekvés. . . . Még azt is ki merem mondani, hogy a világon semmi sincs, ami oly hatékonyan tudná segíteni az embert, hogy túlélje a legrosszabb körülményeket is, mint az a tudat, hogy van értelme az életének.” Sokan mégis egyhangúnak találják, hogy egy adott termelési folyamatban folyton csak ugyanazokat a műveleteket ismételgessék. Ebben semmi érdekeset vagy büszkélkedni valót nem látnak. Itt részben meg is találhatjuk a munkaerkölcs elvesztésének a nyitját. A legtöbb munka ugyanis ma nem felel meg az ember pszichológiai igényének, tudniillik hogy lássa a munkája értelmét, és bizonyos sikerélménye legyen.

 6. Milyen célirányos munkát adott Isten az első embernek?

⁶ Mivel Isten minden alkotásának célja volt, az embert is bizonyos céllal teremtette meg. Azért teremtette a földre, hogy dolgozzon. Az a munka, amit Isten adott az embernek, értelmes munka volt: mind az értelmét, mind a kezeit termékeny módon kellett használnia. „Jehova Isten vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és gondozza azt.” A tökéletes embernek „uralkodnia kellett a tenger halai, az ég repdeső teremtményei, a háziállatok és minden mozgó állat fölött, amely mozog a földön” és „Jehova Isten megteremtette a földből a mező minden állatát és az ég minden madarait, és az emberhez vitte őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik; és amilyen nevet adott az ember minden élő léleknek, az lett annak a neve” (1Mózes 2:15; 1:26; 2:19).

 7, 8. a) Miért nevezhetjük joggal Istentől jövő adománynak az ő szolgálatában végzett munkát? b) Miért nem pótolhatják a munkát a különféle hobbik?

⁷ Isten azért adott megfelelő munkát az embernek, hogy élvezze azt, örüljön neki és kielégülést találjon benne. A munka kitöltötte az életét, kizárta abból az unalmat vagy az agytompító egyhangúságot, és megadta neki azt a kielégítő érzést, hogy hasznos munkát végez. Célirányos munka volt, mivel a föld és a világmindenség Teremtőjétől, a céltudatos Mindenható Istentől kapta feladatul. Ahelyett, hogy elnyomta, visszaszorította vagy hiábavalóvá tette volna az isteni tulajdonságokat azok helytelen használata vagy mellőzése által — ami oly gyakran előfordul ma a világi munkában —, a Jehovától kapott megbízás lehetőséget adott az első férfinak és nőnek, Ádámnak és Évának arra, hogy szabadon kinyilvánítsa ezeket a tulajdonságokat. A munka még azután is az ember javát szolgálta, miután Isten kiűzte az embert az Éden kertjéből és megmondta neki, hogy ezentúl „arca verejtékével” végzi majd a munkáját (1Mózes 3:19).

⁸ A legújabb tudományos kutatások igazolták azt a bibliai igazságot, amely szerint Isten az embert munkára teremtette. A vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a jó egészségben levő idősebb emberek többsége nem akar nyugdíjba menni, s hogy a nyugdíjas élet a legtöbb esetben unalmat, nem pedig boldogságot eredményez. A kutatók megállapították, hogy a nyugdíjas életmódban az unatkozó és tétlen emberek elvesztik életkedvüket és valósággal megrövidítik az életidejüket. A különféle hobbi nem pótolhatja kielégítő módon a munkát a nyugdíjasok életében. A hobbi élvezetes lehet heti néhány órában mint változatosság és kikapcsolódás a megszokott munkából, de azonnal fárasztóvá lesz, ha minden idejében azzal foglalkozik valaki. Nem kelti bennünk azt az érzést, hogy hasznos célokat szolgál az életünk. A bölcs Salamon király ezt írta: „Szívem örömet merített minden fáradozásomból, és ez volt a jutalmam minden fáradságomért. Nem tehet jobbat az ember, mint hogy egyék, igyék, és kedvét lelje a munkájában. Mert beláttam, hogy ez is Isten kezéből jön.” Az Isten szolgálatában végzett munka tehát Isten adománya (Prédikátor 2:10, 24, Katolikus fordítás; [2:11, 25 Károli]).

A munkás élvezze munkája gyümölcsét!

 9, 10. a) Milyen szemléltetések mutatják meg, hogy az embernek élveznie kell a munkája gyümölcsét? b) Kiknek a segélykiáltása hatott el Jehovához?

⁹ Jehova nem akarja megfosztani az embert munkája gyümölcsétől. Pál ezt írta: „A gyümölcsökből először a földművesnek kell részesednie.” Másutt az apostol kibővíti ezt az isteni alapelvet, és azt mondja: „Ki ültet szőlőt, hogy ne ennék annak gyümölcséből? Ki terelget nyájat, hogy ne ennék a nyájnak tejéből? Vajon csak emberi módon mondom ezeket? Vagy a Törvény is nem ezt mondja-e? Mózes törvényében ugyanis írva áll: ’Ne kösd be a nyomtató ökör száját.’ Vajon csak az ökrökre van az Istennek gondja? Vagy talán értünk egyetemlegesen szól? Hiszen értünk írták meg, hogy a szántóvetőnek reménységgel kell szántania és a cséplő a részesedés reményében csépel” (2Timóteus 2:6; 1Korinthus 9:7–10, Csia fordítás).

¹⁰ Még a munkát végző állatoknak is részesedniük kellett munkájuk gyümölcséből. Ha tehát Jehova megvédi a munkát végző állat érdekeit is, mennyivel inkább kiáll a dolgozó ember ügye mellett! Valóban világosan kifejezi erre vonatkozó szándékát: „Íme, a mezőiteket learató munkások bére, amelyet azonban visszatartottatok, szüntelenül kiált, és az aratók segélykiáltása elhatott a seregek Jehovájának füléhez” (Jakab 5:4).

Jézus és a követői: mindannyian munkások

11. Mit érzett Jézus a munkával kapcsolatban, és miért kell komolyan vennünk az ő nézetét?

¹¹ Mennyei Atyjával, Jehovával egyetemben Jézus is munkás. „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodott — mondta Jézus — és én is munkálkodom” (János 5:17). A Jehova által rábízott munkát végzi. Önként és készségesen teszi ezt, és örömét leli benne. Éppen olyan táplálónak, kielégítőnek és felüdítőnek tartja, akár az eledelt. Sőt, amikor egy alkalommal a tanítványai sürgették, hogy egyen, így válaszolt: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő munkáját elvégezzem” (János 4:34). A teljesített munka feletti öröm felüdíti őt a munka befejeztével, eloszlat minden fáradtságot, és megelégedést, derűs érzést kelt benne. Akik Krisztus követőinek vallják magukat, szívleljék meg Krisztus Jézusnak ezt a magatartását. Vajon miért? Azért, mert a Biblia megmutatja, hogy Krisztus „példát hagyott nektek, hogy szorosan az ő nyomdokait kövessétek” (1Péter 2:21).

12, 13. a) Milyen szemléltetés mutatja, hogy helyes dolog megdicsérni a jó munkásokat, és milyen jutalmat kaptak az ilyenek? b) Mi történt a haszontalan munkással? c) Milyen célt szolgál a szünidő?

¹² Egyik példázatában Jézus megmutatta, hogy a munka magában hordja jutalmát: az örömöt. Egy ember hosszú utazásra indult. Összehívta szolgáit és kiosztotta közöttük a javait, kinek-kinek a képessége szerint. Csak annyit kért tőlük, amennyire képesek voltak; azt azonban elvárta, hogy a képességeikhez mérten kamatoztassák a rájuk bízott javakat. Hosszú távollét után visszatért és elszámoltatta őket. Aki öt talentumot kapott, a kétszeresét adta vissza; aki kettőt kapott, szintén a kétszeresére növelte azt, ám az, aki csak egyet kapott, semmit sem végzett vele. Vajon milyen jutalmat kapott a két szorgalmas munkás? Szabadságot? Nem, hanem mindenekelőtt még több munkát! A gazda így dicsérte meg őket: „Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.” A gazdának örömet szerzett ez a munka, és amikor a szorgalmas szolgák még többet nyertek a rájuk bízott javakkal, még teljesebb mértékben osztozhattak gazdájuk örömében. De mi lett a lusta szolgával? A döntés így szólt: „Vegyétek el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van” (Máté 25:14–30, Katolikus fordítás).

¹³ A lusta szolga most már henyélhetett! De vajon boldog volt? Nem: ’sírt, és a fogát csikorgatta’! Ahhoz, hogy boldogok lehessünk, hasznos munkát kell végeznünk. Szükségünk van azonban pihenésre is. Mi nem úgy vagyunk, mint Jehova: mi bizony elfáradunk. De ha egy kis szünidő után újra visszanyertük testi és idegrendszerbeli energiánkat és felfrissült a szellemi erőnk, készen állunk még több munkát végezni; tulajdonképpen alig várjuk, hogy újra dolgozhassunk. Természetesen akkor, ha a munka nem unalmas, nem azonos mozdulatok állandó ismétléséből áll, nem céltalan és haszontalan a munkás szemében, mint a legtöbb mai világi munka.

14. Van-e tartós hasznunk az anyagias életvitelből?

¹⁴ Azon túlmenően, hogy az érdektelen munka ma a munkamorál hanyatlásához vezetett, sokan estek az anyagiasság csapdájába. De hát van-e tartós haszna az embernek abból, ha a jogos szükségletét meghaladó mennyiségben halmoz fel magának anyagi javakat? Ma az a szólás járja: „Semmit sem vihetsz magaddal a sírba!” Salamon még erőteljesebb szavakkal fejezi ki ezt: „Mezítelenül született, és úgy megy el ismét, amint jött; abból, amit fáradsággal szerzett, semmi sem marad a kezében. Az is rettenetes nyavalya, hogy úgy kell elmennie, ahogy jött. Mit használ hát neki, hogy szelet hajszol?” (Prédikátor 5:15, 16, Katolikus fordítás).

15. Milyen egyéb hiábavalóságok rabjai lehetnek még az emberek?

¹⁵ Mások további haszontalanságokra fecsérlik az idejüket: arra, hogy „utolérjék” a szomszédot; sőt talán még gyakoribb az az eset, amikor meg akarják őt előzni! „Láttam azt is – mondja Salamon —, hogy minden igyekezet és minden siker csak az egyik féltékenykedése a másikra” (Prédikátor 4:4, Katolikus fordítás), vagy: „Minden fáradozást és sikeres munkát az emberek kölcsönös irigysége kísér” (Ökumenikus fordítás). Mulandó és hiábavaló bizony a gonoszok élete és erőlködése: „Olyanok lesztek, mint a lombját vesztett tölgy, és mint a kert, amelynek nincsen vize. Az erős is csak olyan lesz, mint a kóc, keze munkája meg, mint a szikra. Mindkettő együtt lobban lángra, s nem lesz, aki tüzét eloltsa” (Ésaiás 1:30, 31, Katolikus fordítás).

Az előttünk álló szívderítő munka

16. Milyen örömteli munka vár az engedelmes emberiségre?

¹⁶ Az emberek érdekében munkálkodni ezen a földön nem mindig szélkergetés. Éppen olyan céltudatos és értelmes lehet, mint Édenben az első emberpárnak adott feladat. Feltétlenül teljesedni fog Jehova feltett szándéka, hogy az egész föld Paradicsommá legyen, és azt igazságos emberi teremtmények gondozzák (Ésaiás 65:11). Ilyen tökéletes emberekből álló földi lakosság felett uralkodik majd Isten Királysága Krisztus által. Abban az új rendszerben sohasem lesz egyhangú, unalmas az élet, mert mindig sok lesz a tennivaló; nem haszontalan, hiábavaló munka lesz ott, mint a régi világban, amitől az emberek lélekölő robotnak tekintik a munkahetet, és „szent heverdel napjának” nevezik a hét első munkanapját! Érdekes és lenyűgöző lesz a föld megszépítésének munkája, az állatvilág felett gyakorolt szerető uralom, a gyermekek felnevelése, a feltámadt egyének oktatása, amig a föld igazságos fajjal népesül be, és még álomban sem látott örömökben lesz részünk. Akkor a szorgos nép ’hosszú ideig élvezheti keze munkáját’ (Ésaiás 65:22).

17. Mi bizonyítja, hogy az élet sohasem lesz unalmassá annak következtében, hogy mindent megtudunk és mindent elvégzünk?

¹⁷ A kétkezi munkán kívül ott lesznek a tökéletes elmét foglalkoztató tudományos feladatok, amelyek teljesen igénybe veszik az ember gondolkodóképességét. Az ember sohasem jut a végére, hiszen „az ember képtelen elejétől végig felfogni, amit Isten tesz”. „Ó Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának mélysége! Mily kikutathatatlanok és kinyomozhatatlanok az ő utai!” (Prédikátor 3:11; Róma 11:33). Mindig új kérdések vetődnek fel, új titkok várnak megfejtésre. Bár Jehova szolgái örökké fognak élni, maga az örökkévalóság is kevés lesz ahhoz, hogy mindazt megtanulják, ami megismerhető Jehova teremtésművével, a földdel, s a világegyetemmel kapcsolatban.

18. Minek kell még megelőznie azt az időt, amikor az Isten adományának tekinthető munkában vehetünk részt a paradicsomi földön?

¹⁸ Mielőtt azonban osztályrészünkké lehetne ez a szívderítő munka, itt van a jelenlegi feladatunk: ezt kell teljesítenünk ahhoz, hogy részünk lehessen azon a paradicsomi földön. Élet-halál kérdése tehát, hogy megtudjuk: melyik létfontosságú munkáról van szó!

◻ Miért szükséges, hogy az emberek dolgozzanak?

◻ Milyen értelemben pihent meg Jehova, miután megteremtette a mennyeket és a földet?

◻ Milyen értelmes és céltudatos munkát adott Isten eredetileg az embernek?

◻ Miért mondhatjuk azt, hogy a munka még az ember tökéletlen állapotában is javára válik?

◻ Mi mutatja meg, hogy az embereknek örülniük kellene a kemény munkájuk gyümölcsének?

◻ Hogyan nyilvánította ki Jézus a munka iránti magatartását?

◻ Milyen nagyszerű munka vár Isten szolgáira?

[Kép a 9. oldalon]

Isten értelmes munkát adott az embernek