Amikor a szívünk arra ösztökél, hogy mindent megtegyünk, ami tőlünk telik

IDŐSZÁMÍTÁSUNK szerint 33. Nizán hó 12-ét írunk. Jézus Krisztus többedmagával lakomán vesz részt Betániában, a bélpoklos Simon házában. Jelen van egy Mária nevű hű tanítványa is. Mária feltöri az alabástrom edényt s annak tartalmát, a drága illatos olajat Jézus fejére önti.

’Micsoda pazarlás!’ — tiltakoznak némelyek. ’El lehetett volna adni s az árát szétosztani a szegények között!’ De Jézus így válaszol: ’Hagyjátok őt, hiszen szegények mindig lesznek veletek és jót tehettek velük. Én azonban nem leszek mindig veletek. Ő azt tette, ami tőle telt: Előre megkente testemet illatos olajjal a temetésemre’ (Máté 26:6–13; Márk 14:3–9; János 12:1–8).

A betániai Mária semmit sem tehetett Jézus fájdalmainak enyhítésére, amikor az két nappal később — i. sz. 33. Nizán hó 14-én — a kínoszlopon függött. Most azonban megkenhette drága olajjal. Ezért mondta Jézus: „Ő azt tette, ami tőle telt” (Márk 14:8, Békés—Dalos). Valóban, Máriát a szíve arra ösztökélte, hogy megtegye, ami tőle telik.

Arra ösztökélve, hogy megtegyük, ami tőlünk telik

Mint Jehova Tanúi, vagy mint Isten igazságát tanuló egyének, talán buzgón igyekszünk kiterjeszteni a Királyságnak ezt a jó hírét ezekben az „utolsó napokban” (Máté 24:14; 2Timótheus 3:1–5). Lehet, hogy szépen kivesszük a részünket ebből a munkából.

Családi feladataink, egészségi problémáink vagy egyéb tényezők talán nem teszik lehetővé, hogy misszionáriusként szolgáljunk valamelyik távoli országban. Nem lehetünk tagjai az Őrtorony Társulat főhivatalának sem, de még csak valamelyik fiókhivatalánál sem szolgálhatunk. Nem lehetünk utazó felvigyázók vagy ehhez hasonlók. Semmi sem gátol azonban minket abban, hogy anyagi erőforrásainkat a Királyság-érdekek előmozdítására használjuk fel (Máté 6:33). Igen, lehetőségünk van arra, hogy ’tiszteljük Jehovát az értékeinkkel’. Nagy áldás ez számunkra, mert ’akkor bőségesen megtelnek csűreink’ (Példabeszédek 3:9, 10).

Megtették, ami tőlük tellett

Igen, mi is lehetünk olyan szelleműek, mint a betániai Mária és más ókori istenfélő emberek. Csak egy példa: a Mózes idejében élt izraeliták abban a kiváltságban részesültek, hogy tisztelhették Jehovát, amikor az imádat sátora készült. Nem mindannyian tehették ugyanazt, szívük azonban arra indította őket, hogy ki-ki azt tegye, ami tőle tellett. Az asszonyok közül például néhányan kecskeszőrt fontak. A férfiak különféle mesteremberként szolgáltak. No és maga a nép, nagy általánosságban? A tömeg azzal tisztelte Jehovát, hogy aranyat, ezüstöt, rezet, gyapjút, lenvásznat és egyéb anyagot ajánlott fel a sátorszentély elkészítéséhez. A készséges szívű emberek boldogan ’hoztak áldozatot Jehovának’, és mindez ’önkéntes ajándék’ volt (2Mózes 35:4–35). És vajon milyen mennyiségű volt ez az adakozás? Nos, „az egész munka elvégzésére elég volt az adomány, még felesleges is”! (2Mózes 36:3–7, Károli). Igen, megtették, ami tőlük tellett.

Sok évvel később, Dávid király igen bőkezű adakozással járult hozzá a fia, Salamon által épített templomhoz. Még a ’saját kincséből’, aranyából, ezüstjéből is bőven adott. Majd megkérdezte Izraelt: „Ki az, aki még szabad akaratából meg akarja tölteni kezét ma a Jehovának szánt ajándékkal?” Válaszul a fejedelmek és főemberek is adakoztak, és „ha valakinél drágakövek akadtak, Jehova házának kincséhez adták”. Egyáltalán nem zúgolódtak miatta, hiszen azt olvassuk: „Örült a sokaság, hogy önkéntes felajánlásokat tehetnek, mert egész szívvel ajánlották fel önkéntes adományaikat Jehovának; és még maga Dávid, a király is nagy örömmel örvendezett” (1Krónika 29:3–9). Mindenki megtette, ami tőle tellett.

Sok korai keresztény egyénileg is hozzájárult a Királyság-hirdetés előmozdításához. Az idős János apostol például rámutatott, hogy a keresztény gyülekezet tagjai kötelesek segíteni a kiküldött utazó képviselőket, éspedig azért, hogy „az igazságban munkatársak lehessünk”. Megdicsérte Gájust, mivel vendégszeretettel fogadta az „idegeneket” is, vagyis akiket korábban nem ismert, de akiket azért fogadott meleg szeretettel, mivel a gyülekezet érdekében szolgáltak (3János 5–8). Jehova legfőbb tanúja nem képes nagy távolságokat bejárni egy adott területen a „jó hír” érdekében, de mégis megteszi, ami tőle telik.

Egész gyülekezetek felhasználtak anyagi erőforrásaikat a Királyság-érdekek előmozdítására. Pál apostol például ezt írhatta a filippibeli hivőknek: „Egyszer-másszor Thessalonikába is küldtetek szükségletemre. Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra” (Filippi 4:15–17, Ökumenikus fordítás). Az egész gyülekezet nem utazhatott együtt az apostollal, de megtették, ami tőlük tellett.

Hogyan éreztek némelyek

Jézus Krisztus azt mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Nem meglepő tehát, ha Isten népe nagy örömmel ’adakozik önként Jehovának’, mint ahogy Dávid király idejében tették (1Krónika 29:9; Cselekedetek 20:35). Ma is ugyanaz a szellem él bennünk.

Jehova egyik tanúja írta az Őrtorony Társulatnak: „Már 81 éves vagyok, és bizony nem sokat tudok szolgálni [a szántóföldi szolgálatban] súlyos izületi bántalmaim miatt, mégis szeretnék tenni valamit a szolgálat érdekében. Mindaddig, amíg képes vagyok rá, szeretnék minden hónapban küldeni valami pénzbeli hozzájárulást, különösen [az Őrtorony Gileád Iskola] végzőseinek megsegítésére, akik idegen országokba indulnak.” Ez az idős testvérnő maga nem szolgálhatott misszionáriusként, szíve mégis arra indította, hogy megtegye, ami tőle telik.

Egész családok közös munkával igyekeztek anyagilag hozzájárulni a nyomtatási költségekhez és a Társulat bővítési programjához. Egy család ezt írta: „Az egész családunk úgy érezte, hogy részt kell venni ebben . . . és nagyon boldoggá tett minket, amikor két tizenéves fiúnk azzal a kívánsággal állt elő, hogy részt akar venni a Társulat részére történő családi adakozásban. Felajánlották a részidejű munkával megkeresett pénzüket. Oly nagy örömet szereznek nekünk a gyönyörű kiadványok és a bőséges szellemi eledel, amellyel folytonosan táplálkozhatunk Jehova asztaláról!”

Hogyan lehetséges

Jehova Tanúi között kevés az anyagilag gazdag ember, és bizony sokan vannak, akik mindennapi anyagi gondokkal küszködnek. De amikor szerény pénzösszeggel járulnak hozzá a Királyság-érdekek előmozdításához, sohase érezzék, hogy adományuk jelentéktelen! Amikor Jézus látta, hogy egy szegény özvegyasszony két csekély értékű pénzdarabot dob a templom-perselybe, nem vetette meg ezt az adományt. Sőt, azt mondta: „Bizony mondom nektek: Ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki a többiek közül. A többiek ugyanis abból adtak alamizsnát Istennek, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt, egész megélhetését” (Lukács 21:1–4; Békés—Dalos). Bár adományának névleges értéke valóban csekély volt, mindent megtett, ami tőle telt.

Hogy valamivel hozzájárulhassunk anyagi téren, általában tervet kell készítenünk akár egyénileg, akár családostól, akár mint gyülekezet kívánunk adakozni. Amikor például nagy éhínség támadt a júdeai keresztények között, korinthusi hivőtársaik segíteni akartak rajtuk. Ezen a téren hasznos javaslatot kaptak Pál apostoltól. Azt írta nekik: „Ami a szentek számára való gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogy azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem. A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek” (1Korinthus 16:1, 2, Ökumenikus fordítás).

Ahogyan az ember általában félre szokott tenni valamit előre nem látható szükséghelyzetekre, úgy tehetnek rendszeresen félre valamilyen összeget az igaz imádat előmozdítására a tanúk egyénileg, családonként vagy gyülekezetenként is. Valójában egész gyülekezetek gyakran ajánlják fel nélkülözhető pénzalapjukat a Királyság-munka előmozdítására. Éspedig jól előkészített és megszavazott határozati javaslat alapján. De készséges szívű egyének is támogathatják az egész földön folyó keresztény prédikáló tevékenységet egyéni adományaikkal. Az ilyen helyes adakozás növeli boldogságukat, s annak megelégedést adó tudatát kelti bennük, hogy megtették, ami tőlük telik.

Az Őrtorony Társulat levélben nyugtázza az adományokat. Egyének, családok és gyülekezetek a következő címre küldhetik adományaikat: Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania, 25 Columbia Heigths, Brooklyn, New York 11201, vagy a Társulat legközelebb eső fiókhivatalához is elküldhetik azt.

A Társulat igen hálás minden adományért, és az Isten Királysága jó hírének terjesztésére fordítja. Például missziós otthonokat és tevékenységet tart fenn különböző országokban. A bibliai irodalom elkészítéséhez nélkülözhetetlen nyomdaüzemeket létesít és működtet. Ahol szükséges, kibővíti ezeket. Az ilyen pénzadományok teszik lehetővé, hogy utazó körzet- és kerületfelvigyázók látogassák a keresztény gyülekezeteket mindenütt a földön és szellemi segítséget nyújtsanak a testvéreiknek (Róma 1:11, 12). Ily módon sikerül bizonyos támogatásban részesíteni a más teljes idejű szolgálati munkát végzőket is.

Az igaz imádat korai támogatói mennyei áldásban részesültek, amiért értékeikkel tisztelték Jehovát. És milyen boldogok voltak! Nekünk is gazdag áldásokban lehet részünk, ha ugyanúgy támogatjuk a Királyság-érdekeket ma. Válaszoljunk hát készségesen, amikor a szívünk arra indít, hogy megtegyünk mindent, ami tőlünk telik!