Szellemed — Hogyan ellenőrizheted?
MINDNYÁJUNKNAK megvan a magunk genetikai felépítése, amelyet tökéletlen szüleinktől örököltünk és ez bizonyos mértékig meghatározza szellemünk milyenségét. A környezetünk és múltunk is nagymértékben befolyásolja személyiségünket. Egyszerűen vállat vonjunk tehát és azt mondjuk, hogy ’Nem tehetek róla, hogy ilyen vagyok’? A Biblia határozottan nem így igazít el bennünket. Ehelyett arra ösztönöz, hogy ’változtassuk meg elménket’ és ’öltsük magunkra az új személyiséget’. Ez azt jelenti, hogy leküzdjük a „régi személyiséget” és megszabadulunk rossz hajlamaitól (Ef 4:20–24; Róma 12:2).
Ez persze esetenként nem fog sikerülni nekünk, hiszen senki sem képes tökéletesen ellenőrzése alatt tartani a szellemét. Azáltal viszont, hogy Isten Szaván elmélkedünk, és szellemének az irányításáért imádkozunk, sokat tehetünk bármilyen egészségtelen „szellem” ellensúlyozására, amivel esetleg rendelkezünk, s így ellenőrzésünk alá tudjuk vonni azt (Luk 11:13; Gal 5:22, 23, 25). Mi segíthet nekünk ennek megvalósításában?
SEGÍTSÉGEK AZ ELLENŐRZÉSHEZ
Bármi legyen is az oka ingerült szellemünknek, sok minden van, amire gondolhatunk, hogy segítsen nyugodt maradni a stressz hatása alatt. Vessünk néhány pillantást három javaslatra, melyeket többen hasznosnak találtak.
Vizsgáld meg magad. Valóban segítséget jelent, ha megpróbáljuk elemezni érzéseinket. Érveket hozhatunk fel a problémára vonatkozóan, megkérdezve magunktól, miért háborgunk. Ezt téve gyakran úgy találjuk, hogy „érveink” nagyon gyenge lábon állnak. Vagy olyan indítékot fedezünk fel magunkban, amelynek létezéséről nem is tudtunk.
Az önvizsgálatból úgy meríthetünk hasznot, hogy a probléma velünk kapcsolatos részére összpontosítunk, vagyis arra, amiben tehetünk is valamit. Így nem akadályozna bennünket az, hogy csak a másik hibáira nézünk, amivel kapcsolatban csak keveset tudunk tenni. Néhány kérdést tehetünk fel önmagunknak: Mások szokásán vagy vétkein háborodtam fel? Ha igen, vajon azért, mert szokásaik írás ellenesek? Vagy csupán mert az én múltam és neveltetésem más, mint az övék? (Ez utóbbi esetben lehet, hogy a problémát mi okozzuk és nem a másik személy.) Gyorsan feldühödök, ha valami lealacsonyítót mondanak rólam, fajtámról vagy családomról? Vagy akkor érzem sértve magamat, ha tanácsot kapok? Ha így van, akkor nem értékelem-e túl nagyra magamat vagy nem vagyok talán túl érzékeny? Nem egy különleges személy ingerel fel? Nem én [ha felvigyázó vagy szülő] vagyok-e letörve, ha nem követik a tanácsomat?
Ilyen önvizsgálat útján megismerhetjük saját gyenge pontjainkat. És így jobb helyzetben vagyunk ahhoz, hogy ’megzabolázzuk a testünket’ és keményen küzdjünk megfékezésében (1Kor 9:27).
Tekints tárgyilagosan a másik személyre. Ha valaki megbánt vagy felingerel, hajlamosak vagyunk csak a gyengeségeit nézni. Segítséget jelent tehát, ha úgy tekintjük őt, mint ahogyan Isten. Istennek átadott férfi vagy nő az illető, akit szeret az Isten? Általában jó „szellemet” nyilvánít ki az illető, s talán csak egy-két csekélységben nem sikerült eljutnia a célig? Ha így van, nem jelent-e segítséget, ha az „igazságos”, „tiszta” és „szeretetre méltó” tulajdonságaira koncentrálnánk, csak olyan dolgokra gondolnánk? (Fil 4:8).
Valóban tisztességes vagy helyes lenne-e elítélni valakit csupán egy-két „bosszantó” jellemvonása alapján, mintha szándékosan vonakodnánk bármi jót meglátni benne? Miért kívánnánk elítélni másokat, amikor ítéletünket gyakran befolyásolják pillanatnyi személyes érzéseink? Jakab nagyon őszintén fejezi ki a dolgokat s ezt kérdezi: „Ki vagy te, hogy elítéled a felebarátodat?” (Jak 4:12).
Próbáld a másik személy szempontjából nézni a dolgot. Ezt nem könnyű megtenni, különösen, ha az ő szempontja szöges ellentétben áll a mienkkel. Mégis maga az a törekvés, hogy megpróbáljuk a dolgokat az ő módján látni, gyakran szolgál a mi érzéseink ellensúlyozására és megnyugtató hatása van ránk. Legalább meg tudjuk érteni bizonyos mértékig, hogyan érezhet és cselekedhet úgy, ahogy cselekszik. Valóban, ha így járunk el, azt a bölcs tanácsot alkalmazzuk, amelyet Pál adott a filippibelieknek: ’Vegyétek figyelembe, hogy a többiek különbek nálatok, ne csak a saját dolgaitokra ügyeljetek személyes érdekből, hanem a mások dolgaira is az ő személyes érdekükben’ (Fil 2:3, 4).
Ez segít nekünk elkerülni az előítélet csapdáját, amely nem veszi figyelembe igazán mindkét oldalt (Péld 18:13). Első látásra úgy tűnhet, hogy 100 százalékig nekünk van igazunk és testvérünknek egyáltalán nincs igaza. De mihelyt gondosabban beletekintünk az ügybe, általában úgy találjuk, hogy ritkán ilyen egyszerű a dolog. A Példabeszédek 18:17 bölcsen jegyzi meg: „A bíróságon az először szóló embernek mindig úgy látszik, hogy igaza van, míg az ellenfele kérdezni nem kezdi őt” (Today’s English Version).
DOLGOZZ RAJTA TOVÁBB!
E javaslatok követésével valóban dolgozunk a problémánk megoldásán. Nem tesszük magunkévá a mindenbe belenyugvó emberek (defetisták) álláspontját: „úgy sem tudok segíteni rajta”. Maga az a tény, hogy foglalkozunk a problémával, csökkenti annak valószínűségét, hogy elveszítjük önuralmunkat. Annak tudatára is ráébreszt bennünket, hogy a mi saját gondolkozásunkat is helyre kell igazítani, különösen, ha állandóan bosszankodunk mások hiányosságai miatt. Amikor birkózunk a saját érzéseinkkel, mindig Istenünktől, Jehovától kell segítséget kérnünk. Egy fiatal hölgynek komoly problémája volt e tekintetben New Jersey-ban (USA). Állandóan elvesztette önuralmát, könnyen sértődött. Míg fáradhatatlanul küzdött ezek ellen a hajlamok ellen, arról is beszámol: „Határozottan imádkoztam Jehovához, kérve Őt, hogy törölje el kételyeimet. Kértem, hogy legyen szíves kutassa át szívem mélyét és távolítson el bármely rossz gondolatot.” Jehova nyilvánvalóan meghallgatta őszinte imáját, mert hozzáteszi: „Már hónapok óta nem ejtettem ki egyetlen rossz szót sem; kedélyem sokkal szelídebb.”
Mi van azonban akkor, ha e javaslatokat alkalmazva elérünk bizonyos eredményt és azután komolyan felizgat valami? Először is soha ne engedjük, hogy ez nagyon elcsüggesszen bennünket olyan mértékben, hogy feladjuk a küzdelmet. Inkább kérjük Jehova bocsánatát és segítségét a küzdelem folytatásához. Másodsorban az alatt az idő alatt, míg valóban izgatottak vagyunk, jótékonyan hat, ha a Zsoltár 4:5-re emlékezünk: „Legyetek felindultak, de ne vétkezzetek; legyen beszédetek szívetekben, ágyatokban, és maradjatok csendben.”
VAJON EZ A LEGJOBB MÓD?
Némelyek azt kérdezhetnék: ’Nem jobb-e, ha „kitombolod magad”, ha izgatott vagy?’ Sokan így érzik. Egy asszony azonban, aki megpróbálta ezt a reggelinél egy napon, azért, hogy a férje akassza fel a kalapját, a következőt ismerte el, miután elvesztette önuralmát: „Természetesen ritkán dühöngtem igazán, de ha megteszem, két-három napig beteg vagyok utána. Az igazat megvalva, borzalmasan éreztem magam az után a reggeli után, és akár hiszitek, akár nem, férjem azóta is többször felejti az asztalon a kalapját, mint ahányszor elteszi.” Úgy hangzik ez, mintha a harag kiöntése javára vált volna ennek a hölgynek vagy a férjének?
Mások, akik szintén elvesztették önuralmukat, a következő hatásokról számolnak be: „Emésztési zavarok léptek fel, felkavarodott a gyomrom.” „Reszkettem minden részemben és a dolgok homályossá váltak.” „Egészen belevörösödtem.” Jótékony hatások ezek?
De ez még nem minden. A fizikai ártalom mellett kár éri a többiekkel való személyes viszont. Sok minden, amit mondunk és teszünk, mély sebet ejt, helyrehozhatatlant. Végül pedig ott van a bűntudat érzése annak ismeretében, hogy az önuralom elvesztése nem tetszik Jehovának.
Nem tagadhatjuk a Biblia megállapításának helyességét: „Az, aki gyors a haragra, bolondságot fog elkövetni.” „Aki lassú a haragra, bővelkedik megkülönböztető képességben” (Péld 14:17, 29).
Mennyire helytálló az életre a következő példabeszéd is: „A dühös férfi veszekedést okoz, de aki lassú a haragra, lecsillapítja a veszekedést!” (Péld 15:18). Nem fér hozzá kétség, hogy az a férfi, aki nem tudja ellenőrizni szellemét, ’olajat önt a tűzre’, amivel csak bonyolítja a problémát, ugyanakkor, aki szelíd szellemet nyilvánít ki, le tudja csillapítani a dolgokat. „A szelíd felelet elfordítja a dühöt, de a fájdalmat okozó szó haragot támaszt” (Péld 15:1).
Igen, a szellemünk fékentartásának valóban jótékony hatása van. Nem csak a káros hatásokat kerülhetjük el vele, hanem megtanulunk jól kijönni másokkal. Megtanulunk továbbá bízni szellemi testvéreinkben, bizodalmunk lesz irántuk. Nem sokkal jobb ez, mint állandóan a gyengeségeikkel foglalkozni? Örömünket leljük a jó tulajdonságaik szemlélésében és azok utánzásában. Ennek eredményeként valószínűleg úgy találjuk majd, hogy mások közelebb kerülnek hozzánk és mi is hozzájuk. Ez bizonyára szeretőbb légkört fog eredményezni.
Valójában, ha egy csoport ember összejön valamilyen célból, bizonyos „szellemet” vagy uralkodó magatartást áraszt (Filem 25). Hogy ez építő és buzdító-e, avagy negatív és elkedvetlenítő lesz-e, nagymértékben azoktól az egyénektől függ, akikből a csoport összetevődik. Jehova tanúi több tízezer gyülekezete világszerte általában egészséges szellemet áraszt, amely vonz másokat.
Ha te Jehova tanúinak egyike vagy, miért nem teszed céloddá, hogy előmozdítsd annak a gyülekezetnek egészséges szellemét, amelyhez tartozol? Megteheted ezt, ha fékentartod saját szellemedet és cselekedeteiddel kedves, barátságos és építő vagy mások irányában. Ily módon segítségére leszel egy boldog családi szellem terjesztésének szellemi testvéreid és testvérnőid között. Amennyiben bőkezűen adsz ilyen módon, te is learatod majd a segítség elnyerésének osztalékát szellemed fékentartásában. Ez azért van, mert a jó szellem ragályos és a nagylelkűség nagylelkűséget szül. Mint ahogy a bölcs mondotta: „A nagylelkű lélek maga is megkövéredik” (Péld 11:25).
[Kép az 5. oldalon]
Felizgatom-e magam mások szokásai vagy hiányosságai miatt?