Fordítsuk javunkra az „egy Közbenjárót Isten és emberek közt”

 1. a) Miért nem érdekli az új szövetség a mai zsidókat? b) Egyedül ki indítványozhatta az új szövetséget és annak közbenjáróját?

MA az Egyesült Nemzetek 152 tagállamából egyetlen egy sem kíván szövetséget kötni Jehovával, Ábrahám, Izsák és Jákob Istenével. De még a 15 000 000 zsidó sem, aki ma szétszórtan él a földgolyón. A Jeremiás 31:31–34-ben található prófécia ellenére szívesebben hiszik, hogy még mindig a Mózes által közvetített régi Törvényszövetség alatt állnak. „Mivel nem ismerik az Isten igazságosságát, hanem a sajátjukat akarták megalapozni, [a Törvényszövetség betartására törekedve] nem rendelték alá magukat az Isten igazságosságának”, amely az új szövetség által volt elérhető számukra. (Róma 10:1–3) Jehova, a valódi igazságosság Istene indítványozta az új szövetséget. Egyedül ő alapozhatta meg azt és gondoskodhatott hozzá megfelelő közbenjáróról.

 2. Mit mondott Jehova, hogy kivel fogja megkötni az új szövetséget és mit akart megvalósítani általa a tévelygésükre és bűnükre, valamint a vele kapcsolatos ismeretükre való tekintettel?

² „,Íme napok jönnek’, ez Jehova kijelentése, ,és új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával; . . . Mert ez az a szövetség, amelyet megkötök ama napok után Izrael házával’, ez Jehova kijelentése. ,Törvényemet bensőjükbe helyezem, és a szívükbe írom. És Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé mindegyik a társát és mindegyik a testvérét e szavakkal: „Ismerd meg Jehovát!”, mert mindannyian ismerni fognak engem, a legkisebbtől egészen a legnagyobbig’, ez Jehova kijelentése. ,Mert megbocsátom tévelygésüket és bűnükről nem emlékezem meg többé.’” — Jer 31:31–34.

 3. Kinek a megjelenésétől függött az új szövetség időzítése és vajon Mózes személye itt szóba jöhetett-e?

³ Mikor kötötte Jehova ezt az új szövetséget „Izrael házával és Júda házával”? Ennek időbeli elhelyezése attól a közbenjárótól függött, akit Jehova a szövetséghez kiválasztott. Istennek nem állt szándékában Mózest feltámasztani a halottak közül az új szövetség közbenjárójaként, mivelhogy annál több segítséget nem nyújthatott volna az új szövetségbe tartozóknak, mint amit Izraelnek nyújtott.

 4. Gamáliel nevű farizeus zsidó tanítványa szerint ki az új szövetség Isten által kijelölt közbenjárója?

⁴ Minket nem hagytak kétségben azt illetően, hogy ki bizonyult a szükséges közbenjárónak. Itt most ahhoz a levélhez kell fordulnunk, melyet egy zsidó írt zsidóknak, vagyis az a tanítvány, aki ott szokott ülni az i. sz. első századbeli neves farizeus tanító, Gamáliel lábánál. Rámutatva a Mózes és az új közbenjáró közti különbségre, ezt mondja: „Miként Mózes, amikor készült befejezni a sátort, isteni parancsot kapott: Mert ezt mondja: ,Meglásd, hogy mindent a minta szerint készíts, amit a [Sínai] hegyen mutattak meg neked.’ Most azonban Jézus kiválóbb nyilvános szolgálatot kapott, ezért ennek megfelelően egy jobb szövetség közbenjárója is lett, amely törvényesen megerősített jobb ígéreteken alapul.” (Zsid 8:5, 6) „És Jézus egy új szövetség közbenjárója és a meghintés vére, mely jobban beszél, mint Ábel vére.” — Zsid 12:24.

 5. Hogyan mutatott rá Jézus a halála előtt arra, hogy felismerte: eljött az idő, hogy a régi Törvényszövetség helyébe egy új szövetség lépjen?

⁵ Jézus felismerte, hogy eljött az idő Jehova számára, hogy új szövetséget léptessen a régi mózesi Törvényszövetség helyébe. Ezért a halála előtti pászka éjszakán, i. sz. 33. Nizán hó 14-én pénteken, bevezette az áldozati haláláról való megemlékezés ünnepét. Amikor kezébe vette a megemlékezés borral töltött poharát, ezt mondta tizenegy hű apostolának: „Igyatok ebből mindnyájan; mert ez jelenti az én ,szövetség-véremet’, melyet kiontanak sokakért a bűnök bocsánatára.” (Máté 26:27, 28) Vagy, ahogy Pál apostol fogalmazza meg Jézus szavait: „Ez a pohár jelenti az új szövetséget a vérem által. Ezt tegyétek továbbra is, valahányszor isszátok azt, az én emlékezetemre.” (1Kor 11:25) Három nap bizonyos részén át a halálban volt egy emléksírban, s ezért nem kezdhetett az új szövetség közbenjárójaként tevékenykedni.

 6. Mire volt szükség ahhoz, hogy megvalósuljon az, amit Isten az új szövetségben a tévelygések megbocsátásról mondott, valamint arról, hogy nem emlékszik meg többé a bűnökről?

⁶ Bár a Jeremiás 31:31–34 nem említi meg, mégis egy áldozatra volt szükség az új szövetséghez. Mindenképpen áldozatra volt szükség, mert az új szövetséggel kapcsolatos egyik kijelentésében Isten ezt mondta: „Megbocsátom tévelygésüket és bűnükről nem emlékezem meg többé.” (Jer 31:34) A régi mózesi Törvényszövetség életbe léptetésénél állati áldozatok vérét használták fel. Ennek értelmében a közbenjáró Mózes „meghintette vérrel a sátort és a nyilvános szolgálat összes edényeit. Igen, a Törvény szerint csaknem minden vér által tisztul meg, és vér kiontása nélkül nincs bocsánat”. (Zsid 9:21, 22) Jézus életvérének értéke még az ő tulajdonában volt, amikor vasárnap, i. sz. 33. Nizán hó 16-án feltámasztották őt a halottak közül. Erre utal a Zsidók 13:20, amikor ezt mondja: „A béke Istene, . . . felhozta a halottak közül a nyáj nagy pásztorát, egy örökké tartó szövetség vérével, a mi Urunk Jézust.” — Ján 10:11.

 7. Mivel Krisztus jobb áldozatot mutatott be az új szövetség érdekében, mit tett az ő vére Isten „elhívottai” és a lelkiismeret érdekében?

⁷ Mivel az új szövetség egy jobb áldozat révén lépett hatályba, ezt kérdezték a kereszténnyé lett zsidóktól: „Mennyivel inkább tisztítja majd meg a Krisztus vére, aki örökkévaló szellem által önmagát áldozta fel feddhetetlenül Istennek, lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szent szolgálatot végezhessünk az élő Istennek?” Mivel Jézus vérének valóban olyan ereje van, hogy megtisztítson minket a bűntől, mely elítél bennünket, ezután ezt olvashatjuk: „Ezért egy új szövetség közbenjárója Ő, hogy az [Istentől] elhívottak elnyerhessék az örökkévaló örökség ígéretét, mivel a halál által váltságdíj útján megszabadultak az előző szövetség alatt elkövetett törvényszegésektől.” (Zsid 9:14, 15) De mikor kezdte Krisztus vére megtisztítani azoknak a kereszténnyé lett zsidóknak a lelkiismeretét, akik „az előző szövetség”, vagyis a Törvényszövetség alatt voltak, melynek Mózes volt a közbenjárója a Sinai hegyen?

 8. Mikor kezdte Jézus vére megtisztítani a kereszténnyé lett zsidók lelkiismeretét, akik az előző Törvényszövetség alatt voltak?

⁸ Nem Krisztusnak a halottak közül való feltámadásakor, hanem az 50-ik napon, vagyis Pünkösd napján, miután felment a mennybe és belépett Isten jelenlétébe, „magába a mennybe, hogy most megjelenjen értünk Isten személye előtt”. — Zsid 9:24.

 9. Amikor Pünkösd napján Péter azt mondta a lelkiismeretfurdalást érző zsidóknak, hogy bűneik meg lesznek bocsátva, ha alámerítkeznek a Jézus Krisztus nevében, mit bizonyított ez a szövetséget illetően?

⁹ Azon a Pünkösd napon Péter apostol beszédet mondott a zsidóknak és a körülmetélt zsidó prozelitáknak, akiket furdalt a lelkiismeretük. „Mit tegyünk?” — kérdezték. Péter így válaszolt: „Tartsatok bűnbánatot, és mindannyian merítkezzetek alá a Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a szent szellem ingyen ajándékát.” (Csel 2:37, 38) A bűneik megbocsátásának ez az ígérete, amely bűnöket megbántak, valamit bizonyított. De vajon mit? Azt, hogy Isten új szövetsége, mely a bűnök bocsánatáról gondoskodott, még azon a napon életbe lépett, minthogy a régi mózesi Törvényszövetséget Jézus Krisztus haláloszlopára szegezték! — Ef 2:15, 16; Kol 2:14; Zsid 8:8–13; Jer 31:34.

10. Hogyan hangsúlyozta Péter ezt a szövetségekkel kapcsolatos tényt néhány nappal később, amikor a vérbűnnel terhelt zsidókhoz szólt a jeruzsálemi templomban?

¹⁰ Ugyanezt a tényt hangsúlyozták ki néhány nappal később, amikor Péter ezt mondta a templomnál egybegyűlt vérbűnnel terhelt zsidók előtt: „Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy elnyerjétek bűneitek eltörlését és eljöhessen Jehova személyétől a felüdülés időszaka és elküldhesse számotokra a kijelölt Krisztust, Jézust, akit pedig a mennynek kell magába zárnia, míg el nem jön minden dolog helyreállításának az ideje, amelyről Isten beszélt ókori szent prófétáinak szája által.” Végül Péter így fejezte be a beszédét: „Elsősorban nektek, akikhez Isten — miután feltámasztotta Szolgáját — elküldte Őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket, eltérítve a gonosz cselekedetektől.” — Csel 3:19–21, 26.

HÁNY EMBERNEK A „KÖZBENJÁRÓ”-JA?

11. Mit mutatnak a tények arra vonatkozóan, hogy Isten az új szövetséget vajon Izrael és Júda természet szerinti, testi házával kötötte?

¹¹ De vajon Isten az új szövetséget a természet szerinti testi „Izrael házával” és a természet szerinti testi „Júda házával” kötötte meg? Hogyan volt ez lehetséges, amikor a két házhoz tartozó természet szerinti zsidók durván elutasították az új szövetség szóba jöhető Közbenjáróját és — mint nemzet — a pünkösdi ünnepet tartották meg a kitűzött napon a jeruzsálemi templomban? Isten nem tehette meg ezt. Neki az állt szándékában, hogy az új szövetséget az újszülött keresztény Izraellel, a szellemi Izraellel köti meg, amely azon a Pünkösd-napon született, amikor a „szent szellem rászállt” Jézus Krisztus mintegy 120 alámerített tanítványára. (Csel 11:15) Ők nem a templomban, hanem egy jeruzsálemi felső szobában várakoztak. Ezek a vízben már alámerített tanítványok Isten szellemének a nemzése által lettek az ő szellemi gyermekeivé mint „Isten Izraele”. IIyen minőségben kerültek be az új szövetségbe a mennyei Közbenjáró, Jézus Krisztus, a Mózesnél nagyobb Próféta által. — Csel 2:1–36; Jóel 2:28, 29; Ján 3:3, 5; Gal 6:16.

12. Isten eljárásrendjével összhangban, hogyan szélesedett ki Jézus Krisztus közbenjárói szerepe a Pünkösd utáni esztendőben?

¹² Ezért a mennyben levő Jézus Krisztus a Közbenjáró Isten és a szellemi Izrael között, mialatt ezek férfiakként és nőkként még hústestben vannak a földön. De Jézus Krisztus még ennek a kicsiny „szent nemzet”-nek a tagsági keretén belül is kiterjesztette az ő közbenjárói szerepét, mert Isten bizonyos sorrendet tartott be, amikor személyek egyes osztályait befogadta az új szövetségbe. Így például, i. sz. 33 Pünkösdjétől számítva körülbelül egy évig Jézus csak az olyan szellemi izraeliták Közbenjárója volt, akik test szerinti zsidók voltak, vagy körülmetélt zsidó prozeliták. Mintegy 3000 ilyen személy csatlakozott azon a Pünkösd napon, i. sz. 33-ban ehhez a szellemi Izraelhez. (Csel 2:10, 37–41) Ezután, valószínűleg a következő évben (i. sz. 34-ben) a Társus-i Saul által végrehajtott üldözés mellékhatásaként a Kisztussal kapcsolatos „jó hírt” prédikálták Szamáriában és a szent szellem ,rászállt’ az ottani alámerített hívőkre. (Csel 8:15–17) Attól kezdve Jézus közbenjárói szerepe kiterjedt azokra a szellemi izraelitákra is, akik szamáriai férfiak és nők voltak, vagyis a szamaritánusokra.

13. Két évvel a szamaritánusok bebocsátása után, hogyan lett Jézus a szellemi izraeliták egy harmadik osztályának is a közbenjárója, s hogyan ismerték el ezt a jeruzsálemi kereszténnyé lett zsidók?

¹³ Két év telt el azután. Végül i. sz. 36 őszén, vagyis három és fél évvel Jézus halála és feltámadása után a szellemi izraeliták egy harmadik osztálynak is kezd a Közbenjárójává lenni, mégpedig olyanoknak, akiket a körülmetéletlen pogányok közül választottak ki, itáliai századossal, Kornéliusszal kezdve. Miután Péter beszámolt erről a meglepő fordulatról a kereszténnyé lett zsidóknak Jeruzsálemben, azok ezt mondták: „Eszerint hát Isten a [körülmetéletlen] nemzeteknek is adott megbánást az életre.” — Csel 8:1—11:18.

14. Mit mondott Pál az efezusi véneknek arról, hogy az Isten előtti bűnbánatot prédikálta, s milyen szövetség érdekében szolgált akkor?

¹⁴ Több mint 20 évvel később Pál apostol még mindig a nemzetek apostolaként tevékenykedett és harmadik missziós körútjának a befejezéséhez közeledett. Hazatérőben Jeruzsálembe megállt Milétusban és beszédet mondott a Kisázsiában levő efezusi gyülekezet vénei előtt. Elmondta nekik, hogyan dolgozott: „Alapos tanúbizonyságot tettem mind a zsidóknak, mind a görögöknek az Isten iránti bűnbánatról és a mi Urunk Jézusban való hitről. És most lássátok! a szellem hatása alatt utazom Jeruzsálembe.” (Csel 20:21, 22) Már nem szolgált többé farizeusként a régi mózesi Törvényszövetség érdekében. Ehelyett inkább, ahogyan a 2Korinthus 3:5, 6-ban írja, „a mi megfelelő képesítésünk Istentől van, aki bizony megfelelelően képesített minket arra, hogy egy új szövetség szolgái legyünk, nem írott törvénygyűjteményé, hanem a szellemé; mert az írott törvénygyűjtemény halálra ítél, míg a szellem élővé tesz”.

15. Amikor az „egy új szövetség szolgáiról” beszélt, kikre gondolt Pál a „mi” névmás alkalmazásával, és vajon tagjai voltak-e ők valamilyen Közbenjáró-Testületnek Isten és emberek között?

¹⁵ Kikre gondolt itt az apostol a „mi” névmás használatával? Levelének a bevezetőjében feltárja nekünk, kiket foglal magába ez a „mi”, amikor ezt mondja: „Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timótheus, a mi testvérünk, az Isten gyülekezetének, mely Korinthusban van.” (2Kor 1:1) Így tehát mind Pál, mind pedig Timótheus „a szellemi „új szövetség szolgái” voltak. Pál ezzel nem azt akarta mondani, hogy ő és Timótheus Közbenjáró Testületet alkottak volna, akik részt vállaltak Jézus közbenjárói szerepéből. Nem, mert ők maguk is csupán szellemi izraeliták voltak, akiknek az érdekében Jézus, Isten Közbenjárójaként szolgált. Egyedül Jézus az „új szövetség közbenjárója”. — Zsid 12:24.

16, 17. Az 1Timótheus 1:20—2:7-ig terjedő versekben milyen gondolatmenettel vezet el minket Pál Jézus Krisztusnak mint Közbenjárónak a megemlítéséhez?

¹⁶ Amikor közvetlenül Timótheusnak írt, Pál megemlítette Jézus közbenjárói szerepét, és így folytatta: „Ezek közé tartozik Hymenaeus és Alexander; és én átadtam őket a Sátánnak, hogy fegyelmezés által megtanulják, hogy ne káromkodjanak. Ezért mindenekelőtt intelek, hogy először is könyörgéseket, imákat, közbenjárásokat és hálaadásokat végezzetek mindenfajta emberért, [de nem a káromkodó Hymenaeusért és Alexanderért] királyokért és minden magas állásban levőkért, hogy továbbra is nyugodt ,és csendes életet élhessünk teljes isteni önátadással és komolysággal.”

¹⁷ „Ez jó és elfogadható a mi Megmentőnk, Isten előtt, aki azt akarja, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön és az igazság pontos ismeretére jusson. Mert egy Isten van és egy közbenjáró Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki megfelelő váltságdíjul adta magát mindenkiért [vagy: mindenfajta emberért, széljegyzet]; erről kell tanúskodni a maga különleges idejében. E tanúskodás céljából neveztek ki engem prédikálóul és apostollá — az igazságot mondom, nem hazudok —, a [körülmetéletlen] nemzetek tanítójául a hit és az igazság dolgában.” — 1Tim 1:20—2:7.

18. a) Vajon Pál arra buzdította Timótheust, hogy közbenjáróként tevékenykedjen Isten és a köztisztviselők között? b) Kik merítettek hasznot az ilyen köztisztviselők javára Istenhez intézett könyörgésekből?

¹⁸ Ezért buzdított Pál arra, hogy „könyörgéseket, imákat, közbenjárásokat” végezzenek „királyokért és minden magas állásban levőkért”. De nem arra buzdította Timótheust, hogy közbenjáróként cselekedjen Isten és az ilyen köztisztviselők között. A „könyörgések, imák, közbenjárások” indítéka nem az volt, hogy az ilyen köztisztviselők megtérjenek a keresztényiségre. Valójában kik azok, akik ezekből az Istenhez intézett könyörgésekből hasznot merítenek? Mi volt hát az Istenhez intézett ilyen folyamodványok célja? „Hogy mi [keresztények mint Pál és Timótheus] nyugodt és csendes életet élhessünk teljes isteni önátadással és komolysággal.” — 1Tim 2:2.

19. Mit eredményez a keresztények számára az ilyen istenfélő életmód gyakorlása és ki előtt „jó és elfogadható” az?

¹⁹ Az ilyen csendes, istenfélő, komoly élet a keresztények megmentését szolgálja, akik a politikai uralkodókkal kapcsolatos könyörgéseket intézték. Az ilyen ártalmatlan keresztények megmentése „jó és elfogadható a mi Megmentőnk, Isten előtt”. Miért? Azért, mert Istennek az az akarata, „hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön és az igazság pontos ismeretére jusson”. Ezzel összhangban az itt „Megmentőnk”-nek nevezett személy nem Jézus Krisztus, hanem „Isten”.

20. Az 1Timótheus 2:5, 6 verse szerint mi Jézus Krisztus szerepe Isten megmentési tervében?

²⁰ Akkor hát mi Krisztus szerepe ebben a megmentési programban? Pál ezt mondja: „Egy Isten van és egy közbenjáró Isten és emberek [nem minden ember] között, az ember Krisztus Jézus, aki megfelelő váltságdíjul adta magát mindenkiért.” — 1Tim 2:5, 6.

21. a) Pál Timótheushoz írt levelét tekintve, milyen szolga írt egy másik milyen szolgának? b) Meddig áll fenn az a szövetség s milyen szerepe volt ebben annak, aki „megfelelő váltságáldozat mindenkiért”?

²¹ Pál a keresztényiség első századának tényeivel összhangban írt, mely században az új szövetség életbe lépett. Ebbe vettek fel minden nemzetiségű „embereket”, zsidókat, szamaritánusokat, körülmetéletlen pogányokat, miután részévé lettek a szellemi Izraelnek. Krisztus Jézus volt ennek az új szövetségnek a közbenjárója. Pál Timótheushoz írt levele ez esetben az ,új szövetség egyik szolgájának’ a levele volt az ,új szövetség egy másik szolgájához’. Az az új szövetség „a mi Megmentőnk, Isten” és a szellemi Izrael között mindaddig érvényben van, amíg vannak testben élő szellemi izraeliták mint „emberek” itt a földön. A szövetség tehát ma is érvényben van. Jézus „megfelelő áldozata mindenkiért” alapul szolgál mindenfajta férfi és nő számára, hogy szellemi izraelitává legyen és bekerüljön az új szövetségbe, amelynek Krisztus Jézus az „egy közbenjárója”.

22. a) Miből nyilvánvaló, hogy az új szövetség már a végéhez közeledik, s mikor jár le Krisztus közbenjárói szerepe? b) Miért nem lesz szükségük többé a megdicsőült szellemi izraelitáknak közbenjáróra és milyen minőségben tevékenykednek majd ők akkor?

²² Még mindig több mint 9000-en vannak, akik szellemi izraelitának vallják magukat az új szövetségben. Miként Pál és Timótheus, ők is „az új szövetség szolgái”. (2Kor 3:6; 1:1) Az új szövetség már nyilvánvalóan működésének a végéhez közeledik a 144 000 szellemi izraelita létrehozásában, akik elnyerik Isten elismerését, mivel Jézus Krisztus társaiként egyesülnek a mennyei Királyságban, az emberiség eszményi kormányzatában. Amikor ezek közül az elismert szellemi izraeliták közül az utolsók is megszűnnek „emberek” lenni a földi haláluk és feltámadásuk következtében, hogy azután részt vehessenek a mennyei Királyságban, akkor Jézus Krisztus közbenjárói szerepe is véget ér. Öröklött bűnös állapotuk, amely miatt volt szükség egy közbenjáró ténykedésére köztük és a szentség Istene között, akkor már a múlté lesz. Miként a szent mennyei angyaloknak, ezeknek a megdicsőült szellemi izraelitáknak sem lesz már szükségük többé közbenjáróra köztük és Jehova Isten között. (Jel 22:3, 4) Jézus Krisztus alatt királyokként, papokként és társ-bírókként fognak szolgálni az emberiség egész világa felett. — Jel 7:4–8, 14:1–3; 20:4, 6; Luk 22:28–30.

FÖLDI HASZONÉLVEZŐK „NAGY SOKASÁGA”

23, 24. a) Ma kik műkődnek együtt tevékenyen a szellemi izraeliták maradékával és milyen meghívás terjedt ki rájuk az Úr Vacsorájával kapcsolatban? b) Minek nem tartják magukat a saját megítélésük szerint is, de ugyanakkor mégis milyen hasznot merítenek most az új szövetség működéséből?

²³ Hitelt érdemlő adatok szerint ma egy önátadott, alámerített keresztényekből álló „nagy sokaság” van, akik tevékenyen együttműködnek a szellemi izraeliták kicsiny maradékával. Már 1938 tavasza óta meghívták őket a Krisztus halálát megünneplő évenkénti emlékünnepre, nem azért, hogy magukhoz vegyék a jelképeket, a kovásztalan kenyeret és a vörös bort, hanem mint tiszteletet tanúsító szemlélőket.a Ők is elismerik Jézus Krisztust mennyei Királyuknak a Pogányok Idejének 1914-ben bekövetkezett vége óta. Buzgón csatlakoznak a szellemi izraeliták maradékához, hogy hirdessék „a Királyságnak ezt a jó hírét” az egész lakott földön „tanúskodás végett minden nemzetnek”, mielőtt a dolgok e rendszere véget ér az eljövendő „nagy nyomorúság”-ban. (Máté 24:14, 21) Elismerik, hogy ők nem szellemi izraeliták, s ennélfogva nem is tartoznak az új szövetségbe, melynek Jézus Krisztus a közbenjárója, sem a „választott nép, a királyi papság, a szent nemzet” tagjai közé. — 1Pét 2:9.

²⁴ Ennek ellenére azonban hasznot merítenek az új szövetség működéséből. Éppen úgy hasznot merítenek belőle, miként az ókori Izraelben az „idegen lakosok” hasznot merítettek abból, hogy a Törvényszövetség alá tartozó izraeliták közt laktak. — 2Móz 20:10; 3Móz 19:10, 33, 34; Jel 7:9–15.

25. Ahhoz, hogy fenntarthassák a Jehova istennel való kapcsolatukat, kivel kell a „nagy sokaság” tagjainak egységben maradniuk és miért?

²⁵ Ahhoz, hogy kapcsolatban maradhasson a ,mi Megmentőnkkel, Istennel’ a „nagy sokaság”-nak egységben kell maradnia a szellemi izraeliták maradékával. Vajon miért? Azért, mert ezek a szellemi izraeliták a „szent nemzet”, melyről a Jeremiás 31:35, 36-ban olvashatunk, közvetlenül Istennek az új szövetségre vonatkozó ígérete után: „Ezt mondta Jehova, aki a napot adta, hogy világítson nappal, a hold és a csillagok törvényeit, hogy világítsanak éjjel, aki örvénylő hullámokat kavar a tengeren [az izraelitákat üldöző egyiptomiak ellen], akinek seregek Jehovája a neve: ,„Ha ezeket az előírásokat el lehetne távolítani előlem”, ez Jehova kijelentése, „Izrael magva is hasonlóképpen örökre megszűnne előttem nemzetnek lenni.”’”

26. Mihez hasonlóan lehet tehát maradandónak tekinteni a szellemi Izraelt Isten egyetemes szervezetében, s hol uralkodik majd Jézus Krisztus a földi Paradicsomban élők felett?

²⁶ Jehova éppúgy nem engedhetné többé kipusztulni a létből a szellemi Izraelt az egyetemes szervezetén belül, mint ahogyan nem engedhetné, hogy a mennyei világítótestek megszűnjenek, melyek a világosságot szabályozzák a földön. A mennyekben a szellemi Izrael lesz az új Jeruzsálem, ahol Jézus Krisztus Királyként uralkodik a túlélő „nagy sokaság” felett, valamint minden feltámasztott ember felett, aki életre kel a paradicsomi földön. — Jel 21:2–24.

[Lábjegyzet]

[Képek a 28. oldalon]

A kínoszlopra szegezett régi Törvényszövetség

Az új szövetség Pünkösdkor lépett hatályba