Megbánás, amely visszavezet Istenhez

„Isten kedvessége bűnbánatra indít” (Róma 2:4).

 1, 2. Mit kell megértenünk a bűnnel és Isten nézetével kapcsolatban?

A ZSOLTÁROS Dávid szavai valamennyiünknek buzdítására szolgálhatnak:

„Irgalmas és kegyes Jehova,

Lassú a haragra, de bővelkedik szerető kedvességben.

Nem bűneink szerint bánik velünk;

S nem azt kapjuk tőle, amit tévelygéseink alapján megérdemelnénk.

Amilyen irgalmas az apa fiaihoz,

Olyan irgalmas Jehova az őt félőkhöz.

Hiszen jól tudja formáltatásunkat,

Megemlékezik arról, hogy por vagyunk” (Zsolt 103:8, 10, 13, 14).

² Jóllehet Isten jól tudja, hogy mindannyian vétkezünk, mégis segíteni akar rajtunk, kész megbocsátani (Zsolt 32:1, 2). Az Istenről alkotott fogalmunk nem lenne pontos, ha nem fogadnánk el teljesen az ő nézetét a bűnről. Míg a 103. zsoltár egyrészt biztosít minket arról, hogy Jehova „megbocsátja összes tévelygésünket”, másrészt bizonyos kötelezettségeket ró ránk: „Jehova szerető kedvessége határtalan időtől határtalan ideig tart azok iránt, akik félik őt, . . . azok iránt, akik megemlékeznek rendeléseiről, hogy betartsák azokat” (Zsolt 103:3, 17, 18).

 3. Miért létfontosságú a megbánás?

³ Ha valaki súlyos bűnt követ el, de nem bánja meg és nem kéri Isten atyai irgalmát, hanem megátalkodik, akkor mi a teendő? Az Exodus 34:6, 7 verse leírást ad Jehováról. Miután kiemeli irgalmát, hosszútűrését és bűnbocsátó készségét, hozzáfűzi: „De semmiképpen nem mentesít a büntetés alól” (V. ö. 4Mózes 25:1–5; Ezékiel 33:12, 13 versével.) Nem szabad tehát visszaélni Isten irgalmával vagy azt magától értetődőnek tekinteni. Mi hát a teendője annak az igaz imádónak, aki bűnbe esett?

ELSŐ LÉPÉS: VISSZATÉRNI ISTENHEZ

 4. Hogyan nyerhetünk bűnbocsánatot? (2Krón 7:13, 14).

⁴ Annak a kereszténynek, aki vétkezett Isten törvénye ellen, mindenekelőtt bűnbocsánatért kell folyamodnia. De ki adhat feloldást a bűn alól? Egyedül csak Isten! János apostol ezt írta: „Ha megvalljuk bűneinket [Istennek], hű és igazságos ő, megbocsátja bűneinket és megtisztít minden gonoszságtól” (1Ján 1:9; 2:1).

 5, 6. Mit tanácsol a Jakab 5:14–16 verse, és miért mondhatjuk ésszerűnek azt, ha egy vétkes követi ezt a tanácsot?

⁵ Súlyos bűn esetén Isten bölcsen azt tanácsolja a kereszténynek, hogy a bűn beismerése mellett mást is tegyen meg: Jakab tanítvány ebben a szövegösszefüggésben, amely nyilvánvalóan „bűn” következtében kialakuló szellemi betegségre utal, ezt írta: „Beteg valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet idősebb férfiait [vagy véneit] és imádkozzanak felett, . . . És a hitből való imádság meggyógyítja a gyengélkedőt és Jehova talpraállítja őt. Ha bűnt követett is el, bűne megbocsátást nyer” (Jak 5:14–16).

⁶ Ez a lépés ésszerű, mert vele a súlyos bűnbe esett keresztény bizonyos fokú szellemi gyengeséget fejez ki és azt, hogy segítségre szorul. Javára fordíthatja a „gyülekezet véneinek” hitből fakadó imáit is. A vének ezenkívül bibliai tanácsot és segítséget is tudnak nyújtani neki; így szellemileg újra megerősödhet. Vannak olyan kihágások is, amelyek a krisztusi gyülekezet elleni bűnnek számítanak, mivel szégyent és szomorúságot hoznak Isten népére. Ilyenkor különösen helyénvaló, ha a bűnös a vének segítségét kéri (2Kor 2:10).

 7. Hogyan szerezhetnek a vének tudomást a helytelenségről, hogy azután segíteni tudjanak? (Péld 28:23; 29:24)

⁷ A súlyos bűnbe esett keresztény alázatot és bölcsességet nyilvánít ki, ha önszántából felkeresi a véneket. „Az, aki eltitkolja [vagy „rejtegeti”, Lamsa] bűneit, nem jár jól, aki viszont bevallja és felhagy velük, irgalmat nyer” (Péld 28:13). Előfordul, hogy a vétkes figyelmen kívül hagyja Jakab tanácsát és nem keresi fel a véneket, részben zavartsága, részben bűntudata, részben pedig az őszinte megszomorodás hiánya miatt. Ha egy keresztény tudomást szerez valamely bűnről, köteles bátorítani a vétkest, hogy hagyjon fel tévelygésével és forduljon szellemi segítségért a vénekhez. Ha a vétkes ezután sem akar a vénekhez menni, akkor a kereszténynek kötelessége a vének figyelmét felhívni erre, hogy megadhassák a szükséges segítséget. Minden kereszténynek nyilván az a vágya, hogy a ,vétkest visszatérítse a tévelygő útjáról és megmentse lelkét a haláltól’ (Jak 5:19, 20).

FEDDJÜNK ISTEN SZAVÁVAL

 8. Hogyan folyik le egy bizottsági összejövetel?

⁸ Amikor a bírói bizottság összeül a vétkes ügyében, imádságos szellemben Jehova vezetését kéri. A szerető pásztorokhoz illően a vének türelmesen megbeszélik a vétkessel a bűnnek látszó esetet vagy a problémás ügyet (Ef 5:1, 2; 1Pét 5:2, 3). A bírói bizottság még olyan esetben is, melynél tanúk tudják igazolni a bűn megtörténtét, arra kéri a testvért, hogy őszintén tárja fel a helytelenséget és a bűnhöz vezető körülményeket is, és mondja el véleményét a tettéről (5Móz 19:15; Ján 8:17). Miért szükséges ez?

 9, 10. Mire törekszenek a helytelenséget kivizsgáló vének a bizottsági meghallgatás alkalmával? (Zsolt 51:13 [Károli: 51:15]).

⁹ Jóllehet az ügy kivizsgálásával foglalkozó vének megállapítják a vétkességet és elítélik a bűnt elkövető személyt; de legfőképpen arra törekednek, hogy segítsenek az eltévelyedett keresztény testvérükön. Azt szeretnék, ha testvérük bűnbánatra jutna, hogy „eljöhessen a felüdülés” magától Jehovától (Csel 3:19). Ha a vétkes nem ismeri el a helytelenségét, nem ismeri fel bűnének súlyos voltát és nem látja szükségét a bűnbánatnak, ez esetben a vének feltárhatják ,a bűnössége és az igazságosság mellett szóló meggyőző bizonyítékokat’ (v. ö. János 16:8-cal). Az isteni dorgálás esetén kerülni fogják, hogy gyűlölködők vagy durvák legyenek. A Biblia erre buzdít: „Feddj, dorgálj, buzdíts teljes hosszútűréssel és [művészi] tanítással” (2Tim 4:1, 2). Ha kedvesen, türelemmel, de határozottan feddnek meg valakit, esetleg hatni tudnak a szívére és hozzásegíthetik a bűn meggyűlöléséhez és visszatéríthetik Istenhez (Jer 3:12, 13).

¹⁰ Szolgáljon tanulságunkra Ezsdrás példája. Ezsdrás nyíltan feltárta a zsidóknak hűtlenségüket, de nem azért, hogy megszégyenítse őket, inkább azért, hogy hasson szívükre, rábírja őket a bűn elhagyására, annak meggyűlölésére és a megbánásra. A zsidóknak be kellett vallaniuk bűneiket Jehova előtt és ezzel a bűnbánattal összhangban kellett cselekedniük, megtéve minden tőlük telhetőt, hogy megszabaduljanak bűneiktől (Ezsd 10:7–14). Így a súlyos bűn kivizsgálásával foglalkozó bizottság is elsősorban azt szeretné, ha a bűnös belátná bűneinek súlyos voltát és szívében rádöbbenne, hogy meg kell térnie (És 1:18).

„FEDD MEG MINDENKI ELŐTT”

11. Kinek van szüksége bibliai feddésre?

¹¹ Ha a bírói bizottság vétkesek ügyeit tárgyalja, a vének Pál apostolnak Timótheushoz intézett szavait alkalmazzák: „Fedd meg mindenki előtt [szó szerint: „mindenki szeme láttára”] azokat, akik a bűnt gyakorolják” (1Tim 5:20). Itt olyan bűnösökről van szó, akik ,megátalkodottak a bűnben’ (Revised Standard Version), vagy akiknél a vétkezés még akkor is fennáll, amikor feddésben részesülnek (New American Standard Bible).

12. Hogyan alkalmazza a bírói bizottság az 1Timótheus 5:20 versében adott tanácsot?

¹² Az első században Timótheus, mint Pál apostol külön megbízottja, személyesen hajthatta végre ezt az írásbeli parancsot ,mindazok szeme láttára’, vagyis mindazok előtt, akik érdekeltek voltak, beleértve a jelenlevő vétkest is. Ma rendszerint egy vénekből álló, kijelölt bizottság s nem egy bizonyos egyén végzi ezt a dorgálást. Nem feltétlenül szükséges, hogy ez az egész gyülekezet előtt történjék. Mielőtt a bírói bizottság tárgyalása befejeződne, a vének a bűnösség kellő bizonyítása után Írás szerinti feddésben részesítik a vétkest. Megidézik a tanúkat, akik a bűnt tanúsították, valamint a bűnről tudomást szerző testvéreket is, hogy végighallgassák a bibliai dorgálást. Ily módon a feddés „mindenki előtt”, vagyis „mindenki szeme láttára” történik. A „többiek” pedig, akikre az 1Timótheus 5:20 verse utal, segítséget kapnak, hogy „elrettenjenek” a bűntől s megértsék, miért szükséges kerülniük a bűnt és a bűnhöz vezető körülményeket.

MEGBÁNTA-E?

13. Milyen kérdéssel találják szembe magukat a súlyos bűnt kivizsgáló vének?

¹³ A helytelenséget kivizsgáló vének számára az egyik legnagyobb feladatot annak az eldöntése jelenti, hogy a bűnös igazi megbánást tanúsított-e. A véneknek nem szabad pusztán a külső alapján ítélniük. De mivel nem látnak senkinek a szívébe, nagy körültekintést, kiegyensúlyozottságot és bölcsességet kíván a bűn felmérése, az Isten törvényével való kapcsolatának megállapítása, valamint hogy mit mond és tesz a bűnös.

14, 15. Miért kell gondosan eljárni a véneknek annak megállapításánál, hogy megbánást tanúsít-e valaki?

¹⁴ A véneknek nem szabad elhamarkodottan kimondani, hogy megbánást tapasztaltak. Miért? Mert ha tévesen állapítják meg, hogy a bűnös megtért, az károsan hat majd az egész nyájra. Persze az ellenkezője is lehetséges. Erre példa az a keresztény, aki a korinthusi gyülekezetben helytelenül viselkedett. Miután egy időre kiközösítették, utána visszafogadták, mert őszintén megbánta bűnét. Hogyan kellett akkor őt kezelniük a testvéreknek? A korinthusiak, bízva abban a helyes ítéletben, hogy a vétkes megbánása őszinte, azt a bátorítást kapták, hogy „bocsássanak meg neki, és vigasztalják őt”, ,tanúsítsanak iránta szeretetet’ (2Kor 2:6–8). Ugyanez történik ma is, ha a bizottság látja, hogy a bűnös őszintén megbánta tettét. De ha tévesen ítélnék meg a helyzetet, és olyan bűnöst fogadnának vissza a gyülekezetbe, aki szívében nem bánta meg őszintén a bűnét, ezzel veszélyeztetnék az egész nyáj erkölcsi és szellemi tisztaságát (1Kor 5:6).

¹⁵ Mit tekinthet a bizottság az őszinte megbánás jelének? Az őszinte megbánó nem próbálja mentegetni magát és kisebbíteni helytelen eljárását. Elméjében beismeri, hogy rosszat cselekedett, szívében pedig mély sajnálatot érez amiatt, hogy vétkezett Isten ellen (Jer 3:25; Csel 3:19). Az ügyet kivizsgáló véneknek tehát biztosaknak kell lenniük abban, hogy a bűnösnél megvan az ilyen megbánás vagy szomorúság.

16, 17. a) Miben különbözik a „világ szerinti szomorúság” az „Istennek tetsző szomorúságtól”? (Zsid 12:16, 17). b) Mennyiben befolyásolják a könnyek vagy az érzelmi megnyilvánulások a vének ítéletét?

¹⁶ A véneknek esetleg különbséget kell tenniük a „világ szerinti szomorúság” és az „Istennek tetsző szomorúság” között, amely „megmentésre vezető megtérést eredményez” (2Kor 7:10). Egy helytelenséget elkövető személy szomorúságot érezhet amiatt is, hogy valami nem sikerült neki, vagy szégyenkezhet és elkomorodhat amiatt is, hogy esetleg fenyítéssel kell szembenéznie. Az ilyen „világ szerinti szomorúság” nem azt jelenti tehát, hogy az Isten ellen elkövetett bűn miatt vagy az Istenre és népére hozott gyalázat miatt szomorodott meg. Ez utóbbi lenne az „Istennek tetsző szomorúság” jele. Bár Ézsau könnyhullatással siratta az elsőszülöttségi jogának elvesztését, Jehova tudta, hogy Ézsau szívében nem volt őszinte a megbánás. Így ha valaki súlyos bűnt követ el, szintén ejthet könnyeket, de a véneknek meg kell látniuk, hogy ez ,Istennek tetsző szomorúságból’ fakad-e. Hiszen abból is fakadhat. Ezsdrás idejében a nép „könnyekre fakadt”, amikor bűnük miatt Ezsdrás őszinte imát mondott, és Péter is keservesen sírt, amikor megtagadta Jézust (1Móz 25:29–34; 27:34; Ezsd 10:1; Luk 22:59–62).

¹⁷ Ezek a bibliai példák kihangsúlyozzák, miért nem szabad a véneknek pusztán érzelmek megnyilvánulása alapján ítélkezniük. Az emberek érzelmi felépítése és érzelmeik feletti uralma sokféle lehet. Így akár látunk könnyeket nála, akár nem, az a fontos, hogy a vétkes szíve meginduljon, lelki gyötrelmet érezzen, mélységesen bánja, hogy megbántotta Jehovát és tönkretette Istennel való kapcsolatát (Zsolt 51:1–4 [Károli: 51:3–6]). Ezért a vének bizonyára megkérdezik majd a vétkestől, hogy imádságos szellemben megvallotta-e vétkét Jehovának, Isten bocsánatáért esedezve, ahogyan Dávid tette (Zsolt 32:3–5; 41:4 [Károli: 41:5]; Jer 31:19).

18. Hogyan illik bele a képbe a bűn bevallása?

¹⁸ Ha a vétkes önszántából bevallja vétkét a „gyülekezet vénei” előtt, ez kedvező fényt vethet szívállapotára (Jak 5:14, 15). Ezzel szemben mi a teendő akkor, ha nem vallja be önként, s vétkét a bizonyítékok és a tanúvallomások alapján kell megállapítani? Talán csak (itt, az összejövetel alkalmával) sikerül „megfogni” őt és beismertetni vele a vétkét. (Figyeljük meg Dávid bűnbánatát Betsabéval elkövetett bűne után a 2Sámuel 12:1–13 versben!) Különösen akkor van szükség nagy óvatosságra a bizottság részéről, amikor a vétkes csak komolyabb feddés után kezdi felmutatni a megbánás jelét. Ilyenkor a véneknek meg kell győződniük arról, hogy a vétkes szívállapota valóban megváltozott, buzgón kész jóvátenni a helytelenséget és határozott szándéka, hogy a jövőben kerülni fogja a bűnt (2Kor 7:10, 11; Jel 3:19).

19. Mire gondoljon a bűnbánó vétkes a gyülekezettel kapcsolatban?

¹⁹ A vétkesnek sajnálnia kell, hogy szégyent hozott Isten gyülekezetére. Amikor Dávid népszámlálás tartásával vétkezett és később rádöbbent arra, hogy mit tett, elismerte tettének ostoba voltát. Amikor pedig látta az egész nemzetre szakadt szomorú következményeket, megindultan mondta: „Bizony én vétkeztem és én követtem el bűnt; de az én nyájam nem követett el semmit” (2Sám 24:10, 17, Ökumenikus fordítás). Érez-e a bűnös őszinte bűntudatot a gyülekezetnek okozott szégyen, probléma és bánat miatt?

„MEGBÁNÁSHOZ ILLŐ CSELEKEDETEK”

20–22. a) Milyen „cselekedeteket” vagy „gyümölcsöt” kell a véneknek feltétlenül megvizsgálniuk? b) Szemléltesd, hogyan „teremhet” a bűnbánó vétkes ilyen „gyümölcsöt”!

²⁰ Pál apostol arra buzdította az embereket, hogy „térjenek meg, forduljanak Istenhez és mutassanak fel megbánáshoz illő cselekedeteket” (Csel 26:20). Amikor Nehémiás idejében a zsidók megbánták, hogy idegen feleségeik voltak, bűnbánatot tükröző határozott lépéseket tettek (Neh 9:1, 2; v. ö. Jónás 3:5–10-zel!) Súlyos vétség megtárgyalásakor tehát a vének komolyan vizsgálják meg, hogy a vétkes ,megtermi-e a megbánáshoz illő gyümölcsöket’ (Máté 3:8).

²¹ Ha a bűnös valamely személy ellen vétett, bevallotta-e neki a vétket és bocsánatot kért-e tőle? Például házasságtörés esetében feltárta-e bűnét ártatlan házastársa előtt, egyben a bocsánatát kérve tőle? Vagy ha csalásban vétkes valaki, tett-e lépéseket az okozott kár megtérítésére? Lehetnek esetek, amikor talán nem képes a teljes kárt megtéríteni, de bizonyítékot szolgáltat-e legalább arra, hogy ésszerű lépéseket kíván tenni az okozott veszteség megtérítésére? (Luk 19:8). Az a kérdés: milyen mértékben mutatja fel a ,megbánáshoz illő gyümölcsöket’?

²² Előfordul, hogy a bűn a bibliai tanács figyelmen kívül hagyásából ered. Például: valaki rendszeresen világi munkatársaival jár szórakozni és ez az egészségtelen társaság erkölcstelenség elkövetéséhez vezetett. Megszakította-e a vétkes ezt a kapcsolatot? (Péld 13:20; 1Pét 4:3, 4). Tett-e erőfeszítéseket arra, hogy rendszeresen találkozzon Isten népével, mutatott-e szívből jövő vágyat arra, hogy tiszta imádóként dicsőítse Istent? E „gyümölcsök” közül egyik sem képezheti az egyedüli kritériumot annak eldöntésére, hogy a bűnös valóban megbánást tanúsít. A véneknek törődniük kell azzal, hogy az illetőnek legyen egészséges társasága, látogassa a keresztény összejöveteleket, buzgón végezze a szántóföldi szolgálatot. Ők ugyanis Isten nézetét vallják, az pedig megköveteli a „megbánáshoz illő cselekedeteket”.

23. Mit vegyen fontolóra a bizottság az ismételten elkövetett bűn esetében?

²³ A bírói bizottságnak nagyon kell aggódnia a gyülekezet tisztántartásáért és különös gondot kell fordítania az olyan vétkesre, aki hosszú időn át gyakorolt titokban valamilyen súlyos bűnt. Ugyanezt kell tennie abban az esetben is, ha olyan vétkes ügyével foglalkozik, aki módszeresen vétkezett, majd látszólag megbánta bűnét. Jónéhányszor elkövette a helytelenséget, de mivel bűnbánónak látszott, mindig csak feddésben részesült s megmaradhatott a gyülekezetben. S most újra vétkezett. Ilyen esetben a vének, szem előtt tartva az egész nyáj szellemi jólétét, azt vizsgálják, hogy az illető életmódja azt bizonyítja-e, hogy megtermi a „megbánáshoz illő gyümölcsöt”? Vagy éppen ellenkezőleg: az életmódjával nem teszi-e vitathatóvá, hogy Isten szervezetéhez tartozik? (Zsolt 119:104; Róma 12:9).

24. Mi határozza meg azt, hogy szükség van-e többszöri találkozásra a bűnt elkövető személlyel? (Hós 5:4; Máté 21:30).

²⁴ Előfordul, hogy a bűnös megátalkodik vagy hadakozik s a vének őszinte és türelmes erőfeszítései ellenére sem tanúsít igazi megbánást (Préd 8:11). Nem szükséges, hogy a vének ismételten találkozzanak az ilyen személlyel, mintha erőltetnék őt vagy megpróbálnák rábeszélni a megbánásra. Vannak azonban esetek, melyeknél úgy érezhetik a vének, hogy újra találkozniuk kell a bűnössel, ha nem egészen egyértelműen bizonyítottak az érzései, indítékai, vagy a megbánása. Miután időt hagytak neki az imádkozásra és a korábbi bibliai beszélgetés felett való elmélkedésre, tisztázni lehet vele a megbánás kérdését.

25. Miért hárul nagy felelősség a vénekre a helytelenséggel kapcsolatban?

²⁵ Súlyos felelősség nehezedik a vénekre, amikor valakinek az igazi megbánását meghatározzák. Irgalmat kell tanúsítaniuk és segítséget kell nyújtaniuk az őszinte bűnbánóknak. Ugyanakkor óvakodniuk kell attól, hogy érdemtelen személyre pazarolt rokonszenvük következtében „kovász” maradjon a gyülekezetben (Gal 5:9).

SEGÍTSÜNK A GYÜLEKEZETNEK

26. Hogyan kell eljárni olyan esetben, amelynél csak kevesen tudnak az elkövetett bűnről?

²⁶ Némely esetben a súlyos bűn nem jutott széles körben az emberek tudomására, és nem is lesz közismertté. Talán csak kevés személy, mondjuk a szűkebb családi kör, vagy néhány tanú szerzett tudomást róla. (Ezek, noha „szemtanúi” a dolgoknak, megértik, hogy nem lenne kedves dolog pletykaként terjeszteni az ügyet.) Ha tehát a bírói bizottság egyszer meggyőződött arról, hogy a vétkes megbánást tanúsított, felesleges nagyobb nyilvánosság elé tárni az ügyet, hiszen a „szemlélők” mindannyian hallották a bibliai feddést, a bűnös pedig megbánást tanúsított.

27, 28. Mikor tanácsos bejelenteni a gyülekezetnek, hogy valakit feddésben részesítettek?

²⁷ Más esetben viszont a bűnesetet elég sokan ismerik a gyülekezetben vagy az elkövető személy környezetében. Vagy talán a bűn olyan természetű, hogy idővel közismertté lesz. Ilyen esetben másként kell tárgyalni az esetet. Az egész gyülekezetet meg kell nyugtatni arról, hogy az ügyet helyesen elrendezték. Mindannyian okulhatnak azonkívül a bibliai tanácsból, amely a bűnnel szemben egészséges félelmet ébreszt az emberekben.

²⁸ Előfordulhat az is, hogy a vének úgy érzik: bizonyos fokú óvatosságra van szükség a részükről. Mondjuk, a mostani őszinte megbánás ellenére, a vétkes a múltban talán gyengének mutatkozott, amikor el kellett volna határoznia magát, hogy kerülje a bűnre vezető utat. Abból a meggondolásból, hogy a gyülekezetet ne veszélyeztesse a soraiban levő egyén esetleges romboló befolyása, a vének testülete úgy dönthet, hogy tájékoztató jellegű bibliai előadást kell tartani.

29, 30. a) Hogyan értesítik a vének a gyülekezetet? b) Milyen előny származik abból, ha a vének ily módon járnak el?

²⁹ Mindezekben az esetekben a gyülekezet vénei úgy intézhetik, hogy a heti szolgálati összejövetelen, nem pedig más összejövetelen kerüljön sor erre. A szolgálati összejövetelen bejelenthetik, hogy a korábbi vétkest a bírói bizottság feddésben részesítette és az illető megbánást tanúsított. A bírói bizottság egyúttal bizonyos korlátozásokat is szabhat. Például, hogy a vétkes nem vehet részt az összejövetelek bizonyos részében, nem képviselheti a gyülekezetet imában, esetleg nem olvashat fel írásszövegeket vagy nem szólhat hozzá az összejöveteleken. Ha a bizottság korlátozásokat szabott, megbeszélheti a vénekkel, hogy szükségesnek látják-e bejelenteni ezt a gyülekezetnek. Ezek alól a korlátozások alól azután később fokozatosan fel lehet oldani az illetőt.

³⁰ Ugyanazon az estén, de valamivel később a szolgálati összejövetel programja során, egy erre kijelölt vén erőteljes, határozott hangú bibliai előadást tarthat. Nem kell megnevezni a vétkest, és nem szükséges feltárnia semmilyen jellemző részletet sem abból, ami bizalmas információként a bírói bizottság összejövetelén napfényre került. Ellenben elmondhatja, hogy mit tartalmaz Isten Szava az ilyen fajta vétekről vagy bűnről, milyen veszélyeket hord magában az ilyen bűn, és hogyan lehet elkerülni azt. Az egész gyülekezetnek javára lesz az ilyen bibliai figyelmeztetés (2Tim 4:1, 2).

31. Mi legyen az érzésünk Istennek a megbánásról alkotott nézetéről?

³¹ Legyünk hát mindannyian igen hálásak azért, hogy Jehova hajlandó elfogadni az őszinte bűnbánatot. Semmiképpen nem szabad „elfogadnunk Isten ki nem érdemelt kedvességét és elvéteni annak célját”! (2Kor 6:1). Ha valaki mégis ezt tenné és bűnbe esne, és nem bánná meg, Isten arra indítaná a gyülekezetet, hogy erőteljesebb lépésekhez folyamodjék. Ezekkel a következő számunkban foglalkozunk.

[Kiemelt rész a 13. oldalon]

MIT TANULTÁL MEG A MEGBÁNÁSRÓL?

Ha súlyos bűnt követünk el, meg kell vallanunk a bűnünket Istennek és alkalmaznunk kell az ő Szavában található tanácsot, t.i. hogy keressük a „vének” segítségét.

A bírói bizottság összejövetele alkalmával a vének igyekezzenek megállapítani a vétket és törekedjenek arra, hogy a vétkest bűnbánathoz segítsék.

Ezen az összejövetelen ’a mindenki előtt való feddés’ azokra vonatkozik, akik jelen vannak, és akik ismerik a bűnesetet.

Az őszinte bűnbánó szomorúságot érez szívében az elkövetett bűn miatt, s azért is, hogy szégyent hozott Istenre és népére.

A véneknek keresniük kell a „megbánáshoz illő cselekedetek” bizonyítékát.

Jóllehet igyekeznek segíteni a vétkesnek, a bizottság tagjai egyben arra is törekszenek, hogy megóvják a gyülekezetet a megrontástól.