Olvasók kérdései

● Az „Apokalipszis négy lovasá”-ról beszélhetünk-e, vagy talán öten voltak?

Az „Apokalipszis négy lovasa” kifejezés, amit a spanyol író, Vicente Blasco Ibánez tett népszerűvé egy novellája révén, mely az első világháborúról szól, tulajdonképpen a Jelenések könyvének vagy Apokalipszisnek a hatodik fejezetében található leírásból származik.

Ebben a fejezetben, János látomásban látott ,egy fehér lovat és a rajta ülőt’, s ez a mennyei királyként lovon ülő Jézus Krisztust ábrázolta. Ezután következett egy „tűzszínű ló” lovasa, aki az i. sz. 1914-ben kitört háborút jelképezte. Fekete lovon ülő lovas volt a harmadik, és a rettenetes éhínséget ábrázolta. Majd a beszámoló hozzáfűzi: „És láttam, és íme, egy fakó ló és a rajta ülőnek neve: Halál. És szorosan követte a Hádesz.” — Jel 6:1–8.a

De vajon hogyan követte a Hádesz a Halált? A Hádesz talán a saját lován ült, amiről nincs külön leírás, vagy talán a Halál mögött ült a fakó lovon? Vagy esetleg egyáltalán nem lóháton ült és mégis követte a Halált? Tulajdonképpen egyikünk sem mondhatná meg teljes bizonyossággal, hogy a felsorolt lehetőségek közül melyik igaz, hiszen János nem közöl részleteket erről. Ezért magából a beszámolóból csupán annyit állapíthatunk meg bizonyossággal, hogy János négy lovast látott — a fehér, a veres, a fekete és a fakó ló lovasát. Nem szükséges azért dogmatikusnak lenni abban, hogy vajon a Hádesz egy ötödik lovon ült-e, vagy sem.

János leírásából azonban felismerhetjük, hogy ő maga mit tartott fontosabbnak annál, hogy miként követte a Hádesz a Halált. Éspedig azt, hogy akiket elragad a korai halál — háború, éhínség vagy sorscsapás — azokat begyűjtik a Hádeszbe, az emberiség közös sírgödrébe. — Jel 20:13.

● Milyen „jutalomnak” örvendett Pál apostol azért, mert „készségesen” hirdette a „jó hír”-t?

Az apostol kijelentette: „Ha készségesen teszem, jutalmam van, de ha akaratom ellenére teszem, sáfárságot bíztak rám.” (1Kor 9:17) A szövegösszefüggés megvizsgálása tisztázza, mire gondolt Pál.

Az 1Korinthus 9. fejezetében az apostol azt hangsúlyozza, hogy ő nem használta fel előnyére azt a jogát, hogy mellőzze a világi munkát és ,a jó hír révén éljen’, (14. vers) A mindennapi élet tényeiből, a mózesi törvényből és abból, amit Jézus megparancsolt, az apostol tisztázta, hogy helyénvaló dolog anyagi támogatásban részesülni a „jó hír” terjesztésének munkájáért.

Mivel azonban Pál a saját akaratából lemondott erről a jogáról és inkább maga gondoskodott az anyagi szükségleteiről, az az öröm és megelégedettség volt a jutalma, amit ez az eljárása eredményezett. Tiszta lelkiismerettel mutathatott rá a saját példájára a mások szellemi érdekeivel való önzetlen törődés terén. Senki sem vádolhatta őt azzal, hogy anyagi nyereséget kíván szerezni magának a „jó hír” révén. Nem élt vissza a tekintélyével sem, mint akire szent feladatot, sáfárságot bíztak. Ezért mondhatta: „Mi tehát a jutalmam? [Az], hogy mialatt a jó hírt hirdetem, a jó hírt ellenszolgáltatás nélkül felkínálhatom, nehogy a jó hírre vonatkozó jogommal visszaéljek.” — 1Kor 9:18.

[Lábjegyzet]