MÓZES ÖT KÖNYVE – Az első könyv

A görög Septuagintában a könyv neve „Genezis” ( jel.: ’születés, származás, eredet’), a héber neve pedig Beréʼ·síthʹ (Kezdetben), amely az első mondat legelső szava.

Mikor és hol íródott? Mózes első könyve eredetileg nyilván egyetlen írásműnek (a Tórának) volt a része, és Mózes feltehetően i. e. 1513-ban fejezte be a megírását a Sínai-pusztában. Az 1Mózes 1:1, 2 az ég és a föld megteremtéséről szól. Ezt követően a könyv kétségkívül több ezer éves időszakot ölel fel, és leírja, hogyan lett lakhatóvá téve a föld. (Lásd: NAP I.; TEREMTÉS.) Ezután elmondja, hogy mi történt az ember teremtésétől kezdve egészen i. e. 1657-ig, vagyis József haláláig. (Lásd: KRONOLÓGIA: Az ember megteremtésétől napjainkig.)

Ki írta? Egykor voltak, akik kételkedtek abban, hogy Mózes napjaiban tudtak-e egyáltalán írni, de ma már általános az a nézet, hogy igen. P. J. Wiseman a New Discoveries in Babylonia About Genesis c. könyvében (1949, 35. o.) rávilágít, hogy a régészeti kutatások során bőséges bizonyítékát találták annak, hogy „az írás tudománya már az emberi történelem hajnalán kialakult”. Napjainkban szinte minden tudós elismeri, hogy az emberek már jóval Mózes ideje (i. e. a II. évezred) előtt tudtak írni. Például a 2Mózes 17:14-ben olvasható kifejezés ugyancsak ezt igazolja: „Írd le ezt emlékeztetőül a könyvbe”. Bár Ádám képes lett volna feltalálni az írás valamilyen formáját, mivel Isten úgy teremtette meg a tökéletes embert, hogy tökéletesen tudjon bánni az általa beszélt nyelv szavaival, de a Biblia nem támasztja alá, hogy ez így is történt (1Mó 2:19, 23).

Mi volt a forrása mindannak, amit Mózes leírt az első könyvében?

A Mózes első könyvében feljegyzettek még Mózes születése előtt történtek. Lehetséges, hogy közvetlenül Isten nyilatkoztatta ki azokat. De hogy az ember megteremtése előtt mi volt, azt csakis Istentől tudhatta meg Mózes (v. valaki más, aki előtte élt) (1Mó 1:1–27; 2:7, 8). Ez és más részletek szájhagyomány útján is eljuthattak Mózeshez. Akkoriban sokáig éltek az emberek, ezért csak öt nemzedék kellett ahhoz, hogy az Ádámtól hallottak eljussanak Mózeshez. Eljuthattak például Metusélahon, Sémen, Izsákon, Lévin és Amrámon keresztül. Harmadik lehetőségként Mózes az első könyvében szereplő történetek java részét meglévő írásokból gyűjthette össze. A XVIII. században egy holland professzor, Campegius Vitringa ezt a nézetet vallotta, amit arra alapozott, hogy a könyvben gyakran fordul elő a héber tó·lé·dhóthʹ szó. Ezt egyes fordítások ugyan „nemzedék”-nek adják vissza, ám helyesebb „történet”-nek vagy „eredet”-nek fordítani (1Mó 2:4; 5:1; 6:9; 10:1; 11:10, 27; 25:12, 19; 36:1, 9; 37:2). Ezzel összhangban a német Elberfelder, a francia Crampon, a spanyol Bover-Cantera és a magyar Új világ fordítás „történet”-nek adja vissza. Az emberek szeretnek pontos történelmi feljegyzésekre hagyatkozni, és nem volt ez másképp a kezdet kezdetén sem.

Bár nincs rá bizonyíték a Bibliában, Vitringa professzor és mások úgy vélik, hogy a Mózes első könyvében szereplő tó·lé·dhóthʹ szó meglévő történelmi feljegyzésekre utal, amelyek Mózeshez kerültek, és a könyvében megírtak nagy része ezekből származik. Úgy gondolják, hogy eredetileg azok az emberek voltak az adott beszámolóknak az írói, vagy legalábbis azoknak a birtokában volt a feljegyzés, akiknél a könyv megemlíti a ’történet’ szót (Ádám, Noé, Noé fiai, Sém, Táré, Ismáel, Izsák, Ézsau és Jákob). Ez azonban természetesen kérdéseket vet fel azt illetően, hogy miként jutottak el Mózeshez ezek a feljegyzések. Az is kérdéses, hogy a megírtak egy része miért olyan emberektől származott, akik nem voltak Jehova imádói (pl. Ismáel és Ézsau). Nagyon is lehetséges, hogy az a kifejezés, hogy „ez [valakinek a] története”, egyszerűen csak bevezet egy újabb részt, ami kisebb részekre osztja a nagy egészet, hogy az áttekinthető legyen. Vesd össze például azzal, hogyan használta ezt a kifejezést Máté az evangéliumának a bevezető szavaiban (Mt 1:1; lásd: ÍRÁS II.).

Mindent egybevetve nem lehet biztosan tudni, milyen forrásból származott mindaz, amit Mózes feljegyzett. Elképzelhető, hogy mindhárom lehetőséggel élt: volt, amit isteni kinyilatkoztatásból tudott meg, volt, amit írásos feljegyzésekből, és volt, ami szájhagyomány útján jutott el hozzá. A lényeg az, hogy Jehova Isten ihlette Mózes prófétát arra, hogy mit írjon le (2Pt 1:21).

Ez a könyv arra szolgált, hogy segítse az eljövendő nemzedékeket. Sokszor kellett felolvasni belőle Izrael népe előtt (5Mó 31:10–12; 2Ki 23:2, 3; Ne 8:2, 3, 18), és a királyaiknak a benne megírtak szerint kellett eljárniuk (5Mó 17:18, 19).

A kritikusok „dokumentumelmélete”: Néhány bibliakritikus azzal az elképzeléssel állt elő, hogy Mózes első könyvét nem egyetlen ember, azaz Mózes írta, hanem többen írták, akik közül néhányan jóval Mózes után éltek. Szerintük különböző stílus és szóhasználat jellemzi a könyvet, és erre építve kialakították az úgynevezett dokumentumelméletet. Ezen elmélet szerint három forrás létezik, amelyeket a következőképpen neveznek: „J” (Jahvista), „E” (Elóhista) és „P” (Papi írás). Mivel Mózes első könyve kétszer is leír egy-egy történetet, illetve nagy a hasonlóság a különböző beszámolók között, ezért néhányak szerint további források is lehetnek. Olyannyira ízekre szedik Mózes első könyvét, hogy szerintük 14 ilyen forrás létezik. Az érvelésük szerint a különböző források vagy írók eltérő nézeteket és elméleteket képviselnek, ám ezeknek a forrásoknak az egyvelege valahogy mégis egy egészet alkot. Sok képtelen dologgal igyekeznek alátámasztani az elképzeléseiket, amelyek közül csak néhányat fogunk megemlíteni.

A dokumentumelmélet eredetileg arra épült, hogy különböző helyeken Istennek más-más címe található, amiből a kritikusok arra következtettek, hogy más-más írta őket. Ez azonban ésszerűtlen, ami abból is látható, hogy Mózes első könyvének csupán egy kis részében a következő címek mindegyike megtalálható: „legfelségesebb Isten” (ʼÉl ʽEl·jónʹ, 1Mó 14:18); „az égnek és földnek alkotója” (14:19); „legfőbb Úr” (ʼAdhó·nájʹ, 15:2); „látó Isten” (16:13); „mindenható Isten” (ʼÉl sad·dajʹ, 17:1); „Isten” (ʼEló·hímʹ, 17:3); ’az igaz Isten’ (há·ʼEló·hímʹ, 17:18); „az egész föld Bírája” (18:25). Ám a próbálkozásuk képtelen dolgokat szül, és számtalan kérdést vet fel. Mózes első könyve inkább azért illeti Istent különböző címekkel, mert azok az értelmüknek megfelelően Jehova különféle tulajdonságaira és tetteire világítanak rá, valamint arra, hogy miként bánik a népével.

Nézzünk egy másik példát. Az 1Mózes 1:1-ben szerepel a bá·ráʼʹ („teremtette”) szó, amit az úgynevezett „P” forrásnak tulajdonítanak. Csakhogy ugyanez a szó előfordul az 1Mózes 6:7-ben is, amely állítólag a „J” forrásból származik. A ’Kánaán földje’ kifejezés, amely több versben is szerepel (pl.: 1Mó 12:5; 13:12a; 16:3; 17:8), állítólag a „P” jelű író sajátossága, ezért a kritikusok szerint ezeket a verseket „P” írta. Ám a 42., 44., 47. és 50. fejezetben ugyancsak megtalálható ez a kifejezés, holott ezek a fejezetek ugyanezen kritikusok szerint „J” vagy „E” írótól származnak. Ezek a kritikusok azt állítják, hogy az elméletükre a Mózes első könyvében található állítólagos következetlenségek miatt van szükség, de a vizsgálódás inkább azt mutatja, hogy épp ezek az elképzelések tevődnek össze a következetlenségek kusza szálaiból.

Ha Mózes első könyvében minden egyes elméleti forrás anyagát elkülönítenénk részenként és mondatonként, majd ezeket forrásonként újra egybefoglalnánk, akkor számos kisebb beszámolót kapnánk, amelyek önmagukban semmitmondóak és összefüggéstelenek lennének. Ha elhisszük, hogy ezekből a forrásokból később alkottak egyet, akkor kénytelenek lennénk azt is elhinni, hogy mielőtt egybe lettek szerkesztve, Izrael nemzete évszázadokon át történelmi forrásnak fogadta el őket. De melyik író, főleg történész építené a mondandóját ennyire összefüggéstelen beszámolókra? És ha mégis ezt tenné, vajon a nép történelmileg hitelesnek tartaná azt?

K. A. Kitchen egyiptológus a „dokumentumelméletet” vallók ésszerűtlenségét érzékeltetve kijelenti: „Mózes öt könyvének a kritikusai már régóta úgy vélik, hogy a Bibliának ez a része különböző dokumentumokból áll, azaz különböző emberek keze műve . . . Ám kiderül, hogy mennyire abszurd ez az elképzelés, ha más, hasonló ókori keleti történeti írásoknál is latba vetjük az Ószövetség kritikájában alkalmazott módszert, mely szerint bizonyos jellegzetességek arra utalnak, hogy egy-egy rész más-más dokumentum, azaz más-más ember kézjegyét viseli magán.” Ezt követően egy egyiptomi életrajzi művet hoz fel példaként, amely a Mózes első könyve kritikusainak a módszerét alkalmazva több író kézjegyét hordozná magán, a bizonyítékok viszont arra mutatnak, hogy ez az írás „egy hónapon, héten vagy még annál is kevesebb időn belül lett megfogalmazva és leírva. Tehát nem beszélhetünk több ember kézjegyéről, a stílus ugyanis csupán a különböző témáknak megfelelően, és azokhoz illően váltakozik” (J. D. Douglas [szerk.]: The New Bible Dictionary. 1980, 349. o.). Mindebből láthatjuk, hogy a kritikusok elmélete gyenge lábakon áll. Ez is azt erősíti meg, hogy egyetlen ember, Mózes jegyezte fel az első könyvének az összefüggő beszámolóját, ahogyan arra Isten ihlette.

Pontos történelmi feljegyzés: Mózes első könyve az egyetlen ismert történelmi feljegyzés, amely logikus, következetes, és elvezet minket a kezdetekhez. Tényszerű történelmi feljegyzés található benne az első emberpár eredetéről. Enélkül pogány nemzetek teremtési beszámolóiban található fantáziadús történetekre vagy allegorikus magyarázatokra kellene hagyatkoznunk. Ha összevetjük Mózes első könyvét a pogány teremtési beszámolókkal, egyértelműen kiderül, hogy a Biblia felettük áll.

Nos, a babilóniaiak között legelterjedtebb mítosz szerint Marduk, a legfőbb babiloni isten megölte Tiámat istennőt, majd fogta a holttestét, „kettévágta, és az egyik feléből létrehozta az eget”, és így jött létre a föld és az ég. E mítosz szerint úgy jött létre az ember, hogy az istenek fogták Kingu istent, „szembesítették a bűneivel, és felvágták a vér(ereit). A véréből hozták létre az emberiséget” (ANET. 67–68. o.). Az egyiptomi teremtési mítoszok szerint több istenség vett részt a folyamatban, de eltérnek abban, hogy melyik város (Memfisz v. Théba) istenében ötlött fel a teremtés gondolata. Az egyik egyiptomi teremtési mítosz szerint a napisten, Ré alkotta meg az embereket a könnycseppjeiből. A görög mitológia hasonlít a babilonihoz. Az ősi kínai írásokban többnyire csak naptárak és egy-egy helység vagy időszak kronológiai számításai, illetve feljegyzései vannak.

Ezen ősi mitológiák egyike sem tartalmaz olyan pontos történelmi feljegyzéseket, nemzetségtáblázatokat és kronológiai adatokat, mint Mózes első könyve. Az ókori nemzetek írásai többnyire nem világosak, sőt zavarosak azt illetően, hogy ki volt ezeknek a nemzeteknek az alapítója. Izrael ősi történelmi beszámolója szembetűnően más, mivel konkrét adatokat és részleteket közöl. Nem is számíthatunk másra, hiszen Istennek szándéka volt ezzel a néppel. A Bibliából megtudhatjuk, hogy maga Isten irányította Izrael nemzetét, és hogy személyesen foglalkozott az ősatyáikkal, kiváltképp Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal. Majd különleges szerepet szánt Mózesnek: az ő közvetítésével juttatta el Izraelhez a Törvényt, és ezzel megalapította a nemzetet. Izrael írásos történelme nem csupán a nemzetnek vált a javára, hanem azok is hasznot meríthetnek belőle, akik meg akarják ismerni az igaz Istent, és szeretnék őt szolgálni.

Wilhelm Möller azok ellenvetéseire válaszolva, akik szerint Mózes első könyvének a nagy része csak mese vagy néprege, ezt mondja: „Aligha valószínűsíthető, hogy bármely nép az idő előrehaladtával tényként fogadna el valamilyen mesét vagy mítoszt, illetve hogy egyszer csak történelmi ténynek tekintenénk például a Nibelung-éneket vagy a Piroska és a farkas meséjét. A kritikusok szerint azonban ez történt Izraellel” (J. Orr [szerk.]: The International Standard Bible Encyclopaedia. 1960, II. köt. 1209. o.). Folytatásképpen leírja, hogy a próféták tényként fogadták el a Szodoma és Gomorra pusztulásáról szóló beszámolót (Ézs 1:9; Ám 4:11), és hogy valóságos személynek tekintették Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és Józsefet (Ézs 29:22; Mi 7:20). Még a Keresztény Görög Iratokban is sok helyen szerepel Ábrahám, sőt, a Máté 22:32 szerint Jézus Krisztus is beszélt róla, amikor a feltámadás témáját fejtegette. Jézus más szemléltetést használt volna, ha Ábrahám, Izsák és Jákob nem lettek volna valóságos személyek (Mt 22:31–33).

Miért értékes? Mózes első könyve elmondja, hogyan jött létre a világegyetem. Tényszerűen tárja fel a teremtés csodáit, anélkül hogy háttérbe szorítaná a könyv fő mondanivalóját. Tehát egyáltalán nem hasonlít a pogány teremtési beszámolókra, amelyekben e csodák emelkednek ki a leginkább, ráadásul képtelen, egyértelmű hazugságokat tartalmaznak. Mózes első könyve beszámol a teremtésről, arról, hogy mi volt Isten szándéka az ember megteremtésével, és hogy az ember Isten alá van rendelve, az állatok pedig az ember alá. E könyvből megtudhatjuk, hogy miért halunk meg, miért szenvedünk, és hogy az emberiség meg fog szabadulni a nyomorúságból. Rávilágít, hogy mindenki egy embertől származik, Ádámtól, aki bűnt követett el, és emiatt az utódai is meghalnak. Ebből a tényből válik világossá, hogy elég volt egyetlen embernek, vagyis Jézus Krisztusnak a váltságáldozata ahhoz, hogy engesztelést szerezzen az emberiség bűnéért. Mózes első könyvéből tudhatjuk meg, hogy a jelképes kígyó, Sátán, az Ördög miként vetette fel azt a kérdést, hogy jogosan uralja-e Isten a világegyetemet. Biztosít minket arról, hogy Sátán el fog pusztulni, és fellélegezhet az emberiség. Beszámol arról, hogy a vízözön után Babilon városának a létrejöttével megjelent a hamis vallás, ami segít megfejteni, hogy mit jelképez a Jelenések könyvében Nagy Babilon. (Lásd: NAGY BABILON.)

Jézus azt mondta, hogy Isten szolgáinak szellemmel és igazsággal kell imádniuk Istent (Jn 4:24). Mózes első könyvében nincs mítosz, csak a színtiszta igazságot tartalmazza az ember teremtéséről, és arról, hogy miként bánik Isten az emberekkel, ezért az emberiség igaz történelmét ismerhetjük meg belőle. Láthatjuk, hogy a vízözönig az emberek tudták, hogy igaz az Édenről szóló bibliai beszámoló, hisz ez a kert még létezett, és egy lángoló kard meg kerubok őrizték a bejáratát (1Mó 3:24). Ám akik a maguk feje után akartak menni, figyelmen kívül hagyták azt, amit a saját szemükkel láttak. Noé azonban a Teremtő eredeti szándékával összhangban szolgálta Istent, azzal összhangban, amit az igaz történelmi beszámoló ír. Az özönvíz után Nimród azzal, hogy elkezdte építeni Bábel tornyát, fellázadt Isten ellen. A Sémtől származó patriarchák azonban igaz életet éltek. Amikor eljött az ideje, hogy Isten nemzetté szervezze Izraelt, és eljuttassa nekik a Törvényt, ez nem volt teljesen újszerű az életükben, hiszen már a patriarchák idején is sok mindenben úgy jártak el, ahogy az később a Törvényben le lett írva. M’Clintock és Strong Cyclopædiája (1881, III. köt. 782. o.) kijelenti: „Előzmények nélkül nem jöhetett volna létre ez a teokrácia. Hogy mi vezetett a létrejöttéhez, azt Mózes első könyvében találhatjuk meg.”

Ez egyben előkészítette az utat a Messiásnak, és megkönnyítette a kereszténység megalakulását. Akik a legjobb képességeik szerint igyekeztek a Törvény szerint élni, hamar felismerték, hogy Jézus a Krisztus. Nem hirtelen bukkant fel és jelentette be, hogy ő a nagy szabadító és vezető, mindenféle előzmény és történelmi bizonyíték nélkül. Már Mózes első könyvétől olyan bizonyítékokat tárt fel a Szentírás, ami segített, hogy a tiszta szívű emberek felismerjék a Messiást, és kövessék őt. Így megalakulhatott a zsidó keresztényeknek egy kicsiny, de erős csoportja, amely már felkészült arra, hogy meggyőző érvekkel hirdesse a jó hírt a pogány nemzeteknek, ezeket ugyanis félrevezették az ősatyáik. ’Elidegenedettek voltak Izrael államától, idegenek az ígéret szövetségeire nézve, s reménység nélkül és Isten nélkül voltak a világban’ (Ef 2:12). Csak azután válhattak keresztényekké, miután megismerték Isten alapelveit, azokat is, amelyeket a kezdetekben fektetett le.

Mózes első könyve tehát remek alapot nyújt a Biblia többi részének a megértéséhez, és a keresztényeknek is nagyon fontos. Felvázolja a Biblia fő témáját, mármint hogy igazolva lesz, hogy Jehova a jogos uralkodó, továbbá, hogy végül teljesedni fog a földdel kapcsolatos szándéka a Királyság által, melynek uralkodója a megígért Mag. Az 1Mózes 3:15-ben található első prófécián túl ez a könyv számos próféciát tartalmaz, amelyek közül már sok beteljesedett a megírása óta.

[Kiemelt rész a 430. oldalon]

MÓZES ELSŐ KÖNYVÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Arról szóló feljegyzés, hogy Isten hogyan teremtette meg a földet, hogyan tette azt lakhatóvá, mi az ember szerepe Isten szándékában, és hogy Isten hogyan bánt a hűséges emberekkel a történelem első kb. 2300 éve alatt

Azt az időszakot öleli fel, amely az anyagi világ megteremtésétől József Egyiptomban bekövetkezett haláláig tart (i. e. 1657)

Az anyagi világ megteremtése, a föld lakhatóvá tétele (1:1–2:25)

A bűn és a halál megjelenése; jövendölés a ’magról’, aki szabadulást hoz (3:1–5:5)

A kígyó félrevezeti Évát; az asszony és Ádám eszik a tiltott gyümölcsből

Ítélet a kígyó, az asszony és Ádám felett; az asszony magva össze fogja zúzni a kígyót

Ádám és Éva elsőszülött fia, Káin megöli a testvérét, Ábelt

Ádám 930 éves korában meghal, ezzel beteljesedik Isten ítélete

Gonosz angyalok és emberek tönkreteszik a földet; Isten özönvizet bocsát a földre (5:6–11:9)

Noé megszületik Ádám fiának, Sétnek a vonalán; Noé napjaiban engedetlen angyalok feleségül vesznek nőket; az ő utódaik a nefilek, akik rendkívül erőszakosak

Jehova elhatározza, hogy vízözönt hoz a földre, de Noénak azt mondja, hogy építsen egy bárkát, hogy így megmeneküljön a családja és az állatok fontosabb „nemei”

A víz elárasztja az egész földet; a bárkán kívül maradt emberek, repdeső teremtmények és szárazföldi állatok elpusztulnak

Az özönvíz után Jehova megtiltja, hogy a vért megegyék, bevezeti a gyilkosságért járó halálbüntetést, és megköti a szivárványszövetséget, ígéretet téve arra, hogy soha többé nem bocsát vízözönt a földre

Az özönvíz után született második nemzedék ideje alatt az emberek egy torony építésébe fognak, dacolva Istennek azzal a szándékával, hogy széledjenek szét a földön; Jehova összezavarja a nyelvüket, és szétszórja őket

Ábrahám (11:10–25:26)

Sém leszármazottja, Ábrám, engedelmeskedve Istennek, elhagyja Ur városát

Kánaánban azt az ígéretet kapja, hogy a magváé lesz az a föld

Lót elválik a nagybátyjától, Ábrámtól, letelepszik Szodoma közelében; foglyul ejtik, de Ábrám kiszabadítja; Melkisédek megáldja Ábrámot

Ábrám ágyasa lesz Hágár, aki megszüli Ismáelt

Jehova Ábrám nevét Ábrahámra, Szárai nevét pedig Sárára változtatja; létrejön a körülmetélkedés szövetsége

Jehova angyala elmondja Ábrahámnak, hogy Sára fiút fog neki szülni, akit Izsáknak fognak hívni

Elhangzik a Szodoma feletti ítélet; Ábrahám könyörög az igazságosakért

Az angyalok sürgetik Lótot és a családját, hogy hagyják el Szodomát; Lót felesége meghal az engedetlensége miatt

Megszületik Izsák; az elválasztásakor Ismáel gúnyolja, ami miatt Ábrahám elbocsátja a nagyobbik fiát

Ábrahám engedelmeskedik Jehovának, és kész feláldozni Izsákot; Jehova megerősíti, amit ígért neki a szövetség megkötésekor

Sára halála után Ábrahám gondoskodik arról, hogy Izsák megnősüljön

Izsák felesége, Rebeka megszüli Ézsaut és Jákobot

Jákob (Izrael) és a 12 fia; Egyiptomba mennek, hogy életben maradjanak (25:27–50:26)

Jákob egy tál ételért megvásárolja Ézsautól az elsőszülöttségi jogát, majd Rebeka buzdítására megszerzi Izsák áldását, melyet az apja Ézsaunak szánt; Jákob Paddán-Arámba megy, hogy feleséget szerezzen

Rebeka fivére, Lábán becsapja Jákobot, és Leát adja hozzá feleségül; Jákob ezután elveszi Ráhelt; Lea, Ráhel és két szolgálólányuk 11 fiút és egy lányt (Dína) szül Jákobnak, mielőtt elhagyják Paddán-Arámot

Jákob megküzd egy angyallal, aki kimozdítja a helyéből csípőjének a forgócsontját; nem engedi el az angyalt, míg az áldásban nem részesíti, így az angyal Izraelre változtatja a nevét

Ézsauval való békés találkozása után Jákob letelepszik Szukkótban, majd átköltözik Sikembe, ahol erőszakot követnek el Dínán

Ráhel meghal, amikor megszüli Jákob 12. fiát, Benjámint

Ráhel elsőszülöttjét, Józsefet gyűlölik a féltestvérei, ezért eladják; Egyiptomban Potifár rabszolgája lesz

Hamis vádak alapján börtönbe vetik; úgy alakulnak az események, hogy a fáraó tudomást szerez arról a képességéről, hogy meg tudja fejteni az álmokat

József megfejti a fáraó álmát, mely az éhínségről szólt; ő lesz Egyiptomban a fáraó után a leghatalmasabb személy

Kánaánban éhínség uralkodik, ami arra kényszeríti Jákob fiait, hogy menjenek Egyiptomba élelemért; József egy idő után feltárja a kilétét a féltestvéreinek

Jákob a háznépével együtt Egyiptomba költözik; József gondoskodik róluk

Jákob prófétai áldást mond József fiaira (Efraim, Manassé), és a saját 12 fiára is, majd meghal