„Az igaz Istennel járt”

NOÉ felegyenesedik, és kinyújtóztatja sajgó tagjait. Aztán leül egy széles fagerendára, és megpihen egy percre. A levegőt a forró kátrány átható szaga és a szerszámok zaja tölti be. Noé látja, amint a fiai a bárka hatalmas faszerkezetének egy-egy pontján szorgoskodnak. Évtizedekkel ezelőtt kezdtek dolgozni az építésén: ő, a felesége, a fiai és a menyei. Szépen haladnak, de bőven van még tennivaló.

A környékbeliek mindnyájukat bolondnak tartják. Ahogy a bárka lassan formát ölt, egyre nevetségesebbnek érzik azt a gondolatot, hogy akkora özönvíz jönne, amely az egész földet elborítja. Képtelenségnek tűnik, hogy bekövetkezzen a katasztrófa, melyről Noé állandóan beszél. Fel nem foghatják, hogyan fecsérelheti el valaki a saját és a családja életét ilyen ostobaságra. Noé Istene, Jehova azonban egészen mást gondol erről a férfiról.

Isten Szava kijelenti, hogy „Noé az igaz Istennel járt” (1Mózes 6:9). Mit jelentett ez? Nem azt, hogy Isten lejött volna a földre, sem azt, hogy Noé valamiképpen felment volna az égbe. Inkább arról volt szó, hogy Noé olyan szorosan követte Isten utasításait, és annyira szerette őt, mintha Jehovával tartott volna a barátjaként. Több ezer évvel később a Biblia azt írta Noéról, hogy a hite által „elítélte a világot” (Héberek 11:7). Vajon hogyan? És mi mit tanulhatunk a hitéből?

Noé egy olyan világban nőtt fel, mely egyre mélyebbre süllyedt. Már a dédapjának, Énóknak a napjaiban is nagy volt a gonoszság. Énók, aki szintén igaz ember volt, és Istennel járt, megjövendölte, hogy ítélet következik el az istentelen emberekre. Noé idejében még súlyosabb méreteket öltött a gonoszság. Jehova úgy látta, hogy a föld romlottá vált, mivel megtelt erőszakkal (1Mózes 5:22; 6:11; Júdás 14, 15). Mi vezetett idáig?

Isten szellemfiai, az angyalok körében óriási tragédia történt. Az egyikük fellázadt Jehova ellen, és azzal, hogy megrágalmazta őt, továbbá bűnre csábította Ádámot és Évát, Sátánná, az Ördöggé lett. Noé idejében más angyalok is fellázadtak Jehova igazságos uralma ellen. Elhagyták az Isten által kijelölt helyüket az égben, a földre jöttek, emberi testet öltöttek, és szép nőket vettek feleségül. Ezek a büszke és önző angyalok nagyon rossz hatással voltak az emberekre (1Mózes 3:1–5; 6:1, 2; Júdás 6, 7).

Ráadásul a testet öltött angyalok és a földi nők közötti természetellenes kapcsolatból hibrid utódok születtek, akik szokatlanul nagy termetűek és hallatlanul erősek voltak. A Biblia nefileknek nevezi őket, ami szó szerint azt jelenti, hogy ’elbuktatók’, vagyis azok, akik mások elbukását okozzák. Ezek az elvetemült zsarnokok csak fokozták a világban amúgy is meglévő erőszakot és istentelenséget. Nem csoda, hogy a Teremtő úgy látta, hogy „rendkívül nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden hajlama szüntelen csak rossz”. Elhatározta hát, hogy 120 éven belül eltörli a gonosz emberi társadalmat (1Mózes 6:3–5).

Képzeld el, milyen lehetett egy ilyen világban gyermeket nevelni! Noénak mégis sikerült. Miután elmúlt 500 éves, a felesége, aki igazi segítőtársa volt, három fiút szült neki: Sémet, Hámot és Jáfetet.a A szülőknek együttes erővel kellett megvédeniük a fiaikat a gonosz befolyástól. A kisfiúk hajlamosak csodálni a hatalmas és híres embereket, és a nefilek azok voltak. Noé és a felesége attól nem óvhatta meg a gyermekeit, hogy halljanak ezeknek az óriásoknak a gaztetteiről, de taníthatták őket Jehova Isten megnyerő tulajdonságairól, például arról, hogy gyűlöli a gonoszságot. Meg kellett velük értetniük, hogy Jehova bánkódik az erőszak és a lázadás láttán (1Mózes 6:6).

Aki ma gyermeket nevel, az biztosan együtt tud érezni Noéval és a feleségével. A világot most is erőszak és lázadás hatja át. Még a gyermekeknek szánt szórakozási lehetőségeket is uralják az ilyen témák. A bölcs szülők minden erejükkel azon vannak, hogy ellensúlyozzák az ilyen hatásokat, ezért Jehováról, a béke Istenéről tanítják gyermekeiket, aki egy napon megszünteti az erőszak minden formáját (Zsoltárok 11:5; 37:10, 11). Nem lehetetlen sikeres szülőnek lenni, hiszen Noé és a felesége is az volt. A fiaikból jó emberek lettek, és mind a hárman olyan feleséget választottak, akinek szintén fontos volt, hogy engedelmeskedjen az igaz Istennek, Jehovának.

Egy nap Noé élete végérvényesen megváltozott. Jehova feltárta ennek a kedves szolgájának, hogy véget fog vetni az akkori világnak, majd ezt parancsolta neki: „Készíts magadnak bárkát gyanta tartalmú fából” (1Mózes 6:14).

A bárka nem olyan volt, mint egy hajó, ahogy sokan gondolják. Nem volt hajóorra, sem hajófara, gerince vagy kormánya, és a formája sem hasonlított egy hajóéhoz. Tulajdonképpen egy nagy láda volt. Jehova pontosan elmondta Noénak, hogy mekkora legyen a bárka, adott néhány utasítást a kinézetéről, és meghagyta, hogy kívül-belül vonja be kátránnyal. Így indokolta mindezt: „vízözönt hozok a földre . . . Minden elvész, ami a földön van.” Ám ezzel még nem ért véget a mondanivalója: „menj be a bárkába, te és a fiaid, a feleséged és fiaidnak a feleségei veled együtt.” Noénak ezenkívül mindenfajta állatból be kellett vinnie néhányat a bárkába. Csak az élhette túl a közelgő özönvizet, aki odabent volt (1Mózes 6:17–20).

Noé roppant nagy feladat előtt állt. A bárka méretei óriásiak voltak: 133 méter hosszúnak, 22 méter szélesnek és 13 méter magasnak kellett lennie. Sokkal nagyobb volt, mint a modern korban fából épített legnagyobb tengerjáró hajók bármelyike. Vajon Noé megpróbált kibújni a feladat alól, vagy módosítani a részleteken, hogy megkönnyítse a dolgát? A Biblia szerint „mindent úgy tett, ahogyan Isten parancsolta neki. Pontosan úgy cselekedett” (1Mózes 6:22).

A munka évtizedekig tartott, talán 40-50 évig is. Ki kellett vágni és a helyszínre vinni a fákat, majd gerendákat vágni belőlük, azokat megfelelő méretűre szabni, és egymáshoz illeszteni. A bárka háromszintes volt, számos rekesszel, és oldalt egy ajtóval. A teteje alatt körben nyilvánvalóan ablakok voltak, és nagy valószínűséggel egy kis lejtésű nyeregtető fedte, melyről le tudott folyni a víz (1Mózes 6:14–16).

Ahogy teltek az évek, és kezdett kialakulni a bárka formája, Noé bizonyára nagyon örült, hogy a családja támogatja. Volt egy olyan feladatuk is, amely még a bárkaépítésnél is nehezebbnek bizonyulhatott. A Biblia az igazságosság prédikálójának nevezi Noét (2Péter 2:5). Ez azt jelenti, hogy bátran élen járt abban, hogy figyelmeztette a gonosz, istentelen embereket, hogy pusztulás közeleg. Vajon hogyan fogadták az üzenetét? Jézus Krisztus később visszautalt arra az időre, és azt mondta az akkor élő emberekről, hogy „semmit nem vettek észre”. Annyira lekötötték őket a mindennapi tevékenységeik, az evés-ivás és a házasodás, hogy nem figyeltek oda Noéra (Máté 24:37–39). Sokan biztosan kigúnyolták őt és a családját, sőt olyanok is lehettek, akik megfenyegették és durván szembeszegültek vele.

Noé és a családja azonban nem adta fel. Hűségesen kitartottak a legfontosabb feladatukban, a bárkaépítésben, bár a körülöttük élő emberek hasztalannak, sőt ostobaságnak tartották azt. A ma élő keresztény családok sokat tanulhatnak Noénak és családjának a hitéből. Gondoljunk csak arra, hogy abban az időszakban élünk, amelyet a Biblia a jelenlegi világrendszer utolsó napjainak nevez (2Timóteusz 3:1). Jézus azt mondta, hogy a mi korunk éppen olyan lesz, mint amelyben Noé a bárkát építette. Ha az emberek közönyösek, gúnyolódnak vagy akár üldöznek is minket, amiért hirdetjük az Isten Királyságáról szóló üzenetet, jusson eszünkbe Noé példája. Nem mi vagyunk az elsők, akik ilyen nehézségekkel néznek szembe.

Évtizedek teltek el, és a bárka már majdnem elkészült. Amint Noé közeledett a 600. életévéhez, nagy veszteség érte: meghalt az apja, Lámek.b Öt évvel később Lámek apja, azaz Noé nagyapja, Metusélah is meghalt 969 éves korában. A bibliai feljegyzések szerint ő volt a leghosszabb életű ember a földön (1Mózes 5:27). Ő is, és Lámek is élt valamennyit egy időben az első emberrel, Ádámmal.

Noé patriarcha Metusélah halálának évében újabb üzenetet kapott Jehova Istentől: „Menj be te és egész háznéped a bárkába”. Arra is felszólította, hogy vigyen mindenféle állatból a bárkába: a tisztákból, melyek alkalmasak áldozati célra, hetet-hetet, a többiből pedig kettőt-kettőt (1Mózes 7:1–3).

A látvány minden bizonnyal feledhetetlen volt. Ameddig a szem ellátott, mindenfelől özönlöttek a különféle méretű, formájú és természetű állatok: sétálva, repülve, mászva, totyogva, csoszogva. Nem úgy kell elképzelnünk, hogy szegény Noénak be kellett terelnie ezt a sok vadállatot a bárkába. Nem kellett kiabálnia velük, vagy valahogyan becsalogatnia őket. A beszámoló szerint egyszerűen „bementek Noéhoz a bárkába” (1Mózes 7:9).

Némelyekben felmerülhet a kétely: „Hogyan volt ez lehetséges? És hogyan tudott az a rengeteg állat békésen meglenni így, összezárva?” Érdemes elgondolkodni a következőkön: Vajon a világegyetem Teremtőjének nincs elég hatalma, hogy irányítsa az általa teremtett állatokat, és akár szelíddé, engedelmessé tegye őket, ha kell? Ne feledjük, hogy Jehova Isten választotta ketté a Vörös-tengert, és ő állította meg a napot is. Akkor miért ne lett volna képes mindazt véghezvinni, amiről Noé történetében olvasunk?

Persze úgy is dönthetett volna, hogy valamilyen más módon menti meg az állatokat. Így azonban eszünkbe juthat az, hogy eredetileg az emberekre bízta, hogy viseljék gondját minden élőnek a földön (1Mózes 1:28). Sok szülő Noé történetével tanítja meg a gyermekeinek, hogy Jehova értékeli a teremtményeit, az embereket és az állatokat egyaránt.

Jehova tájékoztatta Noét, hogy egy hét múlva bekövetkezik az özönvíz. Mozgalmas napok lehettek ezek a család életében, hiszen el kellett helyezni az összes állatot meg az élelmet, és a saját dolgaikat is be kellett vinni a bárkába. Noé felesége és a menyei biztosan mindent megtettek, hogy kialakítsanak egy lakályos részt a bárkában.

Mit csináltak eközben a körülöttük élő emberek? Még mindig nem vettek észre semmit, pedig szemmel látható volt, hogy Jehova áldása van Noén és a munkáján. Nem lehetett nem felfigyelni arra, hogy az állatok bevonulnak a bárkába. Ennek ellenére nem kell csodálkoznunk a közönyösségükön. Ma a legtöbben ugyanígy nem veszik észre a tömérdek bizonyítékot, mely szerint a mostani világrendszer utolsó napjaiban élünk. Ahogy Péter apostol megjövendölte, gúnyolódók jönnek a gúnyolódásukkal, csúfot űzve azokból, akik megszívlelik Isten figyelmeztetését (2Péter 3:3–6). Biztos, hogy annak idején Noét és a családját is kigúnyolták.

Mi vetett véget ennek? A beszámoló úgy szól, hogy amint Noé bevitte a családját és az állatokat a bárkába, „Jehova . . . bezárta mögötte az ajtót”. Ha ekkor voltak a közelben olyanok, akik gúnyolódtak, kétségtelenül elhallgattak. De ha még ez sem volt elég nekik, akkor az eső biztosan megtette a hatását. Mert bizony rákezdett, és csak szakadt és szakadt és szakadt. Az egész földet elárasztotta a víz, ahogy Jehova előre megmondta (1Mózes 7:16–21).

Vajon Jehova örömét lelte a gonosz emberek halálában? Egyáltalán nem (Ezékiel 33:11). Ellenkezőleg, lehetőséget adott nekik, hogy megváltozzanak, és azt tegyék, ami helyes. Megtehették volna? Noé az életével adott választ erre a kérdésre. Azáltal, hogy Jehovával járt, és mindenben engedelmeskedett neki, megmutatta, hogy igenis lehetséges életben maradni. Ebben az értelemben a hite által elítélte a világot, vagyis helyes megvilágításba helyezte kortársai gonoszságát. A hite megtartotta őt és a családját. Ha utánozzuk Noé hitét, az ránk is, és a szeretteinkre is nagyon jó hatással lesz. Hozzá hasonlóan Jehova Istennel járhatunk mint a barátai. És ez a barátság örökké tarthat!