BÁRKA

Noé bárkája volt az az eszköz, amelynek segítségével az emberiség ősatyái túlélhették a világméretű vízözönt, mely i. e. 2370–2369-ig tartott. (Lásd: NOÉ; VÍZÖZÖN.) Jehova részletes útmutatást adott Noénak a bárka méretével, alakjával és az építési anyagaival kapcsolatban, valamint arról, hogy hogyan jusson be fény és levegő (1Mó 6:14–16).

Felépítése és mérete: A bárka (héb.: té·váʹ; gör.: ki·bó·toszʹ ) egy négyszög alakú, ládához hasonló hajó volt, valószínűleg szögletes sarkai lehettek és lapos alja. Nem volt szükség arra, hogy kerek alja vagy éles íve legyen, hogy gyorsan tudja szelni a vizet; kormányra sem volt szüksége; az egyetlen feladata az volt, hogy ne eressze át a vizet, és a víz felszínén maradjon. Az ilyen kialakítású hajók nagyon stabilak, nem lehet őket egykönnyen felborítani, és kb. harminc százalékkal több tárolóhely van bennük, mint a hagyományos felépítésű társaikban. A bárka oldalán volt egy ajtó, ahol ki és be lehetett vinni a rakományt.

Méreteit tekintve a bárka 300 könyök hosszú, 50 könyök széles és 30 könyök magas volt. Ha a könyök klasszikus hosszát vesszük, mely 44,5 cm (néhányan úgy gondolják, hogy az ókori könyök közel 56 vagy 61 cm volt), akkor a bárka 133,5×22,3×13,4 m volt, vagyis kb. fele olyan hosszú, mint a Queen Elizabeth 2 óceánjáró. A hosszúságnak és a szélességnek ugyanezt az arányát (6:1) használják a modern hajóépítésben is. Tehát a bárka térfogata kb. 40 000 m³ volt. Az általunk ismert ókori teherszállító hajók még csak meg sem közelítették ennek a roppant nagy bárkának a méreteit. Belül a szerkezetét két szinttel erősítették meg, így a három fedélzet területe összesen 8900 m²-t tett ki.

Isten ezt mondta Noénak: „Készíts cóhárt [tetőt vagy ablakot] a bárkára” (1Mó 6:16). Hogy mi volt ez, és hogyan készült, azt nem tudjuk pontosan. Néhány tudós úgy gondolja, hogy a cóʹhar szó a fénnyel van kapcsolatban, és ezért úgy fordítják, hogy ’ablak’ (Kár., ÚRB), „fény” (AS, JP) vagy „nyílás a fénynek” (Ro). Mások a cóʹhar szót egy későbbi arab alapszóval hozzák összefüggésbe, melynek a jelentése: ’[a kéz] hát[a]’, ’[egy állat] hát[a]’, ’[egy hajó] fedélzet[e]’, vagyis az a rész, amely a földdel vagy a vízzel ellentétes oldalon van, ezért úgy fordítják, hogy ’tető’ (Kat., RS, JB). Noé azt a parancsot kapta, hogy a cóʹhart úgy készítse el, hogy „egy könyök maradjon felülről” (1Mó 6:16).

Tehát lehetséges, hogy a cóʹhar arra szolgált, hogy elegendő fény és levegő jusson be a bárkába. Nem csupán egy 1×1 könyöknyi rés volt, ahonnan ki lehetett nézni, hanem egy olyan nyílás a tető közelében, amelynek egy könyök volt a magassága, és körbehaladt a bárka négy oldalán, és a területe összesen közel 140 m² volt. Másrészről viszont lehetséges, hogy a tető oldalai enyhén lejtettek (de a tető alatt vagy máshol még így is ki lehetett alakítani egy megfelelő méretű nyílást a szellőzéshez). Ezzel a lehetőséggel kapcsolatban James F. Armstrong a következőt írta a Vetus Testamentum (Leiden, 1960, 333. o.) c. művében: „A leírást, hogy »egy könyökre hagyd azt felülről«, nehéz értelmezni, hiszen a cóhár szó fordítható úgy is, hogy »fény [=ablak]«, és úgy is, hogy »[lapos] tető«. Ám ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a bárkának nyeregteteje volt, akkor az ’egy könyökre felülről’ kifejezés utalhat arra, hogy a tetőgerinc mennyivel van feljebb a falak tetejének szintjétől. Modern építészeti szavakkal élve az ’egy könyök’ egyenlő a székoszlopok magasságával, amelyekre a taréjszelement helyezik. . . E szerint az érvelés szerint Noé bárkáján a tetőnek valószínűleg négyszázalékos lejtése volt (1 könyök a magasság, 25 könyök a szélesség a faltól a gerincig), ami kifejezetten megfelelő volt ahhoz, hogy az esővíz le tudjon folyni róla.”

Hogy milyen anyagból kellett készülnie ennek a hatalmas bárkának, az kiderül Jehova egyértelmű szavaiból: „Készíts magadnak bárkát gyanta tartalmú fából [szó szerint: ’góferfákból’]” (1Mó 6:14, Rbi8, lábj.; lásd még: Kár., ÚRB). Az itt leírt gyantatartalmú fa a feltételezések szerint valamilyen ciprusféle lehetett, vagy egy ehhez hasonló fafajta. A ma ciprusnak nevezett növény nagyon elterjedt volt a világnak azon a részén; előszeretettel használták fel hajókészítésre a föníciaiak és Nagy Sándor, sőt még ma is szívesen használják erre; ez a növényfajta különösen ellenáll a víznek és a korhadásnak. Egyes beszámolók szerint a ciprusfából készült ajtók és oszlopok 1100 évet is kibírtak. Ezenkívül Isten azt mondta Noénak, hogy ne csak az illesztéseknél tegye vízhatlanná a bárkát, hanem ’kívül-belül vonja be kátránnyal’. (Lásd: BITUMEN.)

Bőséges tárolóhely: A bárka „utaslistája” rendkívül lenyűgöző volt. Noén, a feleségén, a három fián és az ő feleségeiken kívül minden élő teremtményből, ’minden testből kettő’ került be a bárkába. „Hímek és nőstények legyenek. A repdeső teremtményekből a nemük szerint, a háziállatokból a nemük szerint, a földön csúszó és mászó mindenféle állatból a maga neme szerint, mindből kettő fog bemenni hozzád, hogy életben maradjanak.” A tiszta állatokból hetet kellett bevinni a nemük szerint. Az állatok számára hatalmas mennyiségű és sokféle élelmet kellett elraktározni, melynek több mint egy évig ki kellett tartania (1Mó 6:18–21; 7:2, 3).

A kiválasztott állatok „neme” arra az éles és megváltoztathatatlan határra utal, melyet a Teremtő állított fel. Az élőlények ezeken a határokon belül képesek szaporodni egymással „a nemük szerint”. Néhányan úgy becsülik, hogy az állatfajok több százezerre rúgó számát le lehet csökkenteni egy viszonylag alacsony számú ’nem’ szerinti besorolásra, például lófélék, szarvasmarhafélék stb. A ’nem’ szerinti szaporodás határát, melyet Jehova határozott meg, soha nem hágták át, és nem is lehetséges ezt megtenni. Ennek fényében néhány kutató azt állítja, hogy az emlősöknek 43 „neme”, a madaraknak 74 „neme”, míg a hüllőknek 10 „neme” lett begyűjtve a bárkába, és feltehetően ezektől származik az a sokféle faj, melyet napjainkban ismerünk. Kevésbé szigorú becslések szerint a négylábú állatoknak 72 „neme” volt, a madaraknak pedig kevesebb mint 200. Az özönvizet követően valószínűleg ebből a csupán néhány ’nemből’ alakult ki az általunk ismert színes állatvilág; erre bizonyíték az is, hogy egyetlen családtól, Noé családjától származik a végtelenül változatos emberi nem, melynek tagjai között vannak alacsonyak, magasak, testesek és vékonyak, számtalanféle haj-, szem- és bőrszínnel.

Néhányak számára túlságosan kevésnek tűnhetnek az ezekben a becslésekben megadott számadatok, különösen mivel az olyan forrásanyagok szerint, mint a The Encyclopedia Americana, 1 300 000 állatfajnál is több létezik (1977, I. köt. 859–873. o.). Ám ennek a számnak több mint 60 százaléka rovar. Ha még tovább csoportosítunk, akkor kiderül, hogy 24 000 kétéltű, hüllő, madár és emlős van, ebből 10 000 madár, 9000 pedig hüllő és kétéltű, melyek közül sok életben maradhatott a bárkán kívül is. Csupán 5000 emlős van, és ezekbe beletartoznak a bálna- és delfinfélék, melyek szintén életben maradhattak a bárkán kívül. Más kutatók úgy becsülik, hogy csupán 290-féle olyan szárazföldi emlősfaj van, mely nagyobb egy báránynál, és kb. 1360 olyan, mely kisebb, mint egy patkány (B. C. Nelson: The Deluge Story in Stone. 1949, 156. o.; A. M. Rehwinkel: The Flood in the Light of the Bible, Geology, and Archaeology. 1957, 69. o.). Tehát még ha ezeket a nagyobb számokat vesszük is alapul a becsléshez, a bárka akkor is könnyedén be tudott fogadni egy-egy párt ezekből az állatokból.

Öt hónappal a vízözön kezdete után, „a bárka megfeneklett az Ararát hegységben”, ám valószínűleg nem a legmagasabb csúcs tetején (mely közel 5165 m magas), hanem egy olyan megfelelő helyen, ahol az összes bárkában lévő élőlény kényelmesen megvolt még pár hónapig. Végül egy évvel és tíz nappal azután, hogy elkezdődött a vízözön, az ajtó újra kinyílt, és minden bent tartózkodó kijött a bárkából (1Mó 7:11; 8:4, 14).

Azokat az állításokat, melyek szerint megtalálták a bárka maradványait, még nem lehet igazolni.