SÁRA

(fejedelemnő), Szárai (feltehetően: ’perlekedő’):

Ábrahám féltestvére és felesége; Izsák anyja (1Mó 11:29; 20:12; Ézs 51:2). Eredetileg Szárainak hívták (1Mó 17:15). Tíz évvel volt fiatalabb Ábrahámnál (1Mó 17:17), és akkor lett a felesége, amikor még a káldeusok városában, Urban laktak (1Mó 11:28, 29). Meddő volt, amíg csoda folytán meg nem újult a szaporodóképessége, miután a havivérzése már megszűnt (1Mó 18:11; Ró 4:19; Héb 11:11).

A 60-as éveiben járhatott, amikor Ábrahámmal együtt elhagyta Urt, és Háránban telepedtek le. 65 évesen a férjével együtt elment Háránból Kánaán földjére (1Mó 12:4, 5). Ott egy ideig Sikem vidékén és a Bételtől K-re fekvő hegyvidéken laktak, és más helyeken is, de aztán az éhínség miatt kénytelenek voltak Egyiptomba menni (1Mó 12:6–10).

Előrehaladott kora ellenére Sára még mindig nagyon szép volt. Ábrahám ezért előre megkérte őt, hogy útjuk során, ha szükségessé válik, mindig mondja róla azt, hogy a bátyja, nehogy őt magát megöljék, Sárát pedig elvigyék (1Mó 20:13). Egyiptomban ez odavezetett, hogy a fáraó főembereinek tanácsára Sárát elvitték az uralkodó házába. Isten azonban közbelépett, és nem engedte, hogy a fáraó erőszakot kövessen el Sárán. Ezután a fáraó visszaadta Sárát Ábrahámnak, és kérte, hogy hagyják el az országot. Még arról is gondoskodott, hogy biztonságos kíséret mellett mehessen el Ábrahám mindenével, amije csak van (1Mó 12:11–20).

Figyelemre méltó, hogy egy ókori papirusz megemlít egy fáraót, aki megparancsolta felfegyverzett embereinek, hogy hozzanak el neki egy vonzó asszonyt, és öljék meg a férjét. Ábrahám félelme tehát, hogy megölhetik őt Sára miatt, nem volt alaptalan. Mivel nem akarta kockáztatni az életét azzal, hogy egy idegen országban sikertelenül próbálja megmenteni a felesége becsületét, a számára legbiztonságosabbnak tűnő megoldást választotta. Nem szabad elfelejteni, hogy Ábrahám a tulajdonosa volt a feleségének, Sára pedig boldogan szolgálta így Jehovát és Ábrahámot. A Szentírás sehol sem ítéli el Ábrahámot ezért a tettéért.

Tíz évvel azután, hogy először léptek Kánaán földjére, a 75 éves Sára arra kérte Ábrahámot, hogy háljon együtt egyiptomi szolgálójával, Hágárral, hadd legyenek általa gyermekei (1Mó 16:1–3). Az ebből adódó nehézségek azonban nyilvánvalóvá tették, hogy Jehova nem így akarta beteljesíteni ígéretét, amelyet a ’maggal’ kapcsolatban tett korábban Ábrahámnak (1Mó 15:1–16). Amikor Hágár észrevette, hogy várandós, kezdte megvetni úrnőjét. Miután Sára ezt szóvá tette, Ábrahám teljhatalmat adott feleségének a szolgálója, Hágár felett. Mivel Hágár megaláztatást szenvedett el úrnőjétől, Sárától, elfutott tőle, de aztán Isten utasításának engedelmeskedve visszament, majd világra hozta Ismáelt (1Mó 16:4–16).

Mintegy 13 évvel Ismáel születése után, amikor Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy metéljen körül minden férfit a háznépében, Ábrahám arra is utasítást kapott, hogy a feleségét ne hívja többé „Szárainak”, hanem legyen a neve „Sára” ( jel.: ’fejedelemnő’). Sárára vonatkozóan Isten kijelentette: „Megáldom őt, és fiút adok neked tőle; és megáldom Sárát, és nemzetekké lesz; népek királyai származnak majd tőle” (1Mó 17:9–27). Nem sokkal ezután Mamréban a három angyali látogató egyike megerősítette, hogy Sára fiút fog szülni. Sára hallgatózott, és „nevetett magában, ezt mondva: »Vénségemre vajon lehet gyönyörűségem, amikor az én uram is öreg már?«” Amikor feddésben részesült, mert nevetett, félelmében letagadta (1Mó 18:1–15; Ró 9:9). Mivel a Héberek 11:11 a hit példaképei között említi Sárát, a nevetése nyilvánvalóan nem a teljes hitetlenség jele volt, csupán azt fejezhette ki, hogy kissé nevetségesnek tűnt neki a gondolat, hogy ilyen idős korában fiút szüljön. Az, hogy Sára (legbelül) urának ismerte el Ábrahámot, arra utal, hogy engedelmeskedett és alárendelte magát férje főségének, és egyszersmind követésre méltó példát mutatott a keresztény feleségeknek (1Pt 3:5, 6).

Amikor Sára a férjével letelepedett Gérárban, Ábrahám itt is a húgának mondta őt, mint korábban. Abimélek, Gérár királya ekkor elvitette Sárát, de Jehova ismét közbelépett, és nem engedte, hogy erőszakot kövessenek el az asszonyon. Visszaadva Sárát a férjének, Abimélek jószágokat, szolgákat és szolgálólányokat ajándékozott Ábrahámnak, talán annak ellensúlyozásaként, hogy egy időre elvette tőle a feleségét. Ezer ezüstpénzt is adott Ábrahámnak (ami kb. 2200 dollárnak felel meg). Az ezüstnek bizonyságul kellett szolgálnia arra, hogy Sára erkölcsös asszony, és tiszta minden gyalázattól (1Mó 20.).

Sárának 90 éves korában megadatott az az öröm, hogy világra hozza Izsákot. Ekkor így kiáltott fel: „Nevetést szerzett nekem Isten: aki csak hallja, nevetni fog rajtam.” Az ilyen nevetés kiváltó oka nyilván a gyermek megszületése feletti öröm és csodálkozás volt. Sára mintegy öt évig szoptatta a fiát, és amikor Izsákot végül elválasztották, Ábrahám nagy lakomát készített. Ezen az alkalmon Sára észrevette, hogy Hágár fia, az akkor 19 év körüli Ismáel „gúnyolódik”, vagyis csúfolódva játszik Izsákkal. Sára kétségtelenül aggódott a fia, Izsák jövője miatt, ezért arra kérte Ábrahámot, hogy bocsássa el Hágárt és Ismáelt. Ábrahám ezt meg is tette, miután Isten jóváhagyta, hogy így járjon el (1Mó 21:1–14).

Mintegy 32 év múlva a 127 esztendős Sára meghalt. Ábrahám „Makpela mezejének a barlangjába” temette el őt (1Mó 23:1, 19, 20).

Szerepe egy jelképes drámában: A galáciaiaknak írva Pál apostol rámutatott, hogy Ábrahám felesége, Sára ’a fenti Jeruzsálemet’, a szellemmel felkent keresztényeknek, Ábrahám szellemi magvának az anyját képviseli. Sárához hasonlóan „a fenti Jeruzsálem”, Isten jelképes asszonya sohasem volt rabszolga, így tehát a gyermekei is szabadok. Csak úgy lehet valaki „a fenti Jeruzsálem” szabad gyermeke, és csak úgy lehet övé ’az asszony szabadsága’, ha Isten Fia megszabadítja őt a bűn kötelékéből (Ga 4:22–31; 5:1, Rbi8, lábj.). Ahogy Krisztus Jézus ki is jelentette Ábrahám vér szerinti leszármazottainak: „Bizony, bizony mondom nektek, mindenki, aki bűnt cselekszik, rabszolgája a bűnnek. Ezenkívül a rabszolga nem marad örökre a házban; a fiú marad ott örökre. Ezért, ha a Fiú szabaddá tesz titeket, valóban szabadok lesztek” (Jn 8:34–36; lásd: HÁGÁR; SZABAD ASSZONY).