ISSAKÁR

(’ő bér, fizetség’ [vagyis: ’bért, fizetséget hozó ember’]):

1. Jákob kilencedik fia és az ötödik gyermek a hét közül, akiket Lea Paddán-Arámban szült. Lea úgy gondolt erre a fiára, mint aki jutalom vagy bér Jehovától, amiért a meddősége idején megengedte, hogy a szolgálója szüljön fiakat a férjének (1Mó 29:32–30:21; 35:23, 26; 1Kr 2:1).

Issakár nyolcéves lehetett, amikor a családja i. e. 1761-ben Kánaánba költözött. Semmit sem tudunk a későbbi életéről, kivéve azokat a feljegyzett eseményeket, amelyeknek „Jákob fiai” egyikeként ő is részese volt (1Mó 34:5–7, 13, 27; 37:3–27; 42:1–3; 45:15). Issakár i. e. 1728-ban, kb. 41 éves korában Egyiptomba költözött a fiaival, Tólával, Puvával (Pua), Jóvval (Jásub) és Simronnal, a Jákob háznépéhez tartozó „hetven lélek” között (1Mó 46:13, 27; 2Mó 1:1–3; 1Kr 7:1).

Amikor apja, Jákob haldoklott, Issakár volt a 12 fia között a hatodik, akit megáldott: „Issakár erős csontozatú szamár, mely két nyeregtáska között fekszik le. És látja majd, hogy jó a nyugalom helye, s hogy szépséges a föld; meghajtja vállát teherhordásra, és rabszolgai kényszermunkát végez” (1Mó 49:14, 15). Ezzel az áldással Jákob nemcsak Issakár egyéni vonásaira és életének bizonyos eseményeire mutatott rá, hanem ugyanúgy, mint a testvéreire mondott áldás esetében, törzsi vonásokról és viselkedésmódról is jövendölt, amely Issakár leszármazottaira a jövőben, „a napok befejező részében” lesz jellemző (1Mó 49:1).

2. Izrael 12 törzsének egyike; Jákob leszármazottai a fia, Issakár vonalán.

Amikor először tartottak népszámlálást az Egyiptomból való kivonulás után, ebben a törzsben 54 400 húszéves és annál idősebb életerős, hadra fogható férfi volt (4Mó 1:17–19, 28, 29). A kb. 39 évvel későbbi, hasonló népszámlálás tanúsága szerint a törzsben 64 300-ra emelkedett a bejegyzettek száma, Dávid idejében pedig 87 000 harcosuk volt (4Mó 26:23–25; 1Kr 7:5). A törzsből 200 főember ment Hebronba i. e. 1070-ben, amikor Dávidot ’királlyá tették egész Izrael felett’ (1Kr 12:23, 32, 38).

A nagy pusztai tábor elrendezésében Issakár családjai a hajléktól K-re, Júda oldalán kaptak helyet, Zebulon törzsével együtt (Zebulon az édestestvére volt Issakárnak) (4Mó 2:3–8). Amikor egyik helyről a másikra vándoroltak, ők mentek elöl a háromtörzsenkénti beosztás szerint (4Mó 10:14–16). Mózes az áldásában, melyet búcsúzóul mondott a törzsekre, együtt említette Issakárt és Zebulont (5Mó 33:18), de néhány évvel később elválasztották őket egymástól, amikor két csoportba lettek osztva a törzsek, hogy meghallgassák a Törvényből az áldások és az átkok felolvasását a Gerizim- és az Ebál-hegy között (5Mó 27:11–13; Jzs 8:33–35; lásd: EBÁL-HEGY).

Az Ígéret földjének felosztásakor Issakár volt a negyedik törzs, amelyik a sorsvetés alapján megkapta örökségét, mely nagyrészt Jezréel termékeny völgyében volt. Issakárt É-ról Zebulon és Naftali törzsi területe határolta, K-ről a Jordán, D-ről Manassé földje, Ny-ról pedig Áser területének egy része. A Tábor-hegy É-on, Zebulon határán feküdt, Megiddó városa a dny. határ közelében, Bét-Seán pedig a dk. határ felé. Ezen a területen belül volt jó néhány kánaánita város és hozzájuk tartozó alárendelt település is (Jzs 17:10; 19:17–23). Ebben a termékeny völgyben ’örvendett Issakár törzse a sátraiban’, Mózes áldásának megfelelően (5Mó 33:18).

Jákob azzal, hogy Issakárt egy ’erős csontozatú szamárhoz’ hasonlította, alighanem egy olyan tulajdonságra utalt, amelyet a tőle származó törzs is felmutatott (1Mó 49:14, 15). A törzsnek csakugyan „szépséges” földet jelöltek ki, Palesztina egyik termékeny vidékét, mely ideális volt a földművelésre. Issakár a jelek szerint szívesen vállalta az ezzel járó kemény munkát. Készségét jelzi, hogy ’meghajtotta vállát teherhordásra’. Tehát bár nem volt igazán kiemelkedő ez a törzs, nyilvánvalóan dicséretet érdemelt, amiért vállalta a ráháruló felelősség terhét.

Issakár birtokán voltak beékelt városai a szomszédos Manassé törzsének, köztük a jelentős Megiddó és Bét-Seán is (Jzs 17:11). Ezenkívül el volt különítve Lévi törzse számára néhány város és azok legelői Issakár területén (Jzs 21:6, 28, 29; 1Kr 6:62, 71–73). Később Issakár is hozzájárult a maga részével (az évi szükséglet tizenkettedével) Salamon udvarának az ellátásához (1Ki 4:1, 7, 17).

Issakár törzsének ismert személyiségei között volt Igál, akit kiválasztottak kémnek, és aki a többiekkel együtt azt tanácsolta Izraelnek, hogy ne menjen be az Ígéret földjére (4Mó 13:1–3, 7, 31–33). Netánel a kivonulás után szolgált a törzs fejedelmeként (4Mó 1:4, 8; 7:18; 10:15), Paltiel akkor, amikor Izrael bement az Ígéret földjére (4Mó 34:17, 18, 26), Omri pedig Dávid uralkodása alatt (1Kr 27:18, 22).

Issakárt azok közé sorolták, akik támogatták Bárák bírót, amikor az legyőzte Jábin seregét, melynek Sisera volt a vezére (Bí 4:2; 5:15). Később az Issakár törzséből való Tóla volt Izrael bírája 23 éven át (Bí 10:1, 2). Az egységes királyság kettészakadása után Issakárból került ki az északi királyság harmadik uralkodója, Baása. Ez a gonosz ember meggyilkolta az elődjét, hogy övé lehessen a trón, és utána 24 évig uralkodott (1Ki 15:27, 28, 33, 34). Mintegy 200 évvel később Ezékiás, Júda királya meghívta az északi királyság alattvalóit a pászka közös megünneplésére, és Issakárból sokan fel is mentek Jeruzsálembe az ünnepre (2Kr 30:1, 13, 18–20).

Ezékiel könyvében és a Jelenésekben Issakárt a többi törzs között említik, és mivel ezek a látomások prófétai jellegűek, Issakárnak nyilvánvalóan jelképes jelentése van (Ez 48:25, 26, 33; Je 7:7).

3. Lévita kapuőr; a kórahita Obed-Edom hetedik fia. Issakár a rokonaival együtt a jeruzsálemi szentély d. oldalára volt beosztva őrszolgálatra (1Kr 26:1–5, 13, 15).