Miért tart annyi ideig a vitakérdés rendezése?

MINTEGY 6000 évvel ezelőtt Isten szuverenitása nem képezte vita tárgyát. Befejezve csodálatos teremtési művét, „Isten látta mindazt, amit alkotott és íme, az igen jó volt” (1Mózes 1:31). Ezután Isten a „pihenés” hosszú időszakába lépett; természetesen nem azért, mert fizikailag kifáradt. Abban az értelemben pihent meg inkább, hogy földi teremtési munkájában szünetet tartott, bízva abban, hogy ezen teremtési munkája iránt tanúsított jó szándéka tökéletes sikert eredményez (1Mózes 2:1–3; Ésaiás 55:11).

De mi volt ez a szándék? Jehova az első emberpárt az Éden kertjének nevezett helyre telepítette le. Felelősségük kezdetben az volt, hogy gondot viseljenek paradicsomi otthonukra, valamint annak nagyon változatos állatvilágára. Felelősségeik közé tartozott az is, hogy gyermekeket hozzanak a világra és felneveljék őket. Idővel, ahogy a családjuk számban növekedett, ki kellett terjeszteniük a paradicsomot a föld szélső határáig Isten azon parancsának engedelmeskedve, hogy ’hajtsák uralmuk alá a földet’. Ily módon a föld végül pompás otthonná lett volna, amelyet egy boldog, egységes család tölt be, az egységes családok pedig égi Atyjukat szolgálják. Ez volt Isten eredeti szándéka (1Mózes 1:27, 28; 2:8, 15, 20–22).

Vajon Ádám és Éva részt vesz-e ezen nagyszerű szándék megvalósításában egészen annak befejezéséig? Ez attól függött, hogy folyamatosan együttműködnek-e az ő szándéka végrehajtásában azáltal, hogy engedelmeskednek a Teremtőjüknek. Engedelmességük nem lehetett vak, gondolkodás nélküli. Ők szabad akarattal rendelkeztek, mivel Isten azt akarta, hogy szívből jövő értékeléssel szolgálják őt. Jogos szuverenitásának látható emlékeztetőjeként egyszerű próbának vetette őket alá. A kertben lévő összes gondoskodásában részesülhettek — egyet kivéve. Állt ott egy gyümölcsfa, amellyel kapcsolatban Isten azt mondta nekik: „Amely napon eszel arról, elkerülhetetlenül meghalsz” (1Mózes 2:16, 17).

Ezek a szavak arra hívják fel a figyelmünket, hogy Ádámot és Évát nem úgy teremtették, hogy megöregedjenek és meghaljanak. A halál csak akkor érte volna el őket, ha ennek az egyszerű parancsnak nem engedelmeskednének. Ha Ádám és Éva engedelmeskedtek volna Istennek, még ma is itt élnének a földön mint tökéletes leszármazottak világméretű családjának a szülei. (Lásd a Zsoltárok 37:29. versében lefektetett alapelvet!)

Isten angyali teremtményeinek egyike azonban, akit most Sátánnak neveznek, bírálgatni kezdte Isten uralkodási módját. Rávette Évát, hogy egyen a tiltott gyümölcsből, megtévesztő módon azt javasolva neki: jobb dolga lesz, ha függetleníti magát Isten szuverenitásától. Sátán igazi indítéka mindazonáltal az a vágy volt, hogy ő legyen az emberiség leendő családjának istene (1Mózes 3:1–5; Máté 4:8, 9; János 8:44).

Mivel Jehova mindent megadott az első emberpárnak, amire csak szükségük volt, Évának támogatnia kellett volna az ő szuverenitását és el kellett volna utasítania Sátán hazug javaslatát. A tragédia azonban az volt, hogy a javaslat szerint járt el és megszegte Isten törvényét. Utóbb azután Ádám úgy döntött, hogy csatlakozik feleségéhez és követi őt esztelen eljárásában. Ily módon az önfejű pár, csakúgy mint Sátán, fellázadt Isten ellen, és így vetődött fel az isteni szuverenitás vitakérdése (1Mózes 3:6).

Az életbevágó vitakérdések rendezéséhez időre van szükség

Jehova meg tudta volna semmisíteni a három lázadót akkor és ott. Ez az eljárás azonban nem rendezte volna meggyőző módon a kérdéseket, melyek lázadásuk révén felvetődtek. Képes-e az ember sikeresen kormányozni magát, Istentől függetlenül? Igazságos volt-e Isten részéről, hogy megkövetelte a szuverenitása iránti alárendeltséget? Ezen túlmenően, tekintettel az első emberpár magatartására, vajon lesz-e olyan ember, aki önzetlenül, szabad akaratából hajlandó Istent szolgálni — még akkor is, ha Sátán próbára teszi? (Jób 1:7–11; 2:4). Ezen kérdések megválaszolása természetesen időt vesz igénybe. Az is időbe telik, hogy annak az első lázadásnak a hatásait legyőzzék és Isten szándékát valóra váltsák, vagyis azt, hogy paradicsommá alakítsák át a földet, amelyet egy bűn nélküli emberi faj népesít be. Ezeknek a vitakérdéseknek még mindig várjuk a végső megoldását.

Törvényével tökéletes összhangban, Isten megvonta az örök életet Ádámtól és Évától. Ők érdemtelenek lettek arra, hogy az ő nagyszerű szándékának beteljesítésében szerepet játszanak. Mindazonáltal, mielőtt meghaltak, Isten megengedte nekik, hogy utódokat hozzanak létre és azokat felneveljék. Való igaz, hogy Ádám és Éva nem tudtak többé tevékenységtől lüktető, ártatlan életet átörökíteni utódaikba (Róma 5:12). Jóllehet az egymást követő nemzedékek tökéletlenségben születtek és halálra voltak ítélve, sokak számára mégis lehetővé vált, hogy megmutassák, melyik oldalon állnak a szuverenitás jelentőségteljes vitakérdésében.

A vitakérdés megoldása

Hogyan fogja Isten megoldani ezeket a dolgokat, amelyek kapcsolatban állnak a szuverenitásával? Egy bizonyos értelemben az Édenben felvetődött kérdésekre megkaptuk a választ. Az emberi történelem évezredei keserves bizonyságot szolgáltattak arra, hogy Sátán azon állítása, miszerint Évának jobb sora lenne, ha függetlenítené magát Istentől, közönséges hazugság volt. Az emberi uralom, amely nem veszi figyelembe Istent, a kudarcok szakadatlan sorát jelenti. Ahogy a Biblia megállapítja: „Ember uralkodott emberen a maga kárára” (Prédikátor 8:9).

Másrészt, szerfelett sok jó dolgot jegyeztek fel azon hosszú évek folyamán, amióta Ádám és Éva vétkezett. Az emberiség közül sokan kimutatták töretlen ragaszkodásukat Jehova szuverenitása iránt. Ebben a legkiemelkedőbb példa maga az „Emberfia”, Jézus Krisztus (Máté 20:18; Zsidók 11:1-12:3). Azok, akik követték Isten törvényeit és elismerték szuverenitását úgy találták, hogy ez valóban a legjobb út. Saját magukon tapasztalták a példabeszéd igaz voltát: „Jehova áldása az, ami gazdaggá tesz, és ő nem ad ahhoz fájdalmat” (Példabeszédek 10:22). Ezenfelül, a feltámadásról való gondoskodásnak köszönhetően, idővel részt vehetnek Isten nagyszerű szándékának a beteljesítésében (János 5:28, 29).

Jehova nem felejtette el eredeti szándékát. Azok, akik elvetik szuverenitását nem uralkodhatnak a földön végtelen időkig, és a Biblia figyelmezteti ezeket az embereket, hogy Isten hamarosan fellép velük szemben. Ezt olvassuk: ’Isten haragja megmutatkozik az égből az emberek minden istentelenségével szemben’ (Róma 1:18). Isten haragjának ezt az eljövendő kifejezését nevezi a Biblia Armageddonnak, amely kétségtelenül igazolni fogja, hogy ő tényleg létezik. Csakis azok fogják túlélni azt az eseményt, akik elfogadják szuverenitását. „A becsületesek lakoznak majd a földön, és a feddhetetlenek maradnak meg rajta. A gonoszokat pedig, kivágják a földről” (Példabeszédek 2:21, 22).

A nagy vitakérdés és te

E tények figyelembe vételével mindannyiunknak — csakúgy mint Ádámnak és Évának — választanunk kell. Megpróbáljuk-e Istentől függetlenül kialakítani az életünket? Avagy alárendeljük magunkat az ő szuverenitásának? Ne felejtsd el: ez a leglényegesebb vitakérdés, amellyel ma szembenézel. Egyéb kérdések, noha fontosnak tűnhetnek, a jelenlegi életeddel vannak kapcsolatban. Ez a kérdés azonban örökké tartó jövődet érinti. Döntésed kihatással lesz örökkévaló jövődre.

Hogyan is tudod kimutatni, hogy elfogadod Isten szuverenitását? Nos, ha szorgalmasan tanulmányozod az ő Szavát, a Bibliát, törekszel engedelmeskedni akaratának a többi igaz keresztény társaságában (Sofóniás 2:2, 3). Ha ekként jársz el, boldog reménységgel nézhetsz elébe Isten nagyszerű szándéka beteljesedésének. Megéred ennek a csodálatra méltó ígéretnek a megvalósulását: „Csak kevés idő már és a gonosz nem lesz többé . . . A föld pedig a szelídeké lesz és bizony tökéletes gyönyörűséget találnak a béke bőségében” (Zsoltárok 37:10, 11). Mily csodálatos kimenetel ez mindazok számára, akik alárendelik magukat Isten szuverenitásának! Mily nyomós érv ez amellett, hogy bölcsen döntsünk ebben a rendkívül fontos dologban!