Olvasók kérdései

◼ Volt-e a zsidóknak törvényes joguk Jézus kivégzésére, ahogyan ez Pilátusnak a János 19:6-ban feljegyzett szavaiból következtethető?

Nem lehetünk biztosak afelől, hogy abban az időben a rómaiak adtak-e a zsidóknak jogot halálos ítéletek végrehajtására.

Miután a zsidó vezetők Jézus letartóztatását kieszközölték, formális tárgyalást rendeztek. A tárgyalás alatt „hamis tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adják”. Végül bűnösnek találták az istenkáromlás bűnében, és ezt mondták: „Méltó a halálra” (Máté 26:59, 60, 65, 66). De miután „megtárgyalták, hogy halálra adják Jézust”, a római helytartó, Pilátus elé vezették (Máté 27:1, 2).

Ezek a körülmények sok embert arra a következtetésre vezettek, hogy a zsidók nem kaptak felhatalmazást a rómaiaktól Jézus Krisztus kivégzésére ilyen vallásos vádpont alapján. Szemmel láthatólag ezt a nézetet erősíti meg a zsidók válasza, amikor Pilátus a zsidóknak azt mondta, hogy ítéljék el a vádlottat a saját törvényeik szerint. De ők ezt válaszolták: „Nekünk senkit sincs jogunk megölni” (János 18:31). A Jeruzsálemi Talmudban elbeszélt hagyomány szerint körülbelül 40 évvel Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett pusztulása előtt a zsidók elveszítették a jogukat, hogy gonosztevőket végezzenek ki.

Elég furcsa ezek után Pilátus szavait olvasni a János 19:6. versében. Válaszul a zsidó vallási vezetők Jézus megfeszítését követelő kiáltozásaira Pilátus ezt mondta nekik: „Vigyétek el őt ti magatok és feszítsétek kínoszlopra, mert én semmi hibát nem találok őbenne.” Ez a kijelentés úgy látszik, mintha ellentétben állna azzal, amit a zsidók a János 18:31 szerint mondtak.

Josephus Flavius zsidó történész szemtanúi beszámolót közöl, amely talán fényt vet erre az ellentmondásra. Beszámol arról, hogy i. sz. 70-ben, amikor a rómaiak megtámadták Jeruzsálemet, a lázadók visszavonultak az elkerített templomrészbe. Néhány véres harcos azon a területen belül tartózkodott, ahova a templom szent jellege miatt nem volt szabad belépni. Még a rómaiak szemében is a szent helynek számító rész megszentségtelenítése láttán Titusz tábornok felháborodottan ezt kiáltotta:

„Utálatos népség! Nem emeltek-e mellvédet [vagy alacsony sorompót, amely a templomudvart elválasztja], hogy senki ne lépjen be a Szent Házba? Nem tettetek-e ki időközönként feliratokat görögül és a mi írásunkkal is, hogy tilos a mellvéden túl bárkinek is bemenni? És nem adtunk-e engedélyt nektek, hogy kivégezhessetek bárkit, aki azon túl merészkedne, még ha római is? Miért gázoltok hát e területen belül a holt tetemeken?” (A zsidó háború, 312. oldal. Fordította G. A. Williamson. Kiemelés tőlünk.)

Ha tehát a rómaiak nem engedték is meg a zsidóknak, hogy polgári bűncselekményekért halálbüntetést szabjanak ki és hajtsanak végre, úgy tűnik, hogy bizonyos súlyos természetű vallásos bűncselekmények esetén joguk volt halálbüntetést végrehajtani. A zsidók, akik Jézust átadták Pilátusnak, talán azért gondolták kívánatosnak, hogy a rómaiak hajtsák végre a halálos ítéletet, hogy az ő halála még visszataszítóbbá váljék, és a közfelháborodást fokozzák az idegenek ellen (Galata 3:13; 5Mózes 21:23). Pilátus feltehetőleg ezt a kellemetlenséget akarta elkerülni, mert ezt mondta nekik: „Vigyétek el őt ti magatok és feszítsétek kínoszlopra.” Lehet, hogy utalt is nekik arra, hogy véleménye szerint itt súlyosabb természetű vallásos ügyről van szó, ezért viseljék maguk a zsidó vezetők a felelősséget Jézus kivégzéséért.

◼ Milyen közlési módon értette meg magát a kígyó Évával?

Az 1Mózes 3:1. verse ezt mondja: „Márpedig a kígyó bizonyult a legóvatosabbnak a mező összes állatai közül, amelyeket Jehova Isten alkotott. Ezért beszélni kezdett az asszonyhoz: ’Valóban azt mondta Isten, hogy a kert összes fájáról nem szabad ennetek?’ ”

Különböző módok jöhetnek számításba a tekintetben, hogy hogyan érintkezett a kígyó Évával, beleértve a testtel vagy mozdulatokkal való beszédet is. Például Joseph Benson angol lelkész ezt a magyarázatot fűzi hozzá: „Arról nincs semmilyen információnk, hogy milyen módon beszélt a kígyó Évával; ám az látszik a legvalószínűbbnek, hogy jelbeszéddel, mint ahogy a gyermekek is beszélnek. Egyesek azon a nézeten vannak, hogy a kígyók akkor értelmes és beszélni tudó lényekként voltak ismeretesek, úgyhogy Éva nem lepődött meg, amikor a kígyó megszólította és érvelt neki. Különben, ha nem így lett volna, bizonyára meglepődött volna — vélik egyesek. Erre persze nincs semmi bizonyíték.”a

A következtetés mindenesetre az, hogy a kígyó tényleges jelenlétével és cselekedetével üzenetet tudott közvetíteni. Isten természetesen nemcsak az állatokhoz, hanem az emberhez (Ádámhoz) is beszélt: „De ami a jó és rossz tudásának fáját illeti, arról ne egyél, mert amely napon arról eszel, bizony meghalsz” (1Mózes 2:17). Éva azt gondolhatta, mivel a kígyó, amely közismerten „óvatos” állat, a fán tartózkodott, a fa nem lehet valami veszélyes. A kígyó még csábító mozdulatokat is tehetett, csak hogy olyan benyomást keltsen Évában, hogy a fa érintése nem jár semmi hátránnyal.

Mindazonáltal a testi mozdulatok aligha fejezhették ki azt, amiről az 1Mózes 3:1–5. vers beszél, vagyis azt, hogy a kígyó jelezte Évának, hogy olyan lesz, mint az Isten; képes lesz eldönteni, mi a jó és mi a rossz. Az ihletett történet ezenkívül megállapítja, hogy a kígyó „beszélni kezdett az asszonyhoz”. Éva logikusan válaszolt szavaira. Majd a kígyó még valami mást is mondott az asszonynak. Joseph Benson állítása, hogy a kígyó pusztán csak jelbeszéddel vagy mozdulatokkal értette meg magát, ahhoz a nézethez vezetne, hogy akkor Éva is hasonló mozdulatokkal válaszolt neki.

De Pál apostol hivatkozott erre az esetre, és a korinthusi gyülekezetet így figyelmeztette: „Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, a ti elméteket is megrontja.” Ez a veszély a „hamis apostolok, álnok munkások” részéről jött. Minden bizonnyal az a veszély, amit a „főfő apostolok” jelentettek, nem a puszta jelenlétükből vagy mozdulataikból adódott, hanem sokkal inkább ravasz beszédükből, mások félrevezetését szolgáló szavaikból (2Korinthus 11:3, 5, 13).

A betű szerinti kígyónak nincsenek hangszálai, hogy szavakat tudjon formálni, nemde? Semmi sem szól e vélelmezés mellett. De ez nem is volt szükséges. Amikor Jehova egy teherhordó állaton keresztül szólt Bálámhoz, ez sem jelentette azt, hogy a kancaszamár rendelkezett volna egy teljes beszélő készülékkel, mint amilyen Bálám torkában is volt. Azt olvassuk: „Végül is Jehova megnyitotta a szamár száját és az beszélni kezdett Bálámmal.” Bálám válaszolt az állat kérdésére, mire az állat, amely különben nem volt az emberi beszédre képes, ismét felelt (4Mózes 22:26–31). Ennél az esetnél Jehova felnyitotta Bálám szemét, hogy meglássa, hogy egy angyal, egy szellemi lény áll előtte. Így tehát, amikor ez a szótlan teherhordó állat emberi hangon megszólalt, ez csak úgy lehetett, hogy a szellemi birodalomból szólt valaki helyette (2Péter 2:16).

Vajon Jehova itt valami csodálatos hasbeszélési művészetet alkalmazott? Lehetséges, de nem tehetünk semmiféle dogmatikus kijelentést e tekintetben. A János 8:44 és a Jelenések 12:9. vers azt mondja, hogy Édenben a szó szerinti kígyó mögött az a személy állt, akinek neve „Sátán, az Ördög” lett. Ő is emberfeletti lény, csak hát gonosz. (Vö. 1Sámuel 28:7, 8, 15–19.)

Következésképpen, még ha a szó szerinti kígyó mozdulatai hozzá is járultak ahhoz, hogy az Évának szóló üzenet nyomatékosabb legyen, valóságban igenis hallható szavak hangzottak el, amelyeket Éva hallott, és amelyekre válaszolt. És mindez az Ősámító, Sátán ösztönzésére történt, aki „folyton átváltoztatja magát a világosság angyalává” (2Korinthus 11:14).

[Lábjegyzet]

[Képek a 31. oldalon]

Feliratrészlet a templomudvarból (lásd a szövegközi ábrát), amely figyelmezteti a pogányokat arra, hogy tilos a templom alsó falán túlmenniük

[Forrásjelzés]

Jeruzsálem városának reprodukciója a második templom idején — a színhely a Szentföld szálló Jeruzsálemben

[Forrásjelzés]

Pictorial Archive (Near Eastern Hystory) Est.