Amikor apja, Jákob haldoklott, Issakár volt a 12 fia között a hatodik, akit megáldott: „Issakár erős csontozatú szamár, mely két nyeregtáska között fekszik le. És látja majd, hogy jó a nyugalom helye, s hogy szépséges a föld; meghajtja vállát teherhordásra, és rabszolgai kényszermunkát végez” (1Mó 49:14, 15). Ezzel az áldással Jákob nemcsak Issakár egyéni vonásaira és életének bizonyos eseményeire mutatott rá, hanem ugyanúgy, mint a testvéreire mondott áldás esetében, törzsi vonásokról és viselkedésmódról is jövendölt, amely Issakár leszármazottaira a jövőben, „a napok befejező részében” lesz jellemző (1Mó 49:1).

Jákob azzal, hogy Issakárt egy ’erős csontozatú szamárhoz’ hasonlította, alighanem egy olyan tulajdonságra utalt, amelyet a tőle származó törzs is felmutatott (1Mó 49:14, 15). A törzsnek csakugyan „szépséges” földet jelöltek ki, Palesztina egyik termékeny vidékét, mely ideális volt a földművelésre. Issakár a jelek szerint szívesen vállalta az ezzel járó kemény munkát. Készségét jelzi, hogy ’meghajtotta vállát teherhordásra’. Tehát bár nem volt igazán kiemelkedő ez a törzs, nyilvánvalóan dicséretet érdemelt, amiért vállalta a ráháruló felelősség terhét.