BENJÁMIN

(a jobb kéz fia):

1. Jákob 12. fia és József édestestvére. Úgy tűnik, Benjámin az egyetlen fia Jákobnak, aki Kánaán földjén született, a többiek ugyanis Paddán-Arámban jöttek világra (1Mó 29:31–30:25; 31:18). Ráhel akkor szülte Benjámint, a második fiát, amikor Bételből Efratába (Betlehembe) tartottak. Nehéz szülése volt, és bár sikerült, ő maga belehalt. Miközben haldoklott, Ben-Óninak nevezte el a fiút, ami azt jelenti, hogy ’kesergésem fia’. Ráhel halála után azonban a férje a Benjámin nevet adta a fiának; ennek a névnek a jelentése: ’a jobb kéz fia’ (1Mó 35:16–19; 48:7).

A születése után nem esik szó Benjáminról egészen addig, hogy a bátyját, Józsefet eladták rabszolgának Egyiptomba. Mivel Jákob legkisebb fia volt, akit szeretett felesége, Ráhel szült neki (1Mó 44:20), az apja bizonyára nagyon szerette, főleg mikor már halottnak hitte Józsefet. Jákob ezért nagyon ellenezte, hogy Benjámin a testvéreivel Egyiptomba menjen, és csak hosszas rábeszélés után engedte el (1Mó 42:36–38; 43:8–14). Megjegyzendő, hogy bár Júda ekkor ’fiúnak’ nevezte Benjámint, ő már fiatalember volt. Az 1Mózes 46:8, 21-ben azt olvassuk róla, hogy már gyermekei voltak abban az időben, amikor Jákob letelepedett Egyiptomban. Ennek ellenére Jákobnak „időskorára született”, szeretett gyermeke volt, aki sokféle vonatkozásban támaszt nyújtott korosodó apjának (1Mó 44:20–22, 29–34). József ugyancsak kimutatta, hogy mély érzelmek kötik az öccséhez (1Mó 43:29–31, 34).

Benjámin leszármazottainak a családfája több helyen is fel van tüntetve, itt-ott láthatóan részletesebben, mint máshol. Az 1Mózes 46:21 tíz főt azonosít ’Benjámin fiaiként’, és mivel ezek közül több név is hiányzik a későbbi felsorolásokból, némelyek feltételezik, hogy Benjámin egyes fiai korán meghaltak, vagy nem születtek fiaik, akik továbbvitték volna a családi vonalat. Ezekben a felsorolásokban van némi eltérés a nevek írásmódjában (vö.: Ehi, Ahirám, Ahára), és lehetséges, hogy az 1Mózes 46:21-ben említettek némelyike csupán leszármazott (4Mó 26:38–40; 1Kr 7:6; 8:1). Egyesek szerint Benjáminnak ekkor még nem lehetett ilyen sok fia, unokái pedig még kevésbé lehettek. De nem szabad elfelejteni, hogy pusztán azért, mert azok közé a lelkek közé sorolják őket, ’akik Jákobbal Egyiptomba mentek’, még nem feltétlenül kellett az országba való belépés előtt megszületniük. Lehet, hogy abban az értelemben ’mentek Egyiptomba’, hogy ott születtek az alatt a 17 év alatt, melyet Jákob a halála előtt abban az országban töltött, éppen úgy, ahogy József ott született két fiát is azon lelkek között említik, akik ’Jákob háznépéből Egyiptomba jöttek’ (1Mó 46:26, 27). Apja halálakor Benjámin valószínűleg a negyvenes éveiben járt, így már lehettek unokái.

Lejjebb tárgyaljuk az atyai áldást, melyet Benjámin kapott Izrael 12 törzse közül az egyiknek a fejeként (1Mó 49:27, 28).

2. A Benjámin név a törzset is jelöli, mely Jákob fiától származott. Az Egyiptomból való kivonuláskor az összes törzs közül ebben volt a második legkevesebb számú férfi Manassé törzse után (4Mó 1:36, 37). Később, amikor Moáb síkságán tartottak népszámlálást, Benjámin előrelépett a hetedik helyre (4Mó 26:41). A pusztában ez a törzs a hajléktól Ny-ra táborozott azokkal a törzsekkel együtt, amelyek József fiaitól, Manassétól és Efraimtól származtak, és az ő háromtörzsenkénti beosztásuk indult útnak harmadikként, amikor egyik helyről a másikra vonultak (4Mó 2:18–24).

Kánaánban a Benjámin törzsének kijelölt terület Efraim és Júda törzsének területe között helyezkedett el, Ny-ról pedig Dáné határolta. É-on a határa a Jordántól indult Jerikó közelében, Bétel mellett áthaladt a hegyvidéken, és Ny felé folytatódott egy Alsó-Bét-Horon közelében levő helyig; onnan a ny. határ D felé Kirját-Jeárimig húzódott, majd D-en K felé fordult, és Jeruzsálem mellett a Hinnom-völgyön haladt át, a csipkézett k. lejtőkön kanyargott lefelé, vissza a Jordánhoz, a Holt-tenger é. végéhez, és a k. határa maga a Jordán volt (Jzs 18:11–20; vö. Júda é. határával a Józsué 15:5–9 szerint és „József fiainak” d. határával a Józsué 16:1–3 szerint). É–d. irányban a területe kb. 19 km széles, k–ny. irányban pedig hozzávetőleg 45 km hosszú volt. A Jordán völgyének a jerikói oázis körüli részén kívül az egész vidék dimbes-dombos volt, bár a ny. lejtőkön voltak termékeny területek. A ny. irányban, Filisztea síksága felé és a K-re, a Jordán felé húzódó völgyek miatt ezen a részen lehetett leginkább eljutni a hegyvidékre kereskedelmi és katonai célból egyaránt. A filiszteusok harcoló csapatai erre a területre özönlöttek be Saul uralkodásának elején, és kényükre-kedvükre fosztogatták az izraelitákat mikmási táborhelyükről, mely nem messze volt É-ra Saul gibeai otthonától, míg csak Jonatán mikmási hőstette miatt meg nem futamodtak, és vissza nem vonultak a tengerparti síkságok felé (1Sá 13:16–18; 14:11–16, 23, 31, 46).

A Benjáminnak eredetileg kijelölt fontosabb városok között volt Jerikó, Bétel, Gibeon, Gibea és Jeruzsálem. Bételt azonban József háza vette be. Később Bétel a szomszédos Efraim jelentős városa és a borjúimádat központja lett (Bí 1:22; 1Ki 12:28, 29; lásd: BÉTEL 1.). Noha Jeruzsálem is Benjámin területéhez tartozott, Júda határán feküdt, és először ez utóbbi törzs vette be és gyújtotta fel a várost (Bí 1:8). De sem Júdának, sem Benjáminnak nem sikerült kiűznie a jebuszitákat Jeruzsálem erődjéből (Jzs 15:63; Bí 1:21), és majd csak Dávid király uralma idején foglalták el teljesen a várost, és tették Izrael fővárosává (2Sá 5:6–9).

A bírák korában Benjámin törzse konokul megtagadta, hogy kiadja a Gibea városában történt gonosztett elkövetőit. Emiatt polgárháború tört ki Benjámin és a többi törzs között, és azok eltökélték, hogy nem hagyják büntetlenül a vétket, így aztán kis híján kiirtották Benjámin törzsét (Bí 19–21.). Ám annak a módszernek köszönhetően, amelyet a többi törzs talált ki, hogy Benjámin fennmaradjon, a törzs kiheverte a történteket, és a mintegy 600 férfiból álló közösség úgy meggyarapodott, hogy Dávid királysága idején már közel 60 000 harcost számlált (1Kr 7:6–12).

Jákob a halálos ágyán mondott próféciájában érzékeltette, hogy milyen rátermett harcosok lesznek Benjámin leszármazottai. Ezt mondta szeretett fiáról: „Benjámin szétszaggat, mint a farkas. Reggel prédát eszik, este pedig zsákmányt oszt” (1Mó 49:27). A benjáminita harcosok arról voltak híresek, hogy ügyesen parittyáztak jobb kézzel is, bal kézzel is, és „hajszálpontosan” eltalálták a célt (Bí 20:16; 1Kr 12:2). A balkezes Ehud bíró, aki megölte az elnyomó Eglon királyt, Benjámin törzséhez tartozott (Bí 3:15–21). Az is figyelemre méltó, hogy bár Benjámin törzse ’a törzsek legkisebbjei’ között volt, mégis belőle támadt Izrael első királya a királyság hajnalán, név szerint Saul, Kís fia, aki később heves küzdelmet folytatott a filiszteusok ellen (1Sá 9:15–17, 21). A nemzet alkonyán szintén Benjámin törzse adta Eszter királynét és Márdokeust, a legfőbb minisztert, akik kieszközölték, hogy az izraeliták megmeneküljenek a pusztulástól a Perzsa Birodalomban (Esz 2:5–7).

Noha a benjáminiták közül némelyek támogatták a bujdosó Dávidot, mialatt Saul király üldözte őt (1Kr 12:1–7, 16–18), de mikor Saul meghalt, a törzs nagy része kezdetben Saul fia, Is-Bóset mellé állt (2Sá 2:8–10, 12–16). Később azonban elismerték Dávidot királyuknak, és attól kezdve ritka kivételekkel lojálisak maradtak Júda királyságához. Némelyek, mint például Simei és Seba továbbra is ellenszegültek, ami átmenetileg elidegenedéshez vezetett (2Sá 16:5; 20:1–22), de amikor a nemzet kettészakadt, és a szomszédos Efraim törzse (mely Benjámin unokaöccsétől származott) az északi királyság kiemelkedő törzse lett, Benjámin törzse hűségesen ragaszkodott Júdához, elfogadva Jehova határozatát (1Ki 11:31, 32; 12:21; 2Kr 11:1; 1Mó 49:8–10).

A babiloni száműzetés után Benjámin és Júda törzse igen jelentős volt a hazatelepülő izraeliták között Palesztinában (Ezs 4:1; 10:9). Az, hogy Benjámin lojálisan kitartott Júda és Jeruzsálem mellett, kétségtelenül sokat nyomott a latban azt illetően, hogy hol helyezkedett el Ezékiel látomásában, mely a megígért királyság uralma alatti földfelosztásról szólt. A látomásban Benjámin törzse közvetlenül „a szent adomány” d. határán helyezkedik el, míg Júda törzse az é. határon (Ez 48:8, 21–23).

Jézusnak, ’a Júda törzséből való Oroszlánnak’ a hűséges követői között volt a Benjámin törzséből való Pál apostol is, aki szellemi értelemben heves küzdelmet folytatott a hamis tanítások és szokások ellen (Je 5:5; Ró 11:1; Fi 3:5). Benjámin törzse méltán van megemlítve a szellemi Izrael törzsei között (Je 7:8).

Ősi levelekben, melyeket az Eufrátesz partján fekvő Máriban találtak, és az i. e. XVIII. századra datálnak, szó esik egy vad nomád törzsről, melyet Biniaminának hívnak. A The Illustrated Bible Dictionary azt írja erről a névről, hogy egyes tudósok „a bibliai törzs őseit vélik felfedezni benne, de mivel az idő és az eredet eltérő, ez nagyon bizonytalan” (J. Douglas szerk.; 1980, 1. köt. 185. o.).

3. Benjáminita, Jediáel leszármazottja Bilhán vonalán (1Kr 7:6, 10).

4. ’Hárim fiainak’ egyike, akik Ezsdrás napjaiban elküldték idegen feleségeiket (Ezs 10:31, 32, 44). Feltehetően ugyanaz a Benjámin, mint akiről a Nehémiás 3:23-ban és 12:34-ben olvashatunk, de ez nem biztos.