SZARV

Izraelben többféleképpen is felhasználták az állatok szarvát: olajosszarunak, ivóedénynek, tintatartónak, kozmetikumok tárolására, valamint hangszerként és jelzőhangszerként (1Sá 16:1, 13; 1Ki 1:39; Ez 9:2; lásd: TITKÁRI TINTATARTÓ).

Használata hangszerként és jelzőhangszerként: A héber qeʹren szó egy általános kifejezés az állatok szarvára (1Mó 22:13). A Bibliában egyszer egy fúvós hangszerre utalnak vele, mégpedig a Józsué 6:5-ben a ’kosszarvból [a szarv héb.: qeʹren] készült kürt’ kifejezésben. Ez a kifejezés párhuzamba állítható a héber só·fárʹ (kürt) szóval, amellyel mindig egy hangszerként használt kosszarvra utalnak. A napjainkban használatos só·fárʹ egy kb. 36 cm hosszú, üreges kosszarv, melyet hevítéssel kiegyenesítenek, de a tölcséres végénél felhajlítják. Egy különálló fúvókája is van, mely megkönnyíti a fújást. A bibliai idők só·fárʹ-járól úgy vélik, hogy nem volt különálló fúvókája, és a Talmud szerint a kosszarvat nem egyenesítették ki, hanem görbén hagyták.

A só·fárʹ-t alapvetően jelzőhangszerként használták. Az izraelita haderők összehívására szólaltatták meg, néha ’riadót’ fújtak vele a megtámadandó város ellen, valamint másmilyen hadműveleteket is ezzel vezényeltek (Bí 3:27; 6:34; 2Sá 2:28; Jóe 2:1; So 1:16). A só·fárʹ adott figyelmeztetést, ha az ellenség támadásba lendült (Ne 4:18–20). Mivel a csatában csak jelzőhangszerként használták, 300 kürt hangja rendes körülmények között azt sugallta, hogy egy jókora sereggel állnak szemben. Ezért hát, amikor a midiániták meghallották a Gedeon 300 harcosa által fújt kürtök hangját, „az egész tábor. . . futásnak eredt” rémülettől hajtva (Bí 7:15–22).

Kürtszóval jelezték az újholdat, ezenfelül a jubileumi évet is, valamint a kürtszó hozzájárult más események örömteli hangulatához is (Zs 81:3; 3Mó 25:8–10; 2Sá 6:15; 2Kr 15:14). Amikor Jehova ismertette a törvényszövetség feltételeit, akkor egy kürt természetfölötti hangja is része volt a Sínai-hegynél megmutatkozó jelenségnek (2Mó 19:16–19; 20:18). Úgy tűnik, hogy már az időszámításunk szerinti kor előtt szokás volt, hogy só·fárʹ-ral jelezzék a sabbat kezdetét és végét.

Úgy látszik, hogy az izraeliták, bármilyen rangot töltöttek is be, tudták, hogyan használják a só·fárʹ-t. Papok fújták, amikor Jerikó körül meneteltek, és valószínűleg a jubileum kezdetekor is (Jzs 6:4, 5, 15, 16, 20; 3Mó 25:8–10). Ehud, Gedeon és 300 harcosa, Joáb, valamint az őrállók – akik nem feltétlenül voltak léviták – is megfújták, ebből arra következtethetünk, hogy az izraeliták általában véve tudták, hogyan kell használni ezt a hangszert (Bí 3:27; 6:34; 7:22; 2Sá 2:28; Ez 33:2–6).

A héber jó·vélʹ (kos) szó a só·fárʹ szinonimájaként szerepel a 2Mózes 19:13-ban, ahol is úgy lett fordítva, hogy „kosszarv”. A Dániel 3:5, 7, 10, 15-ben a qeʹren arámi nyelvű megfelelőjéről azt olvashatjuk, hogy a babilóniai zenekar része volt. (Lásd: TROMBITA.)

Az oltárok szarvai: A hajléknál található füstölőoltáron és áldozati oltáron lévő ’szarvak’ szarvszerű kiszögellések voltak az oltár négy sarkán. Ezeket ugyanazzal az anyaggal vonták be, mint amellyel az oltárt is, vagyis rézzel vagy arannyal (2Mó 27:2; 37:25, 26). A Salamon templománál lévő oltárok alighanem ezeknek az oltároknak a mintájára készültek (1Ki 6:20, 22).

Mózes az áldozati oltár szarvaira kent valamennyit a bűnért való felajánlás bikájának a véréből, amikor „megtisztította az oltárt a bűntől” a beiktatási szertartáskor (3Mó 8:14, 15). Jehova utasítása szerint a papoknak bizonyos áldozatok vérét az egyik vagy másik oltár szarvaira kellett kenniük, attól függően, hogy milyen áldozatot ajánlottak fel (3Mó 4:7, 18, 25, 30, 34; 16:18).

Jehova elmondta, hogy Júda bűnei rá lettek vésve „oltáraik szarvaira” (Jr 17:1), ezzel az oltárok tisztátalanná váltak, és az áldozatok nem voltak elfogadhatóak; az Ámós 3:14-ben pedig Jehova kijelentette a szándékát, hogy megszentségteleníti a Bételnél lévő, borjúimádatra használt oltárokat azáltal, hogy letöri a szarvait.

A 2Mózes 21:14-ben lévő kijelentés vagy azt jelentheti, hogy még egy papot is ki kellett végezni, ha gyilkosságot követett el, vagy pedig azt, hogy ha valaki, aki szándékosan ölt embert, megragadta az oltár szarvait, az még nem jelentett számára menekvést. (Vö.: 1Ki 2:28–34.)

Az Ezékiel és János látomásában szereplő oltároknak is volt szarva (Ez 43:15; Je 9:13, 14).

Jelképes értelem: Az állatok szarva (héb.: qeʹren; gör.: keʹrasz) egy ijesztő fegyver, és a Bibliában meglehetősen gyakran jelképes értelemben szerepel, különösképpen a Héber Iratokban. Uralkodókat és uralkodócsaládokat – akár igazságosak voltak, akár gonoszak – is szarvval szemléltettek, illetve a hódításaikat az ökleléssel (5Mó 33:17; Dá 7:24; 8:2–10, 20–24; Za 1:18–21; Lk 1:69–71; Je 13:1, 11; 17:3, 12; lásd: ÁLLATOK JELKÉPES ÉRTELEMBEN).

Jehova egy alkalommal azt mondta, hogy ’Sion leányának szarvát vassá teszi’, és ezzel biztosította népét a győzelemről (Mi 4:13). Míg Jehova felemelte népe szarvát, vagyis felmagasztalta azt, addig a gonoszokat arra figyelmeztette, hogy ne emeljék fel dölyfösen szarvukat, mivel a gonosz szarvait le fogja vágni (1Sá 2:10; Zs 75:4, 5, 10; 89:17; Ám 6:12–14). Amikor Jób teljesen elhagyatottnak érezte magát, bánatosan ezt mondta: „a porba fúrtam szarvamat” (Jób 16:15).

A „szarv” szót arra is használhatták, hogy valami olyasmit írjanak le vele, ami szarv alakú volt. Az Ézsaiás 5:1-ben lévő héber kifejezés, „egy szarv, az olaj [v. kövérség] fia”, nyilvánvalóan egy ’termékeny domboldalra’ utal, a szarv itt egy domb emelkedő oldalát jelképezi (Rbi8, lábj.).