HAJLÉK

Hordozható imádati sátor, melyet Izrael nemzete használt; időnként „a találkozás sátrának” is nevezték (2Mó 39:32, 40; lásd: TALÁLKOZÁS SÁTRA). Héberül többféle szóval is utalnak rá: mis·kánʹ (lakóhely; lakás; hajlék), ’óʹhel (sátor) és miq·dásʹ (szentély). Görögül pedig a szké·néʹ szóval jelölik, melynek jelentése: ’sátor, kunyhó, szálláshely, lakóhely’. (Lásd: SZENT HELY.)

A hajléknak meghatározó szerepe volt abban, hogy Izrael nemzete közeledni tudjon Jehovához. Két részből állt (KÉP: 1. köt. 538. o.). Az első részben, a szenthelyen volt az arany lámpatartó, az arany füstölőoltár, a jelenlét kenyerének asztala és más aranyeszközök; a legbelső részben, a szentek szentjében pedig a szövetségláda állt, melyre két aranykerubot készítettek. (Lásd: SZENTEK SZENTJE; SZÖVETSÉGLÁDA.)

Mikor avatták fel? A hajlékot, vagyis „a találkozás sátrát” (melyre az 1Sá 1:9 úgy utal, hogy ’Jehova temploma’, az 1Sá 1:24 pedig úgy, hogy ’Jehova háza’) a pusztában a Sínai-hegynél készítették el i. e. 1512-ben. A hajlékot, annak minden berendezési és felszerelési tárgyával együtt, az első hónap (abib, vagyis niszán hónap) első napján állították fel (2Mó 40.). Jehova utasítására a papságot is ezen a napon iktatta be a közvetítő, Mózes, és a teljes beiktatási szertartás hét napig tartott. A papok a nyolcadik napon kezdték el a hivatalos papi szolgálatukat (3Mó 8.; 9.; lásd: BEIKTATÁS).

„A minta”: Jehova a hegyen részletesen elmondta Mózesnek, hogy milyen legyen a hajlék. Ezt parancsolta neki: „Vigyázz, hogy mindent a szerint a minta szerint készíts el, amelyet a hegyen mutattak neked.” A hajlék ’az égi dolgok árnyéka’ volt, ezért a legapróbb részletekig pontosnak kellett lennie (Héb 8:5). Jehova a szellemével támogatta Bécalelt és Oholiábot, így a munkát, melyben más férfiak is, és asszonyok is részt vettek, tökéletesen lehetett elvégezni, a Mózesnek adott utasításoknak megfelelően. Az eredmény a következő lett: „Amint parancsolta Jehova Mózesnek, úgy végezték Izrael fiai az egész szolgálatot” (2Mó 39:42; 35:25, 26; 36:1, 4). A hajlékhoz használt anyagok a nép önkéntes adományai voltak (2Mó 36:3, 6, 7). Az aranynak, az ezüstnek, a réznek, a különféle fonalaknak, a szöveteknek és az állatok bőrének nagy része kétségtelenül azokból a javakból származott, melyeket az izraeliták magukkal hoztak Egyiptomból (2Mó 12:34–36; lásd: FÓKABŐR). Akáciafa bőven volt a pusztában. (Lásd: AKÁCIA.)

Ebben a cikkben a méreteket a 44,5 cm hosszúságú könyök alapján adjuk meg. De az is lehet, hogy régen a hosszúkönyököt használták, mely kb. 51,8 cm volt. (Vö.: 2Kr 3:3; Ez 40:5.)

Takarók és leplek: Az építmény vázát először egy lenvászon takaróval borították be, melyre színes kerubokat hímeztek. Ez a takaró két nagy részből állt, melyeket öt-öt sátorlapból állítottak össze. A két nagy részt kék fonalból készült hurkok és aranyhorgok segítségével erősítették egymáshoz. A sátorlapok csupán 28 könyök (12,5 m) hosszúak voltak, tehát ha rárakták az építményre, a sátor két oldalán a takaró széle legalább egy könyökkel a föld felett volt (2Mó 26:1–6).

A lenvászon takarón volt egy kecskeszőrből készült takaró. Ez is két részből állt, az egyiket hat darabból készítették, a másikat pedig ötből. Mind a tizenegy 30 könyök (13,4 m) hosszú volt. Erre vörösre festett kosbőrökből készített takarót helyeztek, e fölé pedig egy fókabőr takarót. Ez bizonyára leért a földre, és nyilván kötelek voltak rajta, hogy sátorcövekekkel a földhöz lehessen rögzíteni (2Mó 26:7–14).

A szenthely és a szentek szentje közé egy függönyt helyeztek, melyre szintén kerubokat hímeztek (2Mó 36:35), a sátor bejáratára pedig, amely a k. oldalon volt, színes gyapjúból és lenből készítettek leplet (2Mó 36:37).

Méretei: A Biblia leírásából kiderül, hogy a hajlék 30 könyök (13,4 m) hosszú és 10 könyök (4,5 m) magas volt (ezek nyilván a belső tér méretei). (Vö.: 2Mó 26:16–18.) A szélessége is bizonyára 10 könyök volt. (Vö.: 2Mó 26:22–24.) Ezt a következőképpen lehet kiszámolni: A hátsó, ny. oldal hat darab 1,5 könyök széles deszkakeretből (a hat deszkakeret összesen 9 könyök volt) és két saroktámasznak nevezett deszkakeretből állt. A saroktámaszok nyilván úgy helyezkedtek el, hogy a belső méretet fél-fél könyökkel megnövelték. A zsidó tudós, Rasi (i. sz. 1040–1105) a következő megjegyzést fűzi a 2Mózes 26:23-hoz: „Mind a nyolc deszka egy sorban volt, de a két [saroktámaszul szolgáló] deszka teljes szélessége nem volt benne a hajlék belső méretében. Belülről csak fél-fél könyöknyi részüket lehetett látni, így jön ki a 10 könyök szélesség. Az egyik deszka fennmaradó egykönyöknyi része és a másik deszka fennmaradó egykönyöknyi része fedésben volt a hajlék egykönyöknyi vastagságával az északi és a déli oldalán, így a külső oldalak egy síkban voltak” (M. Rosenbaum és A. M. Silbermann [ford.]: Pentateuch With Targum Onkelos, Haphtaroth and Rashi’s Commentary, Exodus. 144. o.; kiemelés a fordítóktól).

A szentek szentje bizonyára kocka alakú volt, minden oldala 10 könyök. Később a Salamon templomában levő szentek szentje is kocka alakú volt, de annak oldalai 20 könyök (8,9 m) hosszúak voltak (1Ki 6:20). A szenthely hossza kétszer akkora volt, mint a szélessége. Ami a hajlék szenthelyének hosszát illeti, a következőket fontos tudnunk: A lenvászon takaró két része 20-20 könyök széles volt (2Mó 26:1–5). Tehát a takaró egyik része (20 könyök) a bejárattól addig a részig tartott, ahol a horgokkal egymáshoz erősítették a takaró két részét. A takaró két része nyilván azok fölött az oszlopok fölött volt összeillesztve, amelyek a szentek szentje függönyét tartották. A takaró másik fele (20 könyök) a szentek szentjét (10 könyök) és a hajlék hátsó, ny. oldalát (10 könyök) fedte be.

A deszkakeretek: A hajlék vázát nem deszkalapok alkották, hanem deszkakeretek (úgy néztek ki, mint az ablakkeretek). Akáciafából készültek, és bevonták őket arannyal (2Mó 26:15–18). Két okból is logikusnak tűnik, hogy deszkakeretekről van szó: 1. A Szentírásban megadott méretű deszkalapok szükségtelenül nehezek lettek volna, és 2. a lenvászon takarókra hímzett kerubokat a deszkák eltakarták volna, csak a hajlék tetején lehetett volna látni azokat (2Mó 26:1). Ezért valószínűnek tűnik, hogy a deszkakereteket úgy készítették el, hogy a hajlékban tartózkodó papok láthassák a lenvászon takaróra hímzett kerubokat. Napjainkban egyes tudósok is úgy vélik, hogy inkább deszkakeretekről van szó, semmint deszkalapokról. Tehát bár a régebbi bibliafordítások a héber qeʹres szót úgy adják vissza, hogy „deszka”, néhány mai fordítás a „keret” vagy „deszkakeret” kifejezést használja (2Mó 26:15–29, AT, JB, Mo, RS, ÚV).

A hajlék é. és d. oldalán is 20-20 deszkakeret volt (2Mó 26:18, 20). Mindegyik keret 10 könyök (4,5 m) magas és 1,5 könyök (67 cm) széles volt, a mélysége nincs megadva. A hajlék ny., hátsó részét hat deszkakeret és két saroktámasznak nevezett keret alkotta (2Mó 26:22–24).

Amikor a Biblia a deszkakeretekről ír, megemlít még ’karikákat’ is. A karikák kétségtelenül a keretekhez voltak erősítve, hogy rudakat helyezhessenek beléjük. A hajlékot három sor rúd tartotta össze. A felső és az alsó sort nyilván két-két rúd alkotta, hiszen csak a középső rúdról olvasható, hogy az a deszkakeretek „egyik végétől a másikig” ért. A rudak fából készültek, és bevonták őket arannyal (2Mó 26:26–29).

A hajlék oszlopai és alapja: Öt, arannyal bevont oszlop állt a bejáratnál, négy ugyanilyen oszlop pedig a szenthelyet és a szentek szentjét elválasztó függönyt tartotta (2Mó 26:32, 37). Az építmény 100 csaplyukas talpon nyugodott. Ezekbe a talpakba helyezték a 48 deszkakeretet, melyeknek alján csapok voltak. Mindegyik deszkakeretnek két csaplyukas talpa volt, a szenthely és a szentek szentje között levő négy oszlopnak pedig egy-egy. A talpak ezüstből készültek (2Mó 26:19–25, 32), és mindegyik egy talentum (kb. 34 kg) súlyú volt (2Mó 38:27). Ezenkívül a bejárat öt oszlopának is egy-egy réztalpa volt (2Mó 26:37). Az ezüst súlyából arra lehet következtetni, hogy ezek a talpak vékonyak voltak, talán vastag lemezek lehettek.

Az udvar: A hajlék egy 100×50 könyöknyi (44,5×22,2 m-es) udvaron volt, melyet egy 5 könyök (2,2 m) magas kárpittal kerítettek körül. A kárpitot a két hosszabbik oldalon húsz rézoszlopra erősítették, a rövidebbik oldalakon pedig tíz rézoszlopra. Az udvar bejáratára, mely a k. oldalon volt, lenből és festett anyagokból készítettek egy 20 könyök (8,9 m) hosszú leplet (2Mó 38:9–20).

A hajlék becsült értéke: A hajlékhoz használt arany és ezüst értéke mai pénzegységben kifejezve mintegy 12 000 000 dollár volt, az egész hajlék az összes felszerelési tárgyával együtt pedig valószínűleg több mint 13 000 000 dollár értékű volt (2Mó 38:24–29).

További lehetséges építmények: Úgy tűnik, idővel további építményeket emeltek a hajlék udvarában – feltehetően a hajlék oldalai mentén –, melyeket a papok használhattak (1Sá 3:3). Talán még más, kisebb építményeket is felállítottak az udvaron, ahol a közösségi felajánlásokat hozó személyek a családjukkal együtt elfogyaszthatták az áldozatokat.

Elhelyezkedése Izrael táborában: (ÁBRA: 1. köt. 538. o.) A hajlék Izrael táborának közepén állt. Hozzá legközelebb a Lévi törzséhez tartozó családok táboroztak, melyek a hajlékot felügyelték. A hajléktól K-re táborozott Áron papi családja, D-re a kehátiták (közülük lett kiválasztva Áron családja a papi szolgálatra [2Mó 6:18–20]), Ny-ra a gersoniták, É-ra pedig a méráriták (4Mó 3:23, 29, 35, 38). Valamivel távolabb volt a többi 12 törzs: Júda, Issakár és Zebulon K-re, Rúben, Simeon és Gád D-re, Efraim, Manassé és Benjámin Ny-ra, Dán, Áser és Naftali pedig É-ra (4Mó 2:1–31). A tábor bármely pontjáról könnyen meg lehetett állapítani, hogy hol van a hajlék, mivel nappal felhő, éjjel pedig tűz volt a szentek szentje fölött, ahol a szövetségláda elhelyezkedett (2Mó 40:36–38).

Hogyan szállították? A hajlékot az összes felszerelési tárgyával és eszközével együtt úgy szállították, hogy a papok betakarták a szenthely eszközeit, majd a kehátiták vitték a vállukon a szövetségládát, a jelenlét kenyerének asztalát, a lámpatartót és az oltárokat, melyek mind le voltak takarva (4Mó 4:4–15; 7:9). A gersoniták két szekéren szállították a sátorlapokat, a hajlék takaróit, az udvar kárpitjait, a lepleket, valamint a hozzájuk tartozó sátorköteleket, illetve a szolgálatban használatos néhány felszerelési tárgyat (a szentek szentje függönyét nem ők vitték, hiszen azzal takarták be a szövetségládát [4Mó 4:5]) (4Mó 4:24–26; 7:7). A méráriták négy szekéren vitték a nagyon nehéz tárgyakat, például a deszkakereteket, az oszlopokat, a csaplyukas talpakat, a sátorcövekeket és a köteleket (4Mó 4:29–32; 7:8).

Története: Miután Izrael átkelt a Jordán folyón, és bement az Ígéret földjére, a hajlékot Gilgálnál állították fel (Jzs 4:19). Majd a föld felosztásakor áthelyezték Silóba (Jzs 18:1). Hosszú évekig ott volt (1Sá 1:3, 24), majd Nóbba vitték (1Sá 21:1–6). Később Gibeonban volt (1Kr 21:29). Már azelőtt, hogy Dávid a Sion hegyére vitette a szövetségládát, a láda sok éve nem volt a hajlékban. Ennek ellenére még mindig ajánlottak fel áldozatokat a hajlékban, mely Gibeonban, ’a nagy magaslatnak’ nevezett helyen volt, egészen addig, amíg meg nem épült Salamon temploma (1Ki 3:4). A templom megépítése után Salamon felvitette a hajlékot Jeruzsálembe, és valószínűleg ott tárolták (1Ki 8:4; 2Kr 5:5).

Jelképes értelem: Pál apostol rávilágított, hogy mit jelképezett a hajlék. Amikor arról beszélt, hogy a hajlék és az ott végzett szolgálatok mintaképek voltak, azt mondta Jézus Krisztusról, hogy ő „nyilvános szolgája a szent helynek és az igazi sátornak, amelyet Jehova állított fel, nem ember” (Héb 8:2). Továbbá még ezt is hozzáfűzte: „Krisztus eljött mint azon jó dolgok főpapja, amelyek most már meglettek, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a teremtésből való sátoron keresztül” (Héb 9:11). A sátort Isten parancsára állították fel a pusztában, hogy közeledni lehessen Hozzá az igaz imádat által, és hogy a nép bűneit jelképes értelemben el lehessen törölni. A sátor szemléltetés volt (Héb 9:9), Istennek azt az eljárásmódját vetítette előre, mely során a nagy főpap, Jézus Krisztus megjelenik az égben az Atyja előtt áldozatának értékével, mely valóban eltörli a bűnöket (Héb 9:24–26; lásd: TEMPLOM). Ily módon a hűséges emberek valóban közeledhetnek Istenhez (Héb 4:16). János apostol látomásban látta az égben ’a tanúság sátrának szentélyét’, vagyis a hajlékot (Je 15:5).

Péter apostol – aki Isten szellem által született fia volt, és az volt a reménysége, hogy az égben Krisztus Jézussal lesz együtt –, úgy beszélt a testéről, mint ami egy „hajlék”. Ez egy átmeneti „lakóhely” volt, hiszen Péter tudta, hogy közeleg a halála, és hogy utána nem fizikai testben fog feltámadni, hanem szellemiben (2Pt 1:13–15; 1Jn 3:2; 1Ko 15:35–38, 42–44).

A hajlékban lévő különféle tárgyakról és eszközökről az adott címszó alatt található bővebb információ.