Hogyan használták őket? Figyelemre méltó, hogy az urimnak és a tummimnak Áron szíve fölött kellett lennie, amikor „Jehova elé” ment. Ez kétségkívül azt jelenti, hogy Áron a szentek szentjét elválasztó függöny előtt állt a szenthelyen, amikor meg akart kérdezni valamit Jehovától. Az, hogy az urim és a tummim „Áron szíve fölött” volt, valószínűleg arra utal, hogy ezeket a tárgyakat az erszényszerűen kialakított melltáskába helyezték. Az urim és a tummim ’Izrael fiainak ítéleteire’ szolgáltak, és akkor használták őket, amikor meg akarták tudni, mi Jehova válasza a nemzet vezetőit, és ennélfogva az egész nemzetet érintő ügyekben. Jehova, Izrael Törvényadója, a főpap tudtára adta, hogy az adott esetben miként kell eljárni (2Mó 28:30).

Számos bibliamagyarázó úgy véli, hogy az urim és a tummim sorsvetési eszközök voltak. A 2Mózes 28:30-ban a James Moffatt-féle fordítás „szent sorsvetési eszközöknek” nevezi őket. Némelyek úgy gondolják, hogy három tárgyról van szó: az egyikre azt írták, hogy „igen”, a másikra azt, hogy „nem”, a harmadikra pedig semmit sem írtak. Amelyiket kihúzták a melltáskából, az volt a válasz a kérdésre, hacsaknem azt húzták ki, amelyiken nem volt írás, mert ez azt jelentette, hogy nincs válasz. Mások úgy vélik, hogy az urim és a tummim két lapos kő lehetett, melyeknek egyik oldala fehér, a másik pedig fekete volt. Ha a sorsvetéskor mindkét kőnek a fehér oldala volt felül, akkor a válasz „igen” volt, ha mindkettőnek a fekete oldala, akkor pedig „nem”, ha viszont az egyik a fehér, a másik pedig a fekete oldalára esett, akkor nem volt válasz. Egyszer, amikor Saul egy pap által megkérdezte Istentől, hogy folytassa-e a filiszteusok elleni harcot, nem kapott választ. Gyanította, hogy az emberei közül valaki bűnt követett el, ezért így könyörgött: „Ó, Izrael Istene, adj tummimot!” A jelenlevők közül Saul és Jonatán lett kiválasztva, ezt követően pedig kettőjük között vetettek sorsot. Úgy tűnik, a történetben az „adj tummimot!” kérés nem kifejezetten a sorsvetésre utal, bár a beszámoló azt sejtetheti, hogy a kettő között mégis lehet valamilyen összefüggés (1Sá 14:36–42).