Tiszteld Jehova nagy nevét!

1–2. A kereszténység egyházaival ellentétben Jehova Tanúi hogyan tekintik Isten nevét?

A KERESZTÉNYSÉG egyházainak többsége kerüli Isten nevének használatát. Például az egyik angol bibliafordítás ezt írja az előszavában: „Bármilyen tulajdonnév használata az egyetlen Istenre . . . teljesen összeférhetetlen a keresztény egyház egyetemes hitével” (Revised Standard Version).

² Ugyanakkor Jehova Tanúi büszkék arra, hogy Isten nevét viselhetik, és dicsőíthetik azt. (Olvassátok fel: Zsoltárok 86:12; Ézsaiás 43:10.) Továbbá megtiszteltetésnek érezzük, hogy érthetjük ennek a névnek a jelentését, valamint az egyetemes vitakérdést, mely e név megszentelését is érinti (Máté 6:9). Ám ezt a kiváltságunkat sosem szabad természetesnek vennünk. Ezért vizsgáljunk meg három fontos kérdést: Mit jelent ismerni Isten nevét? Hogyan bizonyította Jehova, hogy méltán viseli nagy nevét, ezáltal is növelve annak dicsőségét? És hogyan tudunk Jehova nevében járni?

 3. Mit jelent ismerni Isten nevét?

³ Isten nevének ismerete sokkal többet foglal magában annál, mint hogy ismerjük azt a szót, hogy „Jehova”. Azt jelenti, hogy ismerjük, milyen Isten Jehova. Ez magában foglalja a tulajdonságait, a szándékát és a tetteit, melyekről a Biblia ír, például, hogy hogyan bánik a szolgáival. Természetesen Jehova fokozatosan, a szándéka kibontakozásával összhangban tár fel egyre több mindent magáról (Péld 4:18). Jehova megmondta a nevét az első emberpárnak, így Éva használta azt, miután megszülte Káint (1Móz 4:1). Noé, Ábrahám, Izsák és Jákob, a hűséges patriarchák ismerték Isten nevét. Sőt, egyre jobban megértették annak jelentését, amint Jehova megáldotta őket, gondoskodott róluk, és kinyilatkoztatta nekik szándékának részleteit. Mózesnek pedig valami különlegeset tárt fel a neve jelentéséről.

 4. Miért kérdezte Mózes Istent a nevéről, és miért érthető, hogy aggódott?

⁴ (Olvassátok fel: 2Mózes 3:10–15.) Amikor Mózes 80 éves volt, Isten egy nagy horderejű feladat elvégzésére utasította: „hozd ki népemet, Izrael fiait Egyiptomból.” Erre Mózes egy nagy jelentőséggel bíró kérdést tett fel tiszteletteljesen. Tulajdonképpen ezt kérdezte: „Mi a neved?” Tekintettel arra, hogy Isten neve már régóta ismert volt, mire irányult Mózes kérdése? Nyilvánvalóan többet szeretett volna megtudni arról a személyről, aki ezt a nevet viseli, olyan dolgokat, melyek meg tudnák győzni Isten népét arról, hogy Isten valóban meg fogja szabadítani őket. Mózes jogosan aggódott. Az izraeliták már egy ideje rabszolgák voltak, és valószínűleg kétségbe vonták, hogy ősatyáik Istene képes megszabadítani őket. Sőt, egyes izraeliták egyiptomi isteneket imádtak! (Ez 20:7, 8).

 5. Hogyan tette Jehova világosabbá a neve jelentését a Mózesnek adott válaszában?

⁵ Hogyan válaszolt Jehova Mózes kérdésére? Részben ezt mondta: „Ezt mondd Izrael fiainak: »Az AZZÁ VÁLOKa küldött engem hozzátok.«” Majd hozzátette: „Jehova, a ti ősatyáitok Istene . . . küldött hozzátok.” Isten feltárta, hogy azzá válik, amivé szükséges válnia a szándéka megvalósulásához, illetve hogy mindig hű a szavához. Ezért a 15. versben Jehova következő szavait olvashatjuk: „Ez az én nevem időtlen időkig, és erről fognak emlékezni rám nemzedékről nemzedékre.” Ez a kinyilatkoztatás minden bizonnyal megerősítette Mózes hitét, és tiszteletteljes félelemmel töltötte el.

6–7. Hogyan bizonyult Jehova méltónak a nagy nevéhez?

⁶ Nem sokkal azután, hogy Jehova megbízta Mózest, méltónak bizonyult a nevéhez azáltal, hogy Izrael Szabadítójává vált. Tíz pusztító csapással megalázta Egyiptomot, és leleplezte, mennyire tehetetlenek az egyiptomi istenek, köztük a fáraó is (2Móz 12:12). Majd kettéválasztotta a Vörös-tengert, és átvezette rajta az izraelitákat. A fáraót és a hadseregét pedig belefullasztotta a tengerbe (Zsolt 136:13–15). A „hatalmas és félelmetes” pusztában Életfenntartóvá vált, azáltal, hogy élelemmel és vízzel látta el a népét, melynek tagjai 2-3 millióan vagy még többen lehettek. Továbbá gondoskodott róla, hogy ne kopjon el a ruhájuk és a sarujuk (5Móz 1:19; 29:5). Igen, semmi sem gátolhatja meg Jehovát, hogy hű legyen páratlan nevéhez. Jehova később kijelentette Ézsaiásnak: „Én, én vagyok Jehova, és rajtam kívül nincs megmentő” (Ézs 43:11).

⁷ Mózes utóda, Józsué szintén tanúja volt Jehova félelmet keltő tetteinek Egyiptomban és a pusztában. Ezért az élete vége felé szilárd meggyőződéssel mondhatta izraelita társainak a következőket: „jól tudjátok teljes szívetekből és teljes lelketekből, hogy egyetlen szó sem maradt beteljesületlenül mindabból a jó szóból, melyet Jehova, a ti Istenetek mondott nektek. Mind beteljesült rajtatok. Egyetlen szó sem vallott kudarcot” (Józs 23:14). Igen, Jehova vitathatatlanul megtartotta a szavát, azzá vált, amivé kellett.

 8. Hogyan bizonyul Jehova méltónak a nevéhez napjainkban?

⁸ Jehova napjainkban is azzá válik, amivé szükséges. A Fia által megjövendölte, hogy az utolsó napokban „az egész lakott földön” prédikálni fogják a Királyság üzenetét (Máté 24:14). Vajon a mindenható Istenen kívül ki más tudna megjövendölni egy ilyen munkát, gondoskodni annak elvégzéséről, és felhasználni sok „iskolázatlan és egyszerű” embert erre a feladatra? (Csel 4:13). Ezért amikor részt veszünk ebben a munkában, ennek a bibliai próféciának a beteljesedéséhez járulunk hozzá. Tiszteljük Atyánkat, és kifejezzük, hogy valóban így érzünk, amikor a következőt kérjük imában: „szenteltessék meg a neved. Jöjjön el a királyságod. Legyen meg az akaratod, mint az égben, úgy a földön is” (Máté 6:9, 10).

9–10. Hogyan tárt fel Jehova még többet a nevének jelentéséről azzal, ahogyan az izraelitákkal bánt, és milyen hatása volt ennek?

⁹ Röviddel azután, hogy az izraeliták kivonultak Egyiptomból, Jehova egy új oldaláról mutatta meg magát a népének. A törvényszövetség által a „férjuruk” lett, és készségesen vállalta az ezzel járó felelősséget (Jer 3:14). Az izraeliták pedig jelképes értelemben a felesége, a nevéről nevezett nép lettek (Ézs 54:5, 6). Amikor készségesen alárendelték magukat neki, és megtartották a parancsolatait, ő tökéletes Férjük volt. Megáldotta őket, megvédte őket, és békét adott nekik (4Móz 6:22–27). Jehova nagy neve ezáltal dicsőítve lett a nemzetek között. (Olvassátok fel: 5Mózes 4:5–8; Zsoltárok 86:7–10.) Csakugyan, Izrael történelme során sok idegen népből való ember csatlakozott az igaz imádathoz. Ezzel valójában ugyanazt fejezték ki, mint a moábita Ruth, aki ezt mondta Naominak: „néped az én népem lesz, és Istened az én Istenem” (Ruth 1:16).

¹⁰ Jehova személyiségének sok új vonását feltárta az, ahogyan mintegy 1500 év alatt az izraelitákkal bánt. A nemzet makacssága ellenére Jehova újra meg újra „irgalmas” Istennek bizonyult, aki „lassú a haragra”, rendkívül türelmes és hosszútűrő (2Móz 34:5–7). Jehova türelme azonban nem volt határtalan. Amikor a zsidó nemzet elvetette és megölte a Fiát, többé nem lehetett a nevéről nevezett nép (Máté 23:37, 38). A többségük szellemileg halott lett, akárcsak egy kiszáradt fa (Luk 23:31). Milyen hatással volt ez arra, ahogyan Isten neve iránt éreztek?

11. Miért hagytak fel az izraeliták Isten nevének használatával?

¹¹ A történelem azt mutatja, hogy a zsidóknak idővel babonás elképzelésük lett Isten nevéről, úgy gondolták, hogy nem szabad kiejteniük azt (2Móz 20:7). Isten neve fokozatosan száműzve lett a judaizmusból. Kétségkívül rosszulesett Jehovának, hogy ilyen tiszteletlenül bánnak a nevével (Zsolt 78:40, 41). Ám Isten, „akinek a neve Féltékeny”, nyilvánvalóan nem engedné, hogy örökre egy olyan nép viselje a nevét, mely megtagadta őt, és akiket ő is elvetett (2Móz 34:14). Ennek tudatosítania kell bennünk annak fontosságát, hogy nagy tisztelettel kell bánnunk a Teremtőnk nevével.

12. Hogyan szerzett Jehova népet a nevének a jövendöléssel összhangban?

¹² Jeremiás által Jehova feltárta azt a szándékát, hogy „új szövetséget” köt egy új nemzettel, a szellemi Izraellel. Jeremiás megjövendölte, hogy ennek a nemzetnek az összes tagja, „a legkisebbtől a legnagyobbig” ismerni fogja Jehovát (Jer 31:31, 33, 34). Ez a prófécia i. sz. 33 pünkösdjén kezdett teljesedni, amikor Isten életbe léptette az új szövetséget. Az új nemzet – melyhez zsidók és nem zsidók egyaránt tartoztak –, Isten Izraele lett az Isten „nevének” szerzett nép. Ők azok, akikről Jehova a következőt mondta: „az én nevemről neveztetnek” (Gal 6:16; olvassátok fel: Cselekedetek 15:14–17; Máté 21:43).

13. a) Vajon használták az első századi keresztények Isten nevét? Magyarázd meg! b) Te hogyan tekinted azt a kiváltságot, hogy használhatod Jehova nevét a szolgálatban?

¹³ Az Isten nevéről nevezett népként ennek a szellemi nemzetnek a tagjai biztosan használták Isten nevét, például amikor idéztek a Héber Iratokból.b Péter apostol többször is említette Isten nevét, amikor i. sz. 33 pünkösdjén beszédet mondott egy zsidókból és prozelitákból álló nemzetközi hallgatóságnak (Csel 2:14, 20, 21, 25, 34). Az első századi keresztények tisztelték Jehovát, ezért ő megáldotta a prédikálómunkában tett erőfeszítéseiket. Jehova ma is megáldja a szolgálatunkat, amikor büszkén hirdetjük a nevét, és megmutatjuk az érdeklődőknek, lehetőleg a saját Bibliájukból. Ezáltal bemutatjuk őket az igaz Istennek. Mekkora kiváltság ez nekünk, és nekik is! Időnként ez lehet az első lépés a Jehovával ápolt csodálatos kapcsolat felé, mely egyre erősebb lesz és örökké tart.

14–15. Honnan tudjuk, hogy Jehova megvédte a nevét?

¹⁴ A hitehagyás később egyre inkább megfertőzte a korai keresztény gyülekezetet, különösen az apostolok halála után (2Tessz 2:3–7). A hamis tanítók még azt a zsidó hagyományt is átvették, hogy nem szabad használni Isten nevét. De vajon engedné Jehova, hogy eltöröljék a nevét, mely rá emlékeztet? Nem, soha! Jóllehet a pontos kiejtését már nem lehet meghatározni, de a név fennmaradt. Idővel különféle bibliafordításokban, valamint bibliatudósok írásaiban is szerepelt. Például 1757-ben Charles Peters azt írta, hogy Isten sok címe közül „úgy tűnik, [a Jehova név] fejezi ki legérzékletesebben az egész lényét”. Hopton Haynes az Isten imádatával kapcsolatos könyvében, melyet 1797-ben adtak ki, a következőképpen kezdte a 7. fejezetet: „JEHOVA a tulajdonneve ISTENNEK a zsidók között, egyedül őt imádták, akárcsak Krisztus és az apostolai.” Henry Grew (1781–1862) nemcsak használta Isten nevét, hanem azt is elismerte, hogy gyalázat érte azt, és meg kell szentelni. George Storrs (1796–1879), Charles T. Russell egyik közeli társa is használta Isten nevét, mint ahogyan maga Russell is.

¹⁵ Az 1931-es év különösen figyelemreméltó volt, mivel a Nemzetközi Bibliakutatók, ahogyan akkoriban Isten népét hívták, ekkor vették fel az Írás szerinti Jehova Tanúi nevet (Ézs 43:10–12). Ezáltal a világ tudtára adták, hogy büszkék arra, hogy az egyedüli igaz Isten szolgái lehetnek, és a nevének szerzett nép, mely dicsőíti Isten nevét (Csel 15:14). Ezek az események Jehova szavaira emlékeztetnek bennünket, melyek a Malakiás 1:11-ben találhatók: „Napkelettől napnyugatig nagy lesz az én nevem a nemzetek között.”

16. Miért tekintsük megtiszteltetésnek, hogy Jehova nevében járhatunk?

¹⁶ Mikeás próféta ezt írta: „minden nép a maga istenének nevében jár, mi pedig Jehovának, a mi Istenünknek nevében járunk időtlen időkig, sőt örökké” (Mik 4:5). Az, hogy Jehova megengedte a Bibliakutatóknak, hogy felvegyék a nevét, nem csupán nagy megtiszteltetés volt, hanem a helyeslésének bizonyítéka is egyben. (Olvassátok fel: Malakiás 3:16–18.) Te is így érzel? Minden tőled telhetőt megteszel, hogy Jehova nevében járj? Tudod, mit foglal ez magában?

17. Mit foglal magában az, hogy Isten nevében járunk?

¹⁷ Legalább három dolgot foglal magában az, hogy Isten nevében járunk. Először is hirdetnünk kell a nevét másoknak, mivel felismerjük, hogy csak az fog „megmentésben . . . részesülni”, „aki segítségül hívja Jehova nevét” (Róma 10:13). Másodszor elmélkednünk kell Jehova tulajdonságain, különösen a szeretetén (1Ján 4:8). Harmadszor pedig úgy tudunk Isten nevében járni, ha örömmel alárendeljük magunkat az igazságos irányadó mértékeinek, nehogy szégyent hozzunk Atyánk szent nevére (1Ján 5:3). Te elhatároztad, hogy „Jehovának, a mi Istenünknek nevében [fogsz járni] időtlen időkig”?

18. Miért tekinthet bizalommal a jövőbe mindenki, aki tiszteli Jehova nagy nevét?

¹⁸ Hamarosan mindenki, aki figyelmen kívül hagyja Jehovát, vagy dacol vele, kénytelen lesz elismerni őt (Ez 38:23). Az ilyen személyek hasonlóak a fáraóhoz, aki ezt mondta: „Ki az a Jehova, hogy hallgassak a szavára?” A fáraónak nem kellett sokat várnia a válaszra! (2Móz 5:1, 2; 9:16; 12:29). Mi azonban úgy döntöttünk, hogy megismerjük Jehovát, és a barátai leszünk. Büszkék vagyunk rá, hogy viselhetjük a nevét, és hogy a nevéről nevezett engedelmes nép tagjai lehetünk. Ezért bizalommal tekintünk a jövőbe a Zsoltárok 9:10-ben feljegyzett ígéret alapján, mely így hangzik: „Akik ismerik a nevedet, bíznak benned, mert nem hagyod el a téged keresőket, ó, Jehova!”