Miután Izrael átkelt a Jordánon, Rúben, Gád, Áser, Zebulon, Dán és Naftali törzsének az volt a feladata, hogy „álljanak az átkozásra az Ebál-hegyen”, a többi törzsnek pedig az, hogy álljon „a nép megáldására a Gerizim-hegyen”. Ekkor ismertették az Isten törvényének való engedelmességből fakadó áldásokat, valamint az Isten törvényének megszegésével járó átkokat (5Mó 27:12–14). Amikor elhangzottak az engedetlenség miatti átkok, az egész népnek azt kellett mondania, hogy „Ámen!”, vagyis ’Úgy legyen!’. Így nyilvánították ki, hogy egyetértenek azzal, hogy a gonoszság cselekvői ítéletet érdemelnek (5Mó 27:15–26).

Majd Izrael gyülekezete előtt, amely egybegyűlt Mózes útmutatása szerint (és amelybe beletartoztak a jövevény lakosok is), Józsué felolvasta „a törvény minden szavát. . ., az áldást és az átkot, mindet aszerint, amint leíratott a törvény könyvében”. A gyülekezet egyik fele az Ebál-hegy előtt állt, a másik fele a Gerizim-hegy előtt, a szövetségláda és a léviták pedig a két csoport között voltak (Jzs 8:30–35). A két hegy lejtői úgy helyezkednek el egymáshoz viszonyítva, hogy nagyszerű akusztikát biztosítottak ehhez az alkalomhoz. Figyelemre méltó az is, hogy mindez nagyjából az Ígéret földjének a szívében történt, és nem messze onnan, ahol Jehova megígérte, hogy Izrael ősatyjának, Ábrámnak (Ábrahámnak) adja azt a földet (1Mó 12:6, 7).

A zsidó hagyomány szerint a léviták – akik az Ebál-hegy és a Gerizim-hegy között álltak –, amikor az áldást mondták, a Gerizim-hegy felé fordultak, az összegyűlt nép pedig azt mondta, hogy „Ámen!”. Azután állítólag az Ebál-hegy felé fordultak, és elmondták az átkot, mire azok, akik azon az oldalon gyűltek egybe, azt felelték, hogy „Ámen!”. A Szentírás azonban nem részletezi, hogy pontosan miként történt ez a jelentős esemény.