REFAITÁK

Egy magas növésű nép vagy törzs. A név jelentése és eredete bizonytalan. Valószínűleg azért nevezték őket refaitáknak (héb.: refá·ʼímʹ), mivel egy Ráfah nevű embernek voltak a leszármazottai. A 2Sámuel 21:16-ban lévő há·Rá·fáʹ (szó szerint: ’a Ráfah’) esetében úgy tűnik, hogy az atyjuk nevével az óriásoknak egy egész nemzetségére utaltak.

Korábban a refaiták nyilván a Holt-tengertől K-re éltek. A moábiták, akik elűzték a refaitákat, emitákként (rémisztő dolgok) utaltak rájuk. Az ammoniták zamzummoknak (feltehetően a ’kigondol; kitervel’ jelentésű alapszóból) nevezték őket (5Mó 2:10, 11, 19, 20). Amikor Elám királya, Kédorlaomer Ny-ra jött, hogy harcba szálljon öt lázadó királlyal a Holt-tenger közelében (és Lótot foglyul ejtette), megverte a refaitákat Asterót-Karnaimban (1Mó 14:1, 5). Ez alapján a refaiták akkoriban Básánban laktak, a Jordántól K-re. Nem sokkal később Isten azt mondta, hogy Ábrahám leszármazottainak fogja adni az Ígéret földjét, amely magában foglalta azt a területet is, ahol a refaiták éltek (1Mó 15:18–20).

Több mint 400 évvel később, közvetlenül azelőtt, hogy Izrael bement Kánaán földjére, Básánt még mindig a „refaiták földjének” nevezték. Az izraeliták itt győzték le Ógot, Básán királyát (5Mó 3:3, 11, 13; Jzs 12:4; 13:12); csak ő „maradt meg a refaiták maradéka közül”. Bizonytalan, hogy ez vajon azt jelenti-e, hogy ő volt a refaiták utolsó királya, vagy hogy ő volt az egyetlen, aki azon a vidéken megmaradt a refaiták közül, ugyanis nem sokkal később a Jordántól Ny-ra még lehetett találni refaitákat.

Az izraelitáknak nehézségeik akadtak a refaitákkal az Ígéret földjén, mivel a refaiták közül néhányan kitartóan küzdöttek Efraim hegyvidékének az erdőségében. József fiai féltek őket elűzni (Jzs 17:14–18). Amikor Dávid harcba szállt a filiszteusok ellen, ő és a szolgái négy olyan embert terítettek le, akik „a refaitáktól születtek Gátban”. Egyiküket úgy írták le, mint aki „rendkívül termetes ember, akinek hat-hat ujja volt kezein is, lábain is, tehát huszonnégy”. Fegyverzetüknek a leírása arról árulkodik, hogy mind hatalmas termetű emberek voltak. Ezek egyike volt ’Lahmi, a gáti Góliát testvére’ (1Kr 20:4–8). Ennek a Góliátnak, akit Dávid megölt, hat könyök és egy arasz (2,9 m) volt a magassága (1Sá 17:4–7). A 2Sámuel 21:16–22-ben lévő beszámoló „Góliátot” ír az 1Krónikák 20:5-ben található „Góliát testvérét” helyett, ami arra utalhat, hogy két Góliát is volt. (Lásd: GÓLIÁT.)

A héber refá·ʼímʹ szót más értelemben is használja a Biblia. Olykor egyértelmű, hogy nem egy bizonyos népre utal, hanem a halottakra. Néhány tudós az ’összeesik, elernyed’ jelentésű alapszóhoz kapcsolva a szót arra a következtetésre jutott, hogy a jelentése: ’elsüllyedtek, erőtlenek’. Azokban a versekben, ahol ez a jelentése a szónak, az Új világ fordítás a „tehetetlen halottak” kifejezéssel fordítja, és sok más fordítás is ehhez hasonlóan adja vissza, például: „halottak”, „élet nélkül valók” és „holtak” (Jób 26:5; Zs 88:10; Pl 2:18; 9:18; 21:16; Ézs 14:9; 26:14, 19).