Súnem — Szeretet és erőszak jellemezte

GALILEA déli részén, Jezréel alföldjének keleti végén terült el Súnem városa. Ez a kicsiny város tanúja volt a bibliai történelem két legjelentősebb ütközetének, de két olyan asszony szülővárosaként is nevezetes volt, akik a lojális szeretet példái.

Súnem városa hátterében az a hegy tornyosult, melyet a Móré-hegynek vélnek, míg a síkság túloldalán, a várostól mintegy 8 kilométerre a Gilboa-hegy állt. E két hegy közötti terület bőven öntözött termőföld volt — Izráel egyik legtermékenyebb vidéke.

A Súnem környéki, buja növényzetű táj szolgáltatja a díszletet a valaha elmondott egyik legvarázslatosabb szerelmi történethez — az Énekek Énekéhez. Ez az ének egy gyönyörű vidéki lányról szól, aki nem fogadta el Salamon király ajánlatát, hogy legyen az ő egyik felesége, s inkább pásztortársával kötött házasságot. Salamon minden bölcsességét és vagyonát bevetette, hogy elnyerje a lány szívét. Újra meg újra így dicsérte: „Kicsoda az, a ki úgy láttatik mintegy hajnal, szép, mint a hold, tiszta, mint a nap . . . ?” Emellett azt ígérte neki, hogy annyi ékszerrel fogja kényeztetni, amennyit csak el tud képzelni (Énekek Éneke 1:11; 6:7).

Salamon rávette a lányt, hogy menjen el vele Jeruzsálembe díszkíséretének egyik tagjaként, hatvan legjobb katonája társaságában, hogy ízelítőt nyújtson neki a királyi életből (Énekek Éneke 3:6–11). Királyi udvarában szállásolta el a lányt; egy annyira lenyűgöző udvarban, mely láttán Séba királynőjének „a lélekzete is elállott” (1Királyok 10:4, 5).

A sunemita lány azonban lojális volt a pásztorfiúhoz. Ezt mondta róla: „Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem” (Énekek Éneke 2:3). Hadd örvendezzen csak Salamon az ezernyi szőlőskertjének! A lánynak elég volt egyetlen szőlőskert is — a szerelmesével együtt. Szerelme rendíthetetlen volt (Énekek Éneke 8:11, 12).

Egy másik gyönyörű asszony is élt Súnemben. A külső megjelenéséről semmit sem tudunk, de az biztos, hogy a szívében gyönyörű volt. A Biblia azt írja róla, hogy ’bajlódott’ (Izr. Magyar Irodalmi Társulat fordítása), vagyis sokat fáradozott azért, hogy Elizeus próféta számára rendszeresen gondoskodjon ennivalóról és szálláshelyről (2Királyok 4:8–13).

Képzelhetjük, mennyire hálás volt Elizeus, amikor egy hosszú, kimerítő út után visszatért abba a kicsiny padlásszobába, melyet az asszony és a férje előkészítettek számára. Elizeus valószínűleg gyakran meglátogatta az otthonukat, hiszen a szolgálata 60 évet ölelt fel. Vajon miért ragaszkodott ahhoz ez a sunemita asszony, hogy Elizeus az ő otthonukban maradjon, valahányszor csak arra járt? Mert értékelte Elizeus munkáját. Ez az alázatos, önzetlen próféta a nemzet lelkiismeretéül szolgált, s arra emlékeztette a királyokat, a papokat és a közembereket, hogy kötelességük Jehovát szolgálni.

Nem fér hozzá kétség, hogy a sunemita asszony azok között volt, akikre Jézus gondolt, amikor ezt mondta: „Aki befogad egy prófétát azért, mert az próféta, prófétának járó jutalmat kap” (Máté 10:41, Újfordítású revideált Biblia). Jehova különleges jutalomban részesítette ezt az istenfélő asszonyt. Habár már sok-sok éve meddő volt, fia született. Évekkel később pedig ugyancsak isteni segítséget kapott, amikor hét évig tartó éhség pusztított azon a földön. Ez a megható beszámoló emlékezetünkbe idézi, hogy égi Atyánk részéről soha nem marad észrevétlen, hogyha kedvességet mutatunk Isten szolgái iránt (2Királyok 4:13–37; 8:1–6; Zsidók 6:10).

Két döntő ütközet

Bár Súnemre úgy emlékeznek, mint ennek a két lojális asszonynak az otthonára, ez a város két olyan ütközetnek is tanúja volt, mely megváltoztatta Izráel történelmének a menetét. Volt egy olyan hely a közelben, mely ideális volt harctérnek: az a síkság, melyet a Móré-hegy és a Gilboa-hegy fogott közre. A bibliai időkben a katonai parancsnokok mindig ott táboroztak, ahol jó volt a vízellátás, volt védelmül szolgáló magaslat, és ha lehet, olyan kiemelkedő hely is, mely a völgyben elterülő, száraz síkságra nézett, és volt rajta elég hely ahhoz, hogy irányítani lehessen a csapatokat, a lovakat és a harci szekereket. Súnem és Gilboa kínált ilyen előnyöket.

A bírák idejében egy 135 000 midiánitából, amálekitából és másokból álló hadsereg ütött tábort a Móré előtti síkságon. Tevéiknek „nem volt száma sokaságuk miatt, mint a fövenynek, mely a tenger partján van” (Bírák 7:12). Velük szemben, a síkság túloldalán, a Gilboa-hegy lábánál lévő Haród kútja mellett voltak az izraeliták Gedeon bíró vezetésével, akinek csak 32 000 harcosa volt.

A csata előtti napokon mindkét fél a másik félt próbálta demoralizálni. A gúnyolódó csapatok, a harci tevék, a harci szekerek és a lovak félelmet kelthettek a gyalogságban. Kétségtelen, hogy a midiániták — akik már elhelyezkedtek, miközben az izraeliták szerveződtek — félelmetes látványt nyújtottak. Amikor Gedeon azt kérdezte, hogy „kicsoda a félelmes és rettegő”, hadseregének kétharmada válaszul elhagyta a harcteret (Bírák 7:1–3, Károli, 1899).

A csupán 10 000 izraelitát számláló csapatok ekkor már meredten néztek a síkság túloldalán lévő 135 000 ellenséges katonára, Jehova pedig hamarosan csekély 300-ra csökkentette az izraelita harcosok számát. Ezt a kicsiny csapatot az izraelita szokást követve három részre osztották. A sötétség leple alatt szétszóródtak, és az ellenség táborának három oldalán foglalták el helyüket. Ekkor Gedeon parancsára mind a 300-an összetörték a fáklyáikat rejtő korsókat, magasra tartották a fáklyákat, és ezt kiáltották: „Jehova kardja és Gedeoné!” (NW). Megfújták kürtjeiket, és egyfolytában csak fújták őket. A sötétben a harcosok riadt tömkelege azt hitte, hogy 300 csapat támadt rájuk. Jehova egymás ellen fordította őket, s „az egész tábor futásnak eredt, és kiáltozott, és menekült” (Bírák 7:15–22; 8:10).

A másik ütközet Súnem közelében zajlott le Saul király idejében. A Biblia arról számol be, hogy „a Filiszteusok egybegyűlvén, eljövének és tábort járának Sunemnél: egybegyűjté Saul is az egész Izráelt, és tábort járának Gilboánál”, éppen úgy, ahogy Gedeon hadserege tette évekkel azelőtt. Ám Gedeonnal ellentétben Saul nemigen bízott Jehovában, s inkább egy endori spiritiszta médiumtól kért tanácsot. Amikor a király meglátta a filiszteusok táborát, „megfélemlék és az ő szíve nagyon megrémüle”. Az ezt követő ütközetben az izraeliták megfutamodtak, és súlyos vereséget szenvedtek. Saul és Jonathán is életét vesztette (1Sámuel 28:4–7; 31:1–6).

Ezért jellemezte tehát szeretet és erőszak, valamint a Jehovába vetett bizalom és a démonokban való bizakodás is Súnem történelmét. Két nő állhatatos szeretetet és vendégszeretetet mutatott ki, két izraelita hadvezér pedig döntő ütközetet vívott ezen a völgyben elterülő síkságon. Mind a négy példa jól szemlélteti, hogy fontos bízni Jehovában, aki soha nem mulasztja el megjutalmazni azokat, akik őt szolgálják.

[Kép a 31. oldalon]

Az ókori Súnem helyén ma Sulam modern falva terül el; a háttérben a Móré-hegy

[Forrásjelzés]

Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.