Ehud — A bátorság és a hit embere

SOK év telt már el azóta, hogy az izraeliták először léptek az Ígéret földjére. Mózes és utóda, Józsué már régen meghalt. Mivel hiányoztak a hit ilyen emberei, a tiszta imádat iránti értékelés rohamosan csökkent. Az izraeliták még a Baáloknak és a szent oszlopoknaka is kezdtek szolgálni. Ez ahhoz vezetett, hogy Jehova nyolc évre a szíriaiak kezébe adta a népét. Ekkor már Isten segítségéért kiáltottak az izraeliták. Könyörületes lévén, ő meg is hallgatta őket. Jehova egy bírót támasztott, Othnielt, hogy megszabadítsa népét (Bírák 3:7–11).

Ezeknek az eseményeknek egy alapvető igazságra kellett volna megtanítaniuk az izraelitákat: arra, hogy a Jehova iránti engedelmesség áldásokat eredményez, míg az engedetlenségnek átkok lesznek a következményei (5Mózes 11:26–28). Izráel népe azonban elmulasztotta megtanulni ezt a leckét. Egy negyven évig tartó békeidőszak után ismét elhagyták az igaz imádatot (Bírák 3:12).

A moabiták legyőzték őket

Ez alkalommal Jehova engedte, hogy népe a moabita Eglon király kezébe essen. A Biblia úgy festi le Eglont, mint aki „igen kövér ember vala”. Ammon és Amálek nemzete segítségével Eglon megtámadta Izráelt, és Jerikóban, „a pálmák városában” emeltetett magának palotát. Mennyire ironikus, hogy az első kananeus város, amelyet Izráel leigázott, most egy olyan személy székhelyének adott otthont, aki Kámostb, a hamis istent imádta! (Bírák 3:12, 13, 17).

Eglon ezután tizennyolc évig volt az izraeliták elnyomója, és nyilván megterhelő adót vetett ki rájuk. Azáltal, hogy Moáb szabályos időközönként sarcot követelt, megerősítette gazdasági helyzetét, mialatt kiszipolyozta Izráel erőforrásait. Érthető, hogy Isten népe enyhülésért kiáltott, Jehova pedig ismét meghallgatta őket. Egy másik szabadítót támasztott nekik, ez alkalommal a Benjámin törzséből származó Ehudot. Azért, hogy véget vessen Eglon Izráel feletti zsarnokoskodásának, Ehud azt tervezte, hogy a sarcfizetés legközelebbi napján akcióba lép (Bírák 3:14, 15, Úf).

Ehud egy kétélű, egy könyök hosszú kardot készített, hogy felkészüljön bátor lépésére. Ha ez egy kiskönyök volt, akkor a fegyver körülbelül 38 centiméter hosszú volt. Egyesek úgy vélik, hogy ez egy tőr volt. Kétségkívül nem volt keresztvas a penge és a markolat között. Ehud így ruhája redői közé tudta rejteni kicsiny kardját. Azonkívül — mivel Ehud balkezes volt — a jobb oldalára köthette fel kardját, ami nem a szokásos helye a fegyvernek (Bírák 3:15, 16, Úf).

Ehud hadműveletének megvolt a maga veszélye. Mi van például akkor, ha a király kísérői megmotozzák Ehudot? De még ha nem teszik is, királyukat biztosan nem hagyják majd egyedül egy izraelitával! De ha így tesznek is, és Ehud meg tudja is ölni Eglont, hogyan menekül majd el? Milyen messzire futhat, mielőtt Eglon kísérői észreveszik, mi történt?

Nem kétséges, hogy Ehud elmerengett az ilyen részleteken, talán maga elé is képzelt sokféle végzetes kimenetelt. Ennek ellenére továbbvitte tervét, miközben bátorságot mutatott, és hitet gyakorolt Jehovában.

Ehud találkozik Eglonnal

Elérkezett a következő sarc beszolgáltatásának napja. Ehud és az emberei bementek a király palotájába. Nem telt bele sok idő, és már személyesen Eglon király előtt álltak. Ehud számára azonban még nem érkezett el az idő a támadásra. Miután beszolgáltatta a sarcot, Ehud elbocsátotta azokat, akik a sarcot hozták (Bírák 3:17, 18).

Vajon miért késlekedett Ehud lesújtani Eglonra? Engedett vajon a félelemnek? Semmi esetre sem! Ahhoz, hogy Ehud véghezvihesse a tervét, négyszemközt kellett lennie a királlyal — ez ennél a kezdeti találkozásnál még nem volt adott. Továbbá Ehudnak gyorsan kellett elmenekülnie. Sokkal könnyebb egyedül menekülni, mint mindazok kíséretében, akik a sarcot hozták. Emiatt Ehud kivárta, míg elérkezik az ő ideje. Az Eglonnál tett rövid látogatás lehetővé tette számára, hogy megismerkedjen a palota elrendezésével, és hogy kipuhatolja a király őrségének kiterjedtségét.

Miután elérték a „Gilgál közelében lévő kőbányákat”, Ehud magukra hagyta embereit, és visszatért Eglon palotájába. A mintegy 2 kilométer hosszú út még egy kis időt adott Ehudnak, hogy átgondolja küldetését, és hogy Jehova áldásáért imádkozzon (Bírák 3:19).

Ehud visszatér

Kétségtelen, hogy Ehudot szívesen látták viszont a palotában. Talán a nagylelkű sarc hozta meg Eglon jókedvét, amelyet Ehud korábban beszolgáltatott. Jóllehet a kezdeti látogatás talán rövid volt, elegendő lehetőséget teremtett Ehudnak ahhoz, hogy megalapozza a királlyal való jó kapcsolatot. Bárhogy állt is a dolog, Ehud újra Eglon színe előtt volt.

„Titkos beszédem van veled, óh király!” — mondta Ehud. Az a tény, hogy eddig eljutott, azt jelezte, hogy Jehova vezette őt. De volt egy probléma. A „titkos beszédet”, amelyet Ehud hozott, nem lehetett elmondani a király kísérői előtt. Ha Jehova közbelépne — erre a segítségre Ehudnak azon nyomban szüksége volna. „Hallgass!” — parancsolta a király. Mivel Eglon nem akarta, hogy ezt a „titkos beszédet” mindenki hallja, elbocsátotta kísérőit. Képzelheted, mennyire megkönnyebbült Ehud! (Bírák 3:19).

Eglon a padlásszobájában ült, amikor Ehud odament hozzá, és ezt mondta neki: „Istennek beszéde van nálam te hozzád.” Azzal, hogy az „Istent” említette, vajon Kámosra utalt Ehud? Eglon talán így gondolta. Nyugtalanul feltápászkodott a trónjáról, és várakozással telve felállt. Ehud közelebb lépett hozzá, valószínűleg óvatosan mozogva, nehogy felkeltse a király gyanúját a támadást illetően. Ekkor Ehud egy hirtelen mozdulattal „kinyújtá . . . az ő balkezét, és kirántá kardját a jobb tomporáról, és beleüté azt annak [Eglonnak] hasába. És beméne még a markolatja is a vasa után és berekeszté a háj a fegyver vasát, mert nem vonta ki a kardot annak hasából, sőt átment annak vékonyán” (Bírák 3:20–22).

Mivel a király kísérői valahol a közelben ácsorogtak, nem volt mozgás. Ehud azonban még mindig veszélyben volt. Eglon szolgái bármelyik pillanatban beronthatnak, és megtalálhatják királyuk holttestét. Ehudnak gyorsan el kellett menekülnie! Miután bezárta az ajtókat, a padlásszoba szellőzőnyílásán át elmenekült (Bírák 3:23, 24a).

A leleplezés és a vereség

Eglon szolgái hamar gyanakodni kezdtek. Mégsem merték vállalni azt a kockázatot, hogy a király nemtetszését vonják magukra, ha megzavarják a magánbeszélgetését. Ekkor vették észre, hogy a padlásszoba ajtajai zárva vannak. „Bizonyára szükségét végzi a hűsölő kamarájában” — gondolták. Ám ahogy telt-múlt az idő, a puszta kíváncsiságot a szorongás váltotta fel. Eglon kísérői képtelenek voltak tovább várni. „Fogák a kulcsot és megnyiták [a padlásszoba ajtajait]: és ímé az ő urok ott feküdt a földön halva” (Bírák 3:24b, 25).

Ehud időközben elmenekült. Már elhagyta Gilgál kőbányáit, s végül Szeiráhba ért, az Efraim hegyvidékes területén fekvő egyik helyre. Ehud összehívta Izráel férfiait, és egyesített támadásba vezette őket a moabiták ellen. A beszámoló elmondja, hogy „leöltek a Moábiták közül akkor mintegy tízezer embert, mind erős és vitéz férfiakat, úgy hogy egy sem menekült el”. Moáb legyőzése után nyolcvan évig senki sem háborgatta Izráel földjét (Bírák 3:26–30).

Tanuljunk Ehud példájából

Ehudot az Istenbe vetett hit hajtotta. A Zsidókhoz írt levél 11. fejezete nem említi őt kifejezetten azok között, „a kik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek . . ., erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait” (Zsidók 11:33, 34). Jehova mindazonáltal támogatta Ehudot, míg hitből cselekedett, és kiszabadította Izráelt Eglon király zsarnoki hatalma alól.

Ehud tulajdonságainak egyike a bátorság volt. Bátornak kellett lennie ahhoz, hogy hatékonyan tudja forgatni a betű szerinti kardot. Isten jelenkori szolgáiként mi nem ilyen kardot fogunk (Ésaiás 2:4; Máté 26:52). A „Léleknek kardját”, Isten Szavát azonban használjuk (Efézus 6:17). Ehud gyakorlott volt a saját fegyvere használatában. Nekünk is gyakorlottaknak kell lennünk Isten Szava használatában, amint a Királyság jó hírét prédikáljuk (Máté 24:14). Ha személyesen tanulmányozzuk a Bibliát, ha rendszeresen jelen vagyunk a keresztény összejöveteleken, ha buzgón részt veszünk a szolgálatban, és ha a bizalmunkat — imával párosítva — égi Atyánkba vetjük, ez segíteni fog abban, hogy utánozzuk azokat a tulajdonságokat, amelyeket Ehud mutatott ki, aki valóban a bátorság és a hit embere volt.

[Lábjegyzetek]

[Kép a 31. oldalon]

Ehud és emberei sarcot szolgáltattak be Eglon királynak

[Forrásjelzés]

Másolat az Illustrirte Pracht-Bibel/Heilige Schrift des Alten und Neuen Testaments, nach der deutschen Uebersetzung D. Martin Luthers alapján