Olvasók kérdései

Amikor Saul katonái vérrel együtt ették a húst, miért nem végezték ki őket az Isten Törvényében megállapított büntetésnek megfelelően?

Ezek az emberek valóban megszegték a vérrel kapcsolatos isteni törvényt, de könyörületet lehetett tanúsítani irántuk, mivel tisztelték a vért, még ha többet kellett volna tenniük is e tisztelet kimutatásáért.

Vizsgáld meg a helyzetet. Az izraeliták Saul király és fia, Jonatán vezetésével a filiszteusokkal hadakoztak. Amikor odáig jutottak a dolgok, hogy „Izráel népe igen elepedett vala” a csatában, Saul meggondolatlan esküt tett, mely szerint nem ehetnek addig emberei, amíg teljes vereséget nem szenved az ellenség (1Sámuel 14:24). Hamarosan bajt okozott az esküje.

Emberei győztesen vívtak kemény csatát, de megbosszulta magát e kimerítő erőkifejtés. Kiéheztette és elcsigázta őket. Mit tettek ebben a kétségbeejtő helyzetben? „A zsákmányra vetette magát a nép. Fogták a juhokat, marhákat, borjakat, és a földön vágták le, és a vérrel ette a nép a húst” (1Sámuel 14:32, Újfordítású revideált Biblia).

Ezzel megszegték a vérre vonatkozó isteni törvényt, aminthogy közölte is ezt Saullal néhány embere, mondván: „Ímé a nép vétkezik az Úr ellen, mert vérrel elegy eszik” (1Sámuel 14:33). Igen, a Törvény kimondta, hogy az állatok levágásakor ki kell véreztetni azokat a hús elfogyasztása előtt. Isten nem követelt vakbuzgó intézkedéseket a kivéreztetéssel kapcsolatban. A kivéreztetéshez szükséges ésszerű lépések megtételével tiszteletet nyilváníthattak ki szolgái a vér jelentősége iránt (5Mózes 12:15, 16, 21–25). Az állati vért fel lehetett használni áldozati célra az oltáron, de nem volt szabad megenni. A szándékos törvényszegés halálbüntetést vont maga után, mivel Isten ezt mondta népének: „Semmiféle testnek a vérét meg ne egyétek, mert minden testnek élete az ő vére; valaki megeszi azt, irtassék ki” (3Mózes 17:10–14).

Vajon Saul király katonái szándékosan hágták át a Törvényt? Vajon egyáltalán nem törődtek a vérre vonatkozó isteni törvénnyel? (Vö. 4Mózes 15:30, Úf.)

Nem kell erre következtetnünk. A feljegyzés úgy szól, hogy az állatokat „a földön vágták le, és a vérrel ette a nép a húst”. Így talán tettek némi erőfeszítést a kivéreztetés érdekében (5Mózes 15:23). De elcsigázott, kiéhezett állapotban nem függesztették fel a levágott állatokat, és nem hagytak kellő időt a szokásos kivéreztetéshez. „A földön” vágták le a juhokat és marhákat, ami lassíthatta a kivérzést. Hamar kanyarítottak a levágott állatok húsából, amelyek vérben állhattak még. Ezért, ha szándékukban volt is engedelmeskedni Isten törvényének, nem a megfelelő módon és nem is a kellő mértékben valósították ezt meg.

Ennek eredményeként „vérrel ette a nép a húst”, ami bűn volt. Saul felismerte ezt, és elrendelte, hogy gördítsenek hozzá egy nagy követ. Parancsba adta a katonáknak: „mindenki a maga ökrét és mindenki a maga juhát hozza én hozzám, és itt öljétek meg és egyétek meg, és nem fogtok vétkezni az Úr ellen, vérrel elegy evén” (1Sámuel 14:33, 34). A bűnös katonák engedelmeskedtek, „Saul pedig oltárt épített az Úrnak” (1Sámuel 14:35).

A kövön történő levágással valószínűleg kellőképpen sikerült kivéreztetni az állatokat. A húsuk elfogyasztására a levágás helyétől távolabb került sor. Saul talán az oltáron használta fel a kivéreztetésből származó vér egy részét, kérve Istent, hogy könyörüljön a vétkeseken. Jehova könyörült rajtuk, nyilvánvalóan azért, mert tudta, milyen erőfeszítéseket tettek a katonák nagy fáradtságuk és éhségük ellenére. Isten azt is számításba vehette, hogy Saul meggondolatlan esküje kényszerítette embereit e kétségbeejtő helyzetbe.

Ez a beszámoló megmutatja, hogy vészhelyzetben sem mentegethető az isteni törvény iránti nemtörődömség. Azt is segít meglátnunk, hogy alaposan el kell gondolkodnunk, mielőtt esküt teszünk, mert egy meggondolatlan esküvel bajokat okozhatunk magunknak és másoknak (Prédikátor 5:4–6).