SÁMUEL KÖNYVEI

Két könyv a Héber Iratokban. Az eredeti héber kánonban nyilvánvalóan egy könyv volt, mivel a másolók jegyzeteiből, azaz a maszórából kiderül, hogy a Sámuel első könyvének a 28. fejezetében (az 1Sámuel utolsó fejezeteinek az egyikében) található szavak a könyv közepén szerepeltek.

Ki írta, és mennyi időt ölel fel a beszámoló? Az ókori zsidó hagyomány szerint a könyv első felét Sámuel írta, míg a többi részt Nátán és Gád. Az 1Krónikák 29:29 azt támasztja alá, hogy ez a három próféta tényleg készített feljegyzéseket. Magában a könyvben ez olvasható: „Sámuel beszélt a népnek a királysággal együtt járó jogokról. Beírta egy könyvbe, és elhelyezte azt Jehova színe előtt” (1Sá 10:25). Számos tudós azonban az 1Sámuel 27:6 szavaiból kiindulva – ahol ’Júda királyaira’ történik utalás – azt feltételezi, hogy Sámuel könyveinek az összeállítása valamivel azután történt, hogy Izrael tíztörzs-királysága létrejött. Ha a ’Júda királyai’ kifejezés csak Júda kéttörzs-királyságának a királyaira utal, akkor Sámuel, Nátán és Gád feljegyzéseit valaki másnak kellett összegyűjtenie. Ha viszont a ’Júda királyai’ kifejezés egyszerűen csak Júda törzsének a királyaira utal, akkor ezeket a szavakat valószínűleg Nátán írta le, hiszen ő két olyan király (Dávid és Salamon) idejében is élt, akik Júda törzséből valók voltak (1Ki 1:32–34; 2Kr 9:29).

Az, hogy Anna és „Istennek egy embere”, aki nincs megnevezve, olyan kifejezésekkel élt, mint a ’király’ vagy a ’felkent’, noha csak évekkel később uralkodott király Izrael felett, nem támasztja alá azt a feltevést, hogy ezek a részek később íródtak annál, mint amit a könyvből sejteni lehet (1Sá 2:10, 35). A héberek számítottak rá, hogy a jövőben majd király fog uralkodni felettük. Sárának, Izrael ősanyjának azt ígérte Isten, hogy „népek királyai” fognak származni tőle (1Mó 17:16). Jákob próféciája, melyet a halálos ágyán mondott (1Mó 49:10), Bálám prófétai szavai (4Mó 24:17) vagy a mózesi törvény (5Mó 17:14–18) is utalt arra, hogy Izraelnek királya lesz.

Sámuel két könyvének beszámolója az Éli főpap idejében történtekkel kezdődik, és a Dávid uralma alatt történtekkel záródik, vagyis úgy 140 évet ölel fel (i. e. kb. 1180 – kb. 1040). Mivel a beszámoló nem említi meg, hogy Dávid meghalt, így a könyvek írását (vsz. a szerkesztői betoldásokat kivéve) kb. i. e. 1040-ben fejezték be.

Hitelességük: Megalapozottan állíthatjuk, hogy a Sámuel könyveiben található beszámoló hiteles. Maga Krisztus Jézus is hivatkozott az 1Sámuel 21:3–6-ban leírtakra, amikor a farizeusok egyik kritikájára reagált. Válaszában arra az esetre utalt, amikor Dávid Ahimélek paptól kapott a jelenlét kenyeréből (Mt 12:1–4). A pizidiai Antiókia zsinagógájában Pál apostol az 1Sámuel 13:14-ből idézett, amikor röviden összegezte Izrael történelmét (Cs 13:20–22). A rómaiaknak írt levelében pedig Pál Dávid szavait idézte, melyek a 2Sámuel 22:50-ben és a Zsoltárok 18:49-ben találhatóak. Ezzel bizonyította, hogy Krisztusnak a zsidókért végzett szolgálata megerősítette Isten ígéreteit, és alapot adott a nem zsidóknak, hogy ’dicsőítsék az Istent az irgalmasságáért’ (Ró 15:8, 9). A Héberek 1:5 a 2Sámuel 7:14-et idézi, ahol Jehova Dávidnak mondott szavai olvashatók, és Krisztus Jézusra alkalmazza azokat.

Figyelemre méltó a beszámoló őszintesége is. Feltárja Éli főpap háznépének a vétkeit (1Sá 2:12–17, 22–25), Sámuel fiainak a romlottságát (1Sá 8:1–3), és Dávid király bűneit, illetve a családjában történt bonyodalmakat is (2Sá 11:2–15; 13:1–22; 15:13, 14; 24:10).

A próféciák teljesedése is a könyvek hitelessége mellett szól. Például, hogy Izrael királyért fog könyörögni (5Mó 17:14; 1Sá 8:5), hogy Jehova el fogja vetni Éli háznépét (1Sá 2:31; 3:12–14; 1Ki 2:27), és hogy Dávid királyi dinasztiája fenn fog maradni (2Sá 7:16; Jr 33:17; Ez 21:25–27; Mt 1:1; Lk 1:32, 33).

A beszámoló teljesen összhangban van a Szentírás többi részével. Ez különösen jól látható akkor, ha nagyító alá vesszük a zsoltárokat, melyek közül sok úgy érthető meg igazán, ha összevetjük Sámuel könyveivel. Az 59. zsoltár előzménye az, hogy Saul király követeket küldött Dávid házához, hogy figyeljék azt, és öljék meg őt (1Sá 19:11). A 34. és az 56. zsoltárt az ihlette, hogy Dávid Gátban elrejtette épelméjűségét, hogy így ne kelljen meghalnia (1Sá 21:10–15; a 34. zsoltár feliratában szereplő Abimélek név nyilvánvalóan Ákis király egyik címe). A 142. zsoltárban Dávidnak valószínűleg azok a gondolatai olvashatóak, melyek akkor foglalkoztatták, amikor Saul elől Adullám barlangjában (1Sá 22:1) vagy az Én-Gedi pusztájában lévő barlangban keresett menedéket (1Sá 24:1, 3). Meglehet, hogy az 57. zsoltár is ezt idézi fel. Ám ha összevetjük a Zsoltárok 57:6-ot az 1Sámuel 24:2–4-gyel, akkor az tűnik valószínűbbnek, hogy ebben a zsoltárban Dávid az Én-Gedi pusztájában lévő barlangban átélteket örökítette meg, Saul ugyanis itt esett bele abba a „verembe”, melyet neki ásott. Az 52. zsoltár megírásakor Dávid arra gondolhatott, hogy Doég elmondta Saulnak, hogy Dávid Ahimélekhez ment (1Sá 22:9, 10). Az 54. zsoltárt pedig az ihlette, hogy Zif emberei elárulták Saul királynak, hogy hol tartózkodik Dávid (1Sá 23:19). A 2. zsoltár minden jel szerint azt ecseteli, hogy mivel próbálkoztak a filiszteusok, hogy letaszítsák Dávidot a trónról, miután elfoglalta Sion erődjét (2Sá 5:17–25). A 60. zsoltár témája az edomitákkal való ellenségeskedés abban az időben, amikor Dávid hadban állt Hadadézerrel (2Sá 8:3, 13, 14). Az 51. zsoltár Dávid imája, melyben azért könyörög Istenhez, hogy bocsássa meg neki a Betsabéval elkövetett bűnét (2Sá 11:2–15; 12:1–14). A 3. zsoltár alapját az szolgáltatta, hogy Dávidnak menekülnie kellett Absolon elől (2Sá 15:12–17, 30). A 7. zsoltár megírásának a hátterében az állhat, hogy Simei átkozta Dávidot (2Sá 16:5–8). A 30. zsoltár feltehetőleg arra utal, hogy Dávid felállított egy oltárt Arauna szérűjén (2Sá 24:15–25). Végül pedig a 18. zsoltár ugyanarról szól, mint a 2Sámuel 22. fejezete, vagyis hogy Jehova megszabadította Dávidot Saultól, és másoktól, akik az ellenségei voltak.

A görög Septuagintából hiányzó részletek: Az 1Sámuel 17:12–31, 55–18:6a nem található meg a görög Septuagintában, ahogy az a 1209. sz. Vatikáni kódexből látszik. Ezért számos tudós azon a véleményen van, hogy ez a rész későbbi betoldás a héber szövegbe. C. F. Keil és F. Delitzsch nem értenek egyet ezzel, és ezt mondják: „Azt az elképzelést, hogy a szóban forgó részek betoldások, nem lehet pusztán a Septuaginta-fordítás tekintélyére alapozni, hiszen mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a fordítói önkényesen kihagytak a szövegből, vagy éppen betoldottak abba részeket” (Commentary on the Old Testament. 1973, II. köt. 1Sámuel, 177. o., lábj.).

Ha egyértelműen be lehetne bizonyítani, hogy a kihagyott versek és a könyv többi része között ellentmondás van, akkor az 1Sámuel 17:12–31, 55–18:6a hitelessége csakugyan kérdéses lenne. Ha összevetjük az 1Sámuel 16:18–23-at az 1Sámuel 17:55–58-cal, akkor ellentmondásba botlunk, de ez csak látszólagos. A 17. fejezet versei szerint Saul a saját zenésze és fegyverhordozója, azaz Dávid felől kérdezősködött. Meg kell jegyezni, hogy Dávidot még Góliát megölése előtt valószínűleg azért tartották ’vitéz és erős férfinak, aki harcra termett’, mert olyan bátor volt, hogy egymaga megölt egy oroszlánt és egy medvét, hogy megmentse az apja nyáját (1Sá 16:18; 17:34–36). Ezenkívül a Szentírás arról nem beszél, hogy mielőtt Dávid megölte Góliátot, tényleg ott lett volna a csatákban Saul fegyverhordozójaként. Saul ezt kérte Isaitól: „Kérlek, hadd maradjon Dávid a szolgálatomban, mert kegyet talált szememben” (1Sá 16:22). A kérése nem zárja ki azt az eshetőséget, hogy később Saul megengedte Dávidnak, hogy visszatérjen Betlehembe. Vagyis könnyen lehet, hogy amikor Saul hadban állt a filiszteusokkal, Dávid az apja nyáját őrizte.

Saul kérdésével kapcsolatban, hogy „Kinek a fia ez a fiú, Ábner?”, a fentebb említett mű ezt mondja (178. o., lábj.): „Még ha Ábner nem is foglalkozott azzal, hogy milyen családból származott Saul hárfása, az nem valószínű, hogy Saul elfelejtette volna, hogy Dávid a betlehemi Isai fia. Saul kérdése ennél sokkal többet foglalt magában. Nem egyszerűen Dávid apjának a nevére volt kíváncsi, hanem arra, hogy milyen személy lehet az, akinek a fia egy ilyen bátor hőstettet tudott véghezvinni. Továbbá nemcsak azért tette fel ezt a kérdést, mert fel akarta menteni a háznépét az adófizetés kötelezettsége alól – ez járt annak, aki legyőzi Góliátot (25. v.) –, hanem valószínűleg azért, hogy meghívja az udvarába az apját is, hiszen arra gondolt, hogy ha a fiú ilyen bátor, akkor az apjának is annak kell lennie. Igaz, Dávid egyszerűen csak azt felelte Saul kérdésére, hogy »a te szolgádnak, a Bethlehemből való Isainak a fia vagyok«, a 18. fej. 1. szerint Saul még hosszasan beszélgethetett Dáviddal a családjáról, hiszen a vers szavai egyértelműen erre utalnak: »minekutána pedig elvégezte a Saullal való beszélgetést«.” (Más példák is vannak arra, hogy a „ki?” kérdés feltevésével nem csak a nevét akarták megtudni valakinek; lásd: 2Mó 5:2; 1Sá 25:10.)

Tehát ésszerű érvek szólnak amellett, hogy az 1Sámuel 17:12–31, 55–18:6a benne volt az eredeti szövegben.

[Kiemelt rész a 814. oldalon]

SÁMUEL ELSŐ KÖNYVÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Arról az időszakról szóló beszámoló, amikor először lett király Izraelben; kiemeli, hogy fontos engedelmeskedni Jehovának

Sámuel, Nátán és Gád írta; a beszámoló Sámuel születésével kezdődik, és Izrael első királyának, Saulnak a halálával zárul

Jehova kiválasztja Sámuelt, hogy prófétaként szolgáljon Izraelben (1:1–7:17)

Anna imádkozik egy fiúért, és megszületik Sámuel; Anna elválasztja a fiút, és teljesítve a fogadalmát elviszi őt a szentélyhez, hogy ott szolgáljon

Jehova elmondja Sámuelnek, hogy megítélte Éli házát, mivel Éli fiai, Hofni és Fineás gonoszul cselekszenek, Éli pedig nem dorgálja meg őket

Sámuel felnő, és Jehova prófétája lesz

Jehova szava, melyet Éliről mondott, beteljesedik: a filiszteusok zsákmányul ejtik a szövetségládát, és megölik Éli fiait; Éli szörnyethal a hírek hallatán

Évekkel később Sámuel arra ösztönzi az izraelitákat, hogy hagyjanak fel a bálványimádással, és egyedül Jehovát szolgálják; Jehova győzelemre segíti őket a filiszteusok elleni harcban

Saul lesz Izrael első királya (8:1–15:35)

Izrael vénei azt kérik Sámueltől, hogy nevezzen ki nekik királyt; Jehova azt mondja Sámuelnek, hogy hallgasson a szavukra

Jehova arra utasítja Sámuelt, hogy kenje fel királlyá a benjáminita Sault

Sámuel egybehívja a népet Micpába, és bemutatja nekik a királyukat, Sault; de vannak, akik megvetik Sault

Saul legyőzi az ammonitákat; Gilgálban megújítják a királyságát; Sámuel arra szólítja fel a népet, hogy engedelmeskedjen Jehovának

A filiszteusoktól félve Saul engedetlenül nem vár Sámuel megérkezéséig, hanem ő maga ajánl fel áldozatot Jehovának; Sámuel közli vele, hogy emiatt nem lesz hosszú életű a királysága

Saul vereséget mér az amálekitákra, de engedetlen, és életben hagyja Agág királyt és az állatok színe-javát; Sámuel kijelenti Saulnak, hogy Jehova elvetette őt mint királyt, és hogy jobb az engedelmesség az áldozatnál

Dávid egyre népszerűbb lesz, ami feldühíti Sault (16:1–20:42)

Sámuel felkeni királlyá Dávidot, és Jehova szelleme eltávozik Saultól; Dávid Saul hárfása lesz, hogy megnyugtassa, amikor gyötrődik

Dávid megöli a filiszteus bajnokot, Góliátot; szoros barátság alakul ki Dávid és Saul fia, Jonatán közt

Saul Dávidot a harcosok fölé rendeli; Dávid egyre csak győz, és a győzelmi énekben nagyobb dicsőséget tulajdonítanak neki, mint Saulnak, aki ezért féltékeny lesz

Saul kétszer is megpróbálja megölni Dávidot, de nem sikerül neki, ahogy az a terve sem, hogy a filiszteusok öljék meg, miközben igyekszik megszerezni a Saul lányáért, Mikálért járó menyasszonyárat

A Jonatánnak tett ígéretét megszegve Saul harmadszor is Dávid életére tör, ezért Dávid Rámába menekül Sámuelhez

Jonatán közbenjár az apjánál Dávidért, de hiába; figyelmezteti Dávidot, és szövetséget kötnek

Dávidnak bujdosnia kell (21:1–27:12)

Nóbban Ahimélek főpap ennivalót ad Dávidnak, és odaadja neki Góliát kardját is; Dávid Gátba menekül, ahol úgy marad életben, hogy elrejti épelméjűségét

Dávid Adullám barlangjában, majd a hereti erdőségben talál menedéket; Saul mindenkit megölet Nóbban, Ahiméleket is; Ahimélek fia, Abjátár megmenekül, és Dávidhoz megy

Dávid megmenti Keilát a filiszteusoktól, de utána elmegy a városból, nehogy Saul kezébe adják

Zif emberei elmondják Saulnak, hol van Dávid; kis híja, hogy Dávidot nem fogják el

Dávidnak alkalma adódik arra, hogy megölje Sault, de nem teszi

Sámuel meghal

Abigail bölcsen megakadályozza, hogy Dávid haragjában vért ontson

Dávid másodjára is megkíméli Saul életét, és a filiszteusok földjére menekül

Saul uralmának a vége (28:1–31:13)

Saul sereget toboroz az országba törő filiszteusok ellen

Mivel Saul engedetlen, Jehova nem válaszol neki, így Saul egy én-dóri szellemidézőhöz fordul tanácsért

Saul súlyosan megsebesül egy filiszteusok elleni harcban, és öngyilkos lesz; a fiait, Jonatánt, Abinádábot és Málki-Suát megölik

[Kiemelt rész a 816. oldalon]

SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Dávid királyról szóló beszámoló; elmondja milyen áldásoknak örvendett Dávid, és hogy fegyelmezésben részesült, amikor bűnt követett el

Sámuel első és második könyve eredetileg egyetlen tekercs volt; azt a részt, melyet ma a második könyvként ismerünk, Gád és Nátán Dávid életének a végén, kb. i. e. 1040-ben fejezte be

Dávid király lesz, és Hebronból uralkodik (1:1–4:12)

Dávid gyászolja Sault és Jonatánt; letelepszik Hebronban, és Júda férfiai felkenik királlyá

Ábner Saul fiát, Is-Bósetet teszi meg királlyá Izrael többi része felett; a két királyság harcban áll egymással

Ábner átpártol Dávidhoz, ám Joáb megöli

Is-Bósetet megölik; Dávid elrendeli a gyilkosok kivégzését

Dávid Izrael összes törzse felett uralkodik (5:1–10:19)

Dávidot felkenik egész Izrael királyává; elfoglalja Sion erődjét, és Jeruzsálemet teszi meg a fővárosává

A filiszteusok kétszer is betörnek az országba, de mindkét esetben vereséget szenvednek

Dávid Jeruzsálembe akarja vinni a szövetségládát, de egy időre eláll ettől a szándékától, amikor Uzzah meghal, amiért megfogta a ládát, nehogy leessen

Másodjára viszont sikerrel jár, mivel a megfelelő módon szállítják a szövetségládát

Dávid elmondja Nátánnak, hogy szeretne templomot építeni Jehovának; Jehova szövetséget köt Dáviddal egy királyságra

Dávid bűnt követ el Betsabéval; szerencsétlenségek érik, méghozzá a saját házából (11:1–20:26)

Az izraeliták az ammonitákkal harcolnak; Dávid házasságtörést követ el Betsabéval, akinek a férje a harcban van; amikor Dávid látja, hogy ki fog derülni a bűne, megszervezi, hogy Uriást hagyják meghalni a csatában; feleségül veszi a megözvegyült Betsabét

Nátán ügyesen egy szemléltetést mond el Dávidnak, és megfeddi őt a bűnéért, illetve bejelenti Jehova ítéletét: szerencsétlenségek fogják érni Dávidot, méghozzá a saját házából, a feleségeit meg fogják erőszakolni, és a Betsabétól születendő fia meg fog halni

A gyermek meghal; Betsabé újra állapotos lesz, és megszüli Salamont

Dávid fia, Amnon megerőszakolja a féltestvérét, Támárt; Dávid másik fia, Absolon, aki Támár édestestvére, bosszút áll Amnonon, és megöleti; Absolon Gesúrba menekül

Dávid mindent megbocsát Absolonnak, ám ő cselt sző az apja ellen; végül Absolon kikiáltja magát királynak Hebronban

Dávid az embereivel Jeruzsálemből menekülni kényszerül Absolon és a társai elől; Jeruzsálemben Absolon együtt hál Dávid tíz ágyasával; Absolon seregei üldözőbe veszik Dávidot, ám vereséget szenvednek; Dávid parancsával szembeszegülve megölik Absolont

Dávid ismét a trónján ül; a benjáminita Seba fellázad; Dávid Amasát nevezi ki a sereg vezérének, hogy leverje a lázadást; Joáb megöli Amasát, és a harcosok Joábot követik; Sebát megölik

Dávid uralkodásának utolsó évei (21:1–24:25)

Dávid átadja a gibeonitáknak Saul hét fiát, hogy kivégezzék őket, így bosszulják meg Saul háznépének a vérbűnét

Dávid Jehovát dicsérő énekeket ír, és elismeri, hogy Ő ihlette meg őt erre

Népszámlálást rendel el; ezzel bűnt követ el, és kb. 70 000 ember hal meg járványban

Megveszi a jebuszita Arauna szérűjét, hogy oltárt állítson ott Jehovának