Utánozzuk a hitüket!

Kitárta szívét Istennek imában

ANNA serényen készülődött az utazásra, és közben megpróbálta száműzni elméjéből a nehézségeket. Az év ezen időszakának örömtelinek kellett volna lennie, hiszen Elkána, a férje, a családjával együtt ilyenkor mindig útnak indult, hogy imádatot mutasson be a Silóban lévő hajléknál. Jehova szerette volna, ha az emberek ezeken az évenkénti alkalmakon örülnek (5Mózes 16:15). Anna kétségtelenül már kislány kora óta boldogan vett részt ezeken az ünnepeken, ám az utóbbi években sok minden megváltozott.

A férje nagyon szerette őt. De Elkánának volt egy másik felesége is, Peninna. Úgy tűnt, hogy ennek az asszonynak feltett szándéka, hogy megkeseríti Anna életét. Megtalálta a módját annak, hogy még ezeken az évenkénti eseményeken is kínzó fájdalmat okozzon Annának. Mit tett? És ami még fontosabb, hogyan segített Annának a Jehovába vetett hite, hogy elviseljen egy olyan helyzetet, melyről gyakran úgy érezhette, hogy képtelen megbirkózni vele? Ha a nehézségeid megfosztanak az örömtől, akkor Anna történetét igazán meghatónak fogod találni.

„Miért fáj a szíved?”

A Biblia feltárja, hogy Anna két komoly nehézséggel is szembenézett. Az egyik ellen nem sokat, a másik ellen pedig semmit sem tehetett. Az első nehézsége abból fakadt, hogy poligám házasságban élt, és volt egy vetélytársnője, aki gyűlölte őt. A másik nehézsége a meddőség volt.a Ez az állapot minden feleségnek nehéz, aki gyermekre vágyik, ám abban az időben és kultúrában, melyben Anna élt, a meddőség különösen nagy szomorúságot okozott. Minden család remélte, hogy születnek majd utódok, akik továbbviszik a család nevét. A meddőséget mérhetetlen szégyennek tekintették.

Ha Peninna nem lett volna, Anna minden bizonnyal el tudta volna viselni ezt a helyzetet. A többnejűség sohasem teremtett ideális körülményeket. Gyakran versengést, viszályt és szívfájdalmat szült. Isten az Éden kertjében az egynejűséget, nem pedig a többnejűséget szánta az embernek (1Mózes 2:24).b A Biblia szomorú képet fest a többnejűségről. Hogy milyen rossz következményekkel jár ez az állapot, azt jól példázza, ami Elkána családjában történt.

Elkána Annát szerette jobban. A zsidó hagyomány úgy tartja, hogy Annát vette el először, Peninnát pedig csak néhány évvel később. Akár így volt, akár nem, Peninna, aki módfelett féltékeny volt Annára, mindenfélét kitalált, hogy szenvedést okozzon a riválisának. Mivel termékeny volt, előnyösebb helyzetben volt, mint Anna. Sorra születtek gyermekei, és minden szülés után egyre önhittebb lett. Egy cseppet sem sajnálta Annát, és nem is vigasztalta őt bánatában, inkább folyton lelki fájdalmat okozott neki. A Biblia azt mondja, hogy „sokat bosszantotta Annát, csak hogy felzaklassa” (1Sámuel 1:6). És mindezt szántszándékkal tette. Fájdalmat akart okozni Annának, és ez sikerült is neki.

Peninna úgy érezte, hogy az évnek abban az időszakában adódik a legjobb alkalma arra, hogy gyötörje Annát, amikor a család Silóba megy. Elkána Peninna minden egyes gyermekének, „minden fiának és leányának”, adott egy részt a Jehovának felajánlott áldozatból. A gyermektelen Anna azonban csak egyetlen részt kapott. Peninna ekkor nagyon fölényesen viselkedett Annával, és emlékeztette őt a meddőségére. Emiatt ez a szegény asszony csak sírt, és még enni sem volt kedve. Elkána előtt nyilvánvaló volt, hogy szeretett felesége, Anna gyötrődik, és azt is látta, hogy nem eszik. Ezért a következőképpen próbálta vigasztalni: „Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért fáj a szíved? Hát nem érek én neked többet tíz fiúnál?” (1Sámuel 1:4–8).

Elkána tehát felismerte, hogy Anna a meddősége miatt gyötrődik. Anna pedig biztosan nagyra becsülte, hogy a férje ilyen kedvesen biztosítja őt a szeretetéről. Ám Elkána nem tett említést Peninna rosszindulatú viselkedéséről, és arra sem utal a beszámoló, hogy Anna beszélt volna a férjének erről a helyzetről. Talán arra gondolt, hogy csak ront a saját helyzetén, ha leleplezi Peninnát, hiszen nem biztos, hogy Elkána változtatott volna bármin is. Lehet, hogy Peninna gyűlölete is fokozódott volna, és talán ennek a gyűlölködő asszonynak a gyermekei és szolgái is gonoszabbul bántak volna vele. Anna egyre kitaszítottabbnak érezte volna magát a saját háznépében.

Nem lehet tudni, hogy Elkána teljesen tisztában volt-e azzal, hogy Peninna milyen aljasul viselkedik, az viszont biztos, hogy Jehova Isten mindent látott. A Szava feltárja, hogy mi történt pontosan, és ezért ez a beszámoló komoly figyelmeztetés mindazoknak, akik látszólag kisebb gonosztetteket követnek el féltékenységből vagy gyűlöletből. Másrészt azok, akik Annához hasonlóan ártatlanok és békeszeretők, vigaszt meríthetnek abból, hogy az igazságosság Istene mindent helyre fog hozni a neki megfelelő időben és módon (5Mózes 32:4). Ezt valószínűleg Anna is jól tudta, hiszen Jehovához fordult segítségért.

„Nem volt többé gondterhelt”

Kora reggel az egész család sürgött-forgott. Mindenki, még a gyermekek is az útra készülődtek. Silóig a népes családnak több mint 30 kilométertc kellett megtennie Efraim dimbes-dombos vidékén. Ez az út gyalog egy-két napig tartott. Anna tudta, hogyan fog bánni vele a vetélytársnője, de mégsem maradt otthon. Ezzel ragyogó példát állított Isten minden imádója elé. Nem vallana bölcsességre, ha hagynánk, hogy mások rossz viselkedése akadályozzon minket Isten imádatában. Ha ezt hagynánk, megfosztanánk magunkat azoktól a csodálatos áldásoktól, melyek erőt öntenek belénk, hogy ki tudjunk tartani.

A család egész álló nap kanyargós utakon ment, míg végül Siló közelébe ért. A város egy dombtetőn feküdt, és szinte teljesen körbefogták a magasabb dombok. Ahogy egyre közelebb értek, Anna sokat gondolkodhatott azon, hogy mit is fog mondani Jehovának imában. Megérkezésük után a család együtt étkezett. Anna, mihelyt lehetősége nyílt rá, különvált a családtól, és elment Jehova hajlékához. Éli főpap a templom ajtófélfájánál üldögélt, ám Anna a gondolataiban csak az Istenével foglalkozott. És itt, a hajléknál, bízhatott benne, hogy Isten meg fogja hallgatni. Talán senki sem látta át teljesen szomorú helyzetét, égi Atyja viszont igen. Előtörtek belőle a keserű érzések, és sírva fakadt.

Jehovához imádkozott magában, s közben egész teste rázkódott a zokogástól. Ajkai remegtek, amint némán szavakba öntötte fájdalmát. Hosszasan imádkozva kiöntötte szívét Atyjának. Ám Anna nemcsak kért Istentől, nemcsak azt szerette volna, hogy Jehova áldja meg egy gyermekkel, melyre olyannyira vágyik. Ő maga is nagyon szerette volna megadni Istennek azt, amit tud, és ezért fogadalmat tett, hogy ha fia születik, Jehovának fogja ajánlani, hogy őt szolgálja egész életében (1Sámuel 1:9–11).

Anna ezzel jó példát mutatott Isten minden szolgájának az imádkozással kapcsolatban. Jehova kedvesen arra kéri népe tagjait, hogy nyíltan, fenntartás nélkül beszéljenek hozzá, öntsék ki a szívüket, és mondják el neki, hogy mi minden aggasztja őket, ugyanúgy, ahogy egy bizalommal teli gyermek is mindent elmond szerető szüleinek (Zsoltárok 62:8; 1Tesszalonika 5:17). Péter apostol ihletés alatt ezeket a megnyugtató szavakat mondta az imádkozásról: ’minden aggodalmatokat Istenre vessétek, mert ő törődik veletek’ (1Péter 5:7).

Ám az emberek nem olyan megértőek és együtt érzők, mint Jehova. Miközben Anna sírt és imádkozott, egy hang hallatán összerezzent. Éli, a főpap szólt hozzá, aki már egy ideje figyelte. Ezt mondta: „Meddig leszel még részeg? Távolítsd el magadtól a bort.” Éli látta, hogy Annának remeg az ajka, hogy zokog, és hogy zaklatott állapotban van. Ahelyett, hogy megkérdezte volna tőle, hogy mi bántja, elhamarkodottan azt a következtetést vonta le, hogy részeg (1Sámuel 1:12–14).

Mennyire fájhatott Annának, hogy ebben a gyötrelmes pillanatban ilyen alaptalan váddal illetik! Ráadásul egy magas állásban lévő ember vádolta. Mindezek ellenére Anna ismét kiváló példát mutatott a hitben. Nem engedte, hogy egy ember tökéletlenségei gátolják őt Jehova imádatában. Tiszteletteljesen válaszolt Élinek, és beszélt a helyzetéről. Éli most valószínűleg szelídebb és kedvesebb hangon ezt mondta Annának: „Menj el békében, és adja meg Izrael Istene kérésedet, amit kértél tőle!” (1Sámuel 1:15–17).

Milyen hatással volt Annára, hogy kitárta szívét Jehovának, és hogy imádatot mutatott be a hajléknál? A beszámolóban ezt olvashatjuk: „elment az asszony a maga útján. Evett, és nem volt többé gondterhelt az arca” (1Sámuel 1:18). Anna tehát megnyugodott. A vállára nehezedő érzelmi terheket jelképesen szólva átrakta égi Atyjának sokkalta szélesebb és erősebb vállára (Zsoltárok 55:22). Vajon létezik olyan teher, melynek hordozása meghaladja Jehova erejét? Nem, nem létezik. Akkor sem volt, most sincs, és a jövőben sem lesz!

Amikor sok teher nehezedik ránk, lesújtottak vagyunk, vagy úrrá lesz rajtunk a bánat, kövessük Anna példáját, és beszéljünk nyíltan azzal a személlyel, akit a Biblia az ’Ima Meghallgatójának’ nevez (Zsoltárok 65:2). Ha hittel így teszünk, mi is azt tapasztalhatjuk, hogy a szomorúságunkat felváltja „az Isten békéje, amely felette áll minden gondolkodásnak” (Filippi 4:6, 7).

„Nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk”

Másnap reggel Anna és Elkána visszatért a hajlékhoz. Anna minden bizonnyal beszélt a férjének a kéréséről és a fogadalmáról. A mózesi törvény szerint egy férjnek joga volt érvényteleníteni a felesége fogadalmát, melyet az ő jóváhagyása nélkül tett (4Mózes 30:10–15). Ám ez a hűséges férfi nem élt ezzel a jogával. Inkább Annával együtt imádatot mutatott be Jehovának a hajléknál, mielőtt hazaindultak volna.

A beszámoló nem tér ki rá, hogy Peninna pontosan mikor vette észre, hogy már nem tudja bosszantani Annát. Ám abból a kifejezésből, hogy „nem volt többé gondterhelt”, arra következtethetünk, hogy Anna hangulata ettől kezdve jobb lett. Bárhogy volt is, Peninna hamarosan rájött, hogy rosszindulatú viselkedésének már semmilyen hatása sincs. A Biblia ezután már nem említi a nevét.

Hónapok múltán Annát már nem csak belső béke hatotta át. Határtalan öröm töltötte el, hiszen állapotos lett. Bár nagyon örült, egy pillanatra sem felejtette el, hogy kitől kapta ezt az áldást. Amikor a fiú megszületett, Sámuelnek nevezte el, melynek jelentése: ’Isten neve’. A Sámuel név nyilvánvalóan arra utal, hogy valaki Isten nevét hívja, ahogyan azt Anna is tette. Ebben az évben nem ment Silóba Elkánával és a családdal. Három évig otthon maradt a gyermekkel, míg el nem választotta. Majd minden erejét összeszedte arra a napra, amikor el kellett válnia szeretett fiától.

A búcsú nem lehetett könnyű. Anna természetesen tudta, hogy Sámuel jó kezekben lesz Silóban, talán a hajléknál szolgáló nők viselik majd gondját. De Sámuel annyira fiatal volt még. És melyik anya ne vágyna rá, hogy együtt lehessen a gyermekével? Ennek ellenére Anna és Elkána elvitte a fiút, és ezt nem kelletlenül tették, hanem hálától indíttatva. Miután áldozatokat ajánlottak fel Isten házánál, Sámuelt odavitték Élihez, és emlékeztették Élit arra a fogadalomra, melyet Anna évekkel korábban azon a helyen tett.

Anna ezután elmondott egy imát. Ezt az imát Isten méltónak találta arra, hogy belefoglalja ihletett Szavába. Az 1Sámuel 2:1–10-ben feljegyzett szavakat olvasva láthatod, hogy minden egyes sor Anna hitének mélységét tükrözi. Dicsérte Jehovát, amiért csodálatos módon használja a hatalmát: páratlan módon képes megalázni a gőgösöket, megáldani az elnyomottakat, kioltani egy életet, vagy akár megmenteni valakit a haláltól. Dicsérte Atyja egyedülálló szentségét, igazságosságát és hűségét. Anna jó okkal mondhatta: „nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk.” Jehovában teljesen megbízhatunk, ő nem változik. Menedéke ő minden elnyomottnak és lesújtottnak, aki hozzá fordul segítségért.

A kis Sámuelnek kétségtelenül igazi áldás volt, hogy olyan édesanyja lehet, akinek ilyen nagy hite van Jehovában. Bár biztosan hiányzott neki, sohasem érezte úgy, hogy megfeledkezett volna róla az édesanyja. Anna évről évre elment Silóba, és egy kicsiny palástot vitt Sámuelnek, hogy abban szolgáljon a hajléknál. Minden egyes öltés a fia iránti szeretetéről és törődéséről tanúskodott (1Sámuel 2:19). Szinte magunk előtt látjuk, ahogy ráadja kisfiára az új ruhát, igazgatja rajta, és szeretettel nézi őt, miközben kedvesen bátorítja. Sámuel nagy áldásban részesült, hiszen ilyen édesanyja lehetett, és később ő is áldásnak bizonyult a szüleinek és egész Izraelnek.

Jehova Annáról sem feledkezett meg: termékennyé tette, és még öt gyermeket szült Elkánának (1Sámuel 2:21). Ám a legnagyobb áldás az lehetett Annának, hogy kapcsolatot ápolhat Atyjával, Jehovával, s ez az évek során egyre szorosabbá vált. Bárcsak ez rád is igaz lenne, amint utánzod Anna hitét!

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 17. oldalon]

Két figyelemre méltó ima

Anna két imáját az 1Sámuel 1:11-ben és a 2:1–10-ben találjuk, és ezeknek az imáknak számos egyedülálló jellegzetessége van. Nézzünk meg ezek közül néhányat:

◼ Anna az első imájában Istent a ’seregek Jehovájaként’ szólította meg. A Biblia róla írja először, hogy használta ezt a címet. Ez a cím összesen 285-ször fordul elő a Bibliában, és arra utal, hogy Isten a szellemfiai hatalmas sokaságának parancsol.

◼ Figyeld meg, hogy Anna a második imáját nem a fia születésekor mondta, hanem akkor, amikor ő és Elkána felajánlották a fiukat, hogy Istent szolgálja Silóban. Anna öröme tehát nem abból fakadt, hogy a vetélytársnője, Peninna el lett hallgattatva, hanem abból, hogy Jehova megáldotta.

◼ Amikor Anna azt mondta, hogy ’Jehova fölmagasztalta a szarvát’, talán az ökörre gondolt, arra az igavonó állatra, mely méltóságteljesen használja a szarvát. Anna tulajdonképpen ezt mondta: Jehova, megerősítettél (1Sámuel 2:1).

◼ Amit Anna Isten ’felkentjéről’ mondott, prófétai jelentőségű. Ez ugyanaz a szó, mint amelyet „messiás”-nak fordítanak, és a Bibliában Anna használja először egy jövőbeli felkent királyra (1Sámuel 2:10).

◼ Körülbelül 1000 évvel később Jézus anyja, Mária hasonló szavakkal dicsérte Jehovát, mint Anna (Lukács 1:46–55).

[Kép a 16. oldalon]

Annát nagyon megviselte a meddősége, és Peninna mindent megtett, hogy megkeserítse Anna életét

[Kép a 16–17. oldalon]

Bár Éli rosszul ítélte meg Annát, ő nem sértődött meg

[Kép a 17. oldalon]

Tudnád utánozni Annát azáltal, hogy szívből imádkozol?