Mindig vesd Jehovára a terhedet
MA SOKAN úgy érzik, összeroskadnak a terhek alatt. Gazdasági nehézségek, lesújtó családi gondok, egészségi bajok, az elnyomásból, valamint a zsarnokoskodásból származó fájdalom és szenvedés, és az egyéb csapások sokasága mázsás kőként nehezedik vállainkra. Ezeken a külső nyomásokon kívül néhányan még azért érzik megterheltnek magukat, mert egyénileg értéktelennek és eredménytelennek tartják magukat saját tökéletlenségeik miatt. Sokan kísértést éreznek arra, hogy feladják a harcot, úgy ahogy van. Hogyan küzdhetsz ellene, ha már úgy tűnik, hogy a terhek elviselhetetlenek?
Egyszer Izráel királya, Dávid úgy érezte, szinte már elviselhetetlen a nyomás. Az 55. zsoltár szerint zaklatottá vált a nyomás és az ellenségei rosszindulata miatti aggodalomtól. Nagy szívfájdalmat érzett, és félt. Bánatában csak sóhajtozni tudott (Zsoltárok 55:3, 6, 18). Minden fájdalma ellenére azonban megtalálta a módját, miként küzdje le. Hogyan küzdötte le? Istenére tekintett segítségért. A következő tanácsot adta azoknak, akik talán úgy éreznek, mint ő érzett: „Vessed az Úrra a te terhedet” (Zsoltárok 55:23).
Mit értett azon, hogy „vessed az Úrra a te terhedet”? Ez vajon csak azt jelenti, hogy Jehovához fordulunk imában, és elmondjuk, mi aggaszt? Vagy tudunk tenni mi magunk is valamit, hogy könnyítsünk a helyzeten? Mi van akkor, ha túl értéktelennek érezzük magunkat ahhoz, hogy Jehovához közeledjünk? Megtudhatjuk, mit értett ezen Dávid, ha megvizsgálunk néhány tapasztalatot, amelyekre élénken emlékezhetett, amikor ezeket a szavakat írta.
Jehova erejével tegyél meg dolgokat
Emlékszel, milyen félelmetes hatással volt Góliát Izráel harcosainak a szívére? Ez a több mint 2,7 méter magas óriási férfi megfélemlítette őket (1Sámuel 17:4–11, 24). Dávid azonban nem félt. Miért? Azért, mert nem a saját erejéből próbált meg Góliáttal szembeszállni. Attól a naptól fogva, hogy felkenték Izráel jövendőbeli királyaként, engedte, hogy Isten szelleme vezesse, s az erősítse meg mindenben, amit csak tesz (1Sámuel 16:13). Így hát ezt mondta Góliátnak: „én . . . a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, a kit te gyalázattal illetél. A mai napon kezembe ad téged az Úr” (1Sámuel 17:45, 46). Dávid ügyesen bánt a parittyával, de biztosak lehetünk benne, hogy Jehova szent szelleme vezette és tette méginkább halálossá a követ, melyet kirepített Góliátra (1Sámuel 17:48–51).
Dávid megbirkózott ezzel a roppant nagy kihívással, és győzött, mert bízott abban, hogy Isten megsegíti, és erőt ad neki. Jó és bizalommal teljes kapcsolatot épített ki Istennel. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárult az is, ahogyan Jehova korábban megszabadította őt (1Sámuel 17:34–37). Dávidhoz hasonlóan te is szoros, személyes kapcsolatot ápolhatsz Jehovával, és teljes mértékben bízhatsz abban, hogy képes és kész arra, hogy megerősítsen és megtartson mindenféle körülmények között (Zsoltárok 34:8, 9).
Tedd meg, amit csak tudsz a baj megoldása érdekében
Ez azonban nem jelenti azt, hogy sosem lesz olyan időszak, amikor mély fájdalmat, aggodalmat, sőt félelmet élsz át, ahogy az 55. zsoltár világosan rámutat. Néhány évvel azután például, hogy bátran kimutatta, bízik Jehovában, Dávid nagyon félt az ellenségeitől. Elvesztette Saul király kegyét, és menekülnie kellett, mentve az életét. Próbáld elképzelni, milyen érzelmi kavarodást okozhatott ez Dávidban, milyen kérdések merültek fel a fejében azt illetően, hogy hogyan fog megvalósulni Jehova szándéka. Elvégre felkenték Izráel jövendőbeli királyaként, most mégis mentenie kellett az életét, mint egy szökevénynek a pusztában, s vadásztak rá, mint egy vadállatra. Amikor Gátban, Góliát szülővárosában próbált menedéket keresni, felismerték. Milyen hatással volt ez rá? A beszámoló elmondja, hogy „igen megrémüle” (1Sámuel 21:10–12).
De nem engedte, hogy félelme és mélységes aggodalma meggátolja abban, hogy Jehovára tekintsen segítségért. A 34. zsoltár szerint (amelyet ennek a tapasztalatnak a hatására írt) Dávid ezt mondta: „Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kimentette őt” (Zsoltárok 34:5, 7).
Jehova természetesen segítette. De figyeld meg, Dávid nem ült ölbe tett kézzel, várva, hogy Jehova szabadítsa meg. Felismerte, hogy szükséges megtennie mindent, amit a körülményekhez képest meg tud tenni, hogy kikerüljön ebből a nehéz helyzetből. Megértette, milyen része van Jehovának az ő megszabadításában, de ő maga is lépéseket tett, elmebetegnek tettette magát, hogy Gát királya ne ölje meg (1Sámuel 21:14–22:1). Mi is inkább tegyünk meg mindent, amit csak tudunk, hogy megbirkózzunk a terhekkel; nem elég, ha csupán Jehovára várunk, hogy megszabadítson (Jakab 1:5, 6; 2:26).
Ne súlyosbítsd terheidet
Dávid az életében később egy másik fájdalmas leckét is megtanult. Mit? Azt, hogy néha mi magunk súlyosbítjuk saját terheinket. A filiszteusok felett aratott győzelem után, amikor úgy határozott, hogy a szövetségládát Jeruzsálembe költözteti, rosszul ment Dávid sora. A történelmi beszámoló elmondja: „És felkelvén, elméne Dávid az egész néppel együtt, mely vele vala, Júdának városába, Bahalába, hogy elhozza onnét az Isten ládáját . . . És tevék az Isten ládáját új szekérre . . ., és Uzza és Ahió, Abinádáb fiai vezetik az új szekeret” (2Sámuel 6:2, 3).
Azzal, hogy szekéren szállították a ládát, Jehova minden ezzel kapcsolatos utasítását áthágták. Világosan megmondta, hogy a kizárólagosan felhatalmazott hordozóknak, a kéhátita lévitáknak kell a ládát a vállukon vinni, úgy, hogy rudakat tesznek a karikákba, amelyeket a ládán kifejezetten ezért készítettek (2Mózes 25:13, 14; 4Mózes 4:15, 19; 7:7–9). Mivel figyelmen kívül hagyták ezeket az utasításokat, szerencsétlenség lett a következménye. Ahogy az ökrök húzták a szekeret, majdnem felborították, és Uzza, aki valószínűleg lévita volt, de biztos nem volt pap, kinyújtotta a karját, hogy megtámassza a ládát, Jehova pedig lesújtott rá tiszteletlenségéért (2Sámuel 6:6, 7).
Mivel király volt, némiképp Dávid is felelős volt ezért. Reakciója azt mutatja, hogy néha még azok is rosszul reagálhatnak próbateljes helyzetekben, akiknek jó a kapcsolatuk Jehovával. Dávid először feldühödött. Majd félni kezdett (2Sámuel 6:8, 9). Súlyos próba alá került bizalommal teljes kapcsolata Jehovával. Ez olyan eset volt, amikor szemmel láthatóan nem vetette terhét Jehovára, nem követte az ő parancsait. Lehetséges, hogy ez velünk is előfordul néha? Volt már, hogy Jehovát okoltuk olyan nehézségekért, amelyek amiatt adódtak, mert figyelmen kívül hagytuk az utasításait? (Példabeszédek 19:3).
Megbirkózva a vétkesség terhével
Dávid később a vétkesség óriási terhét vette magára, súlyos bűnt követve el Jehova erkölcsi irányadó mértékeivel szemben. Ez alkalommal Dávid lemondott arról a felelősségéről, hogy ő vezesse embereit a csatában. Jeruzsálemben maradt, miközben ők a harcba mentek. Ez nagy bajhoz vezetett (2Sámuel 11:1).
Dávid király meglátta a gyönyörű Bethsabét fürödni. Erkölcstelenségbe keveredett vele, és az asszony teherbe esett (2Sámuel 11:2–5). Megpróbálva elfedezni helytelen viselkedését, úgy rendezte, hogy az asszony férje, Uriás térjen vissza a csatamezőről Jeruzsálembe. Uriás nem volt hajlandó feleségével hálni, míg Izráel ütközetet vívott (2Sámuel 11:6–11). Dávid ekkor gonosz, fondorlatos eszközökhöz folyamodott, hogy elfedezze bűnét. Megszervezte, hogy Uriás katonatársai hagyják Uriást a csatában magára védtelenül, hogy áldozatul essék. Gyalázatos és súlyos bűn! (2Sámuel 11:12–17).
Végül persze Dávid bűne kitudódott és lelepleződött (2Sámuel 12:7–12). Próbáld elképzelni, milyen súlyként nehezedhetett Dávidra bánata, és milyen vétkesnek érezhette magát, amikor rádöbbent, szenvedélye következtében milyen rettenetes dolgot cselekedett. Lesújthatta az érzés, mennyire hibás, annál is inkább, mivel valószínűleg érzelmi beállítottságú, érzékeny ember volt. Nagyon is lehetséges, hogy teljesen értéktelennek érezte magát!
Dávid azonban hamar elismerte hibáját, bevallotta Nátán prófétának: „Vétkeztem az Úr ellen!” (2Sámuel 12:13). Az 51. zsoltár elmondja, hogyan érzett, s miként könyörgött Jehova Istennek, hogy tisztítsa meg őt, és bocsásson meg neki. Így imádkozott: „Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet; mert ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog” (Zsoltárok 51:4, 5). Mivel igazán bánta, amit tett, újra erős, szoros kapcsolatot tudott kiépíteni Jehovával. Dávid nem ragadt le a lelkiismeret-furdalás és az értéktelenség érzésénél. Jehovára vetette terhét, alázatosan beismerve bűnét, őszinte megbánást mutatva, és buzgón imádkozva Jehova bocsánatáért. Visszanyerte Isten kegyét (Zsoltárok 51:9–14, 17–21).
Küzdve az árulókkal
Most egy olyan epizódhoz érkeztünk, amelyik Dávidot az 55. zsoltár megírására késztette. Nagy érzelmi nyomás alatt állt. „Az én szívem reszket bennem, és a halál félelmei körülvettek engem” — írta (Zsoltárok 55:5). Mi okozta ezt a fájdalmat? Absolon, Dávid fia azt tervezte, hogy tolvaj módra elveszi Dávidtól a királyságot (2Sámuel 15:1–6). Épp elég volt elviselni, hogy a saját fia elárulta, de ami még rosszabb volt, Dávid legmegbízhatóbb tanácsadója, egy Akhitófel nevű férfi csatlakozott a Dávid ellen szőtt összeesküvéshez. Dávid Akhitófelről ír a Zsoltárok 55:13–15-ben. Dávidnak az összeesküvés és az árulás miatt menekülnie kellett Jeruzsálemből (2Sámuel 15:13, 14). Milyen fájdalmat okozhatott ez neki!
Mégsem engedte, hogy erős érzései és bánata meggyengítsék Jehovába vetett reménységét és bizalmát. Imádkozott Jehovához, hogy hiúsítsa meg az összeesküvők terveit (2Sámuel 15:30, 31). Itt megint csak azt látjuk, Dávid nem várt csupán tétlenül, hogy Jehova végezzen el mindent. Amint alkalom adódott rá, megtett mindent, amit csak tudott, hogy szembeszálljon az ellene szőtt összeesküvéssel. Egy másik tanácsadóját, Khúsait, visszaküldte Jeruzsálembe, hogy színlelje azt, csatlakozik az összeesküvőkhöz, pedig valójában azért ment oda, hogy meghiúsítsa tervüket (2Sámuel 15:32–34). Jehova segítségével sikerült a terv. Khúsai elég időt nyert, hogy Dávid újra rendezze csapatait, és megszervezze védelmét (2Sámuel 17:14).
Dávid mennyire értékelhette egész életében Jehova védelmező gondoskodását, valamint a türelmét, és azt, hogy kész volt megbocsátani! (Zsoltárok 34:19, 20; 51:19). Dávid ezek alapján bátorít minket teljes bizalommal nyomorúságos napjainkban, hogy forduljunk Jehovához segítségért, és ’vessük őreá a terhünket’. (Vö. 1Péter 5:6, 7.)
Építs ki és ápolj szoros, bizalommal teljes kapcsolatot Jehovával
Hogyan érhetjük el, hogy olyan legyen a kapcsolatunk Jehovával, mint Dávidé volt, amely kapcsolat éltette őt a nagy próbák és csapások idején? Azáltal építünk ki ilyen kapcsolatot, ha Isten Szavának, a Bibliának szorgos tanulmányozói vagyunk. Engedjük, hogy ő oktasson minket törvényeiről, alapelveiről és személyiségéről (Zsoltárok 19:8–12). Ha elmélkedünk Isten Szaván, egyre közelebb kerülünk hozzá, és megtanulunk fenntartás nélkül bízni benne (Zsoltárok 143:1–5). Mélyítjük és erősítjük ezt a kapcsolatot, ha összejövünk Jehovát imádó társainkkal, hogy oktasson még minket (Zsoltárok 122:1–4). Szívből jövő imáinkkal még szorosabbá tesszük kapcsolatunkat Jehovával (Zsoltárok 55:2).
Igaz, Dávidnak hozzánk hasonlóan voltak rossz időszakai, amikor Jehovával való kapcsolata nem volt olyan szoros, mint amilyennek kellett volna lennie. Az elnyomás ’megbolondíthat’ minket (Prédikátor 7:7). De Jehova látja, mi történik, és tudja, mi van a szívünkben (Prédikátor 4:1; 5:8). Keményen kell dolgoznunk azon, hogy szoros maradjon a kapcsolatunk Jehovával. Így bármilyen terhet kell is hordoznunk, számíthatunk Jehovára, hogy ő majd csökkenti a nyomást, vagy erőt ad ahhoz, hogy el tudjuk viselni helyzetünket (Filippi 4:6, 7, 13). Ez azon múlik, hogy közel maradunk-e Jehovához. Amikor Dávid ezt tette, teljes biztonságban érezte magát.
Bármilyenek legyenek is tehát a körülményeid, ahogy Dávid mondja, mindig vesd Jehovára a terhedet. Így tapasztaljuk, igaz az ígéret: „ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz” (Zsoltárok 55:23).