Utánozzuk a hitüket!
Kiállt a tiszta imádat mellett
ILLÉS végignézett a vánszorgó tömegen, ahogy a Kármel-hegyre kaptattak felfelé. Még a hajnali szürkületben is könnyen kivehető volt, milyen szegények az emberek, és milyen ínséges helyzetben vannak. A három és fél éves szárazság rájuk nyomta a bélyegét.
Köztük lépdelt peckesen Baál 450 prófétája, nagy büszkén, izzó gyűlöletet érezve Illés iránt, vagyis Jehova prófétája iránt. Jezabel királyné Jehova sok szolgáját kivégezte már, de ez az ember még mindig szilárdan szembeszáll a Baál-imádattal. Na de vajon meddig? Ezek a papok talán úgy vélték, hogy ez a magányos ember ennyi ellenféllel szemben nem lesz képes megállni (1Királyok 18:3, 19, 20). Aháb király is eljött már királyi szekerén. Ő sem szívelte Illést.
E magányos prófétára élete legkülönösebb napja várt. Ahogy Illés elnézte, a színtéren minden készen állt a jó és rossz közötti egyik legdrámaibb összecsapásra, melyre valaha is sor került a történelemben. Mit érzett, miközben felvirradt ez a nap? Nyilván ő is félt, hisz „olyan ember volt, akinek a mieinkhez hasonló érzései voltak” (Jakab 5:17). De egy dologban egészen biztosak lehetünk: a hűtlen nép, a hitehagyott király és a gyilkos papok közt Illés mélyen átérezhette, mennyire egyedül van (1Királyok 18:22).
De vajon miért került Izrael ilyen válságos helyzetbe? És te mit tanulhatsz napjainkban ebből a beszámolóból? A Biblia arra buzdít minket, hogy figyeljük meg jól Isten odaadó szolgáit, és ’utánozzuk a hitüket’ (Héberek 13:7). Vegyük most szemügyre Illés példáját.
Egy régóta tartó küzdelem eléri a tetőpontját
Illés élete java részében csak tehetetlenül nézte, amint szülőföldjének és népének legnagyobb értékét semmibe veszik és lábbal tiporják. Izrael bizony már régóta a tiszta és hamis imádat, a Jehova Isten és a környező nemzetek bálványainak imádata közt dúló háborúban sínylődött. Illés napjaiban ez a küzdelem még inkább kiéleződött.
Aháb király feleségül vette Jezabelt, Szidón királyának a lányát. Jezabel eltökélte, hogy Izrael földjén elterjeszti a Baál-imádatot, Jehova imádatát pedig eltörli. Aháb hamar engedett felesége befolyásának. Épített egy templomot és egy oltárt Baálnak, és élen járt e pogány isten imádatában. Ezért nagyon felbosszantotta Jehovát (1Királyok 16:30–33).a
Mi tette a Baál-imádatot olyan visszataszítóvá? Megrontotta Izraelt, mivel sokakat eltérített az igaz Istentől. Ráadásul undorító és kegyetlen vallás volt. Magában foglalta férfiak és nők templomi prostitúcióját, szexorgiákat, sőt még gyermekáldozatokat is. Jehova ezért elküldte Illést Ahábhoz, hogy tudassa vele, mindaddig szárazság lesz, míg Isten prófétája be nem jelenti a végetértét (1Királyok 17:1). Évek teltek el, mire Illés újra megjelent Aháb előtt, és arra utasította, hogy hívja össze a népet meg Baál prófétáit a Kármel-hegyre.
De minek felel meg ma ez a küzdelem? Némelyek talán úgy vélik, hogy a Baál-imádatról szóló történet lényegtelen, hisz nem vesznek körül minket Baál-templomok és -oltárok. Ám ez a beszámoló nem csupán egy ókori történet (Róma 15:4). A „Baál” szó jelentése: ’tulajdonos’ vagy ’úr’. Jehova azt mondta népének, hogy Őt válasszák „baáljuknak”, férjuruknak, vagyis férji tulajdonosuknak (Ézsaiás 54:5). Te is úgy látod, hogy az emberek még mindig többféle urat szolgálnak, ahelyett hogy a mindenható Istent szolgálnák? Bizony ez így van, ugyanis amennyiben az emberek a pénznek, karriernek, szórakozásnak, szexuális élvezeteknek vagy számtalan egyéb istenségnek szentelik az életüket Jehova imádata helyett, valójában az uruknak választják meg ezeket (Máté 6:24; Róma 6:16). Bizonyos értelemben tehát elmondható, hogy a Baál-imádat legjellemzőbb elemei mindenhol tért hódítottak napjainkban. Ez a Baál és Jehova közötti ősi küzdelem segíthet bölcsen döntenünk abban, hogy kit is szolgáljunk.
’Kétfelé sántikáltak’ – Hogyan?
A Kármel-hegy szeles csúcsáról messzire ellátni Izraelben: alant a közeli Nagy-tengerig (Földközi-tenger) húzódó Kison völgyétől egészen a messzi északon fekvő Libanoni-hegységig.b Ám ahogy kezdett pirkadni ezen a perdöntő napon, elszomorító látvány tárult a szemlélő elé. A halál lehellete érződött az egykor virágzó föld felett, amelyet Jehova adott Ábrahám gyermekeinek. Ekkorra már a perzselő nap kiszikkasztotta a földet, melyet Isten saját népének ostobasága tett tönkre! Ahogy az emberek gyülekeztek, Illés odament hozzájuk, és ezt mondta: „Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha Jehova az igaz Isten, kövessétek őt, de ha Baál, akkor őt kövessétek!” (1Királyok 18:21).
Mit értett Illés az alatt a kifejezés alatt, hogy ’kétfelé sántikáltok’? Ezek az emberek nem ismerték fel, hogy választaniuk kell Jehova imádata és Baál imádata között. Azt gondolták, hogy mindkettőt megtehetik: kedvében járhatnak Baálnak felháborító rítusaikkal, ugyanakkor kérhetnek segítséget Jehova Istentől is. Talán úgy érveltek, hogy Baál majd megáldja termésüket és jószágukat, ’a seregek Jehovája’ pedig megvédi őket a csatákban (1Sámuel 17:45). Megfeledkeztek egy alapvető igazságról, amely mostanában is elkerüli sokak figyelmét: Jehova nem tűri meg, hogy mást is imádjanak rajta kívül. Kizárólagos odaadást követel, és méltó is rá. Ha valaki másfajta imádattal elegyíti az imádatát, az elfogadhatatlan előtte, sőt felbosszantja őt! (2Mózes 20:5).
Ezek az izraeliták tehát ’kétfelé sántikáltak’, mint az az ember, aki egyszerre két ösvényen szeretne járni. Sok ember követi el napjainkban ugyanezt a hibát, engedve, hogy másfajta „baálok” belopóddzanak az életükbe, s így félretolják Isten imádatát! Illés felhívása, hogy ne sántikáljunk kétfelé, segíthet, hogy újra megvizsgáljuk, mi van első helyen az életünkben, és kit vagy mit imádunk.
Perdöntő próbatétel
Illés ezután egy próbatételt javasolt. Igazán egyszerű volt, amit kért. Megmondta a Baál-papoknak, hogy építsenek egy oltárt, helyezzenek rá egy áldozatot, majd imádkozzanak istenükhöz, hogy gyújtsa meg a tüzet, és ő is ugyanezeket fogja tenni. Ezt mondta: „amelyik Isten tűzzel válaszol, az az igaz Isten.” Illés jól tudta, ki az igaz Isten. Oly erős volt a hite, hogy habozás nélkül engedte, hadd kezdjenek Baál prófétái. Mindenben előnyt adott ellenfeleinek: hagyta, hogy ők válasszák ki az áldozni való bikát, és ők közeledjenek először Baálhoz (1Királyok 18:24, 25).c
Most nem a csodák korában élünk. De Jehova nem változott meg. Ugyanúgy bízhatunk benne, mint Illés. Ha például valaki nem ért egyet azzal, amit a Biblia tanít, ne féljünk engedni, hogy mondja először ő, amit szeretne. Akárcsak Illés, bízzuk az igaz Istenre, ő majd rendezi a helyzetet. Ezt azáltal tehetjük meg, ha nem a magunk értelmére támaszkodunk, hanem ihletett Szavára, amely úgy készült, hogy alkalmas legyen a „kiigazításra” (2Timóteusz 3:16).
Baál prófétái nekiláttak, hogy felajánlják az áldozatukat, és hívni kezdték istenüket. „Ó, Baál, felelj nekünk!” – kiáltozták. Teltek-múltak a percek, órák, ők egyre csak kiáltoztak. „De nem jött hang, és senki sem felelt” – mondja a Biblia. Délben Illés csúfolni kezdte őket, gúnyos hangon azt mondván, Baál biztos túl elfoglalt ahhoz, hogy válaszoljon nekik, könnyít magán az árnyékszéken, vagy szunyókál, és fel kell ébreszteni. „Teli torokból kiáltsatok” – buzdította Illés ezeket a sarlatánokat. Nyilván átlátta, hogy ez a Baál-imádat csak nevetséges szélhámosság, és azt akarta, hogy Isten népe is felismerje, hogy valójában ez csalás (1Királyok 18:26, 27).
A Baál-papok erre még jobban őrjöngtek, „teli torokból kezdtek kiáltozni, és tőrökkel meg lándzsákkal vagdosták magukat szokásuk szerint, míg vér nem folyt rajtuk”. De mindhiába! „Nem jött hang, senki sem felelt, és senki sem figyelt” (1Királyok 18:28, 29). Baál bizony nem létezett. Kitaláció volt, Sátán műve, mellyel szerette volna eltéríteni az embereket Jehovától. Most is ugyanúgy van ez, mint akkor: ha valaki Jehován kívül más urat választ, annak csalódás, sőt szégyen lesz a vége (Zsoltárok 25:3; 115:4–8).
A válasz!
Késő délután került sorra Illés. Helyreállította Jehova egyik oltárát, amelyet nyilván a tiszta imádat ellenségei romboltak le. Tizenkét követ használt fel, minden bizonnyal emlékeztetve sokakat Izrael nemzetének tíz törzséből, hogy a Törvény, melyet mind a tizenkét törzs megkapott, még mindig érvényes rájuk. Majd kiterítette az áldozatot, és talán a nem messzi Földközi-tengerből hozatva vizet, megkért némelyeket arra, hogy öntsenek le vele mindent. Még árkot is ásatott az oltár körül, és azt is teletöltette vízzel. Baál prófétáinak mindent megadott, hogy előnyös helyzetbe kerüljenek, Jehovát viszont mindenben hátrányos helyzetbe hozta, ennyire bízott Istenében (1Királyok 18:30–35).
Amikor Illés mindennel elkészült, imát mondott. Nemes egyszerűséget tükröző fohásza nyilvánvalóvá tette, mi a legfontosabb számára. Először is leginkább azt szerette volna, ha megtudnák az emberek, hogy Jehova, nem pedig ez a Baál az „Isten . . . Izraelben”. Másodszor azt akarta, hogy mindenki lássa, hogy ő csak Jehova szolgája, viszont minden dicsőség és érdem Istennek jár. Végül kimutatta, hogy még mindig törődik népével, és vágyik rá, hogy meglássa, amint Jehova ’visszafordítja szívüket’ (1Királyok 18:36, 37). Bármily nyomorúságot okoztak is hitetlenségükkel, Illés még mindig szerette őket. Vajon a mi imáinkban is hasonlóképpen megmutatkozik, hogy fontosnak tartjuk Isten nevét, valamint érződik belőle az alázatosság és a rászorulók iránti könyörületesség?
Illés imája előtt a tömeg talán azon tűnődött, hogy vajon most ki fog-e derülni, hogy Jehova is csak üres hazugság, mint aminek Baál bizonyult. Ám az ima után már nem volt idő a tűnődésre. A beszámoló leírása szerint „ekkor Jehova tüze lecsapott, és megemésztette az égő felajánlást és a fát, a köveket meg a port, és az árokban levő vizet is felnyalta” (1Királyok 18:38). Ez aztán látványos válasz volt! És hogyan reagált erre a nép?
„Jehova az igaz Isten! Jehova az igaz Isten!” – kiáltották mindnyájan (1Királyok 18:39). Végre látták, mi az igazság! De még egyáltalán nem bizonyították a hitüket. Őszintén szólva, ha valaki elismeri, hogy Jehova az igaz Isten, miután látja, hogy tűz száll alá az égből válaszként az imára, az még nem bizonyítja meggyőzően a hitét. Illés ezért ennél többet kért tőlük. Azt kérte, amit már évekkel korábban is meg kellett volna tenniük, vagyis hogy engedelmeskedjenek Jehova Törvényének. Isten Törvénye kimondta, hogy a hamis prófétákat és bálványimádókat meg kell ölni (5Mózes 13:5–9). Ezek a Baál-papok esküdt ellenségei voltak Jehova Istennek, és tudatosan a szándéka ellen munkálkodtak. Vajon megérdemelték, hogy irgalmat tanúsítsanak irántuk? Nos irgalmaztak-e valamikor is annak a sok ártatlan gyermeknek, akiket elevenen megégettek, amikor feláldozták őket Baálnak?! (Példabeszédek 21:13; Jeremiás 19:5). Nem, ezeknek a papoknak már nem volt irgalom. Illés ezért elrendelte a kivégzésüket, és ki is végezték őket (1Királyok 18:40).
Néhány mai kritikusnak nem tetszik, ahogyan ez a Kármel-hegyen történt próbatétel véget ért. Amiatt aggódnak, nehogy vallásos fanatikusok ezzel igazolják vallási türelmetlenségből végrehajtott erőszakos tetteiket. És sajnos túl sok erőszakos vallásos fanatikus van manapság. Illés azonban nem volt fanatikus. Amit tett, az igazságos kivégzés volt, és Jehováért hajtotta végre. Ezenkívül az igaz keresztények tudják, hogy ebben nem követhetik Illést, nem emelhetnek kardot a gonoszokra. Krisztus Péterhez intézett szavaiban találhatjuk meg azt az alapelvet, amely a Messiás eljövetele óta Jézus valamennyi tanítványára vonatkozik: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert mindazok, akik kardot fognak, kard által vesznek el” (Máté 26:52). Jehova a Fiát fogja felhasználni, hogy isteni igazságszolgáltatást hajtson végre a jövőben.
Az igaz keresztényeknek az a felelősségük, hogy hithű életet éljenek (János 3:16). Egyik módja ennek az, ha olyan hithű embereket utánoznak, mint amilyen Illés is volt. Ő kizárólagos odaadással imádta Jehovát, és másokat is erre buzdított. Bátran lerántotta a leplet egy vallásról, feltárva, hogy az szélhámosság, amit Sátán arra használ fel, hogy az embereket eltérítse Jehovától. Nem a saját képességeiben és akaratában bízott, hanem Jehovában, hogy majd ő fogja rendezni a helyzetet. Igen, Illés kiállt a tiszta imádat mellett. Bárcsak mindannyian utánoznánk a hitét!
[Lábjegyzetek]
a Ha szeretnél többet megtudni arról, hogy mi történt korábban Illés és Aháb közt, lásd a „Van-e olyan hited, mint Illésnek?” című cikket Az Őrtorony 1992. április 1-jei számában.
b A Kármelen általában dús és zöld a növényzet, mivel lankáin nagy páratartalmú szél száll fel a tenger felől, gyakran hullajtva esőt és bőséges harmatot. Mivel azt gondolták, hogy Baál hozza az esőt, ez a hegy minden bizonnyal a Baál-imádat központi helye volt. Ezért a kopár, kiszáradt Kármel kiváló helyszínnek bizonyult arra, hogy lelepleződjön a Baál-imádat szélhámossága.
c Illés érdekes módon ezt mondta nekik: „tüzet ne gyújtsatok alatta”, mármint az áldozat alatt. Néhány tudós azt mondja, hogy ezek a bálványimádók időnként olyan oltárt használtak, amelynek az alján titkos üreg volt, hogy úgy tűnjön, mintha a tüzet természetfölötti erő gyújtotta volna meg.
[Oldalidézet a 20. oldalon]
Ha valaki Jehován kívül más urat választ, annak csalódás lesz a vége
[Kép a 21. oldalon]
„Jehova az igaz Isten!”