AHÁZ

(a héb. Jehó·’á·cházʹ rövidített alakja,  jel.: ’Jehova ragadja meg; Jehova megragadta’):

1. Jótámnak, Júda királyának a fia. Aház 20 évesen került a trónra, és 16 éven át uralkodott (2Ki 16:2; 2Kr 28:1).

Mivel Aház fia, Ezékiás 25 éves volt, amikor uralkodni kezdett, ez azt jelentheti, hogy Aház kevesebb mint 12 évesen nemzette őt (2Ki 18:1, 2). Bár a mérsékelt égövben a fiúk általában 12 és 15 éves kor között lépnek a pubertáskorba, a melegebb égövben talán hamarabb. A házassági szokások is eltérőek. A Zeitschrift für Semitistik und verwandte Gebiete (E. Littmann szerk.; Lipcse, 1927, 5. köt. 132. o.) c. könyv elmondja, hogy az Ígéret földjén még ma is gyakoriak a gyermekházasságok, és utal egy esetre, ahol két fiútestvér 8 és 12 éves korban nősült meg, az idősebbik együtt járt iskolába a feleségével. Ám egy héber kézirat, a szír Pesitta és a görög Septuaginta némely kézirata a 2Krónikák 28:1-ben azt írja, hogy Aház „huszonöt éves” volt, amikor uralkodni kezdett.

Bármennyi éves volt is pontosan, mindenesetre viszonylag fiatalon halt meg, és rossz hírnevet hagyott hátra, mert folyton vétkezett. Noha Ézsaiás, Hóseás és Mikeás is tevékenyen prófétált Aház napjaiban, uralmát mégis iszonyatos bálványimádás jellemezte. Nemcsak hogy engedte, hogy alattvalói gyakorolják, hanem ő maga is rendszeresen részt vett pogány áldozatok bemutatásában, olyannyira, hogy még a fiát (vagy fiait) is feláldozta tűzön a Hinnom-völgyben (2Ki 16:3, 4; 2Kr 28:3, 4). Amiatt, hogy átpártolt a hamis imádathoz, uralma idején csőstül jött a baj. Szíria és az északi királyság, Izrael egyesült, hogy É-ról megtámadja Júdát, az edomiták kihasználva ezt az alkalmat DK felől támadtak, Ny-ról pedig a filiszteusok törtek be. Elveszítették értékes kikötőjüket, az Akabai-öbölben fekvő Elátot. Az északi királyság portyázása során Zikri, egy Efraimból való erős ember megölte Aház király egyik fiát és két elöljáróját, aminek az lett a következménye, hogy Júdában 120 000 embert öltek meg, és mintegy 200 000-et ejtettek foglyul. Csakis azért engedték el ezeket a foglyokat és mehettek vissza Júdába, mert Oded próféta Efraim bizonyos vezetőivel az oldalán közbenjárt az érdekükben (2Kr 28:5–15, 17–19; 2Ki 16:5, 6; Ézs 7:1).

Aház ’remegő szívét’ meg kellett volna erősítenie Ézsaiás próféta Istentől származó üzenetének, amelyben biztosítékot kapott, hogy Jehova nem engedi a szír–izraeli egyesített csapatoknak, hogy elpusztítsák Júdát, és olyan embert ültessenek a trónra, aki nem Dávid leszármazottja. A bálványimádó Aház azonban így válaszolt, amikor felszólították, hogy kérjen jelt Istentől: „Nem kérek, és nem teszem próbára Jehovát” (Ézs 7:2–12). Ettől függetlenül azért meg lett jövendölve, hogy mintegy jelként egy fiatal nő fiút szül majd, Immánuelt (velünk az Isten), és mielőtt a fiú felnő, a szír–izraeli egyesült sereg már nem jelent veszélyt Júdára (Ézs 7:13–17; 8:5–8).

Ami az Ézsaiás 7:8-ban említett ’hatvanöt évet’ illeti, amelyről Ézsaiás azt jövendölte, hogy ezen időszak alatt Efraim „darabokra töretik”, a Commentary on the Whole Bible (Jamieson, Fausset és Brown) c. kiadvány ezt írja: „Izraelnek az egyik kitelepítése ehhez az időponthoz [Ézsaiás próféciájának elhangzásához] képest egy vagy két éven belül, Tiglát-Pilészer vezetése alatt történt (2Királyok 15:29). Egy másik, Hósea uralkodása idején Salmanassár irányításával (2Királyok 17:1–6) következett be, úgy húsz évvel később. Ám a végső kitelepítés, amely teljes mértékben ’darabokra törte’ Izraelt, olyannyira, hogy már ’nem volt nép’, és amely együtt járt azzal, hogy idegeneket telepítettek be Szamáriába, Esár-Haddon vezetésével történt, aki elhurcolta Manassét, Júda királyát is, annak uralkodása huszonkettedik évében, a prófécia elhangzásától számított hatvanötödik évben (vö. az Ezsdrás 4:2, 3, 10-et a 2Királyok 17:24-gyel; 2Krónikák 33:11).”

Asszíria vazallusa; halála: Aház ahelyett, hogy Jehovában bízott volna, a szír–izraeli összeesküvőktől való félelmében azt a rövidlátó politikát választotta, hogy megvesztegette az asszír III. Tiglát-Pilészert, hogy siessen a segítségére (Ézs 7:2–6; 8:12). Még ha a becsvágyó asszír király a segítségére sietett is Aháznak azzal, hogy összezúzta Szíriát és Izraelt, ez csak ideiglenes támogatás volt. A végén „nyomorúságot hozott rá [Aházra]; nem erősítette meg őt” (2Kr 28:20), hiszen ekkor Júdának az asszírok súlyos igáját kellett miatta a nyakába vennie.

Vazallus királyként Aházt a jelek szerint Damaszkuszba rendelték, hogy hódoljon III. Tiglát-Pilészernek, és ottlétekor megcsodálta a pogány oltárt, lemásolta annak tervét, és Urija pappal csináltatott egy ugyanolyat, hogy a jeruzsálemi templom elé helyezze. Azután Aház áldozatokat akart bemutatni ezen „a nagy oltáron”. Annak egyik oldalára lett téve az eredeti rézoltár, míg a király átgondolta, hogy mi legyen vele (2Ki 16:10–16). Időközben megrongálta a templom rézeszközeinek javát, más dolgokat meg átrendezett a templom területén, mindezt „Asszíria királya miatt”, talán hogy kifizessék a Júdára kirótt súlyos sarcot, vagy esetleg hogy elrejtsék a kapzsi asszírok elől a templom gazdagságának egy részét. A templom kapuit bezárták, és Aház „oltárokat készített magának minden sarkon Jeruzsálemben” (2Ki 16:17, 18; 2Kr 28:23–25).

A 16 évig tartó helytelen kormányzás és égbekiáltó hitehagyás után Aház meghalt, és bár „Dávid városában” temették el, akárcsak az ősatyáit (2Ki 16:20), „nem vitték el őt Izrael királyainak sírhelyeire” (2Kr 28:27). A királyi leszármazási vonalban megemlítik a nevét (1Kr 3:13; Mt 1:9).

III. Tiglát-Pilészer egyik feliratán Aház neve Jaukhaziként fordul elő.

2. Saul király fiának, Jonatánnak a dédunokája (1Kr 8:35, 36).